elso

ujrakezdek

ujrakezdek

Washingtonról turista szemmel.

2016. szeptember 09. - littke

Nem tudom hány százaléka az USA-t látogató külföldi turistáknak szentel időt Washington meglátogatására. Nem is érdekes, az USA fővárosa amúgy is tele van turistákkal, amerikaiakkal. A főváros egy muszáj látogatás az iskola kirándulás programokon, a családi utakon. Jó polgárnak illik ide eljönni, megnézni a Fehér Házat, a Kongresszus épületét és egypárat a Smithonian Múzeumokból.  

Washingtonban kb. 700 ezer ember él. 2010-ben ennek fele fekete volt, a fehérek, 38.5% voltak, 10 % hispániai és a többi „más”. A körülvevő külvárosokban több millióan élnek. Azóta az előbbi fekete arány egyre csökken, mert sokan a külvárosokba költöznek, míg a jó módúak (akármilyen színben) visszamerészkednek, és újra urbanizálják az egykori rossz negyedeket.

Washington, cseresznye virágzás, a Jefferson emlékmű a háttérben:

washington cherry blossoms jefferson memorial 13306 600x450

Washington DC (a DC District Columbia-t jelent, a várost megkülönbözendő a Washington államtól, ami Észak Nyugaton van) a Potomac folyó mellett lett alapítva, 1801-ben, Maryland és Virginia államok által adományozott területen. A város és környéke önkormányzó. Egy tervezett város, jobbára a francia származású építész és várostervező Pierre L’Enfant elképzelésén alapult. L’Enfant Párizsról vett sok ötletet. Így tele van köröndökkel és abból ágazó széles, fás, sugárutakkal, ami nem található más amerikai városnál. Klímája enyhe, télen nagy ritkán havazik, néha fagy. A nyár fülledt, meleg. Tavasz a legszebb évszak, a cseresznyefák tömegesen virágoznak a sok parkban. Az ősz megint szép, mert sok a fa és park, szépek a színek.  

Washingtonnak még mindig vannak rossz negyedei. Itt főleg a pénztelen színesek laknak. Kocsival olykor betéved az ember…nagyon gyorsan kifele igyekszik, nem biztonságos érzés ilyen helyen kóvályogni. De vannak abszolút gyönyörű negyedek. Jó párszor jártam itt hivatalosan és privátim is. A Dupont Circle-nél szoktam megszállni, a Connecticut Avenue megy itt keresztül. Ez a rész tele van élettel, a lombos mellékutcák szép házakkal. Sokjukban diplomaták laknak. Nincsen messze a híres Állatkert ahol pandák is vannak. A Dupont Circle, egy kis park, padjai tele sakkozókkal. Egész nap, de este is, mennek a játszmák. Kibicek is akadnak bőven. Idősebb fiam annak idején jó sakkozó volt, leült sokszor a helybeliekkel egy játszmára.  

A Vietnamban meghaltak emlékműve, a 169 méter magas Washington emlék obeliszk a háttérben:

Washington Vietnam Washmoument credit Michael Kleinberg

Na de mit csinálsz itt, ha turista vagy?   

1        Sétálj először a Mall-on. Ez a város szívében egy nagy téglalap alakú park. Egyik végén a Lincoln emlékmű, a másik végén a Kongresszus (az ő Parlamentjük) épülete. 4 km hosszú, közepén a tű alakú Washington emlékmű 169 méter magas. Ez határt szab annak, hogy milyen magas épületet lehet itt építeni. Felhőkarcolók nincsenek. Innen látod a Fehér Ház hátulját is, és annak nagy kertjét. A főbejárata a másik oldalon, 1600 Pennsylvania Avenue. A Lincoln emlékműhez közel van a Vietnami háború halottainak emlékműje. Nekem ez különösen tetszett, nem szembeugró, de megható alkotás. 1982-ben (az akkoriban) építész egyetemista Maya Lin terve. Alacsony, fekete bazalt fal, 58195 névvel. Gyakran látod, ahogy a látogatók néhánya halottja nevét egy kis selyempapírra ceruzával másolja. 

2        Ha már a Mall-on vagy látogasd meg az itt levő sok múzeum közül egy párat. Én a National Museum of Art-ot ajánlom, tele híres festők képeivel. Utána változásként nézd meg a Smithonian Múzeumok egyikét, a Repülés és Űr Múzeumot, vagy a Történelmi Múzeumot. Ezzel az első napod el is ment, garantálom, fáradt leszel. Enni elmennék busszal a nem messzi Főpályaudvarra. Maga a pályaudvar építészetileg nagyon szép, korabeli épület. Az alagsor nagyszerű önkiszolgáló étkezdéi köztudottan jó és olcsó ételeket szervíroznak. 

3        Másnapra ajánlanák egy látogatást Georgetown-ba. Már a főváros alapítása előtt is létezett, mint kisváros, ma az egyik legelegánsabb szomszédság. A Wisconsin Avenue a fő utcája. Ez, és a keresztező M utca tele van érdekes boltokkal, éttermekkel. Érdemes sétálni a mellékutcákon, csodáld a korabeli házakat, a kis kerteket, élvezd a kisvárosi hangulatot. Fontos emberek laknak itt, nem olcsó negyed. El fogsz érni a Georgetown Egyetemhez, egy jó nevű privát egyetem. Az M utcától másik irányban van a bűbájos C & O kanális, ami megtartotta az egykori iparos jellegét, ma egy történelmi hagyaték. 

A C és O Kanális, Georgetown-banK

Washington Georgetown boat

4        Georgetowntól nem messze van az egyik leghíresebb park, a Rock Creek Park, egy patak vájta hosszú kanyonban. Itt gyalog ösvények és bicikli utak vannak, és sok árnyék. Nyáron egy kis hűs menedék, ahol jó pihenni. A kanyonból kiérvén csavarogj egy kicsit.  A parkos/dombos környezetben gyönyörű követségi (és privát) rezidenciákat lehet látni. A túrát a Nemzeti Katedrálisnál fejezném be, ami szintén a Wisconsin Avenue-n van, 3101 szám.

A Katedrális, Georgetown-ban:

WashingtonNationalCathedralHighsmith15393v
5        Hogy hol ennék? Ajánlok egy soul food éttermet. Így hívják a feketék (volt rabszolgák) főztét. Nagyon ízletes. A neve „Oohhs and Aahhs” (http://www.oohhsnaahhs.com/). Nincsen messze. Nem drága, és kiadós kaját szolgálnak. Az atmoszféra is nagyszerű. 

Kennedy elnök sírja:

washington kennedy

6        Az utolsó nap ellátogatnák az Arlingtoni katonai temetőbe, az ismeretlen katona sírjához és ahol Kennedy elnök van eltemetve. A sok fa, az egyszerű hasonló sírok ezrei között sétálni felejthetetlen élmény. Van díszőrség, és pompa is, ha az tetszik. Innen, ha van kocsid Alexandria városát látogatnám meg. Nem szigorúan Washingtonhoz tartozik, ez már Virginia állam, de nincsen messze tőle. Alexandria városa nagyon régi. Mármint az itteni értelemben. Próbálj valahol a főutca környékén parkolni (King Street) és azon a Potomac folyóig elsétálni. Nem szabad kihagyni az itt található híres kocsmákat sem. Murphy’s of Alexandria, (713 King St), az egyik legjobb.

Alexandria, tipikus korabeli házak:

washington alexandria

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr8111683765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZorróAszter 2016.09.09. 07:01:08

Nekem mindig az ugrik be, hogy a brit és amerikai családi házak valahogy hagyományosan rossz elrendezésűek. Főleg ezek az összeérő, egy-két emeletes sorházak, de a telek közepén állók is. A lépcsőt mintha nem tudnák rendesen elhelyezni, és sok sötét ablaktalan helység keletkezik.

És vannak teljesen használhatatlan megoldások. Például erkélyek, amiket soha senki nem használ. Meg rémes alagsorok.

Magának mi erről a véleménye?

Anna Mikulás 2016.09.09. 09:51:29

@ZorróAszter: Ezek a régi tipusó sorházak a legjobban élhető városi házak! Ha valaki a képen látható oldalról megy be, akkor egy előszobába jut, ahonnan egy masszív, faragott falépcső vezet fel az emeletre. Innen juthat be a földszinti nappaliba, ahonnan a nagy konyha nyílik, ahol kamra, tusoló, wc is van. A konyhából pedig nyílik egy ajtó, ami egy kis konyhakertbe vezet, úgy lehet kijutni a ház háta mögött lévő utcára. Igazi vidéki kis falu hangulatát idézi! Ha rögtön az emeletre megy ott csak egyetlen sötét helyiséget talál ahova a lépcső visz, abból nyílik jobbra és balra egy-egy szoba nagy ablakokkal. Az egyik a ház első frontjára néz, a másik a ház hátsó, vidékies, kertes frontjára, terasszal. Itt van a kádas fürdőszoba is. A középső sötét helyiséget általában hallként használják, szobanövényekkel és nagy akváriummal. Társalgónak. Budapesten a Százados úti tisztviselőtelepen voltak hasonlóan jó sorházi lakások, sajnos már lebontották őket és nem épültek hasonlók. Az ott lakók máig is siratják a környéket... Azóta sem sikerült hasonlóan jó kis lakótelepeket kialakítani.

ZorróAszter 2016.09.09. 12:08:44

Hát nem tudom.

De tetszik látni a bejárati ajtó fölött az a furi keskeny ablakot? Az is azért van, mert az ajtó mögötti helységnek, előszobának nincs más ablaka.

littke 2016.09.09. 12:29:38

@ZorróAszter:
Hát igen van abban valami amit ír.
De ezek a házak, sokszor belülről teljesen renoválva lettek, és a régi életmód báját tükrözik a legmodernebb konyhával, fürdőszobával, stb.

Komoly pénzekbe kerülnek és ilyenben lakni "menő" dolog.
Aki persze a modernet szereti, tele ablakfalakkal az itt nem vesz.

littke 2016.09.09. 12:32:29

@Anna Mikulás:
Hello, látom ismered ezeket, én is szeretem őket, Torontoban és itt is illyenekben laktunk amig egy éve ide a condo-ba be nem költöztünk.
A torontoi házunk közel 100 éves volt, az itteni ottawai még idősebb, de mindkettő renoválva volt.

Anna Mikulás 2016.09.09. 12:44:14

@ZorróAszter: Ahogy mondja Zorró kérem! Az az ablak tényleg kicsi! Bírom a humorát! :-))))

Anna Mikulás 2016.09.09. 12:48:07

@littke: Ismerem, az unokatestvéremék laktak ilyenben, a nagynéném meg itt Bp.-n a Százados úti telepen - agyon irigykedtem magam, mikor náluk voltam! :-))). Álom lakás egy városi átlagembernek! Ráadásul olcsó a tartásuk is....

ZorróAszter 2016.09.10. 10:27:30

@Anna Mikulás:

Kedves Quick!

Pedig ezt nem is humornak szántam :o)

ZorróAszter 2016.09.10. 10:35:45

@littke:

Kedves Little!

Nem azt mondom, hogy elhanyagoltan néznek ki, hanem hogy rossz az elrendezésük.

Még láttam ilyesfajta töketlenséget. Például használhatatlan erkélyeket, meg bejárati ajtó előtti picurka kis használhatatlan teraszocskákat. Mintha azt hinnék, hogy az valami kötelező dísz hogy legyen, vagy mérettől függetlenül használható és kell egy kis teraszocska.

Amit szintén nem értek, hogy irtó sok helyen a briteknél is, meg amiknál is kialakítanak olyan sikátorokat, amiket valami átjárónak szánnak, közlekedésre, esetleg tűzzárónak, de nem lát oda senki. És aki odatéved, nappal is a halál fia.

Sosem értettem, miért csinálnak ilyeneket tömegével?

És mint mostanában a Google Street Viewn láttam, a britek ezt nemcsak Amerikába, hanem más gyarmatokra is exportálták.

Van ennek valami oka maga szerint?

littke 2016.09.10. 13:06:44

@ZorróAszter:
A két utca közti "sikáror" az az ahonn a a garázsok nyílnak manapság, régen a lovakat tartották ott, nagyon praktikus. Én csupán olyan erkélyt ismerek ami használható. Sok dolog az akkori technikával kapcsolatos, a szenet előlről egy ablakon kereszül öntöték a házba, a fűtés gravtációs légfűtés volt, ergó a levegő akna és a nyilások a ház közepénél voltak, stb.

ZorróAszter 2016.09.10. 14:26:51

Nem tudom. Nekem inkább az az érzésem, hogy teljesen ész nélkül parcelláztak, és nem vették figyelembe, hogy mi lesz ennek a következménye. Például hogy ötven - ötven méteres kertek lesznek egymásnak háttal, köztük meg egy majd száz méter hosszú, pár méter széles sikátor.

És ehhez jön még az építészi ügyetlenség vagy a megrendelő ostobasága a városokban.
süti beállítások módosítása