elso

ujrakezdek

Jön a tél

2017. november 06. - littke

Igen, útban van. Ha tetszik, ha nem.

Budai gyerek voltam és mi Budán, legalább is sokan közülünk, szerettünk szánkózni, síelni. Persze ott volt a Svábhegy nem messze. Oda síelni mentünk. A Normafához, az Egyetemire és a Harang Völgybe. A „Cső”-n sosem mertem lejönni. Ez az Egyetemit köti össze a Harang Völggyel. Egy rövid, de keskeny és meredek rész, a Mátyás Király útnál kezdődött. Ki tudja meg van-e, vagy ezt is beépítették?

tel1

Az első képen, éppen síelni indulunk. A Svábhegyre az ötvenes években. A kép a Perfekta keletnémet bakelit kamerámmal készült. Barátom készítette.

A Gugger hegy még közelebb volt. Ott szánkóztunk. A Csacsi Réten. Veszélyes volt, mert jeges tudott lenni és a pálya végénél (egy meredek utca) egy vízpumpa volt, amit illett kikerülni.

 tel8

Persze korcsolyáztam is. A Városmajorban és a sulink udvarán, amit hidegben a pedellus, Imre bácsi, néha felöntött. Kurblis korival. A Műjégre, a Ligetbe csak ritkán mentem. Ott sok „menő” volt, akiknek volt rendes cipős korcsolyájuk. És a belépés drága volt, 7 forint!

Telente gyerekkoromban, (50-es évek) még hosszú szénszünetek is voltak. Mindez kézre játszott. Anyám, ha volt hó, szó szerint gyakran kitessékelt a lakásból, régi, háború előtti síléceket adván és mondta: menjetek már fel a hegyre síelni! Jót fog tenni a friss levegő! Mentünk, gyerekek egymagunk, a villamossal a Fogashoz. Avval a végállomásig.

 tel5

Ha sok volt a hó nemsokára fel lehetett kötni a síléceket. Elmentünk az Úttörő Vasút mellett a Kis Normáig, ami a kedvenc lejtőnk volt. Amolyan kezdő. A Nagy Norma nekem akkoriban túl nehéz volt.

 A Kis Normának volt egy folytatása is, az már nehezebb és jegesebb volt. Ezekben az időkben sí felvonó nem létezett. Regélték, hogy a Kékesen volt egy, de hát én oda télen sosem jutottam el. Lesiklás után gyalog mentünk fel a lejtő kezdetére, síléceinkkel a vállunkon. Jó testedzés volt.

 tel7

Síelésből kimerülve a Zugligeti villamos (81-es, később 58-as) végállomásához jöttünk le, a Harangvölgyön keresztül. Néha előtte még elmentünk az Anna kápolnához is, és onnan le a Disznófőn keresztül. Avagy, ritkán, a Farkastorkon a Farkasréti villamoshoz.

 tel11

A sílécünk a maiakhoz összehasonlítva nagyon primitív volt. Szüleink háború előtti léceit használtuk. Túl nagy volt, nem volt jó kantnija (éle), így a jégen nem ért semmit. A kötés szíj és rúgó kombináció volt. Sícipőnk se volt, csak normál bakancs, és így tovább. A mai lécekkel ezekhez képest álom sízni.

Családunkban az unokabátyám majd később unokanővérem magyar sí bajnokok voltak. Az Előrében síeltek, a Disznófőnél volt a klubház. A Kékesre is vitték őket! Úgy tűnt mindenkinek nagyszerűen síelnek, ők kaptak menő felszerelést. De nem tudtak normális lejtőn gyakorolni. Híre volt, hogy a magyar csapat, nem mert a Hahnenkamm-on lejönni, amikor egyszer arra a versenyre (Kitzbühelbe) kivitték őket.

 tel2

Iquitos, egy igazi határváros, Peruban.

Iquitos Peru ötödik legnagyobb városa, 430 ezer lakossal, de speciális. Miért kérded? Mert talán a világ legnagyobb városa ahova nem vezet út. Tehát vagy iderepülsz, vagy hajóval, az Amazonas-on érkezel.

A város a perui Amazonas medence, jobban mondva a Maynas megye és a Loreto környék székvárosa. Fontos hely az ezen a tájon élő bennszülötteknek. Itt eladhatják halaikat, műtárgyaikat, vásárolhatnak szerszámokat, plusz az arra érdemes gyerekeik itt felsőoktatásban részesedhetnek. Itt vannak a kórházak, van villanyáram és folyóvíz (ugyan nem iható) és hasonló modern dolgok.

Belén negyed:
P1030895                                                                                        

A „gumi bárók” kezén a „gumi láz” idejében (1880-1914) itt, együtt a brazil Manaus várossal, nagy vagyonok gyűltek össze. Manaus-ban még operaházat is építettek, így az ismertebb. Iquitos-ban palotákkal találkozol, amik aztán a gumiláz elmúltával lassan elhanyagolódtak és szép nagy terekkel. Ha anno a Werner Herzog rendezte Fitzcarraldo (1989) filmet esetleg láttad, az itt Iquitos-ban játszódott. Engem kissé Havannára emlékeztetett, az nagyobb, de a patinás épületek ott is omladoznak.

Az utóbbi időben divatossá vált az Amazonas dzsungeljeit meglátogatni. Iquitos ezeknek a túráknak a kiinduló pontja. A látogatást teheted drága eco hotelek útján, (mi így tettük), ahol (két személyre) napi 300 dolcsit fizetsz, amikor is motorcsónakkal repítenek órákon keresztül valahova. Ott, a dzsungel ölén állandó vezetőt adnak melléd és luxus ellátást. Avagy ha nincsen pénzed, csak kalandvágyad, jöhetsz ide mint hátizsákos. Ez esetben utazol a folyókon közlekedő teherhajókra kéredzkedvén, fillérekért, és a kis településeken szállsz ki, ahol megint csak fillérekért találsz helyet, alhatsz, ehetsz a helybeliekkel. A dzsungelbe menni vezető nélkül persze nem ajánlatos.

 Városnézés triciklivel:P1030889

A dzsungelben lakók, akik az Amazon és annak mellékfolyói mellett élnek, jobbára önellátóak. Van hal bőven, meg kis föld a kukoricának, na meg a banán, stb. Így éltek ők itt évezredek óta, a természet ellátja őket. A szükségleteiket a ház mögötti őserdőben intézik el, tisztálkodni/mosni a folyókhoz mennek. Egyszerű itt az élet. Ahogy a motorcsónakból nézed, késő délután a családok a lassú, meleg folyók vizében ülnek: mosakodnak, hűsölnek. Manapság már sok helyen van napenergia is, állami segítséggel, ami talán egy hűtőszekrényt és a TV-t táplál…és van elemi iskola. A tanítók két hetente váltják egymást. Egyeseknek TV-je is van. De nagy a szegénység, legalább is a mi szemünkkel mérve.

 Hotelszobánk:P1030885

Egy szó, mint száz, Október 10.-én kedden, este 8 órakor megérkeztünk. Repülővel az út Limából vagy másfél óra, É-K irányban, az ár fejenként kb. 150 dolcsi oda vissza. Kevesebb mint egy napot maradtunk, másnap délben vittek Iquitos-ból az egyik eco lodge-ba. Foglalásunk volt a Casa Morey nevű hotelba, egy volt gumimágnás felújított hotellá alakított házába. Kértem a hotelt hogy küldjenek egy kocsit a reptérre. Ezt Dél Amerikában sokszor megígérik, és aztán gyakran el is felejtik. De itt nem. Amint kiléptünk egy hordár várt egy táblán a nevemmel. Elvette poggyászunkat, pedig nagyon kevéssel utazunk, de nem volt vita. Egy rozoga autóhoz vitt, ahol két úr várt ránk a hoteltől. Mint valami küldöttség. Ha Iquitos-ba érkezel, megbecsülnek. Borravalót adtam a hordárnak, beültünk az ősrégi Nissanba és elindultunk a trópusi éjszakába.

