Volt egy idő, nem is olyan régen, amikor munkám révén sokat utaztam. Egy építész/gépész/elektromos tervező irodának dolgoztam.

 Ez egy "nagyobb" gép Attawapiskat-ba érkezvén:

Feladatom volt a már megtervezett és épülőfélben levő projektek dajkázása, majd azok üzembe helyezése. Minden projekten általában kéthetente vannak magas fokú értekezletek, ahol a tulaj (vagy annak képviselője), a vállalkozó embere (aki az építkezésért felelős) és a tervező (a mi cégünk) képviselője van jelen.

A találkozó előtt illett az építkezést végig járnom és megbeszéltük a problémákat. Magának az értekezletnek a menete sablon, a felek végigmennek a legutóbbi találkozó jegyzőkönyvének pontjain. Ki mit intézett azok közül, ami rá volt bízva? Ez után jön a „new business” azaz újabb ügyek és problémák. Néha vannak meghívott vendégek, például a tűzoltóságtól, a várostól, gyártóktól, stb.

 A befagyott tavakot létesített téli út:

Elég stresszes, nem kell mondanom, hogy mindenkinek, megvan a saját érdeke: a tulaj nem akar többlet költséget és a befejezést határidőre akarja, a vállalkozó minél több extra munkát akar, amiért külön számlázna. Ez-az szerinte nem volt mutatva (vagy nem jól volt mutatva) a terveinken, nekem meg azt kellett bebizonyítanom, ha lehet, hogy igenis jól/tisztán volt minden mutatva a rajzokon és a dokumentációban. Előfordult azonban, hogy mi hibáztunk. Ha ez az eset fontos, hogy nem vádold magadat….az ilyesmi előfordul.

Ugyan munkánk jó része Torontóban zajlott le, ott ahol laktam, egypár vállalkozásunk vidéken volt, sokszor nagyon messze. Ide jobb esetben autóval, de legtöbbször repülővel kellett menni. Így eljutottam Kanada sok sarkába és sokszor az US-ba is. Volt idő, amikor minden 2 héten kellett repülnöm. Ezek az utak fárasztóak, néha van időkülönbség is. Kanada nagy ország. Átlagosan két éjszakát kellett a helyszínen tölteni, beindításkor többet.

A rutinhoz hozzá tartozott, hogy érkezésem után beköszöntsek a tulajhoz, és meghívjam a megbízottját ebédre/vacsorára, dolgokat megbeszélendő és az üzleti kapcsolatot ápolandó. A számlát a cégem fizette.

Attawapiskat llátképe a levegőből:

Meglepődnél hányan akartak olyan helyekre menni, ahova én nemigen járok, például sztriptíz bárokba. Igen, ezek ebédidőben is nyitva vannak. Sok embernek ez a fajta szórakozás tetszik. Sok kliens szeretett inni is. Mondanom se kell, hogy a koszt ilyen helyeken pocsék. Mivel a kliens választ, még ha étterembe is akart menni, kis helyeken mindig ugyanazon bejzlibe kellett menni, más nem igen volt, és azt a kosztot enni. Kanada nem Európa, vidéken az éttermi étkezés - tisztelet a kivételnek - csapnivaló.

Ha rajtam múlott, vagy ha nem kellet a klienst szórakoztatni, egy, már előre lekutatott jó helyen ettem. Ha volt olyan. A szabadidőmben pedig (bérelt) kocsival bejártam a látnivalókat és a város szép részét.

 A korház:

Befejezésül, egy egzotikusabb út leírása, képekkel, ízelítőül:

Az Attawapiskat kórházat mi terveztük és üzembe kellett tenni. Ez a hely egy indián rezerváció, a Hudson Bay (Öböl) mellett, légvonalban kb. 1500 kilométerre Torontótól. Vagy 2000 indián él itt, az Attawapiskat törzs egy része. A világ végén van. Út ide nincsen. Jobban mondva a hosszú télen, amikor a víz és a mocsarak megfagynak, csinálnak ideiglenes utat a jégen. Nagyobb dolgokat ilyenkor szállítanak.

Először egy Észak Ontario kisvárosba, Timmings-be repülsz. Emlékszem a repülőtér ősszel tele volt turistákkal, amerikai vadliba vadászokkal. Rendesen be voltak öltözve terepszínekbe. Innen őket privát géppel repítik ide-oda a vadonba, ahol „dug- out” (leshelyek) vannak. Tele itallal és a férfiember vadászhat, piálhat.

 Egy indián kajiba:

Nekem egy kis kb. 10 személyes gépre kellett átszállni, és vagy egy órát még északabbra repülni. A táj lent lapos, számtalan tó és mocsár alattad, majd egy füves rétre szállsz le, akkoriban még beton sem volt. Innen bevisznek a településre.

Itt az indiánok kis Honda terepjárókon furikáznak. Fogalmam sincs mit csinálnak, mert ugye régen vadásztak és halásztak, de manapság ez nem muszáj. Van bolt, minden jó drága, és a kormánytól kapnak valami pénzt. Étterem nincsen, alkoholt, sört, nem árulnak. Mint látogató a munkásszálláson alszol és eszel.

 A falu házai:

A kis korház vagy 10 millió dollárba került a megye (Ontario) adófizetőinek. Volt vagy 30 ágy, röntgen, nőgyógyászat, stb. Csak éppen orvost (szakorvost felejtsd el) nem lehetett szerezni. Mert senki sem akar ide jönni, élni. Erről a megye elfelejtkezett. A korház az uralmon levő párt választási ígérete volt. Az orvosok a 700 km-re levő kisvárosból repültek fel, hetente egyszer. De még műszaki embereket sem lehetett szerezni, a helybéliek pedig nem eléggé iskolázottak. A berendezéseket (kazán, stb.) az idősebb apáca ápolónők kezelték, akik itt a főnővérek voltak és a „mindenesek”.

A munkásszállás:

Ezek az apácák, egy kihaló fajta, csak ketten voltak. A többi ápolónőt európai „nővérvásárokon” szerződtették, ahol fiatal ápolónőket próbálnak jó pénzért két éves szerződésre ilyen helyekre elcsábítani. Mondták sok a fiatal ápolónők közül félidőben otthagyja őket, mert halálra unják magukat. Az ilyen helyen abszolút semmi szórakozás vagy társaság számukra nem létezik.

Mondják neked, ha ott vagy, ne igen kódorogj el a településtől helybeli vezető nélkül. Mert ha igen, könnyen eltévedsz, és vissza nem találsz. A táj monoton, fák sincsenek, nincsen templomtorony, útjelzés…. semmi. Ha elvesztél magadra maradsz, meg is halhatsz egy idő múlva.