elso

ujrakezdek

ujrakezdek

A rendőrökről

1970. január 01. - littke

Nos, gondolom velük mindenkinek akadt dolga. Ismeritek az érzést, amikor mögötted felvillantja a lámpáját, húzódj félre, gyorsan hajtottál, ez iskola zóna, vagy mit tudom én miért.

Ugyanakkor elismerten biztonság érzést kelt jelenlétük egyes városnegyedekben és készségesen útba is tudnak irányítani, mint turistát vagy eltévedt lelket.

A Kalef

Legelőször a rend őreivel a volt Moszkva téren volt dolgom. Mi tiltakozásként Kalefnek hívtuk. A 60-as évek elején, a gimiből hazamenet szerettünk a Gombánál ácsorogni, a lányokat nézni. A rendőrök nem szerették, néhányan farmer nadrágban voltak. Sokszor nyugati dolgokról, például Rock and Rollról beszélgettünk. Gyakran jöttek, mondták „oszlás”. Egyszer egy barátom kérdezni merte miért? Nagyon komoly pofont kapott.

De nem erről akarok írni. Manapság itt ahol élek tele vannak az újságok és a TV, a Ferguson-ban (St. Louis egy külvárosa) zajló lázongásokkal. A NOL is írt pár cikket róla. De aki esetleg ezzel az eseménnyel nem ismeretes, röviden: Michael Brown-t, egy fekete fiatalt, lelőtte a helybeli, túlnyomóan fehér rendőrség, egy tagja. A fiatal állítólag fegyvertelen volt, a konfrontáció pontos részlete még nem jött nyilvánosságra.

Ahol Michael Brownt lelőtték

A fekete fiatal halálhíre felkelést eredményezett ebben a szegény negyedben. A lázongások alatt üzleteket raboltak, nagy kárt okoztak. Mindezt megfékezendő a rendőrség nagy, katonasághoz hasonló erőket dobott be. Álig fegyverzett riadó rendőrséget, páncélautókat, amit akarsz. Ez persze megint nem jó képet mutatott a fegyvertelen tündetőkkel és a randalírozókkal összehasonlítva.

A tömeg a rendőr megnevezését és felelősségre vonását követelte. Jó pár nappal később a rendőrt meg is nevezték, de ezzel párhuzamosan a helyi rendőrség egy videót is közzé tett. Ez, az említett fekete fiatalt mutatja, egy nagy embert, amint állítólag röviddel az incidens előtt egy trafikból fizetés nélkül szivarokat sajátít el, és a tiltakozó alkalmazottat durván félrelöki.

Az a rendőr, aki őt kissé később megállította, mert barátjával az út közepén sétált, erről persze még nem tudott. A fekete fiatal ezt nem tudta, és könnyen azt hihette, hogy a trafik incidensért állították meg, és most őt le fogják tartoztatni. Szóval menekülni akarhatott, vagy ellenállt. Nem tudjuk mi történt, de Michael Brownt hat lövés érte és a helyszínen meghalt.

A riadó rendőrök

A probléma az US-ben, közismert. A színeseket többször zaklatja a rendőrség, mint másokat, okkal ok nélkül. Tele vannak velük a börtönök. Ugyanazon bűntettért átlagosan hosszabb börtönbüntetést kapnak, mint a fehérek. Mindennek eredményeként, szerintem joggal állítják, hogy a rendőrök őket kiszemelik.

Adjuk ehhez azt hozzá, hogy sok helyen a színes rendőr ritkaság. Példa erre maga Ferguson. A lakosság 70%-a fekete, de a rendőröknek kevesebb, mint 10%-a az.

Posztom írásakor már sok mindent próbáltak a tömeget nyugtatandó. Behozták a megyei rendőrséget ahol több a színes rendőr és a kapitány is fekete. Ez csak egy rövid ideig csillapította a kedélyeket. Ezután (éjfél utáni) statáriumot hoztak be, és bedobták a National Guardot, ami egy önkéntes amerikai katonai alakulat, az országon belüli végveszélyek kezelésére. Eddig még semmi sem csillapította le a hangulatot, sőt sajnálatosan egy tüntetőt is lelőttek.

Mármost úgy az USA-ban, mint itt Kanadában, rendőrnek lenni az egy jól fizető foglalkozás. Rengeteg a jelentkező. Túlórával évi 100 ezer dollár felett is keresnek. Biztos állás, életre szóló. 100 ezer dolcsi évente mondjuk a mérnöki átlagfizetés, és ugyan ma már sok rendőrnek van alapfokú egyetemi végzettsége, ez nem előfeltétel.

Elvárnánk, hogy a rendőrök komoly kiképzésben részesülnek. Miként kell viselkedni egy felizgult kuncsafttal? Fontos szerintem hogy saját maguk ne veszítsék el higgadtságukat és hogy fegyvereiket csak az utolsó esetben, mondhatnám, önvédelem esetében használják.

Könnygáz és a többi

A rendőrök munkája nem könnyű munka. Nem mindenki alkalmas erre. Ki szeret naponta autókat leállítani és bírságokat kiszabni? Avagy nap, mint nap a társadalom aljával bajlódni? Házakba menni ahol házastársi verekedés volt….és sorolhatnám?

Állandóan a hatalmat képviselik, ez is fejükbe mehet. Ellentmondást nem tűrhetnek el, de hogy az ilyen szituációkat hogyan kezelik az nem mindegy. Azok, akik elvesztik a fejüket és fegyverükhöz nyúlnak vagy túlzott erőszakot alkalmaznak, amikor másképpen is lehetne a helyzetet kontrolálni, azok nem valók rendőrnek. De persze erős a szakszervezetük, rendőr elbocsájtás, az nem létezik. Így azok is aktív szolgálatban maradhatnak, akik túl vannak sztresszolva, akik kiégtek vagy más problémájuk van, ami ilyen szolgálatra őket alkalmatlanná teszi.

Nálunk Torontóban is volt egy incidens, egy ével ezelőtt, ugyan utána lázadás nem volt, csak békés tüntetés. Egy hiszpanik származású valaki egy este egy villamoson kést rántott, az utasokat fenyegetette. A villamos vezető hívta a rendőröket, akik nagy erővel megjelentek. A villamos teljesen kiürült, csupán a késes fiatal maradt, a rendőrök az utcán. A fiatal felszólításra sem volt hajlandó a kését eldobni. Az egyik rendőr nem bírta cérnával, jó pár lövetet beleeresztett a nyitott ajtón keresztül, ahelyett hogy várt volna. Mert várhattak volna akár reggelig. Így a fiatal, később kiderült enyhe elmebajos volt, a lövésekbe belehalt.

Az ügy még nem ment tárgyalásra, de fogadok, hogy a kérdéses rendőrt fel fogják menteni.

PS

Mellékelem a videót, amit egy ott álló torontói néző készített okos telefonjával.


A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr28269754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

11677 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Little! Ezzel a fekete fiú lelövésével már Obama is foglalkozott, hozta nálunk a tv. Piszkos munka lehet a rendőri, ezért is fizetik meg. Az, hogy sokan jelentkeznek rá, az talán a munkanélküliség miatt is van. Nálunk - amerikai mintára - a cigány rendőr jött divatba, de még kevés van belőlük.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 1. lord 2014. 08. 21. 9:22 Igen az otthoni és itteni probléma hasonlatos.

13118 1970.01.01. 01:00:00

a probléma még csak nem is hasonlatos. nálunk nem lövik halomra a rendőröket és nagyon kevés önvédelmi lőfegyver van magánkézen, ami általában 9 mm-es pisztoly, és nagyon kevés revolver (forgótáras). ebből következik, hogy Magyarországon nagyon szigorúak a rendőrök lőfegyver használata, ezért ők inkább kerülik a használatát, ha olyan a helyzet, inkább a felszámolókra (kommandósokra) bízzák. az USA-ban bármilyen helyzetben előfordulhat, hogy ruharejtekből előrántanak lőfegyvert és rálőnek a rendőrre, ők ezért kíméletlenek. ha valaki nem engedelmeskedik nekik, nem tudják, hogy ennek a vége nem lövöldözés lesz, meghalni az amerikai rendőrök se szeretnek. az más lapra tartozik, hogy ilyen helyzetben nem ismerik föl, hogy valaki csak zakkant és elég volna vele szemben más kényszerítő eszközt alkalmazni. de nem felejtsük el, amerikában egy zakkantnál is lehet lőfegyver. íme egy most 20-án közzétett újabb lelőtt áldozat, aki szintén zavarodott volt: https://www.youtube.com/watch?v=j-P54MZVxMU&bpctr=1408633614 végül: azért azok a kanadai rendőrök se cicóztak sokat, ha jól számoltam, kilenc lövés dördült el.

23353 1970.01.01. 01:00:00

3. Hmmmm 2014. 08. 21. 11:02 Szerintem a helyzet azért hasonló, ha a lőfegyver gyakoribb tulajdonában (az US-ben) nem is. Abban, hogyha jól értem, MO-n is minden árnyaltabb bőrű gyanús, csakúgy mint itt. Itt sem lövik "halomra a rendőröket", ezt nem tudom honnan veszed. A fergusoni helyzet egyenlőre nem tiszta, lehet hogy ott a rendőr tényleg életét féltette, azaz közel voltak, és a fekete erősködött, de a torontói videó tisztán mutatja hogy egyik rendőr sem volt ott veszélyben. Csupán egyik a fejét elvesztette. A torontói esetre nincsen szerintem mentség.

