elso

ujrakezdek

Az utolsó nap

1970. január 01. - littke

Az utolsó nap minden utazásnál egy kicsit előre megjósolható. Minden arra irányul, hogy időben legyél a repülőtéren, avagy a pályaudvaron. Manapság nemzetközi légi járat esetében illik két órával indulás előtt bejelentkezni. A mi esetünkben, ez délután 3 óra volt. Tokió nagyváros, dedikált vonat visz ki a távoli reptérre, ez plusz egy óra. E vonat állomásához a hotelunktól egy taxival, majd egy másik Hév-el kellett menni, szóval adjunk még egy órát hozzá, azaz du 1-kor kellett elindulni.

A hotelünkhez közel, jobbra a VW árus.

A napi program reggeli után séta volt, a szomszédságban. Egy péntek délelőtt. A hotelünk egy Meguronak nevezett városrészben volt. Egy ideig a fő utcán sétáltunk. Sok bútor és lakásberendezés bolt volt itt, ugyan a hotelunkhoz közel volt egy VW autó árus is. Kiemelem ezt, mert a német autókon kívül mást, mint japán és koreai autót nemigen látni. Szóval a német autógyártás világ sikere, tagadhatatlan.

Agy buszmegálló, a polgárok szépen sorakozva várnak

A főutcán haladva egy húsz perc múlva egy kanálishoz érsz. Amolyan Ördög Árok. Itt lehet a part mellett sétálni. Az árnyékban, cseresznyefák alatt. Egy idő múlva egy parkhoz értünk, megpihentünk. Néztük, hogy is zajlik itt az élet. Jött egy óvoda. A kisdedek csak nemrégen tanulhattak meg járni. Mégis, bátrabbjuk a csúszdára aspirált! Fel is ment egypár, az óvó nénik árgus felügyelete alatt és azok bátorításával. Lecsúszni, magától csak a legbátrabbjuk mert, talán szamuráj leszármazott.

A Meguró folyó, most.

A másik irányban egy tenisz klub volt. Tele aktivitással. Sok ráérő polgár itt csoportos tenisz leckét vett. Mondjuk közepes nívón játszott az „osztály”. Érdekes volt, néhány hölgy, gondolom a napot elkerülendő, egész sivatagi álarcba burkolta fejét és vállát, plusz maszk takarta az arcát. Így teniszezett. Furán nézett ki, úgy, mintha valami légionárius katona lenne.

 

A parkban, óvodások

Még messzebb, az árok másik oldalán volt egy fura dolog, teljesen magas hálóba beborított nagy szabad tér, egy épülettel. Azt hittem baseball pálya. De ahogy elmentünk mellette kiderült, hogy nem. Itt, főleg urak, golfozni gyakoroltak. A klubház tetején volt egy terasz, innen ütöttek. A hálók megakadályozták, hogy a golflabdák szerteszét menjenek a sűrűn beépített szomszédságban. Hallom ilyen helyen az ütéseket egy komputer elemzi, milyen messze ment volna, milyen pontos lett volna igazándiban?

A tennis klub, Meguro, Tokió

Na, ideje volt tovább ballagni, egy kávézót találni. Ez is megtörtént. Haza indultunk. Ezúttal, a változatosság kedvéért nem a fő utcán, hanem az a melletti szomszédság gyomrában sétáltunk. Járda nélküli, keskeny, hangulatos, csupán egy autó számára alkalmas, de mégsem egyirányú, girbe-gurba utcákon. Néztem a nett házakat ahol az itteni jómódúnak kinéző polgárok laktak.


Néztük a helyi bicikli forgalmat, ami dicsérendő. Nagymamák, fiatal mamák, két gyerekkel is, így közlekednek. Egy gyerek elől a másik hátul ül, ezeknek kötelező bukósisakot viselni. Ugyan (gondolom) van autójuk, de azt helyi dolgok intézésére, bevásárlásra, gyerekeik óvodába vitelére nem használják. Az egész negyed jóval kompaktabb, mint itt Amerikában, de még Európában is. Kevésbé pazarló, mégis láthatóan nagyon jól megvannak. Sűrűbben élnek, de majdnem mindenkinek volt pici kertje és virágok, ezek sokszor nagy cserepekben. Az új házak vasbetonból készültek, rendkívül erősnek tűntek, gondolom a földrengéseknek kell ellen állniuk.

Meguro szomszédság

A hotelbe visszatérvén, kértük hívjanak taxit. Jött is perceken belül, hajlongás, búcsúzás, taxizás. Borravalót el nem fogadnak. Se a hotelesek, se a taxis.

Tipikus utca

A reptéri vonaton voltak bőven magunkfajták is. Úgy értem, hogy nem japánok. Felszállt egy amerikai, és mellénk ült. „Hi how are you?” - kérdezte tipikus amerikai közvetlen stílusban. Honnan valóak vagyunk, hova megyünk?? Mondtuk. Volt már Torontóban, dicsérte. Mit kerestünk Japánban? Mondtuk. És te? - kérdeztem udvariasságból. Ő Kansas-ból való, Salt Lake Cityből tette hozzá. Gondoltam talán mormon.


Egy jótékonysági intézménynek dolgozik, mondta. Tokióban csak megállt, mert szereti a várost és itt vannak sokan, akik adakoznak az intézménynek. Valami távol keleti szegény országban volt előtte, most ment haza. Gépe Portland Oregonba viszi, majd onnan fog Salt Lake City-be repülni. Ez egy hosszú nap lesz - mondta sóhajtva.

Kávézunk

A jótékonysági intézmény, harmadik világbeli szegény, deformációval született gyerekek ingyenes kozmetikai korrekciós operációjára van specializálva. Az intézmény nevét elfelejtettem. Rendes dolog gondoltam, az amerikai kezdett szimpatikus lenni.


Megérkeztünk a reptérre. Átmentünk a formalitásokon. Kibattyogtunk a kapuhoz ahonnan a gépünk indult. De még volt rengeteg idő. Narita repülőtér véleményem szerint építészetileg egy nulla, egyike a rondáknak. Nemigen volt mit csinálni.

Torontóba tartó gépünk, egy óriás Boeing 777, vagy 400 embert tudott bekebelezni. Más híján a gyülekező utasokat tanulmányoztam. Volt egy japán turistacsoport, akik észak amerikai (vagy csak kanadai) túrára gyülekeztek. A fiatal túra vezető, fekete öltönyben és fehér frissen vasalt ingben, feltűnő módon állt, egy kis zászlóval: Crystal Tours. A túra tagjainak illett oda menni és csevegni vele. Kaptak egy kis csomagot, benne némi papír. Gondolom instrukció az érkezésre, japánul.

Az utazók néhánya pont velünk szemben ült. Jobb módú nyugdíjas japánok, sokan házastársak. Látszott, szépen együtt öregedtek meg és most végre mennek a világot megismerni. Csoportosan, vezetővel, mert így biztonságos. Észak Amerika, valószínűleg ismeretlen volt számukra.

Tokió, Narita

Elképzeltem mi lehetett az érkezési instrukciókban. Talán: „a WC-k Kanadában, kissé mások, mint itt Japánban. Fenekedet végig papírral kell majd törülni. Legyen nálad WC papír mindig, sok helyen ez hiányzik. Sok helyen a nyilvános WC használatáért fizetned kell.” Avagy: „Van egy a furcsa szokás, úgy hívják borra való. Aprópénz ezért legyen mindig a zsebedben.”

És így tovább.

PS

Gyere sétálni. Tokióban, az említett Meguro folyó mellett. Májusban, cseresznye virágzás idején. Nagy attrakció, sokan jönnek.


A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr218269726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

301782 1970.01.01. 01:00:00

Azok az "érkezési instrukciók" ismerősek. Akár itthon - Mo-on is - ugyanígy szólhatnának :) ++

60145 1970.01.01. 01:00:00

Érdekes, hogy Japánból nézve a kulturált nyugaton keleti baksis világ van. De még mekkora!

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 1. Valika 2014. 07. 15. 10:57 Igen. Köszi a +-t. re 2. Atlasz 2014. 07. 15. 11:07 Igen ez a borravalós világ itt nagyon virágzik.

337519 1970.01.01. 01:00:00

Olvastam, nézelődtem, jól éreztem magam, little, szia! Van látni- és megfigyelni való, bőven, még így is. Sivár épületek hangulatos növényi környezetben, merőben eltérő stílusban a hagyományos építészettől. Nagy nyitottság, és szájmaszkok, napközbeni nyüzsi, láthatóan nem csak turisták miatt - sok érdekesség egy páratlan világból. +

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 4. Nyírfa2 2014. 07. 15. 16:52 Köszi hogy erre jártál.

Bundi-Bandi 1970.01.01. 01:00:00

Valamikor, lehet úgy húsz éve volt egy holland munkatársam. Most, hogy a betett videót nézegettem hirtelen eszembe jutott Mike. Kicsit különc volt, meg kellett találni hozzá a hangot, vagy hagyni, hogy a maga miliőjéből egyszer csak kinyílik és megszólal. Volt rá példa, néha mesélő kedvében volt. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mennyi időnként látogatja szülőföldjét. Én? - kérdezte vissza, hát jártál te már Amszterdamban? Ott, ahol úgy élnek az emberek, mint a heringek, percenként neked jönnek, meglöknek, beléd gyalogolnak. De hogy megyek én ilyen helyre. Ázsia valóban zsúfolt, a helyiek ezt bizonyára megszokták, de én magam is, aki szívesen kóborolt nemzeti parkokban, számomra kellemesebb, ha egy könyöktől nagyobb távolságra van a mellettem elsétáló ember. Viszont gondolom, hogy aki szereti a világot közösségi szinten megismerni, a kezdeti alkalmazkodás után belejön az ilyen viszonyokba. Little barátunk nagy szívességet tesz, hogy bemutatja a saját élményein keresztül, hogy milyen is az utca és embere a turisták szemével. Köszönet érte, mert jól esik olvasni, hogy nem a pesszimizmus, hanem a lüktető élet vezérli írásaiban.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 6. Bundi-Bandi (látogató) 2014. 07. 15. 19:42 Köszi BB. A videón nagyon nagy a tömeg a sétányon mert az Tokió egyik "must see" helye a cseresznye virágzás időben. Amikor mi jártunk ott, Juni 27.-én, majdnem egyedül voltunk.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 8. lord 2014. 07. 16. 3:44 Köszönöm