 A város szélén:P1030909

Tudnivaló, hogy ezen az estén fontos esemény zajlott Limában, a Foci VB selejtezője. Columbia vs. Peru. Perunak győznie kellet, Columbiának egy döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz. Már a reptéren Limában is az emberek jó része a perui csapat trikójában parádézott: fehér ing átlós piros csíkkal. A pilóta, mielőtt leszálltunk síri hangon bemondta, halálos csönd követte, hogy Columbia egy nullára vezet az első félidőben. Ahogy a Nissanban a forgalomban vergődtünk, a boltok, kávéházak előtt tömegek álltak, a TV-t nézték. A Nissanban a rádión amolyan itteni Szepesi hadart, és egyszerre: Góóóóóóóóóól…ez tartott három percig, Peru egyenlített. A fogalom leállt, a triciklik, mopedek vezetői egymást csókolták, totális zűrzavar uralta a várost. A hotel képviselői, aki elöl ültek, majdnem elsírták magukat. Egy más világba csöppentünk, elkezdtem Perunak drukkolni. Az eredmény nem változott, de az ünneplés nem szűnt meg. Kiderült, hogy a döntetlennel Peru még nem esett ki, lesz majd egy vigasz mérkőzés ahol Új Zéland-dal kell játszaniuk, és ha ott nyernek, akkor mégis továbbjutnak. Hát nincs Isten, ha nem nyernek. NZ-ban letojják a focit, ott a rögbi a fontos…itt a foci egy sport, amin a nemzet büszkesége függ.

Kint az Amazonnál:

P1030922 

Na, este 9-re megérkeztünk, egy csodás korabeli renovált épülethez, ma műemlék, a hotel. Régi nagy, igen magas plafonú szobát kaptunk, kettőt (!), mintha a Gellért szálló elnöki lakosztálya lett volna, potom 90 dollárért. Minden antik volt, a WC-t lánccal kellett öblíteni, mint anno a házban ahol felcseperedtem. Az utcán meg ment az ünneplés, vagy 50 tricikli, teherautó, stb. körözött: zászló lengetés, kajabálás, himnusz éneklés ment hosszan az éjszakába.

Kérdeztük a portást hova ajánlja, hogy elsétáljunk. Mondta, ha két blokkot erre megyünk, majd balra, a folyóparti sétányra érünk, Malecon-nak hívják, ahol vannak vendéglők és kávéházak.

Ki is léptünk az esti fülledt káoszba, az ünneplők közé. Megkerültük egy nőt, aki a szemétládát kutatta élelem ügyben és elértünk a régi, nívós, de elhanyagolt épületek között a sétányra. Leültünk az egyik bár kinti teraszára. Nejem rendelt egy itteni koktélt, (Pisco Sour) én meg üveg perui sört. Akaratlanul hallgattuk az ott ülő fiatalok angol társalgását, amíg nemsokára egy utca táncospár oda táborozott. Valami spanyol táncot lejtettek, majd kalapoztak. A nedves meleg, a sötét este, egy Faulkner történetre emlékeztetett, aki az amerikai dél neves krónikása volt.

 Az élet nyugodt az Amazon melléfolyóinál:P1030969

Másnap reggeli után, 12-ig volt időnk. Megkértük a portást beszéljen nevünkben a hotel előtt álló triciklisek egyikével, és egyezzen meg egy két órás városnéző túra árában. 30 Solés (10 dollárba) került. Beültünk és a fiatal olajos feketehajú motoros elvegyült velünk a forgalomban. Elvitt a nagy terekre majd hátrafordult, kérdezte Belén? Tudtam mire céloz, bólintottam. Ez Iquitos ismert negyede, nem a legjobb hírű. A düledező faviskók itt lábakra épültek, mert a város e negyede az esős időben el van áradva. A nem esős időben meg sártenger uralja, de most a száraz évszak végén be lehetett hajtani a száradt sárra. Itt van egy nagy piac, ami az esős időben ladikokról zajlik le. Van nagy tricikli forgalom, füst, a levegő pocsék. Van dögivel szemét, kóbor kutya, szúnyog, háziállat, gyerekek, akik pénzt kunyerálnak, emberek, akik beszélnek hozzád. Egyszóval káosz. Az utak csapnivalóak, fél méteres gödrökkel, mély pocsolyákkal, triciklink, mint egy hullámvasút keringett közöttük, de a mi pilótánknak ez semmi sem volt. Hogy hogyan úszta meg defekt nélkül máig is csoda. Innen elvitt a város széleire. Iquitos-t három folyó határolja: az Itaya, a Nanay és az Amazon. A folyók partjain viskók, boltok, strand, vízmű, börtön… de főleg kikötők. Ezekben nagy a forgalom, teher és személyszállító hajók, bennszülött tutajok, séta és cruise hajók kakofóniája, raktárak, éttermek, utazási irodák tömege, hogy a szokásos szemetet, kóbor kutyákat és a turistáknak ezt azt eladni akaró legényeket el ne felejtsem.

Két óra múlva visszaértünk a hotelhez, várván a következő kalandra, a három és fél órás útra az Amazonon és annak egyik mellékágán fel messze a dzsungelba, az eco lodge-ba.

 

 

Óda a sajtokhoz

Nagy fába vágom a fejszémet. A sajtokról fogok írni. Magyar származású ember létemre, tudom, nem vagyok kellően képzett. A magyarok sajtjai, valljuk be őszintén, nem a leghíresebbek közé tartoznak.

Nem kell ezt szégyellni, utazásaim közben rájöttem, hogy például Ázsia nagy részében a sajt alig ismert. Tejterméket is alig iszik-eszik a felnőtt ember. Ezért sokuk laktóz érzékeny.

Sajtokkal teli tál:

sajt2

Meg is írta, azt hiszem Somerset Maugham egyik novellájában, amikor egy óceánjárón, Kínából az angol és a kínai egy kabinban utaznak. Egyszer a kínai egy otthonról hozott delikát dologgal akarja az angolt megkínálni. Egy „Száz napos” tojással. Az angol undorodottan eltolja, záptojás szagot érez. Kérdezi, hogy tudjátok ti ezt enni? Mire a kínai sértődötten válaszol: Hogy tudjátok ti a romlott tejet enni? A sajtra célzott.

De vissza gyermekkori élményeimre. A sajtokat szerettem, de az, aki emlékszik az átkosra tudja, hogy a választék az 50-60-as években nagyon szűköcske volt. Mára ez nagyot javult, hála, igen kimondom, a rendszerváltásnak!

sajt1

Ugye volt liptai túró, meg pálpusztai….ez nagyjából minden. Nagy ritkán volt füstölt sajt. Ezeket mind nagyon szerettem. A háromszögletű sajtot, a krémsajtot, nem igen sorolom a sajtok közé, mert az is volt. Hogy el ne felejtsem, lehetett kapni, drága volt, egy rokfort nevű sajtot is. Ezt anyám vajjal, villával összekeverte és pirítóson ettük. Nagyon fincsi volt, bár kétlem, hogy eredeti Roquefort sajt lett volna.

