elso

ujrakezdek

Eltünnének a liberális zsidó szavazók?

1970. január 01. - littke

Az alábbi cikk a New York Timesban jelent meg, 2014 Szeptember 14.-én. A szerző, Joseph Berger a NYT városi riportere és a szerzője a következő könyvnek: "A kegyesek, a haszidok világa és harcuk Amerikával."

A cikket kissé lerövidítettem, a csupán new yorki vonatkozású, nevekkel teli paragrafusokat nem közöltem.

Generációkon keresztül az amerikai zsidók, és különösen a new yorki zsidók, jobbára lelkes liberálisnak voltak elkönyvelve.

A Kelet Európából bevándorló zsidók egy lényeges magvát alkották a kora 20. század haladóinak és szocialistáinak. 2012-ben a zsidóknak több mint 70%-a Obama elnökre szavazott, körülbelül úgy, mint a latin szavazók, és lelkesedésükön csupán az afro-amerikaik tettek túl.

De ez a liberális kép változáson megy keresztül.

Az UJA New Yorki Szövetségének 2012-ben késztett demográfia tanulmánya azt konstatálta, hogy New York város körzetében - ami az Egyesült Államok zsidó központja - a zsidó gyerekek 60%-a ortodox családban él, ami azt sugalmazza, hogy egy generáción belül a város 1 millió zsidójának a többségét ortodoxnak lehet minősíteni.  Ezen gyerekeknek egy jelentős százaléka történetesen haszid, ez az a csoport, aminek meglepő szaporasága az ortodoxok növekedéséért felelős. (Hét-nyolc gyerek családonként az átlagos, és egy haszid hölgynek, Yitta Schwartznak, - kb. 2000 élő leszármazottja volt, amikor 2010-ben elhalálozott.)

Ha a jóval konzervatívabb haszidok és más ortodoxok álláspontját figyelembe vesszük olyan kérdésekben, mint az abortusz, a nők szerepe és a Közel Kelet politikája, ez a szaporodás áttranszformálja a New Yorkban megszokott zsidó profilt.

A legtöbb amerikai, beleértve a szekuláris zsidókat, alig tudnak valamit a haszidokról, és távol tartják magukat attól, amit anakronisztikus életmódnak tekintenek, ami hangsúlyozza az egyszerűséget és hagyományos ruházkodást, amit viselnek.

Ugyanakkor a haszidokat jobban meg kell érteni, nemcsak a számuk miatt, hanem, azért is, mert blokként szavaznak fő rabbijuk kívánságára, aki gyakran pragmatikusan határoz és nem ideológiai okokból kifolyólag.

A politikusok már felfigyeltek. A város és a megye felső hivatalai már szerződtettek haszid és más ortodox tanácsadókat, így ezeket a szavazatokat rámenősebben keresik, mint az árnyaltabb tradicionális zsidó szavazatokat.

Nemcsak politikai dolgokról beszélünk, a haszidok direkt segélyt keresnek a terjeszkedő jesiva (tradicionális iskola) hálózatukhoz, a diákok szállítására, komputer és más technológiára, úgyszintén könyvekre. És mint adófizetők, csökkenteni akarják a sok gyerekes családjaik tandíj költségét, ami költség szerintük az állami iskolákba járóaknál nem létezik.

A haszid iskolákban a fiúk nem részesülnek a tudományok, a matematika és történelem oktatásában, abban, amiket a többi amerikai készpénznek vesz. Néhány haszid iskolában, az ötödik osztály után a fiuknak megszűnik a világi tárgyak oktatása, másoknál, a nyolcadik után. Helyette a fiuk a Talmud 63 kötetére koncentrálnak, amik az ókori rabbik vitáit tartalmazzák a zsidó szokásokról, jogról és etikáról. (A lányokat nem bátorítják, hogy a Talmudot mélyen tanulmányozzák, és így ők több világi oktatásban részesülnek).

Ez az oktatási hiányosság, valószínűleg nem egyezik meg New York állam törvényével, ami a magán iskoláktól „egyenértékű oktatást” követel.

