Miért? Tegnap volt Norvégia nemzeti ünnepe, az Alkotmány Napja. Május 17.-én, 1814 -ben írták alá. Ez tette lehetővé Norvégia függetlenné válását Svédországtól, később, 1905-ben. 
Na gondolom mindenki aki ezt olvassa meg van lepve hogy mennyire tudálékos vagyok…de egy történet fűződik ehhez.

Sok évvel ezelőtt a feleségem és én elhatároztuk hogy két hét szabadságunkat változás kedvéért a három Skandináv államban fogjuk tölteni. Nosza repülőjegyet vettünk. Odafele Koppenhágába repültünk vissza pedig Stockholmból. A két város látogatása között maradó egy hétre vettünk egy “Skandinavia-Pass”-t (vasút bérlet).  Ezzel elfurikáztunk Oslóba, Bergenbe majd vissza Stockholmba. Amikor pár nap Oslói tartózkodás után beültünk a híres hegyi vonatba Bergenbe utazandó, éppen  május 16.-a volt. Az ünnepről mi semmit sem tudtunk.
Nagy meglepetésünkre a vonat tele volt és pedig síelésre felkészült norvégokkal!!!

Rendesen be voltak öltözve, a síléceik a csomagtartóban. Miután Oslóban szép tavaszi idő volt és nem volt hétvége mindez meglepett minket. Meg is kérdeztük a szemben ülőktől mi történik itt? És hogy biztosak ők abban hogy lesz hó? Csak mosolyogtak, mondták várjunk.

Felvilágosítottak hogy másnap lesz a nemzeti ünnepük, és a hétvégével egybekötötten több szabadnapjuk is van. Tradíció hogy ezen a napon sokan síelni (sí futni) mennek…ezek az emberek nagyon egészségesen élnek. Mivel ez a vonat magasra megy (ezt tudtuk kb. 1200m) mondták ott még lesz hó bőven. Ezt nehéz volt elhinni mert Oslóban tombolt a tavasz, virágok, jó idő, stb. És 1200 méter nem olyan magas. De mivel jóval északabbra voltunk mint pl. a Tátra, itt (ezen a magaslaton) a hó jobban megmarad.

Tény hogy 500 km hosszú 7 órás út fele nem más mint a hegyvonulatra felkapaszkodás. A tetőn a fensík valóban teljesen be volt borítva hóval. Itt a vonat majdnem hogy kiürült, a jó norvégek leszálltak. Láttuk rögvest felcsatolták léceiket és vidáman elsíeltek. Nemsokára eltüntek a fehér sivatagban, gondolom távolabbi hoteljukba vagy vityillójukba igyekezvén. Majdhogynem egyedül maradtunk. Bergenbe egyszerűbb repülővel menni.

Az út másik fele a lefele menet a tengerszintre. Mielőtt a vonat a Bergenbe behúzna egy 8 km hosszú alagúton megy át, azt hittük sosem lesz vége.

Bergen 1000 éves hansa város, ma World Heritage listázott. Az Északi tenger partján van, jobban mondva egy (a több ezer itteni) fjord mellet. A második legnagyobb norvég város, 270 ezer lakossal, jó egyetemmel és a Norvég haditengerészet központja.

Bergenbe megérkezvén gyalog elmentünk a kis hotelbe (kb 20 perc séta) ahol rezervációnk volt. Másnap bejártuk a helybeli látnivalókat. A város ünnepi hangulatban volt, a parkokban zsonglőrök, sör, virsli, és hering árusok minden sarkon. Mindenütt fiatalok karon fogva, jó páran kissé becsípve. Este meg mi más, tűzijáték volt.

A következő napon egy egész napos fjord felfedező hajótúrára fizettünk be. A táj csodálatos.

Harmadnap, még mindig ünnep volt, elhatároztuk hogy megnézzük azt a házat (ma egy múzeum) ahol a város hires fia, Edward Grieg zeneszerző (Liszt Ferenc kortársa), élte utolsó éveit. Grieg Ibsen után talán Norvégia második leghíresebb művésze. Ez a hely kissé a városon kívül volt, busszal kellett menni. A város tök üres volt, gondolom az előző napok mulatozását aludták ki. A menetrendszeri buszon alig voltak utasok. Mondtuk hová akarunk menni, kértük a vezetőt szóljon hol kell majd leszállni. Elmagyarázta (angolul, Skandináviában mindenki beszél angolul) hogy a megállótól még 15 percet kell majd sétálnunk így meg úgy. Mondtuk nem baj. Hát vagy egy 20 perc múlva norvégül hátraszólt valamit mondott a kevés ott ülőnek. Kiderült megkérdezte őket hogy nem bánják-e ha ezeket a turistákat, minket, elviszi Grieg házához, azaz csinál egy kitérőt?! Senki sem bánta. Úriassan a múzeum bejáratához lettünk szállítva.

Éljen a norvég vendéglátás!

A fenti kép Edward Grieg norvég zeneszerző háza, ma egy múzeum Bergen városában.