Roquefort:

sajt rock

Már Lengyelben és Kelet Németben is voltak jobb sajtok. Rájöttem, hogy a pálpusztai egy nagyon büdös német sajtból származik, a Limburger-ből.

Hazajövet meséltem szüleimnek, miféle sajtokat ettem. Ők (a háború előtt) utazott emberek voltak. Csak legyintettek, mondták, hogy Franciaországban, Svájcban, de Olaszban vannak az igazán jó sajtok. Különösen a parmezán hiányát fájlalták.

Parmesan:

sajt par

Hát kijutottam oda is. Hetven dollárból nem futotta sokra, de anyám tanácsolta, Párizsban vegyek Camembert. Nem volt drága, vettem. Friss francia bagette-el, belekóstoltam. A mennyekben éreztem magamat! Minőségi változás volt ez az eddig ízlelt sajtok után. És a bor sem volt drága! Megy az a sajttal! Egy szó, mint száz megszerettem a franciákat. Élni tudni kell.

Camembert:

sajtcam

Angliába is eljutottam ezen az utamon. Amilyen pocsék volt abban az időben az angol koszt, a sajtjuk nagyon is jó volt. Csak a sör lett volna olcsóbb.

Sajt árus, Lyon:

sajt lyon

Na, később, ahogy a világ konyháit és sajtjait megismertem, és azokat, ha drágán is, itt ahol élek meg tudom venni, mindig van sajt otthon. És nem a hűtőszekrényben tartjuk, hanem szoba hőmérsékleten. A franciák kitagadnak, ha túl hidegen adsz nekik sajtot, (vagy felvágottat). Ez váló ok.

Emmenthal:

sajt emm

Újabban Kanadában és az USA-ban is csinálnak jó helybéli sajtokat. Kanadában a francia kanadai termelők jeleskednek ebben. Montrealban, ha elmész a nagy piacokra, szabadon kóstolhatsz, válogathatsz. A jó sajt nem olcsó, 10 deka 4-6 dollár. De szerintem megéri.

Bizisten, ha van reinkarnáció, kedvem lenne sajttermelőnek menni.

 

A nép vs. a Haaretz

A New York Times-ból:

TEL AVIV – A Haaretz egy izraeli újság. Sok külföldi és kevés Izraeli csodálja, sokan utálják, főként izraeliek. Kevesen olvassák, sokan elítélik. Nagyon ideológiai, nagyon nívós lap. Fennállásától kezdve független. Ismert arról, hogy Izrael hibáit és félrelépéseit számon tartja. Arról ismert, hogy Izrael idegeire megy.

Mégis, nem más, mint egy újság. Az „nép vs. Haaretz” története, a lap csökkenő népszerűsége csupán azért méltó arra, hogy elmondják, mert magáról Izraelről árul valamit el. Azt, hogy az ország baloldala egy valamikori jelentős politikai pozícióból a sarokba szorította magát, és azt, hogy a jobboldali többség egyelőre éretlen és bizonytalan.

haretz

Tekintsünk egy áprilisi eseményre. A Haaretz egy cikket közölt az egyik rovatírójának tollából. Ez nem túl meggyőzően azt állította, hogy a vallásos cionisták veszélyesebbek Izraelre, mint a Hezbollah terroristái. Na, a reakció kataklizmatikus volt. A miniszterelnök, a hadügyminiszter, az igazságügyi miniszter mind elítélte úgy a cikket, mint a lapot. Még maga Izrael elnöke is. A középen álló Yesh Atid Párt vezetője a véleményt „antiszemitának” titulálta. Az ettől ballra álló Munkáspárt gyűlöletkeltőnek nevezte. Az egész ország egyesül az elítélésben.

Na persze azért nem mindenki. A balszélen akadtak hangok, akik egyetértettek a cikkel és a lappal. Akadtak olyanok, akik azt állították, hogy lényegében a cikk az igazat írta. Mások szerint eltekintve attól, hogy a cikk helytálló vagy sem, a túlreagálás a Haaretz ellen nem más, mint egy cinikus kísérlet a baloldal további gyengítésére.

Amennyiben ez igaz lenne, nem úgy tűnik, hogy hatásos. A nem régi Izraeli Megemlékezés Ünnepén a Haaretz megint vétkezett. Egy rovatvezető úgy nyilatkozott, hogy (szégyenében) képtelen (a házára) kitenni Izrael zászlóját. Egy másik cikk látszólag polgárháborút kívánt. Ezek nem kivételek, ezek mindennapos írások ettől az újságtól, ami az utóbbi években egyre inkább a provokációkra kezd támaszkodni.

A provokációk a lap ideológiájának szolgálatában állnak. A Haaretz és olvasói keményen ellenzik Ciszjordánia elfoglalását, a telepesek hivatalos támogatását és a kormány kísérleteit a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatására, az államvallás behozását és más konzervatív törekvéseket.

Négy tényezőnek köszönhető hogy a Haaretz egyre jobban zavarja a népet. Először is miközben az ország jobbra hajlik, a baloldal programja egyre inkább elfogadhatatlan. Másodszor is Izrael úgy érzi, hogy ki van téve egy egyre inkább álszent és meg nem érdemelt nemzetközi kritikának, és így egyre kevésbé hajlandó eltűrni azokat, akik muníciót szolgáltatnak Izrael bírálóinak. Nemrégen a „baloldaliak” azok között voltak említve, akik a legkevesebbet járultak Izrael sikeréhez. Harmadszor az izraeli baloldal nagyon kicsi, és önmaga magát ostrom alatt állónak érzi. Negyedszer, a baloldal frusztrációja azt keserűvé és antagonisztikussá tette. Mindezért a baloldal hajlamos a nép türelmét próbára tenni az ország/a vezetők/és a (különböző) csoportok kemény kritizálásával.

Ez az egyre inkább provokatív diskurzus legtöbbször szánalmas, olykor nevetséges és alkalmanként aggasztó. A Haaretz bosszantja a többséget azzal, hogy abszurd jelzőkkel illeti Izrael cselekedeteit („fasiszta” „apartheid”), és a vezetők nem mulasztják el a csalit arra, hogy fel ne háborodjanak. Ez egy gyerekes játék, és hosszú távon maga Izrael a vesztes.  A minőségi újság, ami szükséges egy többségi társadalomban, gyermeteg ellentmondóvá vált. A baloldali ellenzék, aminek a Haaretz a szócsöve, az antagonizmussal lett egyenlő, a társadalmi vita otrombábbá vált, a nép dühös és kevésbé tűri az ellentmondást.

A „Nép vs. Haaretz” története, nem egy ország története, ami nem tűr el vitát, még ha annak is tűnik. Inkább egy Izraelben létező csoportról szól, akik nem képesek a többiekkel kommunikálni és ezáltal képtelen a jövőt befolyásolni. Egy Izraelben létező csoport, amelyik abban éli ki magát, hogy a másokat provokál, addig, amíg a többség felháborodik.

Tíz éven keresztül dolgoztam a Haaretznél, mint szerkesztő, a hírszolgáltatás vezetője és három éven keresztül, mint az amerikai rovat vezetője. Szereplésem Washingtonban ért véget 2008-ban, amikor elbocsájtottak. De ennek ellenére mindig is értékeltem a dogmamentességet a Haaretznél és a szakmai tökéletességét, dacára, hogy nem értettem egyet az ideológiájával. Az hogy ma már nem tekintem egy olyan lapnak, amit muszáj olvasnom, annak tulajdonítható, amit a legtöbb Izraeli kifogásol: a Haaretz ma is jó újságírókkal dolgozik, egyes dolgokban ezek alapos/fontos tárgyakkal foglalkoznak, amit tényekkel támasztanak alá. De az elmúlt időkben a Haaretz-et olvasni egyenlő a pesszimizmussal.

A lap jól festi le ezeket a helyzeteket, de magát Izrael történetét nem jól fogja fel. Elitélő képet ábrázol Izrael tevékenységéről, és eltúlozza ezek következményeit, amik nem következnek be. Nem veszi észre hogy manapság Izrael egy katonailag/gazdaságilag és kulturálisan hatalmasabb országgá vált, mint amikor a lap és hű olvasóköre azt kezdte magyarázni, hogy Izrael a rossz irányba megy.

És esetleg emiatt frusztrált a Haaretz. Nem azért mert Izrael nem olvassa. Hanem azért mert nem olvassa, de mégis sikeres.

PS

1          A fenti egy cikk fordítása, a New York Times 2017 május 11-i számából. A szerző, Samuel Rosner, a Jewish Journal politikai szerkesztője, állandó tagja a Jewish People Policy-nek, és olykor ír a NYT-nak.

2          Köszönet blogtársunknak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

3          Az eredeti cikk itt található: 

https://www.nytimes.com/2017/05/11/opinion/the-people-vs-haaretz.html?action=click&pgtype=Homepage&version=Moth-Visible&moduleDetail=inside-nyt-region-1&module=inside-nyt-region®ion=inside-nyt-region&WT.nav=inside-nyt-region&_r=0

 

Keressünk egy helyet. Megkönnyebbülni.

Egy kollegám, Indiából származott. Ott nőtt fel, vidéken, mint parasztgyerek. Egyszer egy beszélgetésünk alkalmával említette, hogy a kis faluban ahol ő felnőtt, nem volt WC. Se a házakban, se közösségi. Hát akkor mit csináltatok, kérdeztem? A férfiak a baloldali mezőre jártak, a nők a jobboldalira - jött a válasza.

Mindennapos jelenség Indiában. A megkönnyebbülni menő, kezében a hagyományos víztartály, amivel kezét fogja öblíteni:

sanitation-india-waste.adapt.1190.1

Messzire került onnan. Az Indiai kormány támogatásával, (a parasztok földjének elaprózódását elkerülendő), jó iskolai eredményei jutalmaként ingyen középiskolába járt, majd egy műszaki egyetemre küldték. Elektromos mérnökké képezték. Később kivándorolt Kanadába.

Ha ebben a szokásban igen, sok más dologban nem változott. Egyetlen leányát feleségével ők akarták egy általuk kiválasztott indiai fiúhoz adni. Gyűjtöttek egy nagy menyegzőre és a hozományra, ami Indiában fontos. De hiába. A leány, aki orvosnak tanult ki mindebből semmit nem akart, saját maga akarta párját választani….de ez egy másik történet.

A falusiakat jobb szokásra rábeszélni próbáló önkéntes:

sanitation-india-group-field.adapt.1900.1

A fenti „Mauthnerbe” ürítés gyakorlata, jutott eszembe, amikor a legutóbbi National Geographic terjedelmes és alapos cikkét olvastam eme káros és a harmadik világban nagyon is elterjedt ősi szokásról. http://www.nationalgeographic.com/magazine/2017/08/toilet-defecate-outdoors-stunting-sanitation/

A cikk szerint több mint egy milliárd ember, a fele ezeknek Indiában él, a szabadban intézi ilyes dolgait, minden áldott nap. Az eredmény, milliós halál és életre szóló egészségügyi csapások az ebből eredő betegségek/járványok következményként. Ez a jelenség több áldozatot követel, mint a malária, kanyaró és AIDS, együtt.

Egy bádogváros latrínája, koszos, nem népszerű:

sanitation-india-women.adapt.1900.1

A probléma nemcsak az, hogy nincsenek budik – ha vannak is, az emberek nem hajlandók oda menni. A szabadban szarás szokása olyan régi, mint az emberiség. Egész addig, amíg nem éltünk sűrűn, ez nem jelentett semmi problémát. De ahogyan falvakba és városokba gyülekezetünk, lassan rájöttünk, hogy a higiéniát az egészséggel párosítsuk, és legfontosabban hogy az ürüléket ne érintsük.

De egyes helyeken, főképpen Indiában látszólag semmi sem változott, legalább is a szegények között. A jelen miniszterelnök, Narendra Módi, így kampányol: „A WC-k a templomoknál is fontosabbak.” Módi több mint 100 millió új latrinát akar építtetni 2019-re. De az új latrinák nem jelentik azt, hogy a lakosság azokat használni fogja.

A sikerhez Vietnamba kell elmenni, egy tiszta közösségi WC:

sanitation-vietnam-indoor-plumbing.adapt.1190.1

Csak tegyél egy sétát Indiában a vonat vágányok, buszmegállók, vagy vidéki utak mellett, hogy értékeljed a problémát. A nagyvárosok bádog negyedeiben, ugyan olykor vannak közösségi WC-k, ezek nagyon elhanyagoltak, jórészt azért mert a tisztítást a népesség, (még a saját házukban is nemhogy itt), rangon alulinak tartják. Ez az érinthetetlen kaszt munkája lenne, de ezek nincsenek elegen, másrészt mai világban új jogokat nyertek és sokjuk többé nem hajlandó a megvetett munkát elvégezni. Az, hogy sok helyen nincsen folyóvíz és csatornázás nem segít a helyzeten.

A vidéki szokások miatt Indiában nem lesz könnyű ezt a hagyományt megszüntetni. Miért?  Amennyire a mi nyugati fülünknek furcsán hangzik, az ottani fiataloknak, főleg a nőknek, az aktus egy kedvelt szabad idő, amit az otthoni munkától és férjeiktől távol, egymás között tölthetnek.

A szabadban fekálás gyakorisága a világon, a sötéten mutatott területek a problémák:

ngm-sanitation-map1020 ai2html-Artboard 1 (1)

Az Egyesült Nemzetek 2030-ra tűzte ki a szabadban ürítés teljes megszüntetését. Indián kívül a probléma főképpen Afrikában jelentkezik (pl. Nigéria, Etiópia), de egyes Karib tengeri országokban, pl. Haitiben is, el van terjedve. Vannak sikeres országok, Vietnam egy példa, ahol a kormány erőfeszítése eredményeként, ez a szokás már megszűnt.

 

 

 

                                                                                             

A modern autókról

Régi időkben magam cseréltem az olajt a kocsinkon, néha még a gyertyákat is. Mindenki tudja, hogy ezek az idők elmúltak. Ugyan talán az olajt még ki tudod cserélni, de a motorhoz hozzáférni a legtöbb kocsinál nagyon nehézkes. 

Ezt a posztot az az itteni újságcikk ihlette miszerint (legalább is itt Amerikában) kihalófélben vannak a sebváltós (úgynevezett standard) autók. A legnagyobb vezetést oktató intézmény (Young Drivers) manapság már nem is tanít ilyen kocsikon, csak automatákon. A hír szerint az újonnan eladott kocsiknak csupán 10% hagyományos sebességváltós. A városokban eladottaknak csupán 5%-a. Sok márkát/kocsit standard sebváltóval ma már nem is gyártanak.

Bevallom, én sajnálom. Ugyan kb. 15 éve mi is automatákat hajtunk. De amikor két évente Európába megyünk, ha bérlünk, mindig élvezem a sebváltós kocsikat. Anglia kivételével, ahol a bal kezeddel kell váltani ami problémás egypár napig.

 A Volvo biztonsági automatikái:auto1

Írásomban megpróbálom listázni mindazokat az újdonságokat, amiket az utóbbi években az autó iparban bemutattak. Az első hat a listán majdnem minden új kocsin megtalálható és (általában) nem kell külön fizetni értük. Innen a lista végéig egyre újabb és újabb dolgokat sorolok fel. Sokuk még csak a drágább márkáknál kapható, ott is külön pénzért. De biztos vagyok abban, hogy ezek is “minden napossá” fognak válni.

 Balra az indító gomb. Jobbra a parkoló segítség. Középen a műszertábla:auto2

1  Automata ajtózár és beállítható gyerek zár a hátsó ajtókra.

2  Hidraulikusan asszisztált fék és kormány.

3  Szervomotor ablaknak, tükröknek, üléseknek.

4  ABS, azaz csuszást megelőző vibráló fék. Érzi, mielőtt megcsúszik a kocsi és vibrálja a fékeket.

5  Automata sebváltó.

6  Sebesség tartó (cruise control). Beállítod az országúton a sebességet és azon tartja, amíg a fékre nem lépsz. Fékezés után kell újra aktiválnod és a kocsi felgyorsít a már megszabott sebességre.

7  Automatikus klíma berendezés.

8  Ülésmelegítők.

9  Műholdas rádió.

10  Beépített GPS

11  Beépítheted mobil telefonodat, garázsnyitódat, i-pododat

12  Televízió/CD játszó a hátsó ülésnek, a gyerekeknek

13  Automatikusan hív egy számot baleset esetén.

14 A műszerfal képernyőjén adatokat kérhetsz. Pl. mutatja a benzinfogyasztást, (pillanatnyit, avagy átlagosat), hogy mennyi kilométert hajthatsz még, amíg üzemanyagot kell venni. Mutatja mi a baj, pl. alacsony a nyomás a kerekekben. Mutatja, ha kell karbantartás, olajcsere.

15  Stabilitás kontrol. Érzi, ha túl sebesen hajtasz egy kanyarban és megcsúszás előtt átveszi a fékeket és a gázt és korrigál. Nem tudsz kirepülni/kicsúszni egy kanyarban.

16  Ülésed emlékezik a vezetők preferenciájára. Gombnyomásra beállítja az ülést neked és egy másik vezetőnek mielőtt beszállsz. Ha feleséged és te más méretűek vagytok, ez kapóra jön.

17  Kulcsnélküli beszállás, indítás. A slusszkulcs helyett egy kis komputer csipet tartasz a zsebedben. A kocsi érzi, ha közelében vagy és akkor te kinyithatod az ajtót. Beindítod a kocsit egy gombnyomásra. Nem lehet a “kulcsot” bezárni a kocsiba. Ha nem ülsz az ülésben és bent hagytad a kocsiban, figyelmeztet, az ajtó nem zár be. Az ajtó bezárás automatikus, amikor a “kulccsal” a zsebedben elsétálsz.

18  A fényszóró a kormánnyal van szinkronizálva. Bevilágít a kanyarba.

19  A tükröd automatikusan tompít, ha a mögötted levő kocsi tükrödbe reflektorozik. A reflektorod automatikusan lefojt, ha szembejövő forgalmat észlel.

20  Bóbiskolás elleni és véletlen sáv váltás elleni figyelmeztetés. Ha nem jeleztél, (bizonyos sebesség felett) figyelmeztetést kapsz, hogy rámentél a sávra. A kocsi elején beépített kamera van, ami figyeli a sávokat. Ha álmosan ide oda kóborolsz, a kocsid szintén figyelmeztet. A legújabbak igyekeznek a kocsidat a sáv közepén tartani a kormány igazgatásával.

21  A kamera figyeli, mi történik előtted. Ha valaki eléd ugrik, és nem fékezel, a kocsid magától lefékez/megáll. Nem tudsz az előtted levő kocsiba hajtani akármilyen sebességnél.

22  Adaptív sebesség kontrol esetében két dolgot állítasz be: a kívánt sebességet, amit tartani akarsz utadon és a követési távolságot, (erre négy választék van). Az autó elől egy radarral van el látva. A kocsi komputere nemcsak a gázt, de a féket is igénybe veszi. Ha szabad az út, a beállított sebességet tartja. Ha lassúbb kocsi kerül eléd, magától lelassul anélkül, hogy te a fékre léptél volna. Ha kell, megáll magától. És ha a másik sávba váltasz ahol nincs előtted semmi, avagy a kocsi előtted felgyorsul, a te kocsid magától újra felgyorsul a megszabott sebességre. Lát a ködbe is. Ha az országúton ködbe kerülsz, észleli az abban álló vagy lassan haladó kocsit (amit te nem látsz).  Autód magától lelassul, ha kell, megáll.

23  BLIS, (Blind Spot Information System). A “vak” oldalak monitorozása. Az oldal tükrök alatt kamerák vannak, amik jelzik neked (belül kis lámpák) ha melletted/mögötted kocsik vannak és sávot váltani nem ajánlatos.

 A Blis kamera az oldaltükör alatt van:auto3

24  Parkolási segítség. Ezek lehetnek ultrahang szenzorok, amik mutatják mennyire vagy az előtted vagy mögötted levő kocsitól, avagy lehet kamera is, ami a műszerfal képernyőjén mutatja mindezt. A legújabb rendszer gombnyomásra magától beparkol két kocsi közé.

25  Automata ablaktörlő. Az eső intenzitását érzi/méri, és az ablaktörlőket beindítja, és sebességét automatikusan változtatja a megfelelőre. 

 

Emi néniről

Nagynéném, Emi néni karakán perszóna volt. A Báthory családban három leány volt és ő volt a legidősebb. Anyám, Kata, a középső és a Magdi néni volt a legfiatalabb. De ő élt a legtovább. Én nagyon szerettem.                                                                                           
Emi néni szokás szerint korán ment férjhez.  A férje orvos volt. Aránylag gyorsan két leány és egy fiú született. A férje nem sokkal ezután egy betegségben meghalt. Én nem is láttam. Így egész fiatalon özvegy lett. Nagyapám, akinek jól menő építkezési vállalata volt, magához vette őket. Emi néni sosem tanult meg főzni, még talán érettségije sem volt, úgyhogy nem igen tudom mit csinált ezekben az időkben. Halottam nagyapám irodájában tüsténkedett és gondolom három gyermekét nevelte.

Amikortól én emlékszem rá, mondjuk 1946-tól, a háború végétől, már sokan laktunk nagyapám házában, mert ezek nehéz idők voltak.  Lassan az irodája is felszámolódott, és ő nemsokára meghalt.

Emi néni leányai ekkoriban huszonévesek lehettek és fiúk után loholtak, fia meg sikertelenül apja foglakozását próbálta követni. De az orvosira csak nem vették fel. A származása nem volt a kornak megfelelő. Végül is tanárképzőre ment. Még később belépett a pártba. A család erről nem beszélt. De Kanadába távozásom után (1969) nem sokkal Zoli pályája felívelt. Elismert szakértő lett a pedagógiában, sokat utazott. Emi néni büszke volt rá.  Itt van egy wiki link Zoliról: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Zolt%C3%A1n_(pedag%C3%B3gus) itt meg egy késői interjú vele: https://www.youtube.com/watch?v=2410cdvXOxo

Visszatérve, Emi néni az én gyerekkoromban, hogy anyámat idézzem, „seftelt”. Mit értek ezalatt? Fonalat szerzett, sokszor IKKA-soktól, avagy azoktól, akiknek nyugatról ezt csomagban küldték.  Ezt megvette és elvitte azokhoz, akik szerettek kötni, azaz házi bedolgozókhoz, majd ha a dolog (általában szvetter, stb.) meg lett kötve kifizette ezeket és eladta megint csak magánkézben, nem boltban. Szép pénzt csinált, persze adó mentesen. Egész nap lótott-futott, megrendelésekért, anyagért és bedolgozóihoz. Mindezt villamoson és buszon tette. Ezt imádta, nagyon sikeres lett. Anyám és Magdi néni is dolgozott, anyám egy angyalföldi kötődében, Magdi néni valami hivatalban, de a fizetéseik nagyon alacsonyak voltak.