13118 1970.01.01. 01:00:00

nem, nem minden cigány gyanús, csak a szegényesen öltözöttek és a viskókban lakók azok. meg akik biciklijükön ágfákat szállítanak, vagy mint most, a bringavázon átvetett zsákban kukoricát szállítanak. na meg azok, akik éjszaka szakadt autóikkal megjelennek egy faluban. Budapest meg teljesen más. a két videón látható rendőri fegyverhasználatért itt Magyarországon emberölésért vonnák őket felelősségre. hasonló lehetett a fergusoni is.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 5. Hmmmm 2014. 08. 21. 11:47 A videód valami oknál fogva nem jön be. A fergusoniról még nem tudjuk. Valószínűleg két sztori lesz, a rendőröké, és azoké akik látták, a feketéké. A rendőrnek is volt társa és Mike Brownnak is. Szóval kinek fognak hinni?

Bundi-Bandi 1970.01.01. 01:00:00

A középső fiam sógora rendőr. Néha ha találkozunk, s azok többnyire nagyobb ünnepek, ilyenkor valaki néha megkérdezi tőle, hogy ekkora nyugalom van a városban, vagy a bűnözők is ünnepelnek? A kanadai lapok nincsenek tele bűnügyi történetekkel -egyszer meg is kérdeztem tőle, hogy ha ilyen kényelmes állásod van, miért nem dolgozol másodállásban -, mert az újságokból ezt lehet kiolvasni. Na, na felelte, ha minden benne lenne, a lapok dupla oldalszámmal jelennének meg. Szomorú valóság, hogy minden város proli, vagy színes környezetében szinte mindenki gyanús a nap különböző óráiban és nem minden indok nélkül. És amíg az állam pozitív diszkriminációt követel tőlük, hát ezt aligha kapják meg az adott környezetben, ahol a sok lerobbant jellem között pont ők tűnnek ki megkülönböztetően egyenruhában és oldal fegyverrel. Ott, ahol a gettó szellem feléjük, mind a szóbeli, fizikai provokáció mindennapos.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 7. Bundi-Bandi (látogató) 2014. 08. 21. 12:01 A rendőr munkája, mint írtam nem könnyű. De az hogy a rendőrök a lakosság összetételét tükrözzék az elemi.

13118 1970.01.01. 01:00:00

little próbáld meg ezt megnyitni: https://www.youtube.com/verify_controversy?next_url=/watch%3Fv%3Dj-P54MZVxMU%26bpctr%3D1408633614 magyarul a felirata: A következő tartalmat a YouTube közössége durvának vagy kifogásolhatónak ítélte. Megtekintését a nézők belátására bízzuk. (lehet, nálatok a látvány miatt blokkolták?) hidegen hagy a fergusoni eset, látatlanban csak annyit fűzök hozzá, hogy a rendőri felszólítást, utasítást végre kell hajtani még Magyarországon is. ha ez kifogásolható, a rendőri intézkedés után nálunk lehet panaszt tenni akár az ügyészségen is. és minden tévhittel ellentétben nálunk az ügyészség és a rendőrség nincs egymással valami jó viszonyban,

60145 1970.01.01. 01:00:00

A rendőrök sem szentek, ahogy mások sem. Részrehajlás, előítélet mindenkiben van. Amikor állami program, hogy azok számítanak csak, akiknek van munkájuk (munka alapú társadalom), akkor ez az előítéletesség megerősítést nyer - felülről. Az iskolázottság a kulcsa annak, hogy több rendőr (tanár, bíró) lehessen a legalsó rétegekből is.

60145 1970.01.01. 01:00:00

Külön köszönet a Kalefért! Innen jártam fel a Csaba utcán, majd az 56-sal kifelé...

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 9. Hmmmm 2014. 08. 21. 12:58 Ja: "The following content has been identified by the YouTube community as being potentially offensive or graphic. Viewer discretion is advised." De amikor rákattintok hogy "continue", nem jön be. Ja tudom engedelmeskedni kell. De ha valakin nem az nem azt jelenti hogy agyba főbe lehet verni, vagy lelőni mint egy kóbor kutyát. re 10. Atlasz 2014. 08. 21. 13:28 Egyet értek re 11. Atlasz 2014. 08. 21. 13:30 +

13118 1970.01.01. 01:00:00

akkor vigaszul: http://www.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_16775.jpg

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 13. Hmmmm 2014. 08. 21. 14:59 Igen. +

336586 1970.01.01. 01:00:00

AMár csak a kiidulási helyzetet nézve, helyzet nagyon más. A mi javunkra. A cigányok itt sose voltak a hagyományos értelemben vett rabszolgák.. A mi javunkra. Dehát fikázni kényelmes. A rendörök itthon sokkal inkább dilettánsok, mint agresszívak. Még a Kreszt sem ismerik.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 15. napos 2014. 08. 24. 6:54 Igen amit említettél az más. De a stressel teli rendőri munka az talán ugyanaz.
süti beállítások módosítása