elso

ujrakezdek

Vonatozzunk.

2017. június 26. - littke

Mindig is nagyon szerettem vonattal utazni. Ez kora gyerekkoromba vezethető vissza, amikor is az olykori balatoni nyaralásra vonattal mentünk. Ezek az utak a legrégebb emlékeim közé tartoznak. A vonat a Déli pályaudvarról indult, persze még a régiről nem az újabb beüvegezettről. Jóval előbb ki kellett mennünk, mert nekem muszáj volt megnézni a mozdonyt. Itt földbe gyökerezve szívtam magamba a látványt: a hatalmas masinát, gőz eresztést, a mozdonyvezető és a szénlapátoló tüsténkedését… olajos kannával jártak, fényes tengelyek csillogtak...mit mondjak az egész látvány felejthetetlen volt. Én is mozdonyvezető akartam lenni. 
Indulás után juszt is a lehúzott ablaknál álltam, kanyarokban lehetett látni a mozdonyt, hiába próbáltak anyámék onnan elhúzni, mert sokszor kormot kaptam a szemembe. 

Megy a vonat a Balatonra:

vonat1

Székesfehérvárnál a nagyokkal én is leszállhattam egy szörpöt inni, de mindig aggódtam, hogy mi lesz, ha elindul és itt hagy minket a vonat? 
Földvárra mentünk, fontosnak tartottam, hogy én pillantsam meg először a Balatont, amikor csak egy rövid időre feltűnik, majd 5 perc múlva véglegesen. 

Vagy 10 éve annak, hogy Lyonban és Aix en Provence-ban töltöttünk pár napot. A franciák, és ma már mások is, komoly pénzt fektettek ebbe a nagysebességű vasút hálózatba. A nagysebességű vonatokat TGV-nek hívják (train a grande vitesse). A hálózaton nincsenek közúti vasúti szintbeni kereszteződések.

Kora reggel érkeztünk Párizsba. A repülőtéren egyszerűen lesétáltunk TGV állomáshoz, ami a repülőtér alatt van. Jegyünk a repülőjegyhez csatolódott. Lementünk a peronra a vonatunkat várni. Minden nagyon civilizált és pontos. A vonat 2 óra alatt Lyonba repített, kb. 500 km a távolság, 280 km/óra az átlagsebesség. A TGV hálózat kisebb városokba be sem megy, kívül áll meg, onnan busszal kell bemenni hasonlóan, mint a repülőterekről. Tipikusan ezeken a kis állomásokon 4 vágány van. A külsők a megálló vágányok, a belsők (egy üvegfallal elválasztva) azoknak a vonatoknak vannak fenntartva, amik ott nem állnak meg. Egy csoda látvány amint 280 km/o-val átvágtatnak. Mint valami alacsony repülési bravúr! 

Shinkanzen, Japán:

train4

Ha már vonatokról beszélek, volt szerencsénk Japánba látogatni és a Tokió - Kyoto között a Japán nagysebességű vonaton utazni, amit shinkanzen-nek hívnak. Lenyűgöző! Minden 10 percben indul egy vonat, mintha csak egy metró lenne, 2 óra 20 perc alatt vagy Kyotóban egy 520 km távolság.

Itt Kanadában is, hacsak tehettem vonattal utaztam. Erre ritkán van alkalom, a vonat túl sok időt vesz igénybe és többe is kerül mint a repülőgép. Az Ottawa Toronto járaton azonban többször utaztam. Toronto közelében egy ideig közvetlenül az Ontario-tó mellett megy a vágány, a tó olyan nagynak tűnik, mint egy tenger. Kb. 500 kilométer a távolság, a vonat 5 óra alatt teszi meg, és kb. 5 helyen áll meg.

Az észak amerikai vonatok elég elavultak, általában diesel mozdony húzza őket. Van egypár legendás járat pl. a Transz Canadian, ez Toronto és Vancouver, (az utóbbi a Csendes Óceán mellett van) között működik, avagy az USA –ban, pl. a Southwest Chief, ami Chicagót és Los Angelest köti össze. Én még nem utaztam rajtuk, ezek az utak több napba telnek és főleg nyugdíjasoknak valók.

A legegzotikusabb utunk Thaiföldön volt. Nagyon ajánlják a Bangkok-Chiang Mai vonalat, és a három napi járat közül az éjszakai vonatot. Nagyon romantikus. A vonat este 8-kor indul és másnap reggel 10-re érkezik céljába. Na nem pontos, +/- 1 -2 óra késés előfordulhat. Chiang Mai kb. 600 km-re van északra Bangkoktól. A második legnagyobb thai város, ugyan mérete Bangkok mellett eltörpül. Körülötte a vidék hegyes ahol mindenféle érdekes hegyi thai bennszülött törzsek és ritka vadállatok élnek. Maga a város gyönyörű, tele Buddhista templomokkal, fából épült épületekkel, kicsit tirolias. Van egy egyetem is és mindenhova gyalog el lehet jutni.

TGV:

 vonat2

A Bangkok - Chiang Mai vonatra lehet hálószobát rendelni, avagy cuche-t. A “fapados” jobbára marad a helybelieknek. Mi a középsőt választottuk odafele, vissza volt hálófülkénk. A vonat tele van európai turistákkal, a cuche főleg fiatalokkal, akik általában hosszabb időre jönnek Ázsiába. Mellettünk két 20 év körüli német leány utazott. Indonéziában töltött kalandjaikat tárgyalták. De volt ott francia szerelmespár, amerikaiak, angolok, ausztrál és holland diákok és mi Kanadából. A vonat egy szép pályaudvarról indul, de ellentétben az eddig utazott vonatokkal, ahogy elindul látszólag nincsen saját pályája. Eleinte, mint egy villamosnak, a gépkocsi dugókkal és a közlekedési lámpákkal kell birkóznia! Bangkok nagyváros, ez bizony órákig eltart. No de nem kell unatkozni az ablak mellől láthatod a vágányhoz egész közel lakókat, bádog bódék sokaságát. Esznek, egy vödörrel vízért mennek, kártyáznak,…., stb. Lassan besötétedik és a külvárosokban kissé gyorsabban haladnak a dolgok, mondjuk 40 km/ó? Itt az idő vacsorára, amit mint a repülőgépen az ülésedhez hoznak. Később az üléseket ággyá alakítják, csupán egy függöny van, ami a többiektől elválaszt. 

Bangkok, Főállomás:

vonat3
Itt az ideje elmenni a bár kocsiba! Nem, nincsen lég kondicionálás, de nem is kell… az ablakok mindkét oldalon nyitottak és van bőven légmozgás, repkednek a függönyök. Rendeltünk egy gin and tonikot, majd még egyet és kezdtük úgy érezni magunkat, mint egy Somerset Maugham novella szereplői. Ha kétled, csak nézz ki az ablakon a fekete trópusi éjszakába. Bámulhatod a gyakori ismeretlen thai állomásokat…nem hinnéd kinézésre egypár a balatoni állomásokra emlékeztet….kivéve hogy a vágány melletti  padokon buddhista papok csöveznek, alszanak narancs tógáikban. Ah, a trópus varázsa!

 

 

 

London calling

Angolul kisgyerekkoromban kezdtem tanulni, így a vágy hogy Londonba ellátogathassak, nagyon korán felébredt bennem.

1964-ben, piros útlevéllel, kívánságom valóra vált. London, két hónapos első nyugat európai autóstoppos utazásom, fő állomása volt.

Tipikus utca Kensingtonban:

london1

Augusztusban érkeztünk ide, egy hetes párizsi tartózkodásunk után, jó barátommal. A Holland Parkban levő fő diákszállás tele volt. De adtak egy címet, máshová a belvárosban, ahol egy gimnázium tornaterme át lett alakítva diákszállásnak. Mondták, hogy ott próbálkozzunk. Volt is hely. Leraktuk hátizsákunkat a matrac mellé és kimentünk sétálni. A nyári nagyváros, az utcák, jólétet sugároztak. Bementünk egy kocsmába, a híres londoni pub-ok egyikébe.

Valahol a Holland Park közelében:london2

Nem hittem a szememnek. Mintha egy jómódú család nappalijába léptünk volna be. Emberek karosszékben, díványon, jól öltözve. Mi a farmerünkben, nagyon kilógtunk. Nem is maradtunk sokáig, csak a fejünket ráztuk. Kocsmák Magyarországon nagyon mások voltak…akkor főleg, de még ma is.

Egy pub Mayfairben. Nyáron divat a járdán fogyasztani:

????????????????????????????????????????????????????????????????

Azóta jártam Londonban jó párszor, talán 8-szor. Legutoljára két éve. Kisebbik fiam családjával, és az unokáinkkal találkoztunk. Ők egy majorkai vakációból Hongkongba hazatérőben, mi egy három hetes magyarországi tartózkodás befejezéseként. Öt napra béreltünk egy három hálószobás lakást Dél Kensington-ban. A lakás bére ötször annyi volt, mint a budapesti megfelelője. London nem olcsó város.

A jobbfajták lóval a Hyde Parkban:

london3

Lakásunk közel volt egypár múzeumhoz, ahova unokáinkkal gyalog el tudtunk menni. A Természet Múzeum, a Tudomány Múzeum és a Victoria és Albert Múzeum. Már reggel 10-kor iskolakirándulások tucatja jelent meg, a kisdiákok szépen egyenruhába voltak öltözve. Láthattad mennyire megváltozott az angol demográfia, a hindu és más (fekete, sárga) arcok sokasága, feltűnik.

A Victoria Albert Muzeum:

london5

Különösen az első két múzeum, gyerekek számára nagyon ajánlott. Vannak nagy dinoszauruszok, kitömött állatok, a másikban űrhajók, gőzgépek, míg a Victoria és Albert olyan vegyes felvágott, ott egy kiállítást láttunk a régi öltözékekről. A múzeumok mellesleg ingyenesek, jobban mondva a te adakozásodra szorulnak….

London Hangversenyterme a Royal Albert Hall:

london4

Közelünkben volt a Royal Albert Hall, London hangverseny terme, és a Hyde Park is, London Margitszigetje (ugyan nem sziget). A park tele volt emberekkel, nagyon meleg volt.

Hampstead egy utcácskája:

london6

Egyik nap elmentünk London egyik legkedvesebb negyedébe, a kissé északabbra fekvő Hampstead-be. Mivel többen voltunk, taxival mentünk. A kb. 10 km-es út majdnem egy órát tartott a lassú közlekedés miatt, és 50 dolcsiba került. Hampstead, kissé dombos, ellentétben London legnagyobb részével, ami lapos. Árnyas utcácskái, Budára emlékeztetnek, de több a divatos üzlet. Sok a kis bolt, nagy a kedvedre való kocsmák választéka, tele van hangulatos éttermekkel. Van egy része, egy parkszerű rész, a Hampstead Heath, ami olyan Normafás, ahol meghagyták a természetet. Innen rálátsz a városra. A magas fűben a szerelmes párok magukra maradhatnak, a gyerekekre jobb, ha vigyázol, a fűben és fák között elveszhetnek.

A Hampstead Heath:london8

London, sok magyar fiatal célja, és a sok szerencsétlen menekült álma, nem véletlenül vált a mai világ egyik legerősebb mágnesévé.

Ha ide eljutsz, amellett hogy megtanulod a nyelvet, a mai világ legfontosabb nyelvét, az európai civilizáció egyik melegágyába értél. Oda, ahol dacára, hogy a gyarmatokat leadták, és azok lakósai közül (kénytelen-kelletlen) rengeteget befogadtak, a legtöbb ember megélhetést tud magának találni. Ahogyan én emlékszem, 50 éve a legalsó fokon a hinduk voltak, de ma a lengyelek, litvánok és, igen, a magyar fiatalok. Idővel ez is meg fog változni. Ahogyan anno az indiaiak, mások is gyökeret fognak tudni itt ereszteni, és ezzel ezt a szigetországot tovább gazdagítják. Szóval ne aggódj, ha netán gyermeked ide csöppen. Ennél a városnál jobb hely nem igen akad a nagyvilágon.

Kilátás Londonra a Hampstead Heathről:

london7

Ne áltasd magad, hogy nem tartozol a felsőosztályba.

A New York Times-ból: Gyerekkoromban olykor előfordult, hogy édesanyám bátyámat és jómagamat ékesszólás leckékkel fenyegette meg. Nem titok, nagyon is számít, hogy hogyan beszélsz az osztálytudatos Nagy Britanniában. Peterborogh, az egyre változó szülővárosunk elég jómódú volt, de nem előkelő. Tíz lakója közül hat a Brexit-re szavazott – egy hasznos fordított „jómód” mutató. (A múlt csütörtöki választásoknál, Peterborough átváltott a Munkáspárthoz, 2001 óta először).

Anyánk, aki vidéki és munkásszármazású volt, azt akarta, hogy a nem megfelelő kiejtésünk minket az osztálylétra megmászásában ne akadályozzon. Az ékesszólás leckékből végül is nem lett semmi, de szombat délelőttönként táncórákat kellett vennünk. Nem akarta, hogy két ballábasak legyünk ebben sem.

Úgy történt, hogy bátyám és én eredményesek és sikeresek lettünk nem kis részben a szerető, nyugodt középosztályba illő otthonunknak köszönhetően, ahol felnőttünk. A munkásosztályra utaló kiejtésem maradandó nyomait az Oxfordban töltött három év eltűntette. Feleségem szerint, ha iszom, újra előjön, de neki fogalma sincs miről beszél - ő amerikai.

stop

Az osztálytudatosságot Angliában mindig is lehangolónak tartottam. Ez az egyik oka, amiért Angliában született fiunkkal átjöttünk Amerikába. Itt az osztályod nem számít, azt import TV műsorokon, mint például „Downtown Abbey” vagy a „Crown” vizsgálhatod/csodálhatod.

Így aztán elképzelheted a megrökönyödésemet, amikor ráébredtem, hogy az Egyesült Államok még jobban be van meszesedve az osztályokba, főképpen a magasabb fokokon. A lényeges különbség az, hogy itt legtöbben, akik ide tartoznak, tagadják az ezzel járó a kiváltságokat. A meritokrácia mítosza elhiteti velük, hogy pozíciójukat saját lángeszüknek, szorgalmuknak köszönhetik, nem pedig szerencsének vagy a manipulált rendszernek. Angliában legalább a nagymenők ezt elismerik és bűntudatot mutatnak.

Angliában politikailag lehetetlen az, hogy a miniszterelnök a gyerekeit privát iskolákba vagy ehhez közelállóba küldje. Még a meggyőződéses és Etonban nevelkedett David Cameron sem volt erre képes. Az Egyesült Államokban a legliberálisabb politikus is képes a privát iskolázásért fizetni. Jó pár haladó barátom gyerekeit évi 30 ezer dollárba kóstáló középiskolákba küldi. Nem az a meglepő, hogy ezt teszik. Az a meglepő, hogy emiatt semmi lelkiismeret furdalásuk sincsen.

Az osztálynélküliség látszata mögött, az amerikai osztály produkció gépezet kíméletlen hatékonysággal működik. Legfőképpen a felső/középosztály kristályosodik ki. Ezek a szerencsések a jövedelem létra tetején találhatóak, annak felső ötödében, évi 200 ezer dollár családi jövedelemmel, és elkülönülnek az alattuk levő 80%-tól. Összességükben, 1979 óta, ez a felső 20% 4 billió plusz adó előtti jövedelem növekedést élvezett, a 3 billióval összehasonlítva, ami másoknak jutott. Egy része ennek a nyereségnek a felső 1%-hoz ment. De a legnagyobb része az alattuk levő 19%-é lett.

Az a retorika, hogy „mi a 99% vagyunk” – vészesen önigazoló, és lehetővé teszi azt a mítoszt, hogy a vaskos hat számjegyes fizetéssel rendelkezőek éppenséggel ugyanazon körülmények között élnek, mint a közönséges amerikaiak, és hogy csupán az úgynevezett „szuper gazdagok” (az 1%) azok, akik az egyenlőtlenségért felelősek.

A politikusok és tanácsadóik aggódnak, hogy a szegénység generációkat érint, de a jólét még erősebben öröklődik. Nagyon is zavaró, amit ma jól ismerünk, éspedig az hogy mennyire erősen mentődik át az osztályhelyzet a generációkon keresztül. Azon gyerekek legtöbbje, akik a felső 20%-ba születnek ott fognak maradni, és ha ki is esnek csupán a következő ötödbe kerülnek. A szociális mobilitás kiemelkedő kutatója, Gary Solon így fogalmazta meg a minap: „A szegénység csapdája helyett a másik oldalon van végletes megragadás, nevezzük ezt a „jólét csapdájának”.

Egy fajta kettős gondolkodás történik itt. Egyrészt a felső/középosztálybeli amerikai elhiszi, hogy egy meritokráciában él (ezen hit alapján ők jogosultak nyereségeikhez) másrészt lépten-nyomon anti-meritokratikus tevékenységben vesznek részt azzal, hogy gyermekeiket előnyös helyzetbe hozzák. Így aztán ha van is etikai diskurzus az jobbára így fejeződik be: „Lehet, hogy ez nincsen rendben, de mindenki csinálja”.

Példaképpen az Egyesült Államok az egyedüli nemzet ezen a földön, ahol könnyebb az egyetemre bekerülni, ha történetesen a szülőd oda járt. Oxford, Cambridge a múlt század közepén megszabadult ettől az öröklődési gyakorlattól. Meglepő maga az, hogy ez a gyakorlat a 21. század közepén Amerikában egyáltalában létezik. De még jobban meglepett az, hogy a liberális felső-közép osztályt nem zavarja, hogy ez mennyire előnyös számukra.

A felső/középosztály persze egy csomó hasznos dolgot is csinál, főképpen akkor, amikor egy stabil családi légkört teremt és támogató szülői viselkedést gyakorol. Az ilyen viselkedést terjeszteni kell, senki se érezze magát bűnösnek, azért mert azon igyekszik, hogy gyerekeit jól nevelje fel.

A dolgok kellemetlenné válnak, amikor ez az osztály a piacot előnyére – és mások kárára – igyekszik fordítani. Vegyük a lakáspiacot, mint a legeklatánsabb példát. A kirekesztő iskolai körzetek eredményeként a gazdagok elszigetelik magukat. Elkülönülten élnek, még ha nincsenek is látható kerítések. Mivel az iskolák a környéküket tükrözik, ez a fizikai elkülönülés tükröződik az iskolai osztályon belül is. A jó iskolák kívánatossá teszi a szomszédságot, ennek eredménye a házaik árának emelkedése. A felső/középosztály bármilyen politikai befolyású a zónában, a vagyon és adó levonások és az oktatási előnyök által egy egymást erősítő összefonódó ciklusban él.

Bátor legyen az a politikus, aki ezeket a jogosultságokat megkérdőjelezi. Nem régiek azok a törekvések, amik az iskola körzetek befogadóképességének javítására irányultak liberális városokban, mint Seattle-ben és bizonyos államokban, mint Kalifornia, sikertelennek bizonyultak. A házkölcsön adólevonásának beszüntetése lehetetlen, (nem úgy, mint Angliában ahol az ennek megfelelő levonást már 2000-ben (úgy a konzervatívok, mint a Munkás Párt) megszüntették.

Vagy tekintsük az egyetemi takarékbetéteket, egy másik vesztes propozíciót. Ezek adómentes eszközök arra, hogy pénzt tegyünk el gyermekeink oktatására. Hála annak a törvénynek, amit G. W. Bush elnök írt alá 2001-ben, ezek szövetségi adótól mentesek. A legtöbb állam szintén ad adólevonást. Ezen takarékbetétek majdnem kivétel nélkül a felső/középosztálynak segítenek. De amikor Obama elnök ezeket ellenezni kezdte, és 2015-ben meg akarta szüntetni az adómentességet, ezt egy általános felháborodás – és nemcsak a republikánus ellenzéktől – követte. A javaslatot végül is a liberális demokraták, jómódú választókerületeiket képviselve, megfojtották.

Haladó elgondolások, legyen az iskolai körzetek újra zónázása, felvételi követelmények vagy adó reformálás mind a felső/középosztály által felállított ellenállás falába fut. Az önérdek érthető lenne. De azok, akik az amerikai felső/középosztályba tartoznak, nemcsak megőrizni akarják előnyeiket, de az osztálynélküli társadalom, és a meritokrácia mítoszába burkolózván úgy érzik, ezeket jogosan megérdemlik. A felső 20% feljogosítottságának bűze mindenki előtt nyilvánvaló.

Manapság megértem, hogy az angol osztályrendszer egy ezüst béléssel rendelkezik. Angliában mi legalább elismerjük, hogy az, hogy hova tartozol életedben nagyon fog számítani. Gazdag angolok inkább elismerik, hogy pozíciójuk részben jó szerencséjüknek (azaz származásuknak) köszönhető. Ahhoz hogy az egyre élesedő származás okozta problémát az amerikaiak megoldják, nekik be kell ismerni saját cinkosságukat ennek megtartásában. Fel kell ismerni az osztály problémát. Mellesleg, igen rád nézek!

PS

1          A fenti egy cikk fordítása, a New York Times 2017 június 11-i vasárnapi számából. A szerző, Richard V. Reeves, a Brookings Institute senior tagja, és a nemsokára megjelenő könyv: “Dream Hoarders: How the American Upper Middle Class Is Leaving Everyone Else in the Dust, Why That Is a Problem, and What to Do About It.” szerzője.

2          Köszönet blogtársunknak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

3          Az eredeti cikk itt található:

https://www.nytimes.com/2017/06/10/opinion/sunday/stop-pretending-youre-not-rich.html

 

Veronikáról

Előre figyelmeztetek mindenkit, egy nosztalgia poszt következik. Egy étteremről. Arról, ahol elemista koromban, mondjuk az ötödiktől, előfizetéses ebédelő voltam. Veronika volt a neve.

Pincérnő a Veronikából:

v8

Ha beteszed a Google keresőbe sok ilyen nevű étterem jön fel. De ezek nem azok. Ez a Hadapród (1953-tól Kelemen László) utca kezdeténél volt, a villamosmegállóval srégen szemben. Az akkori Vörös Hadsereg útján, (ma Hűvösvölgyi út). Kissé később közvetlen mellette, egy esti szórakozóhelyet is nyitottak, a Budagyöngyét. De maga a Budagyöngye villamosmegálló, kettővel a Szénatér fele volt. 

Hétvégeken szólt a zene:

v1

Ma már a Veronika helye hűlt. Kattintsd a narancs betűsre, látod, mi van ma ott. Lebontották, egy társasház díszeleg a helyén. A Veronika, egyszintes düledező ház volt. Szép kerthelységgel, gesztenyefák árnyában. Télen, belül, túl sötét volt. Elöl volt egy kétes hírű borozó-kocsma, hátrább egy fehér-asztalterítős étterem, külön bejáróval. Talán harmadosztályú lehetett. Nyáron, hétvégeken még a cigánybanda is játszott. Nem mintha nekünk pénzünk lett volna itt mulatni. Évente egyszer mentünk anyámmal étterembe, születésnapomkor, az Apostolokba, vagy a Mátyás Pincébe.

A Mátyás Pince, korabeli kép:

v7

Miután anyám dolgozni kezdett, Angyalföldön, a DUX „Géphurkoló” Szövetkezetben, nem volt ideje főzni. Valami oknál fogva nem akartak a napközibe beiratani. Először egy családhoz jártam a Gábor Áron utca közelébe, ahol egy nő „kifőzött”. Innen telente még haza is hoztam a kosztot szüleimnek, vacsorára. Egy emeletes alumínium ételhordóban. De valami ok miatt ez megszűnt.

Szüleim elkezdtek a munkahelyükön enni. Jómagamat meg befizettek a Veronikába. Volt tésztás és nem tésztás menü. A tésztás háromfogásos volt, míg a másik, hát kettő. Ha jól emlékszem az enyém nem volt tésztás. Szűkös idők jártak, az 50-es évek. A heti étkezés ára, kb. 30 Ft lehetett.

Fröccs, bagózás:

v6

Kaptál jegyeket, abból tépte le a pincér a napot az ebédnél. Nyicsta választék. Ebédidőben az iskolából ide sétáltunk, kb. 20 perc volt. Többen is be voltak ide fizetve. A befizetősek el voltak különítve az igazi étlapból rendelőktől, az étterem hátsó részébe, és a legtöbb pincér nem igen vett minket emberszámba, lévén hogy borravaló, tőlünk nem jött.

Minket a pincér tanonc szolgált ki. Emlékszem, majdnem velünk egykorú volt, a 8 elemi után került ide. Álma az volt, hogy a Nagyszállóba kerüljön. Ott külföldi vendégek is voltak!

Korabeli kép:

v2

Persze hétköznaponként étlapos vendég alig volt. De emlékszem, egy akkoriban híresebb idősebb színész, Kovács Károly, aki a környéken lakott, sokszor ott evett. Egyedül, komótosan, a menüből rendelt! Nap, mint nap! Plusz borocska, vagy sör…a pincérek hajladoztak, nagy ember volt ám ő! Az étlapon a frissen sültek között, volt rántott csirke, a kedvencem, bécsi szelet, resztelt máj, rántott velő, bélszín, hagymás rostélyos…na, ilyesmit mi még véletlenül se kaptunk. Tökfőzelék feltéttel, paradicsomos káposzta valami oldalassal, ilyenek jutottak nekünk.

Kovács Károly szinművész:

v4

És a mi adagjaink ijesztően kicsik voltak. Gondolom sokat loptak a konyhán a mi rovásunkra. Pedig ez az az idő, amikor a gyerekek étvágya óriási. Emlékszem az egyik ott ebédelő fiúra, Barlainak hívták. Szüleinek gondolom jobban ment. Kikönyörögte, hogy kettőre fizessenek be neki. Nem véletlen hogy kis idő múlva növekedése meggyorsult, jóval magasabb lett, mint én.

Ezt teljesen a dupla ebédjeinek írtam fel…nagyon irigyeltem.

 

PS

A képek a http://www.fortepan.hu/ weboldalról jöttek.

Össze vissza Los Angelesről

Torontói gépünk lassan ereszkedni kezdett, négy óra telhetett el a felszállás óta. Az ablakból lenézve, csodás a táj. A Grand Canyon vidéke fölött repültünk. Fél óra múlva már a Csendes Óceán is látszott, plusz a mérhetetlen sokasága a házaknak. Földszintes „bungalók”, amik Los Angeles (LA) lényege, ilyen és hasonló városrészek alkotják ezt a várost. Messze havas hegyeket lehetett látni. Kis rázkódás, megérkeztünk LAX-ba, ahogy LA repülőterét itt nevezik.

Na, mármost hacsaknem valaki vár, ismerős vagy rokon, kocsi kell. A mienk le lett foglalva. Az Avis-el vagyok „eljegyezve” évek óta. Mivel a vám stb. formaságokon már Torontóban átmentünk, és csupán kézipoggyászt vittünk, irány a „Rental Cars” (Bérkocsik) jelzés. Egy kis buszba szállsz fel, AVIS logóval ellátva, ami elvisz az Avis zárt területére…lehet fél Pasarét nagyságú. A busz a bérelt kocsid előtt tesz le, mert megmondtad beszálláskor, ki vagy, és a vezetőnél levő képernyő, mutatja a kocsid helyét. Ott vár, egy a több ezer között, papírok, kulcs minden elkészítve, az égvilágon senki sincs a közelben. Hajtasz a kijárathoz, itt az őrök leellenőrzik, hogy te az vagy aki a kocsit bérelte. Egy pillantás a jogsidra, 15 másodperc, és kinn vagy. Nincsen fakszni.

LA leszállás előtt:

la1

Irány a San Sepulveda Boulvard. Mindig erre hajtok. Úgy érzem a San Sepulveda bulvár, LA, igazi arcát tükrözi. Nemigen van emeletes épület. Az út, széles, hosszú. Kisemberek laknak a szomszédságban, jobbra-balra. Sok a benzinkút, a nyílt parkoló, mindenütt olcsó boltok, mosodák. Csinosnak nem mondható. Mexikói, iráni, kitudja, milyen ételeket vehetsz, fillérekért. Az emberek farmerba vannak öltözve, kevesebb a német kocsi. Mellesleg itt nem divat gyalog járni.

Mehetnénk gyorsabban a 405-ös autósztrádán, de én ezt az utat szeretem, és ezen egy óráig „csorogni”, amíg a Sunset Bulvárnál, jobbra fordulunk. Ehhez közel van a hotelunk. A negyedet Bel Air -nek hívják, West Hollywood nincsen messze. Itt minden jóval proccosabb, mint az idevezető út. És itt érdemes sétálni.

A 405-es expressway a repülőtér mellett:

la2

Nem is tudom, hogyan írjam le a várost? Ha nem is jártál itt, az előbb említett két negyeden kívül, (Bel Air és Hollywood) futóban hallhattál más városegyedekről is: Malibu, Santa Monica, Venice Beach, Manhattan Beach, Long Beach, Paramaunt, Anaheim, Santa Ana, Pasadena. Ja hogy a belvárost nem említettem? Van az is. Arrafele, amerre a magas épületek vannak. Érdemes megnézni, de LA lényege nem itt rejlik.

A távolabbi hegyek:

la4

Essünk túl néhány adaton. Az USA második legnagyobb városa, LA belső területén 3.5 millió ember él, míg nagy Los Angeles, 13-tól 18 millió emberrel van megáldva, attól függően, hogy hol húzzuk a határt. 1871-ben lett várossá kijelentve. Spanyol misszionáriusok alapították. A mediterrán klíma, az óceán, nagyon vonzó várossá teszi, ugyan a környező hegyek és az állandó gépjármű használat miatt a tengerszinten a levegő nem a legjobb minőségű. Újabban, dehogy újabban, amióta csak emlékszem, a vízhiány is egy probléma. Kevés az eső, a polgárok meg nem ismertek a takarékosságukról. A Colorado folyó vizéből LA után gyakorlatilag semmi sem marad, közel nulla az a mennyiség, ami Mexikóba átér és a Csendes Óceánba végül is eljut.

Sunset Boulvár:

la7

LA a szórakoztató ipar központja, sok híres ember lakhelye. Kalifornia másik neves városa, LA ellenlábasa, San Francisco. Az, mint New York vagy Boston egy „város város”. Jó tömegközlekedéssel és rengeteg bérházzal. LA-ben ezek még ma is alig vannak, és a kocsi használat nélkülözhetetlen. A szétterjedt várost, számtalan expressway köti össze, és ugyan van egy gyorsvasút, meg vannak buszok, de a tömegközlekedést jobbára csak a pénztelenek és a mexikóiak használják. A közlekedési dugók mindennaposak. Az a vicc járja, hogy LA lakóit csupán egy téma érdekli igazán: a közlekedés, éspedig az, hogy melyik expressway-t vegyék céljuk eléréséhez.

A Walt Disney koncert terem

la5

xxx

Posztom hátralevő részében egy párnapos utitervet vázolok fel, látnivalókat, amiket szerintem, ha erre jársz érdemes megnézni.

A Centrum

OK, legyünk ezen túl. Három modern épület az, amit érdemes megnézni. A Walt Disney Koncert Terem, ez a neves Los Angeles Filharmonikusok székhelye, és egy ultra modern, Frank Gehry tervezte épület. Érdemes egy túrára befizetni.

A másik a Zene Központ (LA Performing Art Centre), ahol színházak és az Opera van. A harmadik épület talán a legszebb, a Cathedral of Our Lady of the Angels (Az Angyalok Mi Asszonya Katedrális). Az építész a spanyol José Rafael Moneo. 2002-ben készült el. A modern alabástromból készült ablakok, az építészeti elrendezés, a modern templom építészet egyik legszebb példányává teszik.

 

 A mi Asszonyunk Katedrális:la6

Sunset bulvár

LA, talán leghíresebb útja, 35 km hosszú. A belvárosban kezdődik, kb. két óra kocsival. A kissé szegényes kezdetétől, a rikító Nyugat Hollywoodon át a Csendes Óceánig tart. Elhajtasz a pénzes Beverly Hills mellett, ahova érdemes bekukkantani, mini palotáit megcsodálni. Az út csak kanyarog, jön a West Side és Brentwood, majd az elbujt Pacific Palisades. Csak megjegyzem, mindezek nem éppen munkás negyedek.

Sunset boulvár:

la10

Végül a menő Malibu-hoz érsz, a Pacific Coast országúthoz, a neves US Hwy 1-hez. Itt nehéz lesz parkolni, de ha szerencsés vagy és találsz helyet, nyugodtan sétálj le a homokos óceán partra. Az US- ben a tengerpart sehol sem privát, sétálhatsz, nézheted a part menti több milliós villákat, fürdő gatyádban te is az itt lakók köze vegyülsz.