De ha egy haszid jesiva igazgatóját megkérdezed, el fogja magyarázni, hogy a diákok tanulnak, geometriát, miközben elemzik a Talmud referenciáit a Szent Templom építészetéről, vagy asztronómiát, amikor a Talmud érveit tanulmányozzák arról, hogy mikor van napfelkelte, amikor is a reggeli imát lehet kezdeni. A megye nem csapott le rájuk, és sokan azt hiszik, hogy nem csupán az alkotmány miatt, ami vallásszabadságot ír elő, de azért is, mert a haszidok egy komoly választói erőt képviselnek, amit a politikusok nem akarnak maguktól elidegeníteni.

A haszid hit mindent magába foglaló, előír majdnem minden emberi tevékenységet az evéstől az öltözködésen keresztül a szexig, és a parancsolatok vasba vannak öntve, és ezeket a hívők meglepően jól követik. A haszid hit 18. századbeli alapítói a hívőket lelkes imára és a parancsolatok - amiket micvóknak hívnak - követésére buzdították, és a mai haszidok ezeken még túl is tesznek. Jó pár éve egy szervezetük Borough Parkban, (Brooklynban), a zsinagóga alagsorában egy valóságos korházat állított fel, intravénás csöpögtetőkkel hogy az, aki gyenge és beteg táplálkozhasson jom kippur alatt anélkül, hogy a böjt rituáléját megszegné.

A haszidok a rebbe (a legfőbb, vagy vezér rabbi) tanácsa nélkül, nem házasodnak, nem kezdenek el szakmát tanulni, nem telepednek le egy szomszédságban, vagy nem vetik magukat egy műtét alá, avagy nem kezdenek mesterséges fogantatásba. Ultra ortodox rabbik megkövetelték, hogy a szexuális visszaélési ügyekben tanúskodók, ahhoz előzetes engedélyt kérjenek.

Samuel Heilman, aki szociológia professzor a New York City Egyetemén, tanulmányozta a haszidokat, és azt mondta, hogy a haszidok és a más ultra ortodoxok amint egyre politikailag befolyásosabbá vállnak és hatalomra jutnak a világi életben (mint például az megtörtént a Kelet Rampo, Rockland járás iskola igazgatói tanácsánál), úgy fognak elkerülhetetlenül összecsapásba kerülni az amerikai életmóddal.

„Önkormányzati hatalmi pozíciókban elkerülhetetlen a konfliktus a szomszédokkal olyan kérdésekben hogy mennyi menjen az oktatási költségvetésből a gyerkőcök buszozására vs. a nagyobb közösség szükségleteire” – mondta. „Nem szoktak hozzá ahhoz, hogy politikai hatalmuk van, és nem szoktak hozzá a politikai hatalom következményeihez. Még mindig egy harcra kész kisebbségnek érzik magukat”.

 

PS

A teljes eredeti cikk itt található.

A cikkel járó dia sorozat itt található.

Köszönet blogtársunknak aki fordításomat átfésülte.

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr678269794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

251002 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Little, ez nagyon érdekes cikk volt.

337230 1970.01.01. 01:00:00

Szép anyag.

301782 1970.01.01. 01:00:00

Nah, lehet gondolkodni :) +++

23353 1970.01.01. 01:00:00

re aLEx, maxval és Valika Köszönöm.

69910 1970.01.01. 01:00:00

A bigottság, osztódással szaporodik?

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 5. szazados90 2014. 10. 28. 9:00 A fundamelista vallásos csoportok legtöbbször sok gyermekesek.

60145 1970.01.01. 01:00:00

Kossuth Lajos 1802-ben született, s csupán tízéves volt, amikor Teitelbaum Mózes újhelyi haszid rebbe megáldotta. “Olyan leszel, mint aki meglátta az égő csipkebokrot. A szavad kiáltani fog és pénz, sok pénz terjeszti a nevedet. A pénz elhervad, a kiáltás megmarad. A Seregek Ura naggyá tesz és hosszú életet ad neked Bábel vizei mellett.”

