elso

ujrakezdek

Éttermekről, étkezésről, Japánban

1970. január 01. - littke

Azt hittem tudok valamit a japán étkezésről és éttermekről. Most hogy itt utazunk rájöttem, hogy eddigi tudásom a minimálist sem üti meg. Hagy írjak le egypár tapasztalatot.

Az olcsó

Kyotóban történt. Beléptünk egy bejzlibe, mert sokan ültek már bent, és árai jók voltak. Leültünk, vártunk. Adtak egy képekkel teli étlapot, angol szöveg nélkül. Választottunk. Eldöntöttük mit fogunk enni, én valamit, ami rizses pacalnak nézett ki. A nejem, kis salátás tálat. Volt rajta ami tükörtojásnak nézett ki, és mellette hal. Elhatároztuk sört is fogunk inni.

De a rendelést csak nem vették. Egy idő múlva jön a pincérlány egy a külföldieknek erre a célra készített nagy nyomtatott írással, ami három nyelven mondja, menjél ki az utcára, nyomd be a választott rendelést az automatába, a pénzzel együtt, kapsz jegyet, azzal gyere vissza. Kimegyek, fogalmam sincs, hogyan kell ezt csinálni, de egy fiatal japán kisegített. A masinán is képek voltak, arra kellett bökni, a pénzt bedugni, a végén jegyet ad és a váltópénzt vissza adja. A jeggyel vissza jöttem. Minden rendben tűnt, de a fiatal japán pincérnő kérdezett még valamit japánul. Mit is akarhat? Kiderült, segítséggel, hogy azt kérdezte most akarjuk a sört vagy a kajával hozza? Hozza most!

Az automata az étterem elött.

Jött a rendelésünk. Az enyém nem pacal volt, hanem zúza. A nejemé problematikus volt. Nem tükörtojás jött, hanem nyers sárgája külön tálkán. Nem tudtuk mit csináljon vele? Mondtam tegye rá a salátájára, a képen azt mutatta. De így nem tudott a pálcikával enni, mert túl sikamlós lett a saláta és minden. Villa nyicsta. De sebaj, ugyanis kapott egy kanalat. Én nem. Az erre a célra kellett hogy legyen, hogy a salátáját megehesse. Ha nem, mindegy, így megette. Nem volt meggyőződve. A füstölt hal, füstölt makrel volt, az jó volt. Plusz mindkettőnk kapott miso levest. Az minden rendeléssel jár, úgyszintén rizs. Erre figyelmeztetendő, a tulaj oda is jött. Megint nem tudtam mit akar, de felálltam és követtem. Azt akarta mutatni hol van a rizses bödön, ha extra rizst akarunk. Volt mellette tea is, ingyen. Jól laktunk, fizetni nem kellett, azt az elején az automatánál tetted, borravaló itt nincsen. Mindez kevesebb, mint húsz dolcsi.

A sukiyaki és a fagylalt

Ma az ebédünk fő része a sukiyaki volt. Ez egy kis bogrács húslevessel, ami alatt kis égő van, és te teszed bele a nyers marhahúst, és zöldségeket, ami mind egy fatálcán gusztusosan mellette számodra már elő van készítve.

Sukizaki. Finom.

Megint csak jött egy nyers tojás. Azt neked egy tálkába kell beletörni, összeverni, és a főtt dolgokat abba meríteni mielőtt a szádba teszed. Ezt is egy a külföldieknek készített háromnyelvű tábláról tudod meg. Mondja, ha a nyers tojást nem szereted, tegyed bele a fortyogó bográcsba.

Előtte volt saláta, majd sasimi, azaz nyers hal, és a végén a fagylalttal fejeződött be. Az étlap azt írta, hogy a fagylaltnak szezon íze lesz! Zöld volt, a nejem fintorgott. Nekem ízlett. De miből készülhetett? Kicsit édes volt. Egy idő múlva rájöttem. Nagyon büszke vagyok. Sóskából készült, az otthon gyerekkoromba evett, édeskés sóskaleves izére emlékeztetett.

A drága étterem

Tokióban egy szombaton asztalt foglaltunk egy ilyenben. Jobban mondva a pultnál két helyet. Michelin csillagos hely volt. Tokióban több Michelin csillagos étterem van, mint Párizsban. A japánok az evést még a franciáknál is komolyabban veszik. És, meglepően, a franciák nem vitatják.

Mielőtt belekezdenék, egy kis ismertető. Ellentétben más országokkal, a legjobb éttermek Japánban nagyon kis helyek. A miénk pultjánál csak hét embernek volt hely. Volt egy magánszoba is asztallal, ott volt még tíz hely. De azért külön kell fizetni.

Ilyen hely tipikusan családi üzlet, saját alapanyag ellátókkal. Csupán a legjobb húst, a legfrissebb halat és idény béli zöldséget szolgálnak fel. A bab például, Japán egy olyan tájáról jön ahol az a legjobb, a tofu, a répa, rizs, dinnye, stb., ditto. A marhahús külön story. Ezeknek a marháknak napi masszázs jár, és sör. Ezt a húst Wagyunak hívják és méreg drága.

Tetejébe a séf segédje hetente kimegy a közeli erdőkbe. Ehető növényt, mohát és gombát szed. Általában a séf szülei, nagyszülei, stb. is séfek voltak. A savanyúságok receptje családi titok. Tengeri hínárt, is szolgálnak. Isteni. Saláták mesébe illők.

Foglalást külföldinek csak a hotelen keresztül lehet elintézni. És ha nem jelensz meg, akkor is kell valamit fizetni. A mi esetünkben mondták, van három választék. Az első, kb. 12 fogás, nagyon drága, a másik még drágább, a harmadik nagyon, de nagyon drága. Az elsőt választottuk. Ha japán vagy megbeszélheted velük mit szeretsz mit nem.

Az ilyen éttermek nincsenek rendesen jelezve. Eldugott helyeken vannak. Nincsen étlap se kint se nem bent az étteremben. Nem könnyű megtalálni őket. A mi éttermünk neve Ichimonji, azaz 一文字 volt. Egy szép negyedben, egy sétáló utca, mellék sikátorának, mellék sikátorában. Csak a japán felirat, lásd előbb, volt kiírva a bejáratra. Amit mi nem tudunk olvasni. De, hála az Istennek, az ajtón a szokásos kis étteremre utaló függöny, az volt az egyedüli jel.

Ichimonji, Tokyo

Mindenesetre mi időben megjelentünk. Már ketten voltak, később még egy pár jött. Mind japánok. A különteremben is lehettek kuncsaftok. Cipődet a bejáratnál hagyod. Először rendelsz italt. Én sört, a nejem szakit. A pulton szolgálnak, mögötte a fiatal séf segéd, aki a hideg fogásokat készíti a szemed előtt, pl. a szusit, sasimit. Bent a konyhában a fő séf, gondolom a tulaj, kezeli a grillt és a sütőt. Párszor kijön, megy a hajlongás.

A kaját, piát a legdrágább porcelán és majolika edényekben szolgálják fel. A sört, a szusit, japán kristály poharakban. Alles was gut und teuer.

Az ételek íze, a prezentáció, a kiszolgálás tökéletes. A fiatal séf alig beszélt angolul. A Japán vendégek hosszasan megtárgyalták vele az étkek alkatrészeit. Vagy mit tudom én mit. Nem a foci világbajnokságot, az tuti. Nem számoltam hány fogás volt, minimum 12. Kis, tökéletes adagok. Ennek háromnegyede tengeri herkentyű, sok nyersen szolgálva. A séf próