elso

ujrakezdek

ujrakezdek

Közeledik Valetin napja. A szex után kutatván

2017. február 10. - littke

Köztudott hogy a hagyományos kutatás, ebben (és más) tárgyban, a véletlenszerűen kiválasztott kérdőívekre adott válaszokra és telefon interjúkra alapul. Gyakran, és különösen, amikor a szexről van szó, az emberek nem mindig az igazat mondják.

Ez bizonyítható. Példaképen, amikor a szex gyakoriságát kérdezték az US-ben és azt, hogy azok hány százalékát követték el óvszer használatával, a férfiak válasza évi 1.9 milliárd volt, míg a nőké 1.1 milliárd. Szóval hol az igazság? Sehol. Nielsen szerint évi 600 millió óvszert adnak el az US-ben.

Nőtlen férfiak azt mondják, átlagosan évente 29 óvszert használnak. Ez, beszorozva a férfiak számával, több, mint amit évente eladnak az US-ben, házasoknak és nem házasoknak együttesen.

A szex gyakoriságát, úgy az egyedülállók, mint a házasok el szeretik túlozni.

Szóval mit lehet a Google kereső adataiból kifésülni?

A leggyakoribb panasz a keresőben a „sexless marriage”, azaz hogy házasságban nincsen szex. Ez irányú kérdés három és félszer annyiszor szerepel, mint a boldogtalan házasságra vonatkozó kérdések, és nyolcszorosa a szerelem nélküli házasságra vonatkozó kérdéseknek. 16-szor annyian a panaszkodnak arról, hogy a házastársuk nem hajlandó közösülni, mint arról, hogy nem akarnak társalogni! 

szex

A Google kutatások gyakoriságában, a szex nélküli viszony szoros második a sértegető viszonyokra utaló kérdések után. A nők gyakrabban panaszkodnak arról, hogy a barátjuk nem akar szexet, mint a férfiak hogy barátnőjük nem akar!

Tudjuk a szex nagyon élvezetes, szóval miért ez a sok panaszkodás? A szerző szerint a fő ok saját aggályaink, aminek jó része felesleges. 

Kezdjük a férfiaknál. Keresés ami „My penis”-el kezdődik messze túlhaladja a  férfiaknál akármilyen más orgánumokkal (szív, tüdő, stb.-vel) kapcsolatos kérdéseket. A hímvessző méretére vonatkozó kérdések dominálnak, ezek között leggyakoribb, hogy kisebb lesz-e, ahogy öregszünk?

Érdekli a nőket a penis mérete? Jóval kevésbé. Férfiak 170-szer gyakrabban érdeklődnek erről, mint a nők.

A férfiak második leggyakoribb aggodalma a korai magömlés. A második leggyakrabban feltett kérdés az, hogy hogyan hosszabbítsák meg az aktust?

És a nőknél ez a kérdés? Nem játszik ilyen fontos szerepet. A hosszabb aktus kívánó kérdések száma a nőknél durván egyenlő azokkal, akiknek rövidebb kellene.

Úgy tudjuk, hogy a férfiak sokkal kevésbé hiúak. Talán ez sem teljesen igaz. A szépségre és az alakra vonatkozó kérdések 42%-a férfiaktól ered, a fogyásról 33%, kozmetikai sebészetre vonatkozó kérdések 39%-a ered a férfiaktól.

Mit mondanak az adatok a nők bizonytalanságairól? Talán nem meglepő a válasz, a mell méreteivel kapcsolatosak. Minden évben hét millió kérdés hangzik el a mell nagyobbítással kapcsolatosan. Minden évben kb. 300 ezer nő megy át ezen az operáción.

A nők második aggodalma a fenekük mérete. Ugyan a szokásos aggodalom a túlságosan nagy méret, újabban, főleg a feketék között, a túl kis méret is aggodalmat okozhat.

A nők úgy, mint a férfiak, sokat kérdeznek nemi szerveikről. A legtöbb kérdés azonban az egészség ügyre vonatkozó. De a kérdések legalább 30%-a: borotválják-e, hogyan lehetne szorosabbá tenni, és...hogyismondjam...illatosabbá? Ez utóbbi jól korrelál a férfiaknak a vaginával kapcsolatos leggyakoribb kérdésével, ami azt akarná megtudni, hogyan mondhatják meg párjuknak ezt anélkül, hogy azokat megsértenék?

A Google -ból kapott adatok alapján azt mondhatjuk, kevesebb az okunk az aggodalmakra. A legtöbb aggályunk arra vonatkozólag, hogy partnereink minket hogyan látnak, alaptalan. Egyedül, a komputereik mellett, hazudozásra nem motiváltan, partnereink nem felületesek és megbocsájtónak bizonyulnak. Az az igazság, hogy saját problémáikkal vannak inkább elfoglalva, mintsem a mieinkkel.

Szóval, ha kevesebbet aggódnánk a szexszel kapcsolatosan, talán gyakrabban élvezhetnénk.

PS

1          A fenti írás egy pár éve a New York Times-ban megjelent cikkre alapult. Gondoltam most, hogy Valentin napja közeledik, a téma időszerű. A szerző, Seth Stephens Davidowitz, egy közgazdász. Ugyan a tárgyban nem szakértő, de nagy gyakorlata van olyan kutatásokban, amelyek a Google internet keresőben feltett kérdések gyakorisága és milyensége alapján próbálják megmagyarázni az emberek gondolkozását és viselkedését.

2          A teljes eredeti cikk, érdekes adatok és grafikonok, itt találhatóak.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr9012188550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kincse- 2017.02.10. 11:18:46

Ugyan köze van a szerelemhez a szexnek, de Valentin nap mégis lelki értelemben a szerelmesek ünnepe.
Ha erről is találsz cikket, az jobban érdekelne, mert nagy rejtély ám a szerelem. Mert, ha csak a szexi vonzerőn, a hormonok működésén múlna, semmi titok nem lenne benne. :)
A Google statisztika, ha pontos, jól jelzi, hazudósak az emberek, főleg a szex terén. És ha összevetjük, hogy a szerelem lélektanilag teljes odaadás, akkor még azt is lehet mondani, hogy nem sok köze van a szexhez, ami tele van hazugsággal.

obsidian1 2017.02.10. 13:16:40

nem a szex van tele hazugsággal, hanem amit mondunk róla :)

littke 2017.02.10. 14:13:19

@Kincse-:
Na ja. a szerelem az megint más.

@obsidian1:
Igen. Ámbár ez sokáig még az orvostudományban is egy elkerült terület volt.

pietnik 2017.02.10. 16:19:48

Hogy rövidül-e a csúnyája az embernek öregkorára?!
Hm,ezt nem tudom!Viszont a tenyerem megnőtt!!!

ZorróAszter 2017.02.10. 19:12:14

Kedves Little!

Önök mint már említettem, a sajtó minden sorát szentírásnak veszik. Például most is, hogy itt nem mondanak igazat az emberek.

Holott lehet hogy igazat mondanak.

Példul.:
"... Szóval hol az igazság? Sehol. Nielsen szerint évi 600 millió óvszert adnak el az US-ben."

Holott a számok értelmezhetők másként is:

1.
A takarékos amerikaiak egy óvszert átlagosan három alkalommal használnak, és csak utána dobják el.

2.
800 millió alkalommal férfi szexelt férfival (Fúuúujjjj!)

:o)

littke 2017.02.10. 21:11:00

@ZorróAszter:
Igaz, Önnél lehet az igazság.

Alick 2017.02.11. 12:05:05

@pietnik: Szomorú dolog az öregedés, már alatta van a 20 centinek. :)

guy2 2017.02.11. 12:37:41

Én azt nem értem, hogy miért kellene együtt aludnom valakivel minden nap, csak hogy legyen szex meg gyerek...

bbwd 2017.02.11. 12:54:58

mi ez az olvashatatlanul szar fordítás?
mi az, hogy a US-ben? meg penis?
az egyéb hibákról nem is beszélve...

nem tudni magyarul??? :D

Netuddki. 2017.02.11. 13:30:52

@Kincse-: "de Valentin nap mégis lelki értelemben a szerelmesek ünnepe."

Lófszt! A virágárusok találták ki, hogy a februári holtszezonban is legyen valami indok, hogy fogyjon a portéka.

2017.02.11. 14:13:53

Nekem ezzel a "Nők szerint nem a méret számít" típusú véleménnyel van gondom.
54 éves vagyok, nőtlen - nem, és nem azért mert buzi, vagy rusnya és kevésbé kreatív lennék pasiban, mielőtt! - van ugyan kedvesen jelenleg, de a fiatalságomat Nővadászattal töltöttem, mint sokan mások.
Összességében - dicsekvés nélkül -, száznál is több Nő volt az életemben, beleszámítva az egyéjszakás kalandokat is, némi trikóval és lapossal megfűszerezve. De!

Amikor téma volt egy-egy légyott során vagy baráti körben, EGYETLEN alkalommal sem hangzott el az a hölgyek szájából, hogy neki elég a töppedt ubiforma is, hanem épp ellenkezőleg!
Persze lehet, hogy most néhányan azt hiszik, hogy én forogtam olyan hölgyek körében, akiknek a lába között egy kamiongarázs volt, így jó hogy a bikacsök méretű kellett neki, de ez nem így volt!

Volt többek között modell, grófnő, igazgatónő, de volt rüfke, sőt még fizetős is, és volt teljesen átlagos háziasszony is.

Summa summarum: Hagyjuk már ezt a "Nem a méret a lényeg" dumát!

Ennyi.

littke 2017.02.11. 14:19:11

@guy2:
Ja ez nem muszáj.

@bbwd:
Nem ez nem fordítás, csak egy cikkre alapul. 48 éve élek Kanadában, ez van.

@Látens Inszinuáció:
Talán így beszélnek, de nem így gondolkoznak.

@Alick: @Tibi !: Hello

Prognozuoti Blasio 2017.02.11. 14:33:49

@Látens Inszinuáció: Szerintem a méret fontosságának témájában legtöbbször inkább arra irányul a kérdés, hogy nyújt e egy nagyobb lószerszám többletélvezetet... És ebben a megvilágításban el tudom fogadni, hogy a legtöbb nőnek nem számít... Egyszer itt az interneten láttam egy tökéletes összegzést, nő szájából/tollából...
"Nem számít a méret, kivéve ha kicsi..."

BaliBa 2017.02.11. 14:39:52

@Kincse-: Mindannyian tévedtek! A "Valentin" nap (Bálint nap) a virágárusok és virágkötők ünnepe. Üzleti érdekből ők honosították meg ezt az angolszász "ünnepet" is csakúgy mint a Halloween-t a zöldségesek (és töktermesztők). Baromfitenyésztőknek hasonló perspektíva lehet a a Hálaadás ünnepe (v.ö. pulyka).

Prognozuoti Blasio 2017.02.11. 14:44:59

A témához pedig:

Valóban aggasztó méreteket ölt a kapcsolaton, de még inkább a házasságon belüli intimitáshiány! Ennek egyébként szerintem az az oka, hogy a többségnek nincs elég érzelmi intelligenciája ahhoz, hogy tartósan boldog és intim kapcsolatban éljen valakivel! Mert az egy nagyon melós, és hihetetlenül nehéz dolog.
Én abszolút azt gondolom, hogy bármennyire is komoly egy kapcsolat, bármin is mentünk korábban keresztül, és bármennyire is összeköt minket ezernyi kapocs, az intim szférát igenis fent kell tartani! És úgy kell élni, hogy egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy a másik örökre velünk marad! Mert ez valóban nincs kőbe vésve! Aki pedig belekényelmesedik a kapcsolatába, elhanyagolja önmagát és viszonyát, az ne lepődjön meg, ha egyszer csak nem kívánják.
Én tudom, hogy sokkal kényelmesebb akkor fingani, amikor jólesik... Szabadnapon fel sem öltözni délig, meg elfelejteni fogat mosni... Meztelenkedni a biztonságos otthon melegében, és a szőrös seggünket vakargatni a tévé előtt... De ha így élünk az "asszony/urunk" mellett, akkor ne csodálkozzunk rajta, hogy rövidebb/hosszabb idő elteltével már nem akkora bizsergető kihívás a másikat ágyba vinni...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2017.02.11. 15:16:21

"mell nagyítással " vagy inkább mell nagyobbítással?

incognito ergo sum 2017.02.11. 15:51:09

Nálunk a férfi szeretne több és izgalmasabb szexet, a nő pedig elzárkózik -- attól is, amikor a férfi szeretne örömet szerezni neki. Így aztán a férfi külső kapcsolatokban találja meg az izgalmat, és tanulja egyre finomabb módon gyönyörhöz juttatni a nőket.

littke 2017.02.11. 16:07:33

@incognito ergo sum:
"Nálunk" alatt mit értesz? A te házasságod? Magyarországot? A mi civilizációnkat?

Zsíros Bödön 2017.02.11. 16:11:07

"A nők gyakrabban panaszkodnak arról, hogy a barátjuk nem akar szexet, mint a férfiak hogy barátnőjük nem akar!" - valahogy ezt soha nek tudtam elhinni, gratulálok a szerencséseknek, ahol ez van, én mindig a másik voltam

Jakab.gipsz 2017.02.11. 16:27:35

Majmoljuk már egy kicsit a nyugatot és persze az amcsikat, nincs itthon egyetlen önálló gondolat, mutassunk fel újdonságokat, cukiságokat celebeket, kutyát és gyerekeket, ja szexet és botrányt, nem stimmel a gumi és a létszám intim pisti leleplezi a csalást.

Gour 2017.02.11. 16:50:18

@Látens Inszinuáció:

Egyetértek. Ott nem számít csak a méret ahol nincsen. ;)

cardiobascuralis 2017.02.11. 17:46:30

Ennyire szar fordítással hogy mer valaki előállni?

cardiobascuralis 2017.02.11. 17:49:56

@Kincse-:
A Valentin-napnak semmi köze a szerelmesekhez.
Angliában, ahonnan az egész származik, az emberek a szeretteiknek (szülők, nagyszülők, testvérek, és valóban a szerelme is, akinek van) adnak kis kártyákat kedves szövegekkel, általában limerick stílusú versbe szedve.
Ennyi.
Se virág, se ajándékok.
Ez utóbbi itt nálunk a kereskedőlobbi kitalációja, a sok hülye meg bedől neki, mert azt hiszi, nyugaton ez a menő.

littke 2017.02.11. 17:54:47

@cardiobascuralis:
Nem fordítás. A cikk ismertetője.

cardiobascuralis 2017.02.11. 17:54:56

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Sőt, még inkább mellnagyobbítással.

@Jakab.gipsz:
Ez mondjuk pont nem amcsi, hanem angol.

@BaliBa:
Ebből a 3-ből mondjuk az utolsó nem igaz, a legelső meg csak félig-meddig.

cardiobascuralis 2017.02.11. 17:57:29

@littke:
Ahogy látom, nemcsak én jutottam erre a következtetésre, nem véletlenül.
Tényleg olyan, mintha egy se angolul, se magyarul rendesen nem beszélő általános iskolás fordította volna.

Tudod, ahogy a költő mondta:
A jó szándék kevés, több kell, az értelem.
Na, ebből az írásból utóbbi hiányzik.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.02.11. 18:42:34

@Kincse-: dehogy, a valentin nap egy mesterséges, fogyasztásra ösztönző "ünnep"

cardiobascuralis 2017.02.11. 21:29:29

@enpera:
Nálunk. Angliában, ahonnan ered, nem az.

incognito ergo sum 2017.02.11. 21:55:41

@cardiobascuralis:

Megtennéd, hogy akkor angol fórumokon legelsz a továbbiakban?
süti beállítások módosítása