elso

ujrakezdek

Római vakáció

2017. március 23. - littke

Az első nap

Nyolc óra, míg Torontóból Rómába érsz. Éjszaka repülsz, keletre, így lerövidül az éjszaka.

Roma, látkép a Borghese Parkból:

roma1

Virágvasárnap reggel volt, déli 11 óra. Az útlevélvizsgálat és a vám után jegyet vettünk a reptéri vonatra, minden félórában indul egy, ami bevitt a Termini pályaudvarhoz.

Itt vettünk egy egész hétre érvényes közlekedés bérletet és a 86-os busszal elmentünk a bérlakáshoz, amit az interneten egy hétre lefoglaltam. Egy nagyobb lakást béreltünk, mert Húsvétra fiam és felesége is át ugrott Londonból.

Találkoztunk a tulajjal, elmagyarázta a tudnivalókat. A lakás 10 percre volt a Borghese parktól, ami a római Margit Sziget. Egy jómódú negyedben, amit Parioli-nak hívnak. A Kanadai követség történetesen 5 perc séta volt. Egy csodálatos ingatlan, nagy kerttel, szép palazzo. A következő életemben nagykövet szeretnék lenni.

Canova: Paolina Borghese szobra. Villa Borghese:roma2

Pontosan 39 éve volt annak, hogy Rómában jártunk. Tavasz volt. Roma számos utcáját narancsfák szegélyezik, és ezek pont tavasszal gyümölcsöt hoznak. Furcsa volt a kanadai télből érkezvén narancsokkal roskadozó fákat látni. A hőmérséklet napközben olyan 15 fok volt. Kanadában ilyen melegben, tavasszal, az emberek rövid ujjú ingben járnának, de itt az olaszok még mindig téliesen öltözködtek. Ez nekik még mindig hideg, és mint mondták éjjelre még 6 fokra is lemehet!

Séta a lakásunk közelében

Este 6-kor rendszerint egy sétára mentünk a lakásunkból. A séta vége fele elkerülhetetlen volt, hogy egy barátságos kávézóban vagy borozóban, a járda melletti asztalhoz le ne üljünk. „Due prosecci”-t rendeltünk, két pohár habzóbort. Ez az, amit a helybéliek csinálnak, mi csak utánoztuk őket. Ilyenkor szokás barátoddal, kedveseddel leülni és csevegni. Kis falatokat, mogyorót majszolni, ami az ital rendeléssel jön, automatikusan.

 Egyike a sok kis kávéháznak:roma4

Ahogy sétálsz, látod a kis üzleteket. Ilyenkor az élelmiszer boltok voltak a legforgalmasabbak. Az itt lakók úgy tűnt a közeli boltokban vásárolnak és nem nagy mennyiségben. A tipikus élelmiszer boltban balra vannak a borok, és sörök, meg az ásványvíz, esetleg a kólák. Ezután jöttek a zöldségek. Ezek mind helybéliek és nem messze földről berepítettek. Tavasz volt, az articsóka és a spárga szezon. Úgyszintén a vérnarancs és eprek.

Az ezzel szemben levő polcon voltak a felvágottak és a halak. Ez volt az egyedüli hűtött polc, fagyasztót bevallom nem láttam. Előre elkészített és fagyasztott ételekre látszólag nem igen van igény. Jobb oldalon voltak a tejtermékek, kenyerek és végül is a tisztító szerek.

A kis üzlet fogalma nem csak az élelmiszerre terjed, de a divat üzletekre, a bútor üzletekre, és másra is. Ezek az üzletek, legalább is a környékünkön, nagyon ízlésesek voltak. A ruhák, cipők, bútorok, csillárok egyénieknek tűntek, ha összehasonlítom azzal, ami itt Kanadában kapható. Kanadában a legtöbb ember a mega üzletekben vásárol, mint például IKEA és Gap. Itt az olasz dizájn áradata meleg érzéssel töltött el.

 Koncertterem, Auditórium:roma5

A koncert

Róma modern hangversenytermét Auditóriumnak hívják (vagy Parco della Musica). Az épület komplexusnak legalább három ága van. Három terem, 2800, 1200 és 700 embert befogadó képességgel. Van egy szabadtéri rész is. Helyileg a centrumtól távolabb épült, közel ahol az 1960-as Olimpia sok eseményét tartották. 2002-ben nyitották meg. Az építész a híres Renzo Piano. Kinézésre vita keltő, mint valami három óriás repülő csészealj, amik itt landoltak. Kívül és belül szépen vannak kidolgozva, tükör medencék, kis vízesések. Van persze hely eszegetni és prosecco-t inni és akkoriban volt egy jó lemezbolt is. A nagy hangversenyterem fa panelekkel van burkolva, nagyszerű az akusztikája. A mi jegyünk egy Csajkovszkij és Schumann koncertre szólt, a Római Szimfonikus Zenekar játszott. Érdekes, hogy olasz szokás szerint a tűzoltók bent ülnek a teremben, díszesen olasz módra kiöltözve.

 Turisták hosszú sora a Vatikáni Muzeum előtt:roma6

A turista tömeg

Említettem 39 év szünete után látogattuk újra Rómát. Én úgy emlékeztem, hogy annak idején, még nyáron is, aránylag könnyen be tudtál jutni Róma múzeumaiba. A két legfontosabb látnivaló, a Vatikáni Múzeum és a Villa Borghese. Az utóbbi látogatásához ma már előzetes rezerválás kell. Az elsőhöz, a Vatikán Múzeumhoz, ajánlatos. Hacsak nem akarsz óránkon keresztül sorba állni. Még ahhoz is sorba kell állni, hogy a Szent Péter Bazilikába bekerülhessél. Nekünk egy órába tellett.

 Roma, Angyalvár:roma3

Mindkét múzeumba volt foglalásunk. Mivel a villa Borghese közel volt, ide elsőként elsétáltunk. Előttünk egy orosz turistacsoport volt a pénztárnál, ahol a rezervációjukat készpénzben fizették. A vezető egy euro paksamétát nyomott a pénztáros kezébe. A pénztáros mindent komótosan megszámolt, tetejébe minden bankjegyet egy lámpán át megnézett. Fejét csóválva a felét vissza adta. Mondván azok hamisak, adjanak rendes pénzt. Na, volt fejek összedugása és a végén jó pénz váltott kezet.

Bramante Spirális Lépcsőház, Vatikáni Muzeum roma7

A Vatikán Múzeumba, ami az én véleményem szerint a világ legszebb múzeuma, volt rezervációnk, így simán bekerültünk. Amint bent vagy, látod a változást. A régi világban stikában csatlakozhattál egy angolul/németül beszélő csoporthoz és ingyen hallgathattad a vezető szavait. De ma már… rádió kapcsolatban van a csoport. A vezető halkan beszél, és rádión irányítja csoportját amint a múzeumon átrohannak, mert ugye a „Lásd Európát egy hét alatt” túrán még itt sem marad elegendő idő. Fickók bedekkerrel a kezükben, mint például jó magam, nagyon passé-k.

A Tevere folyó, Transtevere városrésznél: roma8

Kb. három órába tellett, míg át mentünk a kiállításokon. Nem először jártunk itt, de így is csodálatos volt. Igen, Laocoon még mindig birkózik az óriáskígyóval, és a festmények (Rafael) még mindig megvannak. És a folyosókon itt ott nyitva hagyott ablakokon keresztül még mindig rá tudsz pillantani a pápa csodás kertjére. Micsoda folyosók! Szóval csak kövesd a nyilat, ami mutatja az irányt a Sistine Kápolnához. Az a végén van.

És akkor egy kis ajtón, majd egy kis szobán keresztül ahol a biztonsági őrök mondják, ne beszéljél hangosan, ne egyél, tilos fényképezni, tilos leülni… belépsz…és kb. ezer ember között találod magadat. Mint egy nagy szardínia dobozban. Az emberek nyaka furcsa pozícióban, a plafont nézik… Michelangelo csodás freskóit. Ez az ember tömeg kissé lerontja az élvezetet, hívjál elitesnek. És persze hangosan beszélnek, fényképeznek, és az őrök képtelenek fegyelmet tartani. Amióta erre jártam a freskókat megtisztították. A látvány felejthetetlen.

 

PS

1/ Ajánlom ezt a három perces videót Rómáról, https://www.youtube.com/watch?v=1g7TrcIlpMk

és

2/ Az alábbi 10 perces videó Róma Transz Tevere negyedét mutatja be, angolul.

 https://www.youtube.com/watch?v=v75H2alRIW4

 

 

Kalandozások Kanadában.

Kanada egy óriási ország. A második legnagyobb Oroszország után. Amikor Európából érkezel, a repülőgép hosszú ideig Labrador felett száll. Ha felhőtlen az idő, látsz számtalan tavat, végtelen erdőket, de semmi jelét emberi településnek vagy utaknak. Kis szorongás is elfoghat, a mi Balatonunk itt elveszne a sok között.

A véleményem szerint a Kanadát rendesen megismerni lehetetlenség. A déli, az USA-val határos része a legsűrűbben lakott, ugyan az Atlanti Óceán mentén is akadnak települések, beleértve a legutolsóként csatlakozott sziget tartományt, Újfundland-t is. Az utóbbi, Kanadának Európához legközelebb eső része. 1949-ig az Egyesül Királysághoz tartozott.

 Az észak vad és lakatlan. de nagyon szép:canada1

Az ország jelentős része vadon. Ritkán lakott, mert ezeken a helyeken a fakitermelésen és a bányászaton kívül nem lehet másból megélni. Az eredeti indián népesség nomád életet élt, halászott és vadászott.

Új Foundland, Kanada legújabb megyéje:

canada2

A sarki vidékeken a talaj kissé mélyebben még nyáron is fagyott (permafrost). Itt az eszkimók élnek. NB, az „eszkimó” nem politikailag korrekt kifejezés, helyette Inúit, stb. népeket illik mondani.

Országút a semmibe:

canada12

Ezek a hatalmas, jobbára lakatlan részei Kanadának Szibériához hasonlóak, és ki meri azt mondani, hogy ismeri Szibériát?