IKKA bolt a belvárosban:

emi
Emi néni sosem ment újra férjhez. A Rákosi korszakban egy „undercover” üzletasszony lett és haláláig az maradt. Így volt kis pénze, és mivel engem szeretett, leányai meg fia már nagyobbak voltak, elvitt egypárszor magával téli vakációkra. Én kb. 6 éves lehettem. Még nyári vakációkra sem volt az embereknek pénze ez időben, ugyan voltak vállalati üdülők, nemhogy téli vakáció!

A hely általában a Mátra volt. Mátraszentimrére és Bagolyirtásra emlékszem. Ezek akkoriban (de ma is) gyönyörű, mai szemmel nézve szegényes falvak voltak. Bagolyirtás csak egy tanya volt, oda csak gyalog lehetett menni Mátraszentimréről. Ott élő parasztoknál bérelt szobát. Távolsági busszal mentünk az Engels térről. Jó időbe tellett, amíg Hatvanon, Gyöngyösön keresztül a Mátrába felértünk.

A Mátra Bagolyirtáshoz közel:

 emi2

Emlékeim nagyon kellemesek. Láttam libát tömni, részt vettem disznóölésen, anyám (háború előtti) sílécével az ott levő kis lejtőkön csúszkáltam, a parasztházban élő kissé nagyobb fiú nagy csodálatára és irigységére.

  

 

Nyári kukorica leves

Most hogy itt a nyár, nem sokára lehet friss csemegekukoricát kapni, javaslom azoknak, akik szeretik a “más ízeket” a következő receptet. A recept azt hiszem eredetileg mexikói.

 
Hozzávalók, 4 személyre: 
6 friss normálméretű édes kukorica, 

1 fej összevágott hagyma, 
1 gerezd fokhagyma, 
1 közepes méretű (Ella) krumpli, meghámozva, összevágva, 
Kis olíva olaj, vagy vaj,
Tejszín vagy tejfel, ha akarod, ez nem muszáj.

Kis összevágott snidling, (vagy bazsalikom), összevágott friss piros paprika (erejét kivágod először). 

corn600-11
Éles késsel hántsad le a kukoricaszemeket egy mélytányérba. Ebből egy csészényit külön tegyél félre. 

A megmaradt torzsákat tegyed forró vízbe, hogy ellepje, annyiba amennyinek a leves mennyiségét akarod a 4 személynek. Lassú lángon forrald 30 percig. 
Dobd ki a torzsákat. 

Közben egy másik lábosban kis olíva olajban (vagy vajban) dinszteld a hagymát és az összevágott fokhagymát. Max. 5 percig, vigyázz ne égjen oda…majd tedd bele a krumpli darabokat és a lehámozott kukoricát (kivéve az egy csészényit, amit félre tettél). Öntsd rá a torzsalevet, tegyél bele megfelelő mennyiségű Knorr tyúkleves port, (vagy hasonlót). Ha nem szereted, ízesítsd meg sóval. Lassú lángon főzzed, nem tovább, mint 30 perc. 

Szűrd le a levet, tedd félre, és kézi turmixszal, (vagy mással) őröld fel, ami maradt, hogy a leves krémes legyen. Keverd megint össze a kukorica lével. Kóstold meg, ízesíts sóval, ha kell. (Keverj bele tejszínt vagy tejfelt, ha szereted.) 

Utolsóként főzd meg a félretett kukoricaszemeket, külön kis sós vízben. Épphogy, 5 perc is túl sok, ha friss kukoricáról beszélünk.


Találd a tányérokba, kanalazz bele mindenkinek a frissen főtt kukoricából, és díszítsed a snidlinggel és paprikával.

Ha meleg van, nem kell forrón enni, szobahőmérsékleten is jó. 

Jó étvágyat!

 

Egy kapitalista történet.

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás tengeren, két fiatal szerves kémia doktorátust szerzett. A doktorátusi diploma megszerzése a kémikusi végzettség (4 év) után még 5 évbe tellett. Ezen idő legnagyobb részében a diákok a professzoruk/mentoruk kutatását segítették. Ez napi 10 plusz órát vett igénybe, sokszor szombatot is beleértve és csupán két hét vakációval évente. Szóval, akik ilyen egyetemre járnak, azoknak nemigen marad idejük tüntetésekre, de sokszor még elemi kikapcsolódásra sem.

Mind ezért az egyetem minimálisan fizette őket, nevezzük ezt ösztöndíjnak. Ilyen végzettség után azonban, főleg mivel patinás egyetemről volt szó, nyitva állt a nagyvállalatok (multik) kapuja. Az ilyen végzettségű fiatalokat az átlagnál jóval magasabb kezdő fizetéssekkel csalogatják ezek. Itt aránylag biztonságos dolgozni, és mivel kiváló képességű fiatalokról beszélünk az előrelépés lehetősége is valós.

De a mi fiataljaink nem akartak ide csatlakozni. Volt egy ötletük, amit maguk akartak kikísérletezni és abban reménykedtek, hogyha sikeresek lesznek a maguk erejéből, jobban fognak járni. Ha egy vállalathoz leszegődnek, nem biztos, hogy ötletük kutatását tudták volna folytatni. De még ha tudták volna is, közismert hogy a találmány/szabadalom  az alkalmazó cég tulajdona lesz, ugyan vitatatlan hogy azok, akik tényleg valamit felfedeznek a multinál is meg lesznek becsülve. Anyagilag is és elismerésben is, de a találmányhoz joguk nem lesz.

Az ötlet, amit az előbb említettem egy olyan gyógyszer kifejlesztéséhez fűződött, ami egy bizonyos fertőzéstől védené meg az illetőt. Eladdig az immunitást csupán oltás révén lehetett elérni. Jobban mondva három oltás eredményeként, a másodikat az első után három hónappal kellett beadni, míg a harmadikat egy év után. A sikeres felfedezés célja egy pirula kifejlesztése volt, ami oltás helyett, egyszeriben immúnissá tette volna a beszedőjét. 

Ezt elérendő egy új molekulát (az aktív alkotórészt) kell először létrehozni. Amikor ezt elérik, általában nagyon körülményesen,  drágán, kis mennyiségben, egy olyan folyamatot kell találni, ami ezt a molekulát nagyobb mennyiségben és lehetőleg olcsóbban hozza létre. Ezután a hatóság, ez esetben az FDA (Food and Drug Administration) előírásai szerint először állatokon majd önkénteseken kell kipróbálni és bebizonyítani, hogy a mellékhatások, ha vannak, nem veszélyesek az orvosság szedőire. 
A procedúra éveket és rengeteg pénzt vesz igénybe és a siker esélye nem magas. 

