Huszonöt éve lakunk itt. Amióta fiaink felnőttek és kiköltöztek a ház túl nagy. Javítanivaló is akad mindig, és amikor utazunk, valakit meg kell kérni, hogy néha benézzen, megy-e a fűtés, nincs-e csőrepedés? Úgyhogy nemsokára el fogjuk adni. Már le is foglaltunk egy lakást itt a környéken egy most épülő társasházban. Egy év múlva lesz kész. Kb. egy harmada lesz a mostani házunk lakterületének, de ami fontos az az, hogy ugyanebben szomszédságban lesz, innen 500 méterre.

Ahol lakunk „jó” negyed. Mit értek ez alatt? 120 évvel ezelőtt kezdtek itt építkezni. Kb. 40 évvel ezelőtt, főképpen a belváros közelsége miatt, kezdett divatos lenni. A lombos utcák, a jó iskolák és a főutcán található minőségi és érdekes boltok miatt sokan szeretnének itt élni. És ne felejtsem el kedvencemet, a videó bérlő boltot, ami nemzetközi filmekre van specializálva és ahol a kiszolgálók, és a tulaj, mind film rajongók, és nagyszerű tanácsot is tudnak adni.

Régen ez a része a városnak egyházi birtok volt. A város terjeszkedett, az egyház a földet eladta. A mi házunk is ekkor épült, kb. 100 éves. Már volt párszor renoválva/modernizálva. Hozzá is lett építve. Az itteni házak fa szerkezetűek és csak egy réteg piros tégla burkolja őket, kívülről. Téglaháznak néznek ki, de lényegében faházak. Eredetileg pocsékul voltak szigetelve. Ezt legtöbbjüknél a renoválás során feljavították, de egy modern ma épített házzal ezen a téren így sem tudnak versenyezni.

Az itt lakók közül sokan lakást vagy szobát bérelnek. Rengeteg ezek között az egyetemista diák. Két egyetem is van a közelben. A bérlakások eredménye hogy sokfajta ember él itt. A „sokfajta” alatt a jövedelem, iskolázottság, származás, és korbeli különbségeket értem, szerintem egy jó szomszédság kialakulásának előfeltétele hogy ne legyen homogén.

A népszerűség eredményeként a házárak emelkedtek. Ez magában jó hír lenne a tulajoknak, de a házadó is felment, mert az a ház értékétől függ, ez meg rossz újság. Így az eredeti tulajok is lassan megváltoztak. Az eredeti háztulajdonosok tisztviselők voltak, majd sok olasz emigráns jött. Egy párjuk azóta is itt maradt.

Az új tulaj csoport a diplomás fiatal házaspárokkal kezdődött. Ezeket „yuppie”-nak is hívják. Ez a szó a „young urban professional”-ból származik. Ők két fizetésből és gyakran szüleik támogatásával, megtudják a magasabb árakat (azaz a magas bankkölcsön részleteket) és ingatlan adót fizetni. A legtöbb háztulajdonos jól fizetett középkorú diplomás. Olyanok, akik nem akarnak a kertvárosok messzeségében élni, akik szeretik a város adta előnyöket: az éttermek és a szórakozóhelyek közelségét. Sokan eladják nagy kertvárosi uszodás házukat és ide beköltöznek.

Nem úgy mint máshol, nálunk lényegében gyalog mindent meg tudsz venni. Van zöldséges, hentes, borbély, nem egy kávéház, kocsma, étterem, ékszerbolt, bicikli árus, patika. Amit akarsz, egy rövid sétányira. OK, a kertek kisebbek, mint a kertvárosokban, és sok helyen garázs sincsen, mert ezek a házak még az általános autóhasználat előtt épültek. Ha a belvárosban dolgozol, az fél óra gyalog, vagy tíz perc busszal. Külvárosokból órákig buszozhatsz.