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 7. Atlasz 2014. 10. 28. 10:17 +

11677 1970.01.01. 01:00:00

Valami olyan rémlik nekem, hogy Isteni parancsolat a zsidóknál: "...menjetek és szaporodjatok." Nos, ez a zsidó szekta megfogadta - megfogadja - ezt a parancsolatot.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 9. lord 2014. 10. 28. 10:26 A szaporodás fontos.

338311 1970.01.01. 01:00:00

A mormonoknál is ez a jelszó, menjetek és népesítsétek be a földet. A cikk különös, mert a haszid zsidóknak sok bajuk van a törvénnyel, a politikusok számolniuk kell a következményekkel.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 11. BundiB 2014. 10. 28. 11:40 Hello. Ja a mormonok is érdekes felekezet. Na majd máskor!

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 13. Hmmmm 2014. 10. 28. 11:51 Kösz.

328387 1970.01.01. 01:00:00

7. Atlasz 2014. 10. 28. 10:17 Igen, igen. Csak ne feledkezzünk el róla, hogy a rebe szóról-szóra ugyanezt mondta Haynaunak és még párszáz egyéb látogatójának is. :o)

60145 1970.01.01. 01:00:00

15. ZorróAszter : Bizonyára hiteles, ha Te voltál a samesze. Tiszteletem!

60145 1970.01.01. 01:00:00

Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket. Mát. 19,4., Márk. 10,6. És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Vagyis az egész emberiségnek szólt a parancs. Vannak, akik betartják.

328387 1970.01.01. 01:00:00

16. Atlasz 2014. 10. 28. 14:03 Kedves Atlasz! Talán elkerülte szíves figyelmét az a még történelem tanárok számára is nehezen felismerhető bonyolult törvényszerűség, miszerint már életkori okokból sem lehettem a rebe samesza annak idején. De lehet hogy Ön csupán gyorsabban alkalmazkodott a történelem tanárokkal szemben támasztott legújabb követelményekhez. :o)

60145 1970.01.01. 01:00:00

18. ZorróAszter : Szó sincs róla! Csupán közismert univerzális kompetenciádat ismertem el.

328387 1970.01.01. 01:00:00

17. Atlasz 2014. 10. 28. 14:07 Ezek szerint az állatok jobban megértették Isten szavát és szófogadóbbak is, mint az emberek. Pedig akkor ezek szerint ezt nem is nekik parancsolta eredetileg. Akkor ez csak valami félreértés lehetett. Ha még Fortunáról lenne szó, érteném: "Kancsal Szerencse" A kancsal Fortuna az emberekhez beszél, de közben az állatokra néz. Ebből a félrértés. Dehát itt nem Fortuna, hanem Jahve szerepel. Az ő szemhibájáról meg egy teológia se tud. Vagy a református teológia ebben is meghaladta a többit?

328387 1970.01.01. 01:00:00

19. Atlasz 2014. 10. 28. 15:56 Ön tanárként túlságosan hozzászokott, hogy bármilyen magyarázatát kötelező bólogatva tudomásul venni. Vagy legalábbis igencsak tanácsos. :o)

60145 1970.01.01. 01:00:00

Isaac Bashevis Singer jiddis nyelven írt erről a világról, Chaim Potok pedig angolul. Mindketten magyarul is olvashatók. Számomra rendkívül érdekes, igazi élmény volt minden könyvük - kivéve Potok történelmi témájú kísérletét.

328387 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Atlasz! Ha ezt nekem írta, akkor nem értem, mire? Vagy a haszidizmussal kapcsolatosan?

csaszi 1970.01.01. 01:00:00

#11 BundiB. Megtudnad indokolni allitasod a haszid zsidok allitolagos "sok bajat a torvennyel"? - ha kerdezhetem, mert ugy tunik, hogy csak legpuskaval madarak kozze puffantottal.....