A távoli helyekre ellátogatni, mint vakációs cél, komoly pénzekbe kerül. Persze érdekes, gyönyörű, vad tájakról beszélünk. Egy távoli településre kell repülni, ott egy vezetőt felfogadni, és komoly camping felszerelést kell bérelni az összes élelemmel és műholdas telefonnal. Sokszor még innen is, kis (általában hidroplán) repülővel, repítenek a kezdőponthoz, és egy megegyezett idő után, a túrád végén, felvesznek.

Névtelen tó, egy a milló közül:

canada17

A túra gyakran kenu/kajak használatát veszi igénybe. Néha egyes szakaszokon az alacsony a víz miatt, a kenudat cipelni kell (ezt "portage"-nak nevezik). És ezután vissza kell menni a cuccaidért, mert azokat is át kell vinni, mielőtt újra evezni tudsz. Nehéz fizikai munka.

Este a vadonban tábort kell felállítani, utána konzervekből (manapság inkább fagyasztva szárított dolgokból) főzni, mert éttermek csupán nagyon messze léteznek. Az élelmet egy zsákban egy fa elérhetetlen ágára fel kell húzni, hogy a mackók meg ne dézsmálják. A sátorodban nem szabad enni, mert a mackók meglátogathatnak éjszaka a szag után kutatván.

Máskor gyalogolsz, nehéz hátizsákkal. Nyáron nemegyszer éhes szúnyogok és legyek ezrei között. Ősszel a legjobb ilyen vadon túrát megtenni, mert a fagy a legyeket és szúnyogokat megöli. És vigyázni kell, nehogy medve kerüljön az utadba. Jobb, ha többed magaddal, zajosan mégy, mert késen kívül más fegyvert (vadász szezon és engedély kivételével) nem vihetsz.

Ez a tengeri oroszlán ennek a kis szigetnek az ura:

canada10

Mindent meg kell szervezni, mert sokszor több száz kilométerre vagy a civilizációtól. Egyszóval itt nem balatoni kempingezésről beszélünk, hanem valami olyasmiről, ami komoly gyakorlatot és felkészültséget igényel. És ha a reggelt egy kapucsínóval szereted kezdeni, hát ilyen úton nem fogod.

Mi a jutalom mindezért? Az igazi vadont látod. Madarak ezreit. A tengeren bálnákat, fókákat. Van rénszarvas, medve, róka, hatalmas hegyek, lakatlan völgyek, romlatlan kristálytiszta patakok, nevenincsen tavak. Egyedül érzed magadat, kicsinek és jelentéktelennek. Megismered a természetet.

Valahol a Yukon környékén. Itt egyedül lehetsz:

canada6

A legtöbb ember ilyen helyre nem megy. Városoktól nem messze is vannak szép tavak és tartományilag védett erdők. A kempingezés népszerű. Mint mindenhol sok kanadai megy egyhetes vakációkra, főleg télen Floridába, Disney országba, Las Vegasba. Na meg a Karib tengerre. Ezeken a helyeken nincsenek szúnyogok és medvék.

Családostul mi sem mentünk ilyen vad, távoli helyekre. Többe került volna, mint egy európai út. Helyette iskola szünetben elutaztunk a tenger partra, márciusban síelni ide oda, és néha közelebbi helyekre elmentünk kempingezni, ugyan az utóbbit a nejem nemigen kedvelte.

Nyugaton, a Csendes Oceán szigeteinél a levegő nagyon tiszta:

canada7

A munkám során azonban, főleg abban az időben, amikor a kanadai katonaság volt a kliensünk, alkalmam volt kissé távolabbra utazni, és kalandos utakon is részt venni. Ezeknek a túráknak (évente egy, általában szeptemberben) a célja az volt, hogy a kliensünk (a katonák) és mi, ezeken a fárasztó (általában egy hetes) kirándulásokon egymást jobban megismerjük. Így később, az elgondolás szerint, jobban fogunk majd együtt dolgozni.

Szarvasbika nem kedvel látogatókat:

canada5

Négy ilyen túrán vettem részt, ezeket fogom most röviden leírni. Általában 15 résztvevő volt, többsége férfiak, de mindig volt egy-két nő is. Családtagok nem jöhettek. A túra vezetője mindig egy katonatiszt volt. A kanadai katonák jól képezettek a vadonban szükséges túlélésre. Fegyvert magukkal nem hozhattak.

A fekete medve sem megbízható:

canada4

1/ Assiniboine hegy, Alberta és British Columbia tartomány

A túra Calgary városából, jobban mondva az attól nem messze fekvő Canmore városkából indult. Először egy busszal az egy órányira fekvő tartományi parkba vittek. Innen két nap gyaloglás után, állandóan felfelé, a hegy lábánál levő tóhoz érsz. A tó 2000 méter magasan van.

Az Asssibione hegy Kanada Matternhornja:

canada3

Az úton szarvassal, medvékkel lehet találkozni, az utóbbiakkal persze nem akarsz. E célnak érdekében van a hátizsákodon egy kis csengő, aminek zaja (remélhetőleg) figyelmezteti a medvét. Mert ő sem akar veled találkozni.

A parkvédelmi emberek figyelmeztettek, hogy két szürke medve is erre járt, ezek a medvék különösen agresszívek. Manapság állítólag majdnem mindegyik szürke medvén van egy GPS öv, és a park őrei pontosan tudják, hol vannak. Mivel egy Pest megye nagyságú területről beszélünk, ahol két szürke medve van, kevés a valószínűsége hogy szemtől szembe találkozzál eggyel.

Bálna a Csendes Óceánban:

canada8

A tónál van egy „menedékház”, ahova a jobb klienseket helikopterrel hozzák. De vannak a túrázóknak fa kalyibák is, meg egy kemping. Szóval van némi civilizáció, de ide felgyalogolni jó erőben kell, hogy legyél. Mi három éjszakát töltöttünk itt, sátrakban. A látvány, a levegő tisztasága, felejthetetlen. Az előtted magasló hegyet, magassága 3618 méter, csak engedéllyel lehet megmászni.

Fókák az Atlanti Óceánban:

canada9

2/ Broken Island Group, British Columbia tartomány

Ezek az „Eltört” szigetek, Kanada legnyugatibb részén, a Csendes Óceánban találhatóak. Először a tartományi fővárosba, a hatalmas Vancouver szigeten levő Victoria-ba repültünk. Innen bérelt kocsival északra kellett hajtani, több órán keresztül. A végén, földutakon, egy kis parti településhez értünk, ahol a tengeri kajakokat béreltük. A bérlés egy rövid biztonsági oktatással jár. Elmondják, mit kell csinálni, ha felborul a kajak. Ez nem elég, be kell ülnöd, és fel is borítanak.

Kajakozom a Megtört Szigetek között:

canada11

Ott aludtunk, majd másnap reggel, vagy 8 kajakkal elindultunk. Páros kajakokban eveztünk, gyakorlottabb evezőssel párosítva. A part menti óceán tele van kis lakatlan szigetekkel, közel egymáshoz. A víz halakban gazdag, bálnákat is lehet néha látni. Fókákat, tengeri oroszlánokat, delfineket, igen gyakran. Reggel a táj ködös, később ez felszívódik.

A sok sziget miatt nincsenek nagy hullámok. A dagály-apály azonban tekintélyes. Egy este, egy kis szigeten ahol kempingeztünk, tanúja lettünk mi a következménye, ha nem vigyázol. Egy gyönyörű luxus vitorlás, az apály kezdetén nem elég mély vízben horgonyzott le az éjszakára. A hajón szólt a zene, boroztak az ott levők, míg egyszerre a hajó dőlni kezdett. A víz szabályosan eltűnt alóla, és a jacht vészesen fél oldalára dőlt. Egy nagy, sima tenger alatti sziklán „felült”.  Végül is, 6 óra múlva, kora hajnalban, jött a dagály, és akkor el tudtak menni.

Nincs egy kávéház sem a közelben:

canada15

3/ A Chick Chock hegység, Gaspe félsziget, Québec tartomány.

Mivel francia Kanadában található, az angol nyelvűek kevésbé ismerik ezt a vad, hegyes vidéket. A hegyek lényegében a messze délen, a Virginia államban kezdődő jól ismert Appalachian hegyvonulat, utolsó, északi része. A védett park a látványos Gaspe félsziget belsejében, az itt már tenger méretű Szent Lőrinc folyótól, kb. 40 kilométerre délre található. Egy hetes gyalog túrára jöttünk. A védett területen jó néhány (személyzet nélküli) menedékház található, tűzifával és matracos ágyakkal jól ellátva.

Ezeket a köveket egy gleccser hagyta maga mögött:

canada13

Az környező hegyek 1000-1500 méter magasak. Az ösvények mintha csak a Tátrában lennének, nem könnyűek, állandóan le-fel mennek. A táj zord, kevés a turista. A valamikori gleccser rengeteg laza követ hagyott maga után. Mintha egy más bolygóra tévedtél volna. Csupán a szarvasok és jávorszarvasok, meg a fekete medvék, utalnak arra, hogy a Földön jársz.

canada16

4/ A French River, Ontario.

Ez a folyó, egyike azoknak, amik teljes hosszúkban egy várost sem érintenek. A French River (Francia folyó) a kenuzók/kajakozók kedvenc úti célja. Torontóból és Ottawából, északnyugatra egy olyan 10 órás kocsizás után érsz ide, ahol a túrát kezdheted. Mivel a folyóval együtt utazol, a kocsidat valakinek haza kell vezetnie és egy hét múlva a megbeszélt helyen és időpontban, társaidat és téged fel kell vennie.

A táj lapos, a folyó sehol sincsen szabályozva. Sok helyen leszűkül, kisebb vízeséseken kell átevickélned, sokszor a víz nem elég evezésre, cuccodat, a csónakot, cipelni kell. Kemény munka.

A Francia folyó. Ontário megye. Sehonnan, sehová:

canada18

Ne felejts el elég sört vinni, nem lesz semmiféle bolt, kocsma. Semmi, ahol utánpótlást vásárolni lehetne. A sör és a whisky fontos az esti tábortűz mellé. Mert így a szűkszavú emberek nyelve is meglazul, és ahogy az éjszaka hosszabbodik, a résztvevők egymás után elalszanak, a jó Isten nyári, csillagos sátra alatt.