De vissza utcánk szomszédságára. Balra tőlünk egy őslakó nyugdíjas lakik, aki szobákat ad ki. Nem diákoknak, hanem egyedülálló magányos férfiaknak. Kissé különc ember. Háza elég lerobbant, sosem volt renoválva. A negyedünkben élő tipikus yuppik direkt ellentéte. Például nemigen szeret dolgokat kidobni. A háza mögött a kertjében tart használhatatlan, régi mosógépeket, elhasznált autó abroncsokat, stb. Az utcánkon lakók időnként feljelentik, mert a kertje borzasztóan néz ki. Mint egy ócskás. A város ilyenkor felszólítja és a kacatjait el kell takarítania.

A bérlői kispénzű emberek, sokuk látszólag segélyen él. Ha jó az idő, ez a szomszéd, aki már özvegy, kint ül a lakóival. Elől a tornácon. Söröznek, cigiznek, azt utcaképet mustrálják. A szomszéd a kanadai vasutaknál volt mozdonyvezető. A vasúttársaságtól van jó nyugdíja, pluszként jön neki a lakbérek. A telke dupla méretű, a fele üres, itt az ide munkába járók nappal kocsijukat parkolhatják. Mert parkoló hely kevés van, és az utcán csak két órát parkolhatsz. Ez is plusz pénz. Szerintem ma már milliomos, a nagy telek, a jó nyugdíj, és a többi, és nincsen drága hobbija. 25 év alatt jóba lettem vele. Többször is mondtam neki viccesen, el kellene kezdenie a pénzét költeni, de csak mosolyog.

Jobbra tőlünk egy meleg pár él. 40 év körüliek, férfiak. Nem akármilyenek, New Foundland megyéből származnak. A „nyufik”, (ahogy őket itt titulálják), mindenütt találhatók. Van egy kis vidékies accetusuk és sajátos humoruk. New Foundland megye, vagy fél millió lakossal csupán 1949-ben csatlakozott Kanadához. Egy referendum után, amin 52% a Kanadához csatlakozásra szavazott. Egy nagy sziklás sziget az Atlanti Óceánban. Kevés a munkalehetőség, sokan elköltöznek onnan. Szomszédjaink mindketten tanult emberek. Az egyik nyufi közgazdász, a másik szabadon dolgozó.

A nyufiknak van három yorkshire terrier kutyájuk. Ezek amolyan miniatűr kutyák. Nem sétálnak velük, csak a kertjükbe engedik őket ki. Sokat utaznak. A házuk és kertjük nagyszerűen van karbantartva. Megállás nélkül renoválnak, rejtély hogy mit, mert ennyi idő alatt szerintem már mindent renoválni illett volna.

Az egyik nyufi nagyon pletykás. Az utcán mindenkit ismer. Ha akarod tudni ki mennyiért adta el a házát, vagy miért nem lehetett valakit már hónapok óta látni, ő az, aki tudni fogja mi történt. „Ó Frank, az leesett a létráról!”

Szemben lakik egy libanoni származású sebész, csinos holland feleséggel. Két gyerek, egy kutya. Nyárra a neje és a gyerekek elmennek a nyaralójukba.

Aztán itt lakik Frank is, aki lengyel származású, de talán már itt született. Nagyon vallásosak, és van vagy hat gyerek. Frank is állandóan renovál, ő az, aki a nyufi szerint, leesett a létráról.

Ha kimegyek a házunk előtti tornácra hát majdnem mindig látni egypár utcabelit. Jönni-menni. Némelyiket kutyájával. Mivel nekünk is van kutyánk, ha találkozunk, elcsevegünk. A kutyák nevét jobban tudom, mint a gazdájukét, ami néha kínos. Itt, ha bemutatkoztál, illő az illető kereszt nevére emlékezni. Mert ezután úgy köszöntenek, hogy „hí Steve” (ez én lennék) és erre úgy ildomos válaszolni, hogy pl. „hí Frank”, tehát a keresztnevét tudod. Csak „hí”, név nélkül, az kínos.

25 év alatt láttam gyerekeiket felnőni, kutyájukat, és önmagukat, megöregedni. Sőt új kutyával is megjelenni. Egypár szót váltunk, vagy csak bólintunk egymásra. Gondolom, gondolják én sem lettem fiatalabb.

PS

Végére itt egy rövid videó negyedünkről.