Virág elvtárs s.k. 1970.01.01. 01:00:00

.....gondolom hogy az "állami" törvények és a "felekezeti" törvények nincsenek mindig tökéletes egyezésben......

338311 1970.01.01. 01:00:00

24. csaszi (látogató) Nem is tudom, hogy mennyi hírt tegyek fel, de az alábbi esemény és a Youtube-on megtalálható több tucat esemény a keresztények és a mohamedánok között magáért beszél. Miért lennének különbek pont a haszid zsidók? Mert úgy lehet egy kérdést feltenni, hogy valaki hazudik... http://www.youtube.com/watch?v=jum6r8RTwEI Nézd meg mindegyiket, ne hogy felekezeti megkülönböztetéssel vádolj.

csaszi 1970.01.01. 01:00:00

#25 Virag elvtars csak "gondolja" de nem tudja az allami es felekezeti torvenyek "tokeletes egyezeset". Jobb lenne ha Virag elvtars. olyan temakhoz nem szollana hozza a jovoben, melyekrol halvany lila f...ogalmai sincsennek neki. Rozsadombi vicehazmester koraban aligha nyitogatta a kaput este 11 utan faradtan hazatero haszid lakoknak, igy honnan is tudna.... ? "Si tacuisset, philozophus manisisset" - ezt a bollcsesseget az evek soran mar volt alkalmam tanacsolni V. elvtarsnak. Nyugodalmas joccakat.

336586 1970.01.01. 01:00:00

Ez csak porhintés. Fontosabb lenne tudni, miként gyarapodik a Rotschild&co által ellenörzött vagyon? Az meghatározóbb befolyást jelent, mint a szavazataik. Talán a legközelebbi Bilderberg összejövetelen lesz erröl szó. No, nem a szavazásról.

csaszi 1970.01.01. 01:00:00

#28 napos. Megfoghatatlan, hogy tged miert aggaszt a Rotchild vagyon novekedese vagy apadasa? Csak nem jogorokosi poziciodat felted? Na tessek! Rolad ki hitte volna, hogy "Te is fiam Brutus....."

336586 1970.01.01. 01:00:00

29. Kevés a képzelöeröd. Majd kinövöd.

221471 1970.01.01. 01:00:00

Tökmindegy, hogy milyen vallásúak, az a lényeg, hogy csoportban szavaznak, ez adja az erejüket. A fontosságukat pedig az, hogy befolyásolhatók. De ez nemcsak erre a vallási felekezetre érvényes, hanem mindegyikre, amióta világ a világ és van egyházuk.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 31. elsore 2014. 11. 01. 12:54 +

11677 1970.01.01. 01:00:00

A politika MINDEN VALLÁS ÉLETÉBE BEAVATKOZIK, összefonódik a hívőkkel. Ahogyan a keresztény papok megáldották a másik keresztény állam ellen hadba vonuló csapatokat, ahogyan az ukrán ortodox egyházfő kiátkozta a "szakadár orosz terroristákat", valószínű úgy sikerült eltávolítani a republikánusoknak a demokratáktól - Obamától - az amerikai és más országokban élő liberális zsidóságot. Hosszú, több évbe telet ez a propaganda, de mint látjuk, előbb-utóbb beérett.

11677 1970.01.01. 01:00:00

A politika MINDEN VALLÁS ÉLETÉBE BEAVATKOZIK, összefonódik a hívőkkel. Ahogyan a keresztény papok megáldották a másik keresztény állam ellen hadba vonuló csapatokat, ahogyan az ukrán ortodox egyházfő kiátkozta a "szakadár orosz terroristákat", valószínű úgy sikerült eltávolítani a republikánusoknak a demokratáktól - Obamától - az amerikai és más országokban élő liberális zsidóságot. Hosszú, több évbe telet ez a propaganda, de mint látjuk, előbb-utóbb beérett.

11677 1970.01.01. 01:00:00

Nem tudom miért, de kétszeresen mentődött ugyanaz a hozzászólásom, Kedves Little! Légy szíves, az egyiket töröld le!