 

PS

Mellékelek egy pár linket a fentiekhez:

1/ 5 perces videó: kajakozás a Csendes Óceánban

https://www.youtube.com/watch?v=eEF_CIXRryE

2/ 4 perces videó az Assibione hegyről és környékéről

https://www.youtube.com/watch?v=BysU9rxctLM

3/ 10 perces videó a Francia folyóról ami Ontário megyében van

https://www.youtube.com/watch?v=98omdliaPcQ

4/ 3 perces videó a Gaspe vidékről ami Quebec megyében van a Szent Lőrinc folyó végénél

https://www.youtube.com/watch?v=OExwARmpRsM

 

 

Az informátorok

Az informátor szó nem egészen megfelelő az angol whistleblower fordítására, de nem tudtam mást találni. Azokat az alkalmazottakat nevezik "fütyülő"-nek (gondolom a labdajátékoknál szereplő bírók után) akik a munkahelyi visszaélések és a törvényekbe ütköző gyakorlatok ellen szólnak fel. A vezetőség és a hatósságok tudatára adják, és ha mindez eredménytelen, nem kevés esetben a médiát is belevonják.

Az informátorok sokszor sokáig névtelenek maradnak. Példa erre a Watergate információk mögötti egyén, (Mark Felt az FBI 2. embere) akinek azonossága csak az illető halála után, 30 évre jött nyilvánosságra. Gyakoribb azonban hogy nevük akarva/akaratlanul is nyilvánosságra kerül, mint például Daniel Ellsberg-é, aki 1969-ben a Pentagon Papers-t hozta nyilvánosságra, (titkos iratok, amikben az US kormány beismeri, hogy a vietnami háborút nem lehet megnyerni).

Ez a viselkedés bátor, sokszor hősies. A legjobb esetben a bánásmód velük szemben hasonló ahhoz, amit az iskolában az „árulkodó” kapott. Ugyan manapság papíron, azaz törvények által, az informátorok védettek, mégis nagyon gyakran állásukat vesztik, ki lesznek a kollegai körből közösítve, de még be is perelhetik őket. Amennyiben a terrorellenes harcnál előforduló cselekedetekről van szó, mivel állami titkos adatokra alapozottak, az információ nyilvánosságra hozatala törvényellenes. Az informátor ilyenkor a hazaáruló titulust kapja amiért hosszú börtönbüntetés vár.

Mostani írásomat egy a kanadai TV-n (CBC) látott adás ihlette. A TV műsor sorozat neve Passionate Eye, a dokumentumfilm címe: Silenced, War on the Whistleblowers, (Elhallgatatva, Háború a whistleblowereken). A posztom végén megadom a linket, ahol a teljes műsort megnézheted (angolul).

Három emberről volt szól, akik az USA kormánygépezetében található rendellenességről szólni merészeltek, és a szent teheneket, a CIA és az FBI terrorellenes (cél szentesíti az eszközt) harcát, jobban mondva a harc nevében elkövetett törvényellenességeket merészelték nyilvánosságra hozni. Ezeknek az illetőknek a neve nem közismert, nem úgy, mint az Oroszországba menekült, Edward Snowden-nek.

Egész röviden a szinopszis:

1 Jesselyn Radack

 info1

A hölgy az US Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, mint jogász. Feladata az volt, hogy állami alkalmazottakat, köztük CIA és FBI ügynököket is, jogi tanáccsal lássa el. Felhívták, megkérdezték, hogy egy Pakisztánban elfogott terrorgyanús amerikai állampolgárt kihallgathatnak-e anélkül, hogy a jogait felolvasnák (maradhat csendben, kérhet ügyvédet). Radack hölgy válasza az volt, hogy nem. Másnap reggel megint felhívják, mondták, hoppá, későn értesítették a kihallgatókat, a kihallgatás megtörtént. Most mit csináljanak? Válasz az volt, hogy ami információt kaptak az tőrvénytelen, a perben nem lesz használható.

Pár év múlva Radack véletlenül látja a reggeli TV híreken, hogy az USA Legfőbb Ügyésze egy sajtóértekezleten kijelentést tesz, miszerint ezt az illetőt Pakisztánban két évvel ezelőtt elfogták, úgy bántak vele, ahogy kellett, azaz ami egy amerikai állampolgárt megillet. A vallomása alapján most elítélték. Egyszóval hazudtak. Jesselyn elmondta a főnökének mi történt. Az azt tanácsolta, hogy hallgasson. A dokumentációkat ezután valaki eltüntette. Jesselyn egy műszaki ember segítségével az elektromos e-maileket ki bányászta, és a sajtóhoz fordult.

2 John Kiriakou

 info2

John egy CIA ügynök volt. Nyilvánosságra hozta, hogy a CIA rutinszerűen kínozza a foglyokat. Romániában, Lengyelországban, az arab államokban. És hogy a CIA saját dokumentumai szerint, mindez eredményeket nem produkált. Ez ellentétben van azzal, amit a CIA már nyilvánosan beismert, nevezetessen, hogy kínzás csak „igen ritkán fordult elő”, és hogy nagyon „eredményes”.

3 Thomas Drake

 info 3

Magas rangú tisztviselő az NSA-ben (elektromos lehallgató kémelhárítók), akik törvényellenesen, engedély nélkül, amerikai polgárok privát beszélgetéseit éveken keresztül lehallgatták. Thomas sikertelen ezt be akarta szüntetni, de sikertelen maradt. Senki sem hallgatott rá. Végül is a sajtón keresztül nyilvánosságra hozta.

Mind három cselekedet következménye, ugyanaz lett: Elbocsájtás, plusz kémkedéssel vádolás. Mind hármukat a bíróság elé hurcolták. A védelem költségét a vádlottak képtelenek fedezni. Végül is a bíróságon kívül egy kisebb „bűnt” beismertettek velük. A cél az illetőket elhallgattatni, a törvényellenességet eltussolni, és a jövő "árulkodóit" így megfélemlíteni.

 

PS

A műsort a lenti videón megnézheted, egy óra angolul:

https://www.youtube.com/watch?v=mKGfAdSeeuQ

 

A vonat, amit Álszentségnek hívnak.

Gyere velem, utazzunk ezen a vonaton itt az USA-ban.

Az első megálló: A Demokratikus szabad választások.

Itt, ha kiszállsz, nagy a zűrzavar uralkodik. Az oroszok (élükön a gonosz Putyinnal) beleavatkoztak a legutóbbi amerikai választásokba. Donald Trump pártján voltak. Nemcsak segítették, de össze is esküdtek. Avagy, kapaszkodj, Trump-ot zsarolni képesek, mert birtokukban vannak olyan videók, satöbbik, amik a huncut Donaldot mutatják kompromittáló helyzetekben moszkvai látogatása alkalmával. Következésképpen az új elnök Putyin bábja.

putin-holding-baby-donald-trump-photoshopped-painting

Bizonyíték erre egyelőre nincsen, de ez a médiát a legkevésbé zavarja. Majd lesz. De ha esetleg nem, hát oda se neki. A cél: Trump megbuktatása. Trump egy nagyvad, vadászatára minden eszközt igénybe kell venni.

A média ezzel van elfoglalva, minden más, ami a világon történik, éhezés Jemenben, Erdogan török elnök és a németek/Hollandia csetepatéja, de még a koreai dolgok is másodrendűek.

Az hogy az Egyesült Államok saját maga, vagy proxyjain keresztül a világ sok választásába igen gyakran beavatkozott, fel sem merül, az senkit sem zavar.

 A második megálló: A Mély Állam (az angol Deep State-ból fordítva).

A mély államnak a kormány bürokráciát hívják és a washingtoni tanácsadók seregét. Ezek összessége úgy érzi jobban képesek kormányozni, mint a megválasztottak. Mivel Trump egy Washington (értsd rendszer) ellenes alapon futott és megválasztották, ezek a befolyásos emberek ma veszélyben vannak. Trump Drain the Swamp jelszava (csapold le a mocsárt) rájuk vonatkozik. Elbocsájtások elé néznek, ha privát tanácsadó cégek, munkájuk felszáradóban van. Nem meglepő, hogy mindent megtesznek az újonnan választott elnök rendelkezéseinek szabotálására.

 deep ste chart

A következő megálló: A titkos szolgálatok.

Egyszerűség kedvéért csupán a legfontosabbakat hozom fel: a CIA, az FBI, a DIA és a DHS. Míg az első kettő jól ismert, (a CIA az országon kívülre, az FBI az USA-n belülre koncentrál) a DIA a Pentagonhoz tartozik, a DHS durván egyenlő azzal, amit máshol a belügyminisztériumnak hívnak. Az itt dolgozók persze a Mély Államba sorolható bürokraták, akiknek feladata az állambiztonság felügyelete.

Akár hiszed akár nem itt érdemes körülnézni. Van látnivaló. Az új sport a Trump kabinet és az elnök meghazudtolása. A jelen titkos szolgálat Trump esküdt ellensége. Miért? Kétségbe merte vonni szolgáltatásuk értékét. Fel merte hozni az eddigi tabut, a látványos és fatális tévedésüket az Iraki Háború támogatásában. Trump szerint a CIA politizálva lett és azt szolgáltatta, amit az akkori elnök, George W Bush akart, ahelyett hogy a tényleges helyzetet ismertette volna.

deep-state-cia

A legutóbbi Wikileaks-ból tudjuk, hogy a lehallgatási technikák ma olyan tökéletesek, hogy az elől senki sem menekülhet. Ezen hatósságok előtt nagyon nehéz titkokat tartani. Az átkosban létező ÁVO, Stasi közelükbe sem ért hatékonyságban.

Igen ám de itt ahhoz, hogy egy amerikai állampolgárt le tudjanak hallgatni, előzőleg (elméletileg) bírósági engedélyt kellene biztosítani. Plusz a lehallgatások eredményének titkosnak kellene maradnia.

Az elmúlt időkben azonban kiderült, hogy a lehallgatók mindezt nem igen veszik komolyan. Trump biztonsági tanácsadóját (Mike Flynn) lehallgatták az orosz nagykövettel folytatott beszélgetésében. Maga a beszélgetés nem volt törvényellenes, de mivel ezt a tanácsadó elhallgatta, a lehallgatók a bizonyítékot a sajtóhoz eljuttatták, és a tanácsadónak le kellett mondania.

Az a kérdés, hogy volt e bírósági engedély a lehallgatáshoz, és ha igen hány Trump táborbelit (beleértve magát Trump-ot) hallgattak le a választások során és az után, törvényesen vagy sem, az egyelőre nem tisztázott, mert ennek kivizsgálása a médiának nem fontos.

Ezen a megállón megtudhatod azt is, hogy a Wikileaks, ami sokáig a média kedvelt hírforrása volt, kegyvesztett lett. Miért? Mert Putyin szolgálatába állt! Csupán az amerikai titkosszolgálat tevékenységei érdekli, másé, legfőképpen az oroszoké, nem. Aktíven segített Hillary asszony jó hírének lerombolásában a választások alatt. Egyszóval Julian Assange, a Wikileaks alapítója Trump párti és Putyin bérence.

 deepgovernment socialcard bw

Az utolsó megálló: A baloldal forradalma.

Amikor a baloldalról beszélünk az Egyesült Államokban óvatosnak kell lenni. Hillary Clinton, a Demokrata Párt jelöltje Trump-tól balra állt, a Demokrata Párt balra van a Republikánustól, de a baloldaliság tiszta fogalma szerint egyik sem baloldali. Itt mindenki a kapitalizmus híve, baloldaliságod inkább abban jelentkezik, hogy mennyire akarod közjót az állam eszközeivel terjeszteni, ez a baloldalra jellemző, avagy a szabad piac eredményeként elérni, ami a jobboldal mantrája. Támogatod a jogot az abortuszhoz vagy sem? Ha igen balra állsz, ha nem hát jobbra. Ellene vagy az illegális migránsoknak? Állj jobbra, ha nem balra. És így tovább.

Egy szó, mint száz, ma a baloldal ellenállásra hív, dacára hogy a választást elvesztették. Mik a baloldal eszközei? Ez elsősorban polgári ellenállásban jelentkezne. Tüntetésekben, és a kormány rendelkezéseinek be nem tartásában. Úgyszintén sajnálatosan a szabad vita lehetetlenné tevésében. Konzervatív előadók, képtelenek nézeteikről beszélni a szabad beszéd bástyáiban, az egyetemeken. Ellenkező nézeteket, álláspontot alig hallasz/olvasol a nagy médiák kiadásaiban.

Hogy ez mennyire lesz sikeres azt még nem tudni.

 

Egy nap Hongkongban.

Péntek fárasztó nap volt. Kétszer is bementünk a városba. Délelőtt a japán vasúti bérletet vettük meg, amivel két hétig majd ott utazni fogunk. Ez az Euro Railpass japán megfelelője. A Japán Turista iroda a város Kowloon nevű részében van, pont a tőlünk ellenkező oldalon, túl a Victoria öblön, a kontinensen. Hongkong ugyanis egy sziget.

 HK2

Fiamék Hongkongban egy kertvárosban laknak, a neve Repulse Bay, ami Hongkong szigetének zöldebb, nyugodtabb, déli oldala. Itt amolyan Riviéra szerű a táj. Sok a homokos strand, és a meredek hegyekbe csuda bérházakat és házakat építettek. Hongkongban az ingatlan árak és a lakbérek a világon a legmagasabbak. Repulse Bay-ben, a város egyik jobb negyedében, kifejezetten szemérmetlenek.

 HK1

Először egy emeletes buszon kell menni, egy alagúton keresztül a belvárosba, majd onnan földalattival az öböl másik oldalára, Kowloonba. A tömeg közlekedés nagyszerű, nem drága. Legegyszerűbb egy előre kiváltott kártyával fizetni. Befizetsz, mondjuk húsz dolcsit, kapsz egy plasztik kártyát, és ettől kezdve csupán odaérinted a vezetőnél vagy a bejáratnál tálalható szkennerhez, ami automatikusan levonja a megfelelő összeget.

 HK3

A földalattiból kiszállván a város egy eddig ismeretlen részében találtuk magunkat. Rengeteg ember, utcai árusok, mindenféle boltok között. A vasútbérlet vásárlása után először kávéztunk, majd elmentünk egy közeli virágpiacra. Sokjuk jázmint árult, kis csokrokba kötve. A jó illatot utca szerte érezni lehetett.

 HK4

Lassan ebédidő lett. Elhatároztuk, hogy egy a turista könyvünkben ajánlott kis kínai étterembe megyünk, ami állítólag a közelben volt. Neve, Ma Étterme. Nem könnyű az ilyen helyeket megtalálni a sok kis sikátor utca között. Végül is egy csoport gimnazista mutatta meg az utat.

 HK5

Az egyszerű étterem már majdnem tele volt kínaiakkal, de találtak helyet nekünk. Ahogy leülsz, teát adnak, majd az étlapot, amin hála Istennek képek is voltak, meg angol szöveg. Szóval aránylag könnyen lehetett választani. Én currys marhanyelvet rendeltem rizzsel, nejem tavaszi tekercseket. Az egész nem került többe, mint tíz US dollár.

 HK6

Ezután haza tartottunk, mert elfáradtunk és este megint a városba kellett mennünk, ezúttal a fiatalokkal. Később otthon, mivel a bérháznak van saját uszodája, lementünk kicsit lubickolni. Nagy a meleg már májusban is, rendes kánikula.

 HK8

Vacsorára egy olasz steak étterembe foglalt fiam egy asztalt. Vissza a nagyvárosba, most taxival mentünk. A taxi sem drága. Ami drága, az a saját autó tartás. A kocsik drágábbak, mert ezeken kivételesen nagy az adó. A benzin is drága. Gondolom, a kocsi tartást ilyen népesen lakott helyen nem akarják támogatni. Persze a sok itteni gazdagot ez nem tartja vissza, a luxus kocsik gyakorisága szembetűnő. Nem hinném, hogy akad olyan város ahol több Ferrari, Maserati, Rolls Royce, stb. árus lenne. Még Mc Larentet is árulnak, ha éppenséggel erre fáj a fogad.

 HK7

Péntek este a város szórakozó negyedében, a Londoni után Sohónak hívják, nagy volt az élet. A fiatalok tömegesen álltak a bárok előtt, és a sétáló utcákon is, a nagy melegben nyüzsögtek, ittak, ismerkedtek. Az étterem után mi is ide látogattunk, egy bárba ahova fiamék gyakran járnak. Megismerkedtünk egypár barátjukkal, köztük három pilótával. Egy svéd, a másik walesi és a harmadik angol származású volt. Itt dolgoznak, kínai légitársaságoknak. Hongkong tele van külföldiekkel, jól képzett emberekkel, akiket a magasabb fizetés és a kozmopolita életmód vonz ide.

 

 

Kanada első lakosairól

Észak és Dél Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandban, az európaiak bevándorlása az ott élő népek kiszorítását jelentette.

Itt Kanadában az őslakók mára csupán a lakósság 4.3%-t képviselik. Amerikába az első emberek 16 500 évvel ezelőtt érkeztek, a Bering szoroson keresztül, Ázsiából.

Indián kisfiú népviseletben:

indian1
Az amerikai és más kontinensek gyarmatosítása, ami a francia/angol/spanyol/stb. felfedezőket/kalandorokat követte, történelmi idők voltak. Kissé naiv képet kaptunk mi gyerekkorunkban erről, jobbára May Károly könyveiből. Nem emlékszem, hogy Magyarországon az iskoláinkban különösebben sok időt szántak volna erre a tárgyra.

Kanadában bennszülöttnek az indiánokat (Native People/First Nation), az eszkimókat (Inuit) és a Metis népeket hívják. Az utóbbi az indián és az első európai első telepesek, korai keveréke. A zárójelekben használatos megnevezések a politikailag korrektek. A mai 1.4 millió kanadai bennszülöttből 852 ezer indián, 452 ezer metis és kb. 60 ezer eszkimó.

Az évek során a fehér bevándorlók viszonya az itt élő „első nép”-hez sok változáson ment át. Ugyan mára a megkülönböztetés, és az itteni indiánok jogi helyzete sokat javult, az alapvető probléma korántsem tűnt el. A problémát én úgy fogalmaznám meg, hogy hogyan lehet a rezervációkon élő indiánok jólétét és oktatását olyan nívóra emelni, hogy ők ott vagy másutt önellátók lennének?

 Indián totem oszlop:indian2

Kanadában az első, ma is érvényes törvény az Indián Akt (1867) többek között leszögezte azt, hogy ki lehet „státusz indián”. Kritikusok szerint a törvény leereszkedő, mert célja az, hogy az indiánokat „kiemelje” jelen állapotukból és az „igazi” állampolgársághoz kellő eszközökkel őket ellássa. A cél hasonló ahhoz, amit én az előbbi paragrafusban a problémát definiáltam, nemde?

A probléma klasszikus. A rezervációkon élő indián (státusz indián) anyagi előjogokkal rendelkezik. Példaképpen a rezervátumról eredő jövedelme, ha van ilyen, adómentes. Iskolavégzésnél, állás keresésnél is jóval több kedvezményt kap, mint az átlagpolgár. De, ámbár vannak indán rezervátumok jó helyeken, ahol a föld természeti kincsekben gazdag, avagy van turisztikai jelentősége, egy jelentős részük Kanada távoli sarkaiban van. Távol mindentől. Így nehéz munkát találni, vagy kreálni. Olyan helyeken, ahol nehéz még az elemi orvosi ellátást és oktatást is biztosítani. A középiskola elvégzéséhez pedig a fiataloknak el kell költözniük messzi városokba. Eredményeképpen sokan nem iskolázottak, sokuk az iskolát idejekorán abbahagyja és otthon vagy a városokban tengődik, nem ritkán prostitúcióra/bűnözésre kényszeredvén.

 Modern eszkimó település:indian3

A tradicionális nomád életmód, a halászat és vadászat, ami anno nélkülözhetetlen volt megélhetésükhöz, értelmetlennek tűnik a mai világban. Az állam pénzt ad, az élelmet a boltokban megvehetik. Az eredmény tétlenség, alul foglalkozottság, és gyakori demoralizálódás.

Azok a rezervátumok ahol nincsen megélhetőségi lehetőség, nem szűnnek meg, mint egy hasonló helyzetben levő más település.  A rezervátumok állami támogatásra jogosultak. A vízellátást állami beruházás biztosítja, de az ott élőek sokszor még a berendezések karban tartását sem képesek ellátni. Miért? Mert iskolázatlanok. Gyakori az eset, amikor a berendezés elromlik, a víz ihatatlanná válik, a közösség megbetegszik. És ilyenkor ki a hibás? A kormány. A helyzet hasonló az ingyenes lakóházak esetében, amiket sokszor elhanyagolnak és folytathatnám.

De ha az itt lakóak a rezervátumokról elköltöznek, nemcsak a juttatásainak egy része szűnik meg, de saját kultúrájuk is. Míg más emigránsnak illik előbb utóbb beolvadnia a környezetébe a választott nagyvárosban vagy faluban, az indiánok esetében ez nem cél és nem is egy elvárás.

 Eszkimó kőjelzés:indian4                                                                                           

Az indián közösség és a kanadai állam viszonya, mint említettem évek során sokat fejlődött, de még most is a róka fogta csuka, csuka fogta róka meséjére emlékeztet.

A kormány legtöbb intézkedése, ami az indiánok segítésére irányul, nem sikeres. Próbálták őket a múltban erőszakkal okítani, a veszélyben levő rezervátumokról őket jobbakba áttelepíteni, önkormányzást adtak nekik, mind rosszul végződött.

 Indián gyerekek a tömeges oktatásban:indian5

 Az oktatás embertelen volt, mert a gyerekeket a családoktól a szülők beleegyezése nélkül elszakították. A bent lakó kollégiumokban a fegyelem brutális volt és tetejébe a gyakori szexuális visszaéléseket a hatóságok nem büntették, eltussolták. Az új településeket az ott lakók nem tartották magukénak, így elhanyagolták. Az önkormányozás eredménye gyakran az lett, hogy az indán vezetők az állami pénz jó részét nem osztották demokratikusan szét a tagok között, és folytathatnám. Ha a kormány beavatkozik, az rosszul végződik….ha meg nem, az is.

 Eszkimó család:indian7

Mindennek eredményeként az átlag kanadai polgárnak sajnos sokszor nagyon sötét képe van a bennszülött kisebbségről. Megerősíti ezt az, hogy a nagyvárosok „rossz” negyedeiben lófráló szerencsétlen alkoholisták és prostituáltak sorai között túl vannak reprezentálva, úgyszintén a bűnözési statisztikákban, és a médiák a sztereo típust akaratlanul is megerősítik.

 

 

Az egyenlőtlenségről

Mindig is létezett, de ez nem azt jelenti, hogy a jelenség elkerülhetetlen.

Olyan sokáig éltünk a jövedelemkülönbség növekedésének korszakában, hogy a jelenség elkerülhetetlennek tűnik. Nem újság ma már az sem, hogy a felső tízezer jobban járt mindenki másnál úgy a 80-as és 90-es évek gazdasági fellendülésében, miként az új század válságos első éveiben is. A gazdagok hamarabb léptek túl a pénzügyi válság romain, mint a többiek.

A három éve megjelent könyvében (Tőke a 21. században) Thomas Piketty azt állítja, hogy ez a jelenség nem csak a mi korunkra jellemző. A szerző, aki a közgazdaságtan professzor a Párizsi Közgazdasági Egyetemen (Paris School of Economy), azt írja, hogy az egyenlőtlenség növekedése az egész modern történelemre jellemző, a háborúk, gazdasági válságok és azokat követő korszakok kivételével, amikor mindenkinek elölről kellett kezdeni nagyjából azonos alapokról. Szerinte a vagyon szakadék továbbra is növekedni fog, végül is egy olyan társadalmat eredményezvén, ahol a gazdagok mindenki mástól elkülönülnek, egyik generáció a másikra hagyja vagyonát, mint az arisztokraták és a nemesség tette a múlt századokban.

Ez a jövő nagyon lehangoló, de nem szükségszerű, hogy bekövetkezzen. Nem is olyan régen a gazdagok tulajdonában a javak kisebb százaléka volt. Még fontosabb, hogy ugyan a jelenség nemcsak Amerikában tapasztalható, másutt a folyamat jóval lassúbb. Más fejlett országok nem azért nem követik az USA példáját, mert nekik nem voltak sikertörténeteik, mint a mi Warren Buffet-ünk, avagy kevesebb bankár stb. létezik soraikban. Más országok középosztályának jövedelme gyorsabban emelkedett, mint az USA-ban, abban az időben amikor gazdaságuk az USA gazdaságával egyenlő arányban nőtt. A kiegyenlítettebb társadalom nem szükségképpen kevésbé dinamikus.

Thomas Piketty francia közgazdász:

Piketty in Cambridge 3

Piketty könyvét olvasván nem egészen értettem miért gazdagodnak a gazdagok gyorsabban, mint mások? Látogatásom alkalmával elmagyarázta. Képzeljünk el egy falut ahol sem a népesség, sem annak gazdagsága nem növekszik. Ez volt mellesleg a realitás a felvilágosodás előtt. A 15 század parasztjai nem voltak gazdagabbak, mint a rómaiak korában. De még ebben a nem növekvő társadalomban is azoknak a dolgoknak, amik a termelést elősegítették, nevezetesen a szerszámoknak, vagy más néven a tőkének, volt értéke. „Tőke - mondta Piketty – mindaz, ami hasznos szerszám. Például a kő a prehisztorikus időkben. Mindaz, ami növeli a termelékenységet.”

A mi hipotetikus falunkban az egyik farmer 10 ezer dollárt szüretelt évente, ezer dollár profittal, míg a másik, kisebb földön csak ezres szüretet ért el, és száz dollár profitot. Ha mind a kettő, a nagy farmer és a kicsi is a profitot mind elkölti, a helyzet ugyanúgy marad, örökké. Azaz az egyenlőtlenség aránya nem változna.

De a nagyobb jövedelem előnye, hogy tulajdonosának nem kell az egészet elköltenie, és abból, amit félretesz, új tőkét vehet, amivel még több jövedelemre tesz szert. Megvásárolhat szomszédos, eladósodott farmokat, ezzel tovább növelheti profitját, és még több és több profitot halmozhat fel. Ez az a történet, ami évszázadokon keresztül ismétlődött.

piketty-toke

Így értettem meg Piketty professzor első törvényét, az „Egyenlőtlenség törvényét”. A gazdagok megengedhetik maguknak, hogy jövedelmük egy részét befektessék, míg ezt más ember jövedelme nem teszi lehetővé. És egy befektetés, legyen az kő, föld, részvény vagy iskolázottság, általában pozitív eredménnyel jár.

Piketty szerint a tőkéből eredő profit növekedése, magasabb lesz, mint az ország gazdagságának átlagos növekedése. Piketty megjegyzi, hogy vannak dolgok, amik ezt a helyzetet felboríthatják. Ilyen a háború, a gazdasági válság, amikor a gazdag farmer sincsen sokkal jobb sorsban, mint a szegényebb. És amikor a gazdagokat jobban adóztatjuk. Nem véletlen, hogy a 2. világháború után, amikor a középosztály jövedelme jobban emelkedett, mint a felsőosztályé, a legfelső jövedelmi réteg adókulcsa az USA-ban nagyon magas volt. Az 50-es években éppenséggel 90%. Ma ugyanez 39.6%, és csupán azért, mert Obama elnök nemrégen megnyerte évekig elhúzódó harcát a republikánus ház ellen, és fel tudta emelni 35%-ról.

Piketty fokozatosan magasabb vagyonadót javasol, kezdve 1.4 millió dolláros vagyonnál. Érdekes ötlet, de az égvilágon semmi esélye annak, hogy a mai összetételű törvényhozásban (republikánus többség) ezt az USA-ban megszavazzák.

Az adó (és veszteségek) utáni profit % vs a GDP % növekedése:

piketty r vs g highlight

De Piketty egy másik, politikailag életképesebbnek tűnő ötletet is ajánl: az oktatást. Ha egy társadalom jobban iskolázott, annak tagjai fontos tőkéhez jutottak, a tudáshoz. A tudás nagyon jövedelmező. A szegényeink tanult gyermekei gazdagabbak lesznek, mint szüleik.

Az Egyesült Államokban a szegények és a középosztály jövedelmének növekedése, a 20-ik század közepén és végén egybeesik azzal a korral, amikor a középiskola elvégzése kötelezővé vált. A képzettség még ma is jövedelmező, dacára a sok rémtörténetnek. Az egyetemet végzettek és a többiek közötti fizetés különbség ma a legnagyobb. Kanada és Svédország, ahol szintén befektettek az oktatásba, hasonlóan széles bázisú jövedelemnövekedésen ment keresztül.

A max. jövedelemi határadó kulcs különböző országokban az évek során:

Piketty-Top-Tax

Mégis, az oktatásról és a jövedelemkülönbségről szóló viták máig még nem kapcsolódtak össze. A liberális gondolkozóaknak nem akaródzik ezt feszegetni, mert félnek attól, hogy a közép és alsó osztályt iskolázatlansággal vádolják. Helyette inkább a jövedelem kiegyenlítésére koncentrálnak. A konzervatívok pedig attól félnek, hogy egyenlőbb oktatás nagyobb államapparátust eredményez. Mindennek az az eredménye, hogy mára az USA valamikori előnye az oktatásban elpárolgott, és a jövedelembeli egyenlőtlenség szabadon nő.

Ugyan van egy kevés ok optimizmusra, hiszen az egyetemet végzettek száma újra nő, de ez még korántsem elég ahhoz, hogy a jövedelmi szakadék növekedését megakadályozza. Arra lenne szükség, hogy a vagyon/jövedelem megadóztatása elegendő legyen az oktatási intézményeink finanszírozására. Szükség lenne az oktatás eredményességének felmérésére, és arra, hogy miként tudjunk megszabadulni az egészségügyben található pocsékolástól, hogyan hozhatnánk létre több információs hálózatot. Ezek azok a területek, ahol azok az országok, akik az Egyesült Államoknál jobb eredményeket tudnak felmutatni a középosztály jövedelemnövekedésében kitűnnek.

PS

1/ A fenti írás egy három éve megjelent New York Times cikkre alapul.

2/ A cikk amerikai szerzője, David Leonhardt. A francia közgazdász híresség, Thomas Piketty bestseller könyvét tárgyalja, amelynek címe „A tőke a 21. Században”. David Leonhardt magával Thomas Piketty-vel is beszélgetett Párizsban.

3/ Kattints az eredeti cikkhez ide.

 

Norvégia nem létezik. Slavoj Zizek a menekült krízisről.

A menekültek áradata Afrikából és a Közel Keletről Nyugat Európába olyan szimptómákat váltott ki, amik hasonlóak ahhoz, amit akkor tanúsítunk, amikor végzetes betegségünkről értesülünk, ahogyan azt sematikusan Elizabeth Kübler-Ross leírja a Halál és a hozzá vezető út című klasszikus tanulmányában. Először jön a tagadás: „Nem komoly, ne foglalkozzunk vele”. (Ezt már nem halljuk). Ezután jön a düh – hogy történhet ez meg velem? – ami kitör, akkor, amikor a tagadni tovább lehetetlen: „A menekültek fenyegetik életmódunkat, muszlim fundamentalisták bujkálnak közöttük, meg kell állítani őket!” Van alkudozás: „OK, egyezzünk meg kvótákban, legyenek menekült táboraik saját országaikban.” Van depresszió: „Elvesztünk, Európa Európisztán-ná válik!” Amit még nem láttunk, az Kübler Ross ötödik stádiuma, az elfogadás, ami ebben az esetben egy összeurópai tervet jelentene, ami a menekültekkel foglalkozna.

Mi a teendő? A közvélemény élesen megosztott. Baloldali liberálisok fel vannak háborodva, hogy Európa ezreket hagy a Földközi tengerbe fulladni: mondják, Európa szolidaritást kellene, hogy mutasson és az ajtait ki kellene nyitnia. Emigráns ellenes populisták azt mondják, hogy életmódunkat meg kell védenünk: a bejönni szándékozók oldják meg maguk problémáikat. Egyik megoldás sem tűnik jónak, de melyik a rosszabb? Hogy Sztálint idézzem, egyik rosszabb, mint a másik. A legnagyobb hipokriták azok, akik nyílt határokat akarnak. Tudják, hogy ez nem lesz népszerű, forradalomba ütközne, azonnal, Európa szerte. A jólelket játsszák meg, ami felsőbb rendű a valós világnál, mialatt elégedetten élnek abban. A migráns ellenes úgyszintén nagyon is jól tudja, ha magukra hagyjuk őket, Afrika és a Közel Kelet népei nem fogják a problémáikat maguk megoldani. Miért nem? Mert mi nyugat-európaiak ebben őket megakadályozzuk. A nyugati beavatkozás Líbiában volt az, ami azt az országot a káoszba fordította. Az USA támadta meg Irakot és ezzel azokat a körülményeket alapozta meg, amik az Iszlám Állam létrejöttét lehetővé tették. A Közép Afrikai Köztársaság jelen polgárháborúját a keresztény dél és a muszlim észak között nemcsak az etnikai gyűlölet kirobbanása, hanem északon az olaj felfedezése váltotta ki: Franciaország és Kína harcol ennek megszerzéséért proxyjaikon keresztül. A világ éhsége az ásványokért, ideértve coltant (fordító: columbite vagy tantalite), kobaltot, gyémántot és a rezet, volt az, ami csillapította a hadurakat a Demokratikus Kongóban, az 1990-es években és a kora 2000-esekben.

Ha tényleg meg akarjuk állítani a menekültek áradatát, akkor fontos beismernünk, hogy legtöbbjük „bukott országokból” jön, ahol a hatóságok többé kevésbé nem működnek: Szíria, Irak, Líbia, Szomália, Kongó és így tovább. Az állami hatóság szétesése nem egy helybeli tünemény, hanem a nemzetközi politikának és a globális gazdaságnak, néhány esetben a Nyugat beavatkozásának - mint Líbia és Irak - a közvetlen eredménye. (Meg kell jegyezni, hogy a Közel Kelet „bukott államai” bukásra lettek ítélve már az első világháború után, az angolok és franciák által húzott határok miatt.)

Nem lehet nem észrevenni, hogy a Közel Kelet leggazdagabb országai (Szaúd-Arábia, Kuvait, az Emirátus, Qatar) jóval kevésbé nyitottak menekültek befogadására, mint a nem olyan gazdagok, (Törökország, Egyiptom, Irán, stb.) Szaúd-Arábia még vissza is küldött muszlim menekülteket Szomáliába. Azért lenne ez, mert Szaúd-Arábia egy vallásos teokrácia, akik idegeneket képtelenek maguk között megtűrni? Igen, de Szaúd-Arábia függősége az olaj jövedelemre őket a Nyugatba beágyazott gazdasági partnerré tette. Komoly nemzetközi nyomásnak kellene lennie a Szaudikra (és Kuvaitra és Qatarra és az Emirátusra) hogy a menekültek nagy részét átvegyék, főképpen a Szaudikra, akik különös felelősséggel tartoznak a jelen szíriai helyzetért, mivel támogatják az Asszad ellenes lázadókat.

A rabszolgaság új formája jellemző ezekre a gazdag országokra: az arab félszigeten emigráns munkások milliói meg vannak fosztva elemi polgári jogaiktól és szabadságuktól, Ázsiában milliónyi dolgozó él izzasztó műhelyekben, amiket mint koncentrációs táborokat szerveztek meg.  De vannak példák otthonunkhoz közelibbre is. 2013 december 1-jén, Pratóban, Firenze közelében, egy kínai ruhagyár leégett, hét dolgozó halt meg, akik egy papírmasé hálóterem tákolmányba szorultak be. „Senki sem mondhatja, hogy ezen meg volt lepődve” - jegyezte meg Robert Pistonina, a helybéli szakszervezet tagja, „mert éveken keresztül mindenki tudta, hogy emberek százai, ha nem ezrei élnek és dolgoznak, majdnem hogy rabszolgaként Firenze és Prato között. Több mint négyezer kínai műhely van Pratóban, és úgy mondják. kínai emigránsok ezrei élnek illegálisan a városban, napi 16 órát dolgozván a nagy árusító hálózatok műhelyeiben.

Az új rabszolgaság nemcsak Shanghai vagy Dubai vagy Qatar külterületeire szorítkozik. Köztünk van, csak nem látjuk. Az olcsó munka strukturális velejárója a mai globális kapitalizmusnak. A menekültek közül sokan részesei lesznek a növekedő kétes munkaerő forrásnak, sok esetben a helybeli munkaerő rovására, akik válaszul erre a veszélyre, az menekültellenes populizmushoz csatlakoznak.

Háború dúlta hazájukat elhagyván, a menekülteket egy álom szállja meg. A menekültek Olaszországba érkezvén nem akarnak ott maradni: sokjuk Skandináviába próbál eljutni. A menekültek ezrei Calais-ban nem elégedettek Franciaországgal, készek életüket kockáztatni, hogy az Egyesült Királyságba léphessenek be. A menekültek tízezrei a Balkánon keresztül, kétségbeesetten Németországba akarnak eljutni. Álmaikat nem vitatható jogként akarják érvényesíteni, és az európai hatóságoktól nemcsak megfelelő élelmet és orvosi ellátást, de szállítást is követelnek választott céljukhoz. Van valami rejtett utópia ebben a követelésben: mintha az európaiak kötelessége volna az ő álmuk megvalósítása – álmok, amik mellékesen a legtöbb európainak is elérhetetlenek…. (bizonyára egy jó csomó dél és kelet európai is szívesebben élne Norvégiában). Pontosan akkor, amikor az emberek szegények, bajban vannak és veszélyben – amikor elvárnánk, hogy a minimum biztonság és jólét elég kellene, hogy legyen – ez az utópia nem tűnik másnak, mint csökönyösségnek. Nos, a kemény igazság, amit a menekülteknek be kell ismerniük, hogy „nincsen Norvégia” még Norvégiában sem.

A befogadó országoknak el kell vetniük a magától érthetően rasszista vagy pro fasiszta gondolkodást, azt, ami „a mi életmódunk megvédéséről” szól. Ha nem így cselekszünk, megnyitjuk az emigráns elleni érzelmek előtt az utat, aminek a legutóbbi megnyilvánulása Svédországban van, ahol a véleménykutatás szerint az emigránsellenes Svéd Demokrata Párt megelőzte a Szociális Demokratákat, mint az ország legnépszerűbb pártja. A szabványos balliberális vonal arrogáns moralizmus, ami szerint abban a pillanatban, amikor kicsit is meg akarjuk „életmódunkat őrizni”, kompromittáljuk álláspontunkat, mivel csupán szerényebb változatát pártoljuk annak, amit az anti emigráns populisták nyíltan magukévá tettek. És valóban, ez az az óvatos elgondolás, amit manapság a centrista pártok magukévá tettek. Ezek elutasítják az emigráns ellenesek nyílt rasszizmusát, de ugyanakkor úgy tűnik, megértik az „egyszerű emberek aggodalmát”, ezáltal egy „racionálisabb” emigráció ellenes politikát vallanak.

Mindazonáltal el kell vetnünk a balliberális hozzáállást. Azok a panaszkodások, amik moralizálják a helyzetet – „Európa közömbös mások szenvedésére, stb.” – csupán az olaj az emigránsellenes brutalitásra. Mindkettőben közös az a feltételezés, ami nem nyilvánvaló, hogy a mi életmódunk nem etikus. El kell kerülnünk a liberális önvizsgálatot. „Mennyi toleranciára vagyunk képesek?” Megtűrünk olyan emigránsokat, akik megakadályozzák gyerekeik iskoláztatását, akik a nőket bizonyos öltözködésre és viselkedésre kényszerítik, akik gyerekeik házasságát maguk intézik, akik a melegek ellen diszkriminálnak? Sosem lehetünk eléggé elnézőek, avagy mindig túl elnézőek vagyunk? Az egyedüli módja e holtponton túl jutni az, hogy átlépünk az elnézésen: nemcsak tisztelnünk kell másokat, hanem annak a lehetőségét kell felajánlani, hogy csatlakozunk velük a közös harcban, mivel problémáink manapság közösek.