A kezdő kutatóknak kutatóintézetre, berendezésre, pénzre volt szüksége, és nem kevésre. Bankok nem igen kölcsönöznek ilyen bizonytalan dologra, arra, ami még csak egy ötlet. Mecénásra volt szükség, pénzre hogy kémikusokat alkalmazzanak és elkezdjék a hosszas és fárasztó kísérleteket. Csupán ketten ezt a munkát képtelenek lettek volna elvégezni. Az is kellett, hogy részvényt tudjanak kibocsátani a NASDAQ-on, ami a második legnagyobb tőzsde az USA-ban, és ami kisebb (főleg technológiai) vállalatokkal is foglalkozik.

Mivel hőseink a legjobb helyeken szerezték doktorátusukat, és professzoruk melegen ajánlotta őket, vállalkozásuk hihetőnek tűnt egyeseknek, olyanoknak  akik hajlandóak voltak rizikósabb vállalkozásokba pénzt fektetni (nem úgy, mint a bankok) és így hamarosan szereztek pénzes támogatókat. Itt úgy hívják ezeket, hogy „kockázati tőkések”, (angolul: venture capitalists). Ezek a fele tulajdonjogért a dolgok pénzügyi részét elintézték. Mi több, embereket szerveztek, akik segítettek a kis kutatóintézet létrehozásában, majd elérték a listázást a tőzsdén, ami még több tőkét eredményezett. A kibocsátott részvények a piacon (NASDAQ) évek során árukat tartották, 20 dollár/részvény. 10 éves működés semmi eredményt nem mutatott, de mivel a részvény ára nem esett, a piac még hitt a vállalatban. 
kapitalista
Hogy megértsétek miről volt szó a cég évi kiadása 50 millió dollár volt. Ezt a közel 100 dolgozó (nem kis része jól fizetett kutató kémikus) fizetése és a kutatással járó költségek képezték. Bevétel nulla. A dolgozók kaptak fizetésük mellett részvény részesedést is. Az utóbbit évente kétszer. Ezt kézhez vétele után 5 évig nem lehetett eladni, 5 év múltán a piactól függően, mint említettem darabját kb. 20 dollárért, eladhatták. 

Nyilvánvaló hogy ilyen vállalatnak egy idő múlva fel kell valami eredményt mutatnia. Jobban mondva kell valamit produkálniuk, amit a piac elismer, mert az 50 milliós évi veszteség nem tarthat örökké. Ha a piacon hitét veszti, az ilyen vállalkozás tönkremegy. Ekkor történt, 10 évvel az alapítás után, hogy híre kezdett terjedni, hogy a titkot az elején említett gyógyszer összetételéhez kezdték felderíteni. A vállalat fél éves jelentései kezdtek nagyon pozitívak lenni. Közeledni kezdtek ahhoz a hosszú és pénz igényes stádiumhoz, amit a hatóságok (FDA) az új gyógyszerek elfogadására előírtak.

A részvény ár emelkedni kezdett, rövid egy hónap alatt a 10 szeresére. A színfalak mögött a nagy Pharma cégek ajánlatokat adtak a kis cég igazgatói tanácsának. Egyikük nem is teketóriázott, a részvény árának 100 szorosát ajánlotta nyilvánosan a cég tulajdonjogáért, azaz az összes részvényért. Ez a többség részvény tulajdonosoknak, a két alapító tagnak és az őket anyagilag segítő venture kapitalistáknak (akik a kockázat tőkét szolgáltatták az évek során) közel 500 milliárd dollárt jelentett. Az igazgató tanács és a részvény tulajdonosok a sebtében összehívott rendkívüli találkozón úgy döntöttek, hogy az ajánlatot elfogadják. A cég ezzel effektíve megszűnt. Az ötlet tovább fejlesztését a nagy Pharma vette át. 

Azoknak az alkalmazottaknak, akik összes részvényüket megtartották, az ajánlat évi szolgálat X 100 ezer dollárt jelentett. Értsd ezalatt, hogy akik kezdettől, azaz 10 éve ott dolgoztak, mint kutatók és részvény részesedésüket megtartották, fejenként egy millió dollárt kaptak részvényeikért. Az a kutató, aki csak 1 évet dolgozott, az 100 ezer dollárt kapott, azaz durván évi fizetését megduplázta. (NB, amennyiben a vállalatot megveszik az 5 év részvény eladási határ értelmét veszti.) 

A nagy Pharma állást is ajánlott jó pár kutatónak, ugyan nem mindenkinek. Székhelye  San Franciscóban volt. A kis vállalat, ami megszűnt, New Yorkhoz közel működött. Ezért az ajánlatot családi okok miatt nem mindenki tudta elfogadni. Az ajánlat mellesleg hasonló fizetést garantált és vállalta a költözés teljes költségét. Azok, akik állás ajánlatot nem kaptak, vagy azt el nem fogadták, az adminisztratív és segítő állásban levő személyzettel együtt állásukat elvesztették.

                                                                                                                                        
Itt a történet vége, fuss el vele.

A férfiak nagyon hormon függők

A New York Times-ból:  „Negyvenen felül fele olyan férfinek érzed magad?”

Ilyen és hasonló hirdetések a férfiak tömegét késztetik arra, hogy tesztoszteron szintjüket felemeljék. A Food and Drugs Hivatal szerint a tesztoszteront növelő receptek csupán 4 év alatt 1,3 millióról 2,3-ra szaporodtak.

Van egy állapot amit „alacsony T”-nek hívnak, más néven „hypogonadism”-nak, ami fáradságot és csökkent szexuális érdeklődést jelenthet, és ez gyakoribb lesz, ahogy a férfiak korosodnak. De a JAMA Belgyógyász lap tanulmánya szerint a fele azon férfiaknak, akik a felírt tesztoszteronnal élnek, nem szenvednek hiányban. Legtöbbjük csak fáradt és ezen akar segíteni. De így talán ártanak maguknak. Kiderült, hogy a gyógyszer nem teljesen ártalmatlan: Idegorvosok bizonyítékokat hoznak a napvilágra, ami azt mutatja, hogy ha a férfiak tesztoszteront szednek, impulzívabb – és gyakran hibás – döntéseket fognak hozni.

A kutatók már évek óta kimutatták, hogy a férfiak tudásukban és megállapításaikban általában magabiztosabbak, mint a nők, és hisznek abban, hogy a megoldásaik, amikre jutottak, jobbak, mint az a valóságban igaz lenne. Ez az önhittség kapcsolatos lehet a tesztoszteron szinttel, mivel egy új kutatás, amit Gideon Nave, egy kognitív neurológus (a Pennsylvania Egyetemről) Amos Naderrel, (az Ontario Egyetemről) karöltve végzett, kimutatta, hogy a magasabb tesztoszteron szint megnehezíti az illető hibás érvelésének a beismerését.

 men

Hogyan vezethet az emelkedett tesztoszteron szint túlzott önbizalomhoz? A lehetséges magyarázatok egyike az orbitofrontális cortexben lehet, ami rögvest a szemeink mögött van, és aminek fontos szerepe van az önértékelésben, határozat hozatalban és impulzusvezérlésben. Neurologusok, Pranjal Mehta (Oregon Egyetem) és Jennifer Beer (Texas Egyetem, Austin) azt találták, hogy az orbitofrontális tevékenység alacsonyabb azoknál, akiknél a tesztoszteron szint magasabb. Tanulmányok kimutatták, hogy azoknál ahol az agy e része kevésbé aktív, általában túlzottan magabiztossá válnak okfejtési képességeikben. Mintha az orbitofrontal cortex az illető „szerkesztője” lenne, aminek szerepe kimutatni munkáddal járó potenciális problémákat. Ha megemeled a tesztoszteron szintedet „szerkesztőd” bátorítóan (de félrevezetően) csendben marad.

Egy klasszikus tanulmányban, amit a Wisconsin Egyetemen készítettek, egyetemisták rangsorolták magabiztosságukat a vizsgakérdésekre adott válaszuknál, „egy - arra, amit csak vakon megsaccoltak” és „öt - arra, amiben teljesen biztosak voltak”. Úgy a férfiak, mint a nők magas jegyet adtak maguknak, amikor helyes választ adtak. De mi történt, amikor a válaszuk nem volt helyes? A nők ennek megfelelően habozónak tűntek, nem úgy, mint a férfiak. Azok legtöbbje itt is „biztos” avagy „nagyon biztos”-ra értékelte helytelen válaszát, ugyanolyan magabiztosságot tanúsítván a rossz válasznál, mint a jónál.

A férfiak szintén hajlamosak teljesítményüket túlbecsülni, amikor önmagukat hasonlították össze. A német Kiel Egyetem és Oxford kutatói egy felnőtt csoporttal egy olyan vizsgálatot végeztek, ami az ítélőképességüket és az érvelésüket méri fel. A vizsgát kognitív reflexiós tesztnek hívják, röviden K.R.T.

Hogy a KRT-re egy példát lássál, próbálj erre válaszolni: A baseball ütő és a labda összesen 1,10 dollárba kerül. Az ütő egy dollárral többe kerül, mint a labda. Mennyibe kerül a labda?

Mint a legtöbb embernek, az első válaszod az lehet, hogy a labda 10 cent. Ha a labda 10 cent és az ütő egy dollárral többe kerül, (azaz 1,10), akkor az összeg 1,20 lenne. Szóval a labda 5 cent és az ütő 1,05-ba kerül.

Ha ezt elhibáztad, nem vagy egyedül. A legjobb egyetemek, mint pl. Harvard és Princeton hallgatóinak csupán 30%-a válaszol hibátlanul az ilyen kérdésekre. Így tervezték ezeket az oktondi kérdéseket. Az elsőként beugró válasz jónak tűnik, de éppenséggel nem a helyes.

A Kiel Egyetem tanulmányában, mindkét nem (nők és férfiak) úgy érezte, hogy a vizsgán jobban szerepeltek, mint valójában. Amikor azonban azt kérdezték meg tőlük, hogy a többi résztvevő hogyan végzett, a nők úgy gondolták minden nő hasonló jól végzett, míg a férfiak úgy érezték ők jóval jobb eredményt értek el, mint a többi férfi.

Az emberek nem akarnak abban hinni, hogy ők átlagosak. De a nőkhöz hasonlítva a férfiak általában úgy gondolják, hogy ők az átlagnál jóval jobbak.

Ha úgy érzed, hogy az elgondolásod korrekt, érdekel, hogy mi a mások véleménye? Valószínűleg nem. Nicholas D. Wright, neurológus az angol Birmingham egyetemről, tanulmányozta, hogyan változtatja a változó tesztoszteron szint a hajlandóságunkat a másokkal történő együttműködésre. A legtöbb tesztoszteronkutató érthető okokból a férfiakra koncentrál, de dr. Wright és társai a nőkre koncentráltak. Ha a nők tesztoszteron pirulát szedtek, hajlamosabbak lettek mások véleményét semmibe venni, azokkal összehasonlítva, akiknek placebót adtak. A tesztoszteronon erősödve erősen maguk véleményére támaszkodtak akkor is, amikor az hibás volt.

A legutolsó tanulmány tanulságai, amiket konferenciákon már ismertettek és januárban a Psychological Science-ben fog megjelenni, még több ok van a tesztoszteron kiegészítők miatt aggódni.

Nave és Nadler doktorok és társaik 243 férfit arra kértek, hogy egy gélt kenjenek vállukra, karjaikra és mellkasukra. A férfiak fele tesztoszteront kapott a többi placebót. Amikor a gél megszáradt felvették ingüket és mentek a dolgukra.

Négy és fél óra múlva, amely elegendő idő a tesztoszteron szint csúcsára érni és annak stabilizálódására, a férfiak visszatértek a laboratóriumba. A komputerek elé ültek és egypár tesztet végeztek – matematikát, egy hangulat felmérőt és a K.R.T-t (kognitív reflexiós teszt).

Azoknak a férfiaknak, akik tesztoszteront kaptak, ugyan nem változott a hangulata, de a képességük egy alapos analízisre, igen. Átlagosan 35%-al valószínűbb lett, hogy a baseball ütő/labda típusú kérdésekben hibázni fognak. Következtetéseiket hamarabb érték el, valószínűbbé váltak az ösztönös hibák, hibás válaszukat gyorsabban adták, mint azok a férfiak, akik a normál tesztoszteron szinten maradtak, akik lassabban, de pontosabban válaszoltak.

Vannak olyanok, akik e hírre csak a vállukat vonogatják, és azt mondják, hogy egy fifikás szó trükknek nincsen hatása a mindennapi életre, de a kutatók szerint ilyen okfejtési hibák képesek befolyásolni a pénzügyi börzéket. Egy neurológus kutató csoport, Dr. Nadler vezetésével és Paul J. Zakkal karöltve (Claremont Felsőoktatási Intézet) 140 tőzsde kereskedőnek adott tesztoszteront, illetve placebót. A következő nap a kereskedők egy tőzsde szimulációban vettek részt.

Az eredmény aggasztó volt. Azok a férfiak, akik tesztoszteront kaptak jelentősen felülértékelték a piacot a placebón levőkkel összehasonlítva, és az árak zuhanására lassabban reagáltak. Más szóval rossz irányba mentek anélkül, hogy erre rájöttek volna.  (Szerencsére Nadler résztvevői nem az igazi tőzsdén játszottak, mert sejtették, hogy egy dózis tesztoszteron mire lehet képes.)

A történelem a nőket régóta megbízhatatlannak és hisztériásnak nevezte hormonjaik miatt. Talán itt az ideje a férfiakról így beszélni: ”Ő most túl hormonos”.

A kutatásoknak vannak határai. A kísérletekben résztvevő férfiak átlagosan 20 évesek voltak, idősebb emberek okfejtésére egy hormon dózis növelés esetleg kisebb hatással jár. És persze a kísérlet nem állítja, hogy minden férfi rossz érvelő a tesztoszteronja miatt, avagy hogy a férfiak rosszabb döntéshozók, mint a nők. Önbizalom tud cselekvésre késztetni és kockázatot vállalni. De mindannyiunknak látnunk kell, hogy amikor az önbizalom túlzottá válik, a tesztoszteron adalékok ezt az állapotot elősegíthetik. Ironikusan ezek az adalékok az illetőt vezetésre bátoríthatják, ugyanakkor lecsökkenthetik annak eredményességét.

A TV hirdetések fiatalságot és életerőt ígérnek, de kihagyják a csattanót: A tesztoszteron emelése nemcsak azt éri el, hogy 18 évesnek fogod magad érezni….de azt is, hogy úgy is fogsz gondolkozni.

 

PS

1          A fenti egy cikk fordítása, a New York Times 2017 június 25-i vasárnapi számából. A szerző, Therese Huston egy kognitív pszichológus a Seattle Egyetemen és a „What’s True, What’s Not, and What Strategies Spark the Best Choices.” könyv szerzője.

2          Köszönet blogtársunknak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

3          Az eredeti cikk itt található:

https://www.nytimes.com/2017/06/24/opinion/sunday/men-testosterone-hormones.html