Beverley Hills:la8

Santa Monica

Én ide a Wilshire bulváron érkeznék, a Sunset után a legismertebb bulvár. Ennek itt a vége… fuss el vége. Santa Monica, egy kedvenc helyem. Olyan városias, érts ezalatt, hogy vannak bérházak, és öröklakások. Plusz van egy gyönyörű sétány az Óceán parton, meg egy komoly fából épített móló, ezt itt „Pier”-nek hívják. Van persze strand is.

Venice Beach:

la11

Érdemes a főutcán járni, utána a kissé kijjebb eső Montana Avenue-t meglátogatni, ahova az itteniek kávézni járnak, kutyájukkal sétálnak, avagy éppen a jóga stúdiókba tartanak, kikapcsolódni. Egy érdekes része a városnak, nagy az utcai élet, tele megengedhető boltokkal, egyedi üzletekkel.

Venice Beach

Kissé keletre, Santa Monica-tól nem messze, ott van a Venice Beach. Sok strand van LA- ben, és ez nem is a kedvencem. De egyszer ide érdemes ellátogatni. A tömeg, tele van izompacsirtákkal, mutatványosokkal, zenekarokkal, csinibabákkal és melegekkel, de elsősorban a magad fajtával, temérdek turistával.

Talán a legokosabb biciklit bérelni és a 8 mérföldes víz menti, bicikli ösvényt komótosan pedálozni. Így magad mögött hagytad a kakofóniát. Jobbra az óceán, balra a temérdek póló-ing árus, kávézó és kocsma, a környék tele van kis, divatos, vityillókkal, amik amolyan nyaralóhely hangulatot adnak.

Ház Malibuban:

la14

A Getty Museum

Íme egy épület komplexus, aminek építésénél a pénz nem számított.

Magasan egy domb tetején, a Santa Monica hegyekben, a fehér olasz travertine-ből épült csuda múzeum, egy „muszáj látvány”.  Milliárd dollárba kóstált, Roma mellől, Tivoliból szállították ide a követ. 1982-ben lett kész. Az építész, Richard Meier. A tervezésénél a természetes világítást maximalizálták. A nagy üveg ablakokból, nagyszerű a kilátás. Erre a Csendes Óceánt látod, a messziségben, arra, a San Gabriel hegyeket.

A Getty Muzeum:

la12

Egy kis siklóval mégy fel kocsid parkolása után, (parkolás 15 dolcsi), a magaslatra, a fehér csoda épületek és parkok közé. Foglalni illik, nem akarsz ide hajtani csak azért, hogy ne legyen hely. Szánj rá minimum fél napot, ahhoz, hogy mindent lássál. A gazdag reneszánsz és impresszionista gyűjteményt nehéz elfelejteni.

Mullholland drive:

la16

Mulholland Drive

Ez a kanyargós látványos út, ismeretes filmekről. A hollywoodi dombokat és azok kanyonjait követi. Amolyan itteni Béla Király út. Ahogy vezetsz, de főleg a mellékutcákban, olyan emberek házait látod, akiknek túl sok a pénze. Sok ház lábakon áll, isteni kilátással és csodás uszodákkal, kertekkel. Egy álomvilág, ami létezik.

Az úton van bőven kitérő, kilátással, ahol magát a várost és a San Fernando völgyet láthatod, magasról. Ingyen.

Rodeo Drive:

la17

Rodeo Drive

Ez a Beverly Hills közelében lévő vásárló utca, LA „Váci utcája”. Nyilvánvaló, hogy az árak az itt lófrálók legtöbbjének bukszáján felüli. De a parkolás sok helyen 2 órára ingyenes, és miért is ne sétáljunk, csodáljuk a 15 ezer dolláros öltönyöket, a legnagyobb nevek alkotásait a kirakatokban?

Manhatten Beach:

la15

PS

A beszámolóm nem lenne teljes egy video nélkül. Utazz az I-405 Expressway-en Santa Monica-ba. 3,5 perc.

https://www.youtube.com/watch?v=pM7mIQDPVrg

 

 

 

Trump elnök vajúdásairól

Több mint 100 napja annak, hogy Donald Trump-ot beiktatták. Elnökségének megítélése talán korai, de ez senkit sem tart vissza attól, hogy véleményét kinyilvánítsa. Így én is, egy amatőr politikai „junkie”, felbátorodtam.

Köztudott, hogy Trump megválasztása óriási meglepetés volt. Trump, egy „anti politikus”. Mint üzletember, átmenet nélkül pottyant az elnöki székbe. Amióta a színen megjelent a média célkeresztjébe került, és azok kíméletlen kritikája szünet nélkül követte és követi. A média harcára jellemző, hogy a szokásos beiktatás utáni „mézes hetek”-et sem tartották be. Mint gyakorlatlan politikus, Trump könnyű célpont. Imád véleményt mondani, száját (és okos telefonját) nehezére esik megzabolázni. Minden csak nem PC, sokba, amit mond, vagy tweetol, bele lehet akaszkodni.

Világos, hogy a média a Demokrata párttal karöltve nem is annyira titokban azon igyekszik, hogy az újonnan választott elnök programját szabotálja és valahogyan még az újraválasztások előtt elnökségét lehetetlenné tegye. Azon szorgoskodnak, hogy „impeach”-olják (nem találtam erre megfelelő magyar szavat), vagy ne adj Isten lemondásra kényszerítsék. Ez nem lesz könnyű feladat, mert erre ok is kellene, plusz Trumpnak azért van egy erős tábora, mondjuk a lakosság 35%-a. A kisemberek.

 elnok donald

Fő ellensége, a médián felül a bürokrácia, azaz amit itt „deep state”-nek (mély állam) csúfolnak, az elitek és persze a Demokrata Párt. A Deep State, ide bele kell érteni a titkos szolgálatokat is, minden privát beszélgetést, amit a kormány ellen fel lehet hozni, átad a médiának. A megbuktatni akarók abban bíznak, hogy valami bizonyítékot tudnak felhozni miszerint Trump az elnökségre alkalmatlan, avagy valahol/valamikor törvényellenesen cselekedett. Mivel ismétlem, olyasmi mint titok manapság nem létezik, sokat mond az, hogy eddig ilyesmi nem találtatott.

Az állítólagos legbiztatóbb nyom az oroszokkal való „leparolázás” lenne, amit itt hivatalosan és angolul a „Russian collusion”-nak hívnak. Ezen elmélet szerint, ugyan bizonyítékok még nincsenek, Trump maga, avagy a hozzá közel állóak az oroszokkal közrejátszottak, illegálisan, a választás megnyerésében. Nem kevesebb, mint három vizsgálat folyik ez ügyben. Ez a „hír” dominál mindent. Más hírről, főképpen jó hírről, nincsen beszámoló. Az elmélet e mögött a taktika mögött nem új. Amit állandóan hallasz, azt előbb utóbb el fogod hinni. Nekem már herótom van mindettől, de hát ebben szünetet ne reméljünk.

A fenti prológ után felsorolom Trump kezdeményezéseit, először azokat, amikkel egyet értek és utána azokat, amikkel nem:

 

Egyet értek:

1 A szélsőséges iszlám terrorizmus terjed és ezt meg kell állítani

2 A fenti feladatban Oroszországgal együtt kell dolgozni.

3 „Amerika mindennek előtt”. (America first). Ugyan én kanadai vagyok, megértem ezt a jelszót az ő szempontjukból.

4 Amerika nem lesz a világ rendőre.

5 Amerika ne avatkozzon be mások belpolitikájába.

6 A NATO tagállamok fizessék a rájuk eső anyagiakat. Saját országom, Kanada például csak a GDP 1 %-át költi a NATO tagságra, az előírt 2 % helyett.

7 Az illegális emigrációt meg kell állítani.

8 Jól meg kell nézni azokat, akik az USA-be be akarnak utazni.

9 A vállalati adót le kell csökkenteni

 

A következőkkel viszont nem értek egyet:

1 A katonai beruházások, a Pentagon költségvetésének növelése. (Az USA közel tízszer annyit költ a katonaságra, mint az Oroszok, háromszor annyit, mint a Kínaiak. Felesleges ezt még növelni. Ez nem fog jóra vezetni.)

2 Az Obamacare egészségügyi biztosítás kicserélése valami mással.

3 Trump szerint nincs szükség a kézifegyverek szabályozására.

4 Jó barátság a Saudikkal, fokozott ellenségeskedés Iránnal. (Szerintem a Szaúdiak a legsötétebb legelnyomóbb állam rögvest Észak Korea után).

5 Az izraeli nagykövetség Jeruzsálembe áthelyezése.

6 Az iráni atom egyezmény „összetépése”.

7 Trump szerint a klímaváltozást az emberi tevékeny nem befolyásolja, ergo nem kell semmit tennünk. (Szerintem nem kellett volna kilépni a Párizsi Egyezményből.)

8 Trump meg akarja szüntetni a jogot az abortuszra.

9 Csökkenteni akarja a jövedelemadót, beleértve a gazdagok adóját is.

 

 

 

 

 

Az úton Lennel.

Len, ami Leonard rövidítése, kollegám volt. Ugyan fiatalabb, jópár évvel előbb ment nyugdíjba mint én. Tartjuk a kapcsolatot, úgy évente egyszer találkozunk.

Amikor egyszer, kb. 15 éve felvetettem, hogy el kellene menni Spanyolországba és a Camino Santiago-t, (760 km, minimum négy hét) le kellene gyalogolni, Len egy percig sem gondolkozott, igennel válaszolt és nagyon lelkes lett. Hozzá kell tenni, Len addig, 55 éves koráig, sohasem utazott sehol, Kanadán kívül, talán átment az USA-ba egyszer kétszer, de az nem számít.

Első reggel a Camínon, Len előttem:

 camino1         

Kanadában, főleg a környéken, sokat mozog. Barátaival évente vadászni mennek, járnak horgászni, még télen is a jeges tavakra. Ezek a hobbik nagy ivászatokkal járnak. Imád kempingezni, hosszú autóutakra menni. Volt a Yukonban, még Északra is felhajtott. Van egy Harley motorja, néha elmegy motorbiciklis találkozókra. Van Honda terepjárója, talán hójárója is.

Első nap átkelés a Pireneusokon:

 camino2

Len ős kanadai. Az ükapja ide vándorolt Ottawa környékére, Írországból. Korán házasodott, gimnáziumi kedvesét vette el. De házassága után pár évre elvált, állítólag az asszony megcsalta. Azóta, hosszú évekről beszélünk, egyedül él. Egyetlen leánya a feleségével maradt, és állítólag az ellene nevelte. Egy szó, mint száz, nem akar tartósabb új viszonyba kerülni nőkkel, úgy érzem tart attól, hogy újra fog csalódni.

Baszk falu, második reggel:

 camino3

Len egy „hús és krumpli” típusú ember…itteni kifejezés, használatos azokra, akik nem szeretik a változatos ételeket, nem igen adnak a minőségre, sajnálnak arra pénzt kiadni. Kicsit aggódtam, mert a fentiek miatt Len sok mindenben az ellenlábasom. Én soha sem vadásztam, talán kétszer horgásztam életemben, imádok enni…és folytathatnám.

Borozás Ír vándorokkal, Len jobbra elől, én hátul, balra:

 camino5 

De hosszú utunk Spanyolországban sikeres lett. A titka ennek az volt, hogy egyikünk sem érezte a kényszerét annak, hogy a másikhoz kell alkalmazkodnia. Len kissé lassabban gyalogolt az elején, főleg hegyre fel. Plusz gyakran leült ut menti kocsmákba sörözni. Én meg mentem a magam sebességével, sörözni csak napi túra befejezése után kezdtem.

A nap kezdetén megbeszéltük meddig megyünk, és délutánonként az ottani turistaszállóban találkoztunk, de egyébként az utat gyakran külön jártuk.

Len (középen) és én (balra) egy jobb borozó/sörözőben egy svéd túrázó társaságában, félúton, Burgos városában:

 camino6

A napi gyaloglás végén Len kedve szerint elment egy élelmiszer boltba ahol bevásárolt sült csirkét, és egy tucat olcsó konzerv sört és ezeket a turistaszálló kantinjában elfogyasztotta, a söröket más túrázókkal megosztotta.

Katolikus menhely, valahol Spanyolországban. Len, hátul balra:

 camino4

Én pedig olyan túrázókkal, akik azt szerették, gyakran kikutattam a helyi legjobb éttermet vagy kocsmát, az ilyenek a spanyol falvakban és kis városokban, nem drágák. Az étlapot tanulmányoztuk, jó helyi söröket és borokat rendeltük. Ez is OK volt Lennel, nemegyszer csatlakozott, és csirkét rendelt. Ha együtt ettünk, nem noszogattam, hogy próbálja ki a kemencében sült kecskét, vagy a pacal pörköltet. Ugyan a vége fele néha belekóstolt, amiket ettem, és legnagyobb meglepetésemre egyes dolog, például a galíciai főtt polip, ottani ínyencség, ízlett neki.

Len és én úton:

 camino7

Történt egy fárasztó nap végén, az út a hegyekben vezetett, hogy szállásnézőnél elfelejtettem a narancssárga hátizsákomat a szállás ajtajánál kint hagyni, ami megegyezett jelünk volt, hogy leálltam, és így Len tovább battyogott. Mint később kiderült egy 5 km-re levő másik faluban szállt meg. Nem lévén mobil telefonunk, csak körülményesen e-maileken keresztül tudtunk estéként kommunikálni és vagy 5 napon keresztül külön mentünk, amíg csak úgy véletlenül egy út menti kávézóban egymásba szaladtunk. Át is öleltem. Nagy kő esett le a szívemről….hiányzott.

Megérkeztünk a végcélba, Santiago Compostella, Galícia:

camino8

A kiejtésekről és a tájszólásokról

Először ilyesmivel első gimnazista koromban találkoztam. A kollégiumba (Pannonhalma) érkezvén, 1957 őszén, voltak bőven vidékről jött diákok. A mi osztályunkban a legfeltűnőbb a (történetesen) legalacsonyabb új diák kiejtése volt. Ő palóc volt és valami messzi kis faluból jött.

Ma is emlékszem a hahotázást, (meg a tanárok alig elrejtett mosolyát is), ami elkerülhetetlenül bekövetkezett, akár mikor ez a kisdiák kinyitotta a száját.  
Nem élvezte! Akkoriban persze fel sem merült bennem, hogy nem kellett volna őt cukkolni. Az empátia sajnos nem a teenagerek tulajdonsága.

De menjünk tovább. Egy barátommal eljutottam Angliába (autóstoppal,1964-ben) és angoltudásunkat használni kezdtünk. Egész Skóciáig felmentünk. Az angolok udvariasak voltak és a mi akcentusunkat (gondolom elején csapnivaló volt) egyszer sem említették. Mi viszont vért pisiltünk, hogy az övékét megértsük. Számtalanul előfordult, hogy útba igazításért valakit meg kellett állítanunk. Igyekeztünk mindig egy tanultnak kinéző polgárt megkérdezni, azoknak kevésbe tért el a kiejtése attól, amihez mi hozzá voltunk szokva, az „Oxford English”- hez. De ez sokszor vagy lehetetlen volt, vagy nem vált be.

Szóval, ha kérdező voltál igyekeztél udvariasan ott állni és végig hallgatni a segítőkész és sokszor hosszú tanácsot, annak ellenére, hogy gyakran már a kezdetétől fogva elvesztetted a fonalat, nem értetted a nehéz cockney vagy skót kiejtés miatt. Nehéz volt komoly arccal ott állni, míg társad messzebbről figyelte szenvedésedet (nevethetnékét magába fojtani igyekezvén). De persze valakit megint meg kellett állítani és akkor ő lett a soros. Néha 2-3 próbálkozás kellet míg “beirányítódtunk”. Telefonon beszélgetni meg még nehezebb volt.

foreign-accent

Kissé később, 26 évesen megérkeztem Kanadába. Ugyan 48 évet töltöttem itt, és már angolul gondolkodom és álmodom, mégis maradt egy kis akcentusom. A kíváncsiak sokszor udvariasan megkérdeznek, honnan származom?  Vannak profik, akik ki is találják, mert mi magyarok az “e”-t és általában a magánhangzókat jellegzetesen ejtjük ki. Ez nem fog eltűnni, ha csak nem az érettségi előtt érkeztél ide, azaz 18 éves korod előtt.

Szerintem más nyelv esetén ez nem feltétlenül következik be, pl a német kiejtés jóval közelebb áll a magyarhoz, és talán az olasz is. De az angol, (és a francia ?) az nehéz ilyen szempontból és nem csak nekünk. Én is gyakran meg tudom különböztetni honnan származnak az idejöttek, felismerem a németet, az olaszt, az oroszt, a lengyelt, a franciát, stb. Persze honfitársaimat rögvest.

De néha tévedek. Húsvétkor síelni mentem és a felvonó széken ülő másik két férfi egy idegen nyelven társalgott. Mondtam nekik, figyelem, csak beszéljetek, én rá fogok találni milyen nyelven! Nehéz eset volt, de hallottam jó pár “dá”-t…. kapásból ráköptem, hogy orosz! Hiba volt, várnom kellett volna. Kissé megsértődtek, románok voltak! 

Becsületére legyen mondva az ittenieknek, ha töröd az angolt, hogy ne is említsem a kiejtésedet, a szemük se rebben. Nem írják fel ezt rovásodra. Kapsz állást, nem éreztetik veled, hogy más vagy, hanem készségesen befogadnak. Itt mindenkinek az őse valahonnan jött. Nagyvárosokban, pl Torontóban (három millió lakós), rengeteg a frissen érkezett emigráns. Torontoban a nem Kanadában születettek aránya 50% felett van! Olyan állásban, ahol írni/fogalmazni kell tudni ott azt megkövetelik, nincsen kivétel, de ezt könnyebben el lehet idővel sajátítani. A kiejtésed viszont, ugyan javul, de veled marad. Ez nem probléma nem fognak ezért kiviccelni.... ugyan a komikusoknak (az itteni Hofiknak) semmi sem szent és főleg az indiaiak, a kínaiak és a japcsik kiejtését imádják imitálni/kiviccelni.

Térjünk rá az itteniek (észak amerikaiak) saját kiejtésére. Az első érzésed felületesen az lehet, hogy nincs tájszólás. Hogy a kanadai és amerikai (városi vagy vidéki) kiejtése nagyjából ugyan az. Hogy a televízió/rádió, az állandó költözködés, stb. ezt idők folyamán semlegesítette. De ez távol áll az igazságtól.

Csak figyelj és találni fogsz tájszólást bőven. Kanadában, csupán kettőre tudom a figyelmet felhívni a “Nyufik”-éra (azok, akik a szigeten, New Foundland megyében nőttek fel) és a francia kanadaiakéra. Persze Wiki felhoz más árnyalatokat is, de én képtelen vagyok azokat felismerni. Szerintem lehetetlen megkülönböztetni a torontóit a vancouveri-től, a montreálit a calgary-től.

Na mármost az US-ben más a helyzet. Itt aztán, talán mert tízszer annyian vannak, van dialektus bőven. Kezdjük keletről. A bostoniakat meg lehet ismerni, (ez az én kedvencem a Kennedy-k használják), a new yorkiaknak van a sajátjuk, sőt ide tartozik a New Yorkban felnőtt olaszoké és zsidóké is, amik megint csak mások és mások. Baltimore (Maryland) is más. És akkor jön a déli akcentus, a virginiai, a louisianai, a texasi. Csupán mire nyugatra, Kaliforniába érsz, hal ki az akcentus jelenléte, legalábbis számomra. 

Befejezésül tény, hogy idők folyamán az én magyaromnak, ami anyanyelvem, rendes akcentusa keletkezett. Ezt a jó honpolgárok látogatásaimkor rögvest észreveszik. A nyelv egy élő dolog, ha nem eleget használod, annak következménye lesz. C’ est la vie.

 

PS

Az alábbi rövid videó a különféle angol akcentusokat próbálja bemutatni.

https://www.youtube.com/watch?v=dABo_DCIdpM

 

Norvég történet

Nemrégen volt Norvégia nemzeti ünnepe, az Alkotmány Napja. Május 17.-én, 1814 -ben írták alá. Ez tette lehetővé Norvégia függetlenné válását Svédországtól, ami később, 1905-ben történt. Na, gondolom mindenki, aki ezt olvassa meg van lepve, hogy mennyire tudálékos vagyok…de egy történet fűződik ehhez.

Évekkel ezelőtt a feleségem és én elhatároztuk, hogy két hét szabadságunkat változatosság kedvéért a három Skandináv államban fogjuk tölteni. Nosza, repülőjegyet vettünk. Odafele Koppenhágába repültünk vissza pedig Stockholmból haza Kanadába.

 Az Oslo Bergen vonat:norvég bergensbanen-norway-750-cs

A két város látogatása között maradó egy hétre vettünk egy “Skandinavia-Pass”-t (vasút bérlet).  Ezzel elfurikáztunk Oslóba, Bergenbe majd vissza Stockholmba. Amikor pár nap oszlói tartózkodás után beültünk a híres hegyi vonatba Bergenbe utazandó, éppen  Május 16.-a volt. A norvég nemzeti ünnepről mi semmit sem tudtunk. Nagy meglepetésünkre a vonat tele volt, és pedig síelésre felkészült norvégokkal!!!

Rendesen be voltak öltözve, a síléceik (jobbára sífutó lécek) a csomagtartóban. Miután Oslóban szép tavaszi idő volt és nem volt hétvége, mindez meglepett minket. Meg is kérdeztük a szemben ülőktől mi történik itt? És hogy biztosak ők abban, hogy lesz hó? Csak mosolyogtak, mondták várjunk.

Felvilágosítottak, hogy másnap lesz a nemzeti ünnepük, és a hétvégével egybekötötten így több szabadnapjuk is van. Tradíció, az hogy ezen a napon sokan síelni (sí futni) mennek…ezek az emberek nagyon egészségesen élnek. Mivel ez a vonat magasra megy (ezt tudtuk kb. 1200m-re) mondták ott még lesz hó bőven. Ezt nehéz volt elhinni, mert Oslóban tombolt a tavasz, virágok, jó idő, stb. És 1200 méter nem olyan magas. De mivel jóval északabbra voltunk, mint pl. a Tátra, itt (ezen a magaslaton) a hó jobban megmarad.

 Bergen híres város:norvég bergen vaagen 740x334

Tény, hogy az 500 km hosszú 7 órás út fele nem más, mint a hegyvonulatra felkapaszkodás. A tetőn a fennsík valóban teljesen be volt borítva hóval. Itt a vonat majdnem, hogy kiürült, a jó norvégek leszálltak. Láttuk rögvest felcsatolták léceiket és vidáman elsíeltek. Nemsokára eltűntek a fehér sivatagban, gondolom távolabbi hoteljukba vagy vityillójukba igyekezvén. Majdhogynem egyedül maradtunk. Bergenbe egyszerűbb repülővel menni, akik oda mennek, ritkán veszik ezt a vonatot.

Az út másik fele a lefele menet a tengerszintre. Mielőtt a vonat a Bergenbe behúzna, egy 8 km hosszú alagúton megy át, azt hittük sosem lesz vége.

Bergen 1000 éves Hansa város, ma World Heritage listázott. Az Északi Tenger partján van, jobban mondva egy (a több ezer itteni) fjord mellet. A második legnagyobb norvég város, 270 ezer lakossal, jó egyetemmel és a Norvég haditengerészet központja.

Fjord Bergentől nem messze:

norvág fjord

Bergenbe megérkezvén gyalog elmentünk a kis hotelbe (kb. 20 perc séta volt), ahol rezervációnk volt. Másnap bejártuk a helybeli látnivalókat. A város ünnepi hangulatban volt, a parkokban zsonglőrök, sör, virsli, és hering árusok úgy tűnt majdnem minden sarkon. Mindenütt fiatalok karon fogva, jó páran kissé becsípve. Este meg mi más, tűzijáték volt.

A következő napon egy egész napos fjord felfedező hajótúrára fizettünk be. A táj csodálatos.

Harmadnap, még mindig ünnep volt, elhatároztuk, hogy megnézzük azt a házat (ma egy múzeum) ahol a város híres fia, Edward Grieg zeneszerző (Liszt Ferenc kortársa), élte utolsó éveit. Grieg Ibsen után talán Norvégia második leghíresebb művésze. Ez a hely kissé a városon kívül volt, busszal kellett menni. Reggel volt, a város tök üres, a lakók gondolom az előző napok mulatozásait aludták ki. A menetrendszeri buszon alig voltak utasok.

Edward Grieg norvég zeneszerző háza:

norvég grieg house

Mondtuk hová akarunk menni, kértük a vezetőt szóljon, hol kell majd leszállni. Elmagyarázta angolul, (Skandináviában mindenki beszél angolul), hogy a megállótól még 15 percet kell majd sétálnunk… így meg úgy. Mondtuk nem baj. Hát vagy egy 20 perc múlva hátraszólt, valamit mondott norvégul a kevés ott ülőnek. Kiderült megkérdezte őket hogy nem bánják-e ha ezeket a turistákat, minket, elviszi Grieg házához, azaz csinál egy kitérőt?! Senki sem bánta. Úriasan a múzeum bejáratához lettünk szállítva.

Le a kalappal a norvég vendéglátás előtt!

  

 

Az elesettekről és a hajléktalanokról

Karácsonykor általában idősebbik fiamat megyünk meglátogatni. Ő Kaliforniában él, San Franciscóban. Azelőtt meg Oaklandban lakott, ami San Franciscótól egy kőhajításnyira van. San Francisco fő utcája, a hosszú Market St, tele van hajléktalanokkal. Szeretik ezt a várost, nincsen tél és az itteniek nagyon elnézőek.

Néha a látvány szürreális. Az egyik alkalommal, ahogy a földalattiból kijöttünk találkoztunk egy érdekes hajléktalannal. A toló szekerén a szokásos cuccok voltak, műanyag zacskók, stb. és azok közül egy kiskutya dugta ki a fejét. Jaj de helyes kutya - mondtuk önkéntelenül! A hajléktalan büszkén így: - van még három kutyám is. Ne már…viccelsz! – válaszoltuk. Erre férfi fel lebbentette a takarót, és lám még három kutya, azaz összesen négy volt a szekerén. Nem tudtuk sírjunk e vagy nevessünk.

eles7 

Oakland városa az öböl túloldalán van, 20 percnyire a HÉV-vel, aminek BART a neve, (Bay Area Rapid Transit). Oakland San Francisco mostoha testvére, hasonlóan, mint Brooklyn vagy Queens Manhattannek. Sokan jönnek ide élni, mert a házak ára és a lakbérek olcsóbbak, és innen járnak San Franciscóba dolgozni.

Fiam pár éve, munkája mellett, elkezdett ingatlanokkal foglalkozni. Több háza és öröklakása van, úgy SF-ban mint Oaklandban, amiket kölcsönre vett és bérbe ad. Tipikusan egy „felmenőben levő” negyedben vesz, tehát ami még nem jó, de egy dzsentriségi változáson fog (szerinte) hamarosan átmenni és így a házárak még nagyobb arányban fognak remélhetőleg nőni.

Az egyik oaklandi háza egy szegény fekete negyedben van. Ha arra jársz látod, hogy egy pár ház elé a járdára ki van festve „No PGE”. Előszörre nem tudtam mit jelentett ez. Azt hogy a villany és a gáz le van zárva, (a szolgáltató neve Pacific Gas and Electric), mert a lakók nem fizettek.

 eles2

Van egy vásárló központ/plaza is, kb. 20 percnyire gyalog, egy nagy Safeway élelmiszer bolttal, és egypár más üzlettel. Az élelmiszer bolt tele van alacsony jövedelműekkel. A vásárlók sokszor food stamps-ekkkel (élelmiszer bélyeg, rászorulóaknak) fizetnek. Mások gyakran olyan hitelkártyával akarnak fizetni, ami nem működik. Talán a maximumot elérték, esetleg lopott…a pénztáros csak flegmán néz, az illető képtelen fizetni...árú nélkül kell elmennie.

Látod, mit vesznek az itt vásárlók. Targoncájuk tele van olcsó, egészségtelen dolgokkal. 24 Pepsi Colás doboz, ára csak 5 dollár, sós sült krumpli nagy zacskókban, fillérekbe kerül. A polcokon van friss zöldség és saláta is, de drága. 3 dollár egy csokor brokkoli. Mit gondolsz mit fognak venni? Nem brokkolit sem salátát.

 eles6

Eredményképpen sokjuk már fiatalon rosszul táplált, túl súlyos. Sokan középkorukban már elektromos targoncán közlekednek. Képtelenek járni, vagy feladták azt.

Fiam oaklandi házától vagy száz méterre van egy kis tér ahol a hajléktalanok gyülekeznek a nap minden órájában. Sok közülük alkoholista, vagy drog szenvedély rabja. Itt társalognak, veszekednek, mulatnak. Legtöbbjük itt is alszik, ugyan vannak menhelyek. Az utcákon látod, ahogy szekerüket műanyag zsákjaikkal, cuccaikkal, magányosan, lassan tolják. Magukban motyognak. A hidak alatt pisi szag bűzlik, a szemetet csak úgy eldobják.

A város nemigen tud mit tenni. Látod sok helyen ez-az a jótékonysági intézmény ételt oszt. Megeszik, egy részét elteszik, a többit eldobják. Jönnek a madarak és a megmaradt zsemlékkel birkóznak. Karácsony előtt ez még gyakrabban játszódik le. Ilyenkor osztanak ingyen sült pulykát is, és van zene.

 eles4

Ha ilyesmihez nem vagy hozzászokva, nem mersz erre járni. De tévedés ne legyen, ezek nem bűnözők, ezek elesett emberek. Egy részük talán enyhe elmebeteg, és persze más szenvedélyek rabja. Még a drog árusok sem törődnek veled. Biztonságban vagy, csak meg kell szoknod. Olyan, mintha egy állatkertben a ketrecen belül sétálnál. Kicsit tartasz a dologtól, de rád se hederítnek.

Oaklandban még pénzt is ritkán kérnek, ez reménytelen egy ilyen szegény negyedben. Bent a belvárosban ott gyakrabban előfordul. Ott a turistáktól és a vásárlóktól tarhálni próbálnak. Nagy ritkán megszólítanak. Például karácsony napján az egyik elég provokatívan megkérdezte: „Aztán templomban voltál?” Nem akarta a csendünket elfogadni, csak kérdezte, amíg végre el sikerült szabadulnunk. „God bless you” - mondtuk távozóban, (Isten áldjon). De az illető talán nem is hallotta.

eles5
Hogyan lehetne ezen az áldatlan állapoton javítani? Lehetséges e egyáltalán? Én laikus vagyok a tárgyban. A probléma szerintem nem egyszerűen a munkanélküliség eredménye. Igen ezek az emberek szegények és tetejébe sok rabja az alkoholnak, avagy a kábítószereknek. Sokuk nem hallgat jó tanácsra, a kapott pénzt nem ételre, szállásra költi. A „saját zenéjére táncol”, ahogy itt azt mondani szokás. Sokjuk depresszióval küzd, sokan közülük az elemi dolgokkal nincsen tisztában, pl. hogy ahol laksz azt időnként tisztítani és karban tartani kell. Így aztán kiteszik őket egy bérházból vagy olcsó hotelból még akkor is, ha a város a bért fizeti. Magyarán, sokjuk betegségben szenved, rendszeres munkára nem alkalmas. 

Úgy Kanadában, mint az USA-ban a nincstelenek elszállásolását a városok támogatják. Vannak helyek ahol ingyen ehetnek, vannak “étel bankok” Kanadában és “food stamps” (élelmiszerjegy) az USA-ban. Nem kellene éhezni, a szemetes ládákat kutatni. Nem kellene a járdán aludni, a híd alatt vizelni, a cuccot egy szekérben tolni. És mégis ezt csinálják.  

Talán most mondod, hogy az átkosban Magyarországon ilyen nem volt? Biztos vagy te ebben? Az biztos, hogy ezt nem tűrték meg, tehát nem volt látható. Volt egy idő, amikor New Yorkban is rengeteg hajléktalan volt. Este ott aludtak a kapualjakban, napközben sokszor erőszakosan tarháltak….manapság nem.

 eles1

Megszűnt? Ugyan kérem! Volt egy polgármester, Rudi Giuliani, aki elhatározta, hogy a belvárosban ezt nem lehet csinálni és a rendőrség rövid idő előtt megtisztította az utcákat. Hol vannak most a hajléktalanok New Yorkban? Talán Kaliforniába mentek.