A menekültek az ára annak, amit fizetünk egy globális gazdaságban, abban, amiben az áruk - de nem az emberek - szabadon mozoghatnak. A lyukakkal teli határok, külföldiek áradata velejárója a globális kapitalizmusnak. Az európai migráció nem egyedülálló. Dél Afrika, több mint egy millió menekülttel a szomszédos országokból, áprilisban fellázadt, mert a helybeli szegények úgy érezték munkájukat elvesztik. Lesz még több ilyen történet, amit nem csak fegyveres konfliktusok, de gazdasági válságok, természeti katasztrófák, klímaváltozás és a többi okoznak. Volt egy perc a Fukushima atom tragédiában, amikor a japán hatóságok az egész Tokió kiürítésére készültek – több mint 20 millió ember. Ha az bekövetkezik hova mentek volna? Találtak volna helyet Japánban, vagy szétoszlottak volna a világban? Mi van akkor, ha a klímaváltozás észak Szibériát lakhatóbbá teszi és földművelésre alkalmasnak, míg a Szahara alatti Afrika túl szárazzá válik az ottani tömegek támogatására? Hogyan lesz az emberek elosztása megszervezve? Amikor a múltban ilyen dolgok történtek, a szociális transzformációk vadak és spontán voltak, amiket erőszak és rombolás kísért.

 Slavo

Az emberiségnek fel kellene készülnie „plasztikusabb” és nomádabb életre. Egy dolog világos. a függetlenség fogalmát radikálisan újra kell fogalmazni és a globális együttműködés és döntéshozás új módjára lesz szükség.

Elsőként és most, Európának meg kell erősítenie elkötelezettségét a menekültekkel történő méltóságteljes bánásmódban. Ne legyen itt alkudozás: a nagy vándorlások a jövőnk, és az egyetlen alternatíva ezzel az elkötelezettséggel szemben a barbarizmus felújulása, (amit mi a civilizációk összecsapásának is hívunk).

Másodszor - szükséges következménye ennek az elkötelezettségnek – hogy Európának érthető szabályokat és törvényeket kell létrehoznia. A menekült folyamat szabályozása adminisztratív hálózaton keresztül legyen betartva. Ezek az EU összes tagjait magában kell, hogy foglalják, (a Magyarországon vagy Szlovákiában előfordult helyi barbarizmust megelőzendő). A menekülteknek meg kell mondani, hogy biztonságuk biztosítva van, de azzal is tisztába kell lenniük, hogy el kell, hogy fogják azt a végcélt, amit az európai hatóságok kijelöltek számukra. Továbbá az európai törvényeket és társadalmi normákat tisztelniük kell: nem lesz tolerancia vallásos, szexista vagy faji erőszakra. Jogellenes saját vallását és életmódját másra ráerőszakolni, az egyén szabadságát tisztelni kell abban az esetben, ha valaki el akarja hagyni vallását vagy közösségét, stb. Ha egy nő arcát el akarja takarni azt tiszteletben, kell tartani. Ha úgy választ, hogy ezt nem teszi, ennek szabad akaratát garantálni kell. Ezen szabályok elfogadása a nyugat európai életet biztosítják, és ez az ára az európai befogadásnak. Ezek a szabályokat tisztán meg kell fogalmazni, ismertetni és be kell tartani, ha kell, hatóságilag erőltetni – a fundamentalistákkal – és saját rasszistáinkkal szemben - ahol az szükséges.

Harmadszor, egy újfajta nemzetközi katonai beavatkozást kell kitalálni – olyan, ami megkerüli a nem régmúlt neokolonista csapdáit. Irak, Szíria és Líbia esete mutatja, hogy a rosszfajta beavatkozás (Irak és Líbia) valamint a nem beavatkozás (Szíriában ahol a nem beavatkozás látszata alatt külső hatalmak, mint Oroszország és Szaúd-Arábia mélyen be vannak keveredve) szintén holtpontot eredményeznek.

Negyedszerre, ami a legfontosabb és a legnehezebb, szükség van egy radikális gazdasági változásra, ami megszüntetné azokat az állapotokat, amik menekülteket hoznak létre.  A világkapitalizmus működésének reformációja hiányában, a nem európai menekülteket hamarosan követni fogják bevándorlók Görögországból és az Unió más országaiból. Amikor fiatal voltam ezt a szervezett kísérletet a kapitalizmus megváltoztatására kommunizmusnak hívták. Esetleg újra fel kellene találnunk. Talán, hosszú úton, ez az egyetlen megoldás.

 

PS

1          Az alábbi egy fordítás, a London Review of Books (Online) hetilap 2015 szeptember 9-i számából. A szerző, Slavoj Zizek, világszerte ismert szlovén egyetemi tanár, marxista.

2          Slavoj Zizek egy kutató a London Egyetem Birkbeck Kollégiumában, és az Absolute Recoil (Az Abszolút Visszarúgás) és a Trouble in Paradise (Baj a Paradicsomban) könyvek szerzője.

3          Köszönet blogtársunknak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

4          Az eredeti cikk itt található. 

Új Mexikó

Már jó ideje annak, hogy New Mexico államban utaztam. Egy időben hivatalból jártam az ASHRAE (Amerikai Fűtés/Hűtés/Légkondicionálás Egyesülése) évi gyülekezetére, ami egy évben Albuquerque-ben volt. Tudom, kitöröd a nyelvedet, ha ki akarod ejteni…mond: albukörki. Ez Új Mexikó államban van.

 Új Mexikó térképe:santafe1.png

Ilyen gyülekezet 3 napig tart. Utána gyakran egypár nap szabadságot vettem ki, a környéket megnézendő. Ha feleségem ráért, ő is odarepült.

Albuquerque New Mexikó állam legnagyobb városa. Kb. fél milliós. Nem a fővárosa az államnak, az kissé északabbra van és Santa Fe a neve. Ott 80 ezer ember él. Az egész államban nem laknak többen, mint 2 millióan, csupán 7 ember jut egy négyzetkilométerre.

Mexikóval határos délen, keletre Texas van, nyugatra Arizona állama. Egész évben kellemes meleg és száraz az éghajlat. Az állam átlagos magassága 1700 méter, nagy része egy fennsík, szóval ez segített abban, hogy dacára hogy július volt, nem volt kényelmetlen meleg.

 A nevezetes 66-os országútsantafe 2

Új Mexikó 1912-ben csatlakozott az US-hez, mint a 47. állam. Minden negyedik ember beszél spanyolul. A spanyol nyelvűek jelenléte (gondolom én) lehet annak az oka, hogy New Mexikó az itteni „piros nyakú” azaz konzervatív államok között egy frissítő kivétel, demokrata szellemű! Na jó, nem mindig demokrata, de legalább is egy „swing state”, azaz hinta állam,…hol ez, hol az. Az állam a legutóbb Hillary Clintonhoz ment, ugyan ez őt nem segítette.

A konferencia után volt időnk három hely megtekintésére. Láttuk természetesen magát Albuquerque-t, majd bérelt kocsival elhajtottunk Santa Fe-be. Onnan egy egynapos túrán, Taos-t látogattuk meg.

 Meleg ballon fesztivál:santafe 3

Albuquerque

Egyszer egy évben Albuquerque nagyon híres, amikor is a forrólevegős ballon fesztivál van. Állítólag a világon a legnagyobb. Ettől eltekintve nem éppen egy muszáj turista cél. A valamikor történelmi 66-os országút itt ment keresztül. Ez a 4000 km hosszú országút Chicago-t Los Angeles-el köti össze. Ma is létezik, de forgalmilag az Interstate-ek (az itteni autobahnok) a régi utak fontosságát lenullázták.

 Étterem Santa Fe:santafe5

A 66-os út menti kis települések, ahol a cowboyok laktak/verekedtek, manapság elvesztették jelentőségüket és haldokolnak. Tisztelet a kivételnek. Még ma is lehet találni helyeket, ahol létezik a romantika maradványa. Itt-ott, mármint ahol megőrizték, mint pl. Albuquerque-ben. Nyugat Európa kalandosabb turistái, Chicagóba repülnek, (vagy LA-be) ahol egy Harley motorbiciklit bérelnek és le vagy fel hajtanak a Hwy 66-on. Szép út lehet, idő kell hozzá.

Elmentünk megnézni az itteni részét ennek az útnak. Van egy sétálásra is alkalmas rész. Itt találsz érdekes cowboy cuccokat áruló boltokat, elfogadható éttermeket, amik főleg „tex-mex” stílusú ételeket ajánlanak. Ez a texasi és a mexikói konyha keveréke. Belebotlasz érdekes bárokba, régiség boltokba, felújított romantikus motelekbe. Érdemes bekukkantani az italboltokba, nagy a választék a bourbon whiskyben és itteni borokban, de még pezsgőkben is.

Albuquerque egy tipikus amerikai város, olyan, ahol furcsán érzed magad, ha nincsen kocsid. Ugyan van egy belváros, és van egy új villamos járat meg egypár busz, de majdnem hogy senki sem használja. A belvárosban kevesen laknak, estefele, kivéve a történelmi Hwy 66 részt, minden üres. De még nappal is, ha elsétálsz a közeli nagyon szép kertvárosok egyikébe, egy idő múlva kissé „unheimlich”. Senki más nincs az utcán, csak te. Az az érzésed hogy az ablakok mögül néznek, mi a baja ennek? Aránylag jól van öltözve, de gyalog jár? Megbolondult? Kirúgta a felesége?

 Santa Fe, Főtér:santafe6

Santa Fe

Albuquerque-ből ide érsz kocsival egy óra alatt. Elhajtasz, a Los Alámos kutatóintézet mellet, ahol az atombombát kísérletezték ki. (Az igazgató Robert Oppenheimer volt). Ma is 9000 ember dolgozik itt. Egy kis része egy múzeum. Mi azonban nem tértünk le az útról.

Ugyan Albuquerque a legnagyobb város, a főváros, Santa Fe a legszebb. És mint a legtöbb régi, spanyolok építette város, autóval itt közlekedni nehezebb. Sétálni viszont élvezet. Nem leszel egyedül. Sok a turista, de a helybéliek is gyalogolnak. A város tele van művészekkel, plusz tehetősebb nyugdíjasokkal, akiket a jó klíma vonz.

 Szabadtéri Operajátékok, Santa Fe mellett:santafe7

A város felkapott, a hotelek nem olcsóak, főleg a centrum közelében nem. Van rengeteg elsőrangú étterem is. Mi kettőbe is elmentünk, két napot, három éjszakát töltöttünk itt. Az egyik nagyon híres étteremnek volt egy furcsa figyelmeztetője, amire emlékszem: senkinek sem szabadott parfümöt magára tennie! Ha igen, ha a „szag vizsgán” lebuksz, fel is út meg le is! Fuccs a rezervációdnak! A parfüm betiltása az allergiások miatt van, mondá a figyelmeztetés. Van egy gyanúm hogy maga a tulaj allergiás. Minden esetre nekem ez nem volt probléma, a nejemet meg külön figyelmeztettem. Nagy szemeket meresztett.

A város tele van spanyol stílusú épületekkel. A főtér a nagy templommal, gyönyörű. Santa Fe mellett nem messze van egy szabadtéri színpad, ahol híresek az opera játékok. A legnevezetesebb énekesek jönnek. Kint van a hegyek alján. Volt éppen előadás, el is mentünk a Varázsfuvolát meghallgatni. Julius 2.-a volt, nagy élmény.

 Adobe stílusu templon, Taos:santafe8

Az operából hazahajtván egy mega alkohol razziába kerültünk. Este 10 lehetett. Maga az Interstate le volt zárva, vagy száz rendőrautó nyüzsgött forgó lámpáikkal. Mindenkinek lépésben el kellet hajtani egy rendőr előtt, aki szigorúan rád nézett és kérdezte: Ivott valamit uram? Nem, - válaszoltam… ugyan (köztünk maradjon) egy pohárka bort az opera szünetében bedobtam. Gondolom jól hazudtam, nem tesztelt le. Egy pohárral baj persze nem lett volna, de ebédre is ittam egy keveset. A nagy bruhaha, valószínűleg a közeli nemzeti ünnep (Július 4) előtti figyelmeztetés lehetett. Ünnepeken, mint tudjuk, isznak a népek és több a baleset.

 Hegyes táj Taos-hoz közel:santafe 9

Taos

Taos, egy kis hely, másfél órányira kocsival Santa Fe-ből. Az út szép, főképpen a Rio Grande folyó mellett hajtasz, hegymenet, mert a hegyek közé mész. A folyó gyors, ideális itt kajakozni, már azoknak, akik menők, és gumi tutajozni. Túrákra lehet menni, mint a Grand Canyonban, a Colorado folyón.

Mire megérkezel a kis faluba, kb. 5000 lakossal, ami nyaranta napi még egy ezer turistával is „felhígulhat”, más dolgod sincs, mint a kocsidat parkolni, és a falut felfedezni. Vannak Adobe stílusú templomocskák, cowboy felszerelést és bőrdolgokat áruló boltok, művészek, akik képeiket akarják neked jó áron eladni.

Nyáron, a folyón megy a bárkázás, kirándulás és terep biciklizés, télen meg itt van messze környék elvitatatlanul legjobb sí helye. A 4000 méter magas hegyekben a hó, ami máshol ritkaság, garantált.

 

Do you speak English?

Ki hitte volna, hogy ez ilyen fontos lesz? 

Apám és anyám is három nyelven beszélt (német, francia és angol). Módos polgári családokban, a második világháború elött ez nem volt ritka.
Nem mintha ez őket az « ostrom után » valamennyire is segítette volna. Ahol nyelvtudás kellett azok többnyire tanári vagy bizalmi állások voltak. Apám könyvelő beosztottként dolgozott, anyám, mint varrónő Angyalföldön. 

Nekem, mint egyetlen gyereknek azonban már a legkorábban kellett menni nyelvet tanulni. 1950-és évek elejéről beszélünk. Még épphogy az általános iskolába kezdtem járni, de kétszer egy héten muszáj volt az utcai foci helyett privát “németre” menni a « Tante »-hoz. Egy nyugalmazott valamikor apáca tanárnőhöz, aki a Pasaréti templom közelében lakott egy albérletben. Kb. 20 forintba kerülhetett egy óra. Nagyon nem szerettem. A Tante egy idős, feketébe öltözött hölgy volt, komor és igen szigorú. Ha a leckémet nem tudtam úgy ahogy ő azt elvárta, bizony vonalzóval a körmömre is csapott. Panaszkodtam is a szüleimnek. Ha a köröm csapás nem is zavarta őket, látták a problémát: az egészet szívből utáltam. Összeült a szülői tanács, menjen a fiú angolt tanulni, ez volt a határozat. Talán az jobban fog tetszeni neki.

 languages-to-learn1

“Enter” Babi (néni), aki tökéletes ellenkezője volt a Tanténak. Egy egykori diplomata özvegye, világlátott, jó kedélyű középkorú szőke hölgy, egy Duna parti szép lakásban lakott, ahol ma a Duna Korzó található. Itt adta leckéit a 4. emeleten. Sokat nevetett, még bele is szerethettem talán….de tény, hogy a tanulási kedvem nagyot javult. Szóval mondjuk 7 éves koromtól egészen az érettségiig privát angolra jártam, a Babi néni után jött az “Alizka” a Házmán utcában, hasonló múlttal. A tandíj persze emelkedett, ahogy minden más.

Az eredmény az lett, hogy tízen koromra, aránylag jól beszéltem angolul. Kevesen voltak ilyenek. Tudásom előnyökkel járt. Le tudtam fordítani a rock and roll énekeket. Leveleztem egypár külföldi levelezőtárssal, azok befizettek nekem az akkori sláger zene lapokra: New Musical Express, Melody Maker, Billboard. Ezek jóvoltából kevesen voltak Budapesten nálam informáltabbak arról, hogy mi megy az angol és amcsi sláger ranglisták élén. Tudtam a pletykákat Elvisről, Paul Ankáról. Ismertek a ”belvárosi” fiúk, a Békaember Clubban, a Zoránéknál és az Illéséknél a várban “fontos” emberek is kérték tanácsomat.

Röviden a többi nyelvről. Oroszt persze mindenki tanult. Mint tantárgyat utáltam, de visszanézve nem ártott volna a 10 év alatt rendesen megtanulni ezt a nyelvet. Nem segített, hogy ahelyett hogy azt tanították volna, ami kell egy orosszal való beszélgetéshez, lépten-nyomon politikát vontak bele a tanításba: “nyemeckije fasisztü zánnyáli gyerévnya na ukrajnye”, .... kortársak ismerik a folytatást. Szása Filippovról van szó. Latint is tanultam négy évig, először (két évig) Pannonhalmán, ahol ezt igen komolyan vették, utána átjöttem a Rákócziba ahol, nos, a latin tanár egy jópofa agglegény volt, de nem szigorú.

Ezenközben külön tárgyként újra felvettem a németet is. Nyaranta többször is jártam egyedül autóstoppal Kelet Németországban, “meghívásos” betétlappal. Hivatalosan ezzel nem adtak pénzt. Keletnémeteket akik MO-ra akartak jönni, én “meghívtam” (és stikában az itt levésre pénzt adtam nekik), ők nekem ott vissza adták azt márkában. Nemsokára németül sem volt problémám. A pénz átvétele után függetlenül utaztunk, a meghívás csak a betétlap megszerzéséhez kellett.

languages 2
Eljött az az idő (hatvanas évek) amikor minden dolog, ami lengyel volt nagyon népszerű lett. A filmjeik: Polanski filmje: A kés a vízben, Cybulszki, Andzsej Vajda, stb. Nem egy film témája a hatóságok elleni harc volt. Barátaimmal együtt eljutottunk a budapesti Lengyel Házba is, ahol egy karizmatikus tanár volt…hipp hopp alacsony fokon már lengyelül is tudtam dumcsizni, az orosz alap sokat segített. Ez hasznos volt Lengyelben, mert az angol akkor még nem volt népszerű és németül nem szerettek ott beszélni, ha esetleg tudtak is. Végül is mielőtt piros útlevéllel Olaszba mentem, (1968, megint csak autóstoppal), az Olasz Intézetben egy évig olaszt is tanultam. Itt a latin segített… 

Észak Amerikában az angol tudás jól jött. Eredményeként az érkezés utáni harmadik napon állást kaptam. Az összes többi nyelvtudást nemigen tudtam azóta sem érdemlegesen használni. Ha nem használod…. lassan elfelejted. Itt csak az angol számít, legtöbb ember nem tanul más nyelvet, ugyan az iskolákban, nálunk Kanadában megy a francia. Amcsiban meg a spanyol. De mint anno az orosznál, nemigen eredményesen tanítják. A több nyelvet beszélőek igazán kuriózumba mennek. A Demokrata Párt egykori elnökjelöltjét John Kerry-t ellenfelei még gyanúsnak is minősítették….tud franciául! 

Gyerekeink is, mikor őket az anyanyelv tanulására kiskorukban ösztökéltük mindig ezt válaszolták: “Daddy minek….mindenki beszél angolul”. Nem sokra mentünk. Fiatalabb fiam mára már megbánta, de késő. Képzeld minket “vádol”, hogy mi nem voltunk kellően szigorúak!

languages 3jpg
A nyelvtanulás hiánya szerintem hozzájárul sok itteni ember relatív tudatlanságához. Nem tudják hogyan élnek máshol, sokan azt hiszik, hogy mindenütt olyan az élet, mint itt. És ha nem….hát olyannak kellene lennie! Hiányzik belőlük az a másodlagos műveltség, ami nyelvtanulással, mint bónusz jön: hogyan beszélnek egymással a németek/franciák (nincsen tegeződés), hogyan/mikor ünneplik máshol a karácsonyt (Jézuska/Szenteste), mit esznek húsvétkor, mi történt a történelmükben? Igen igaz, akárhova mennek az ő nyelvük, az angol, lesz az első amit az ottaniak megértenek, de ők maguk valahogy kevesebbet tudnak azokról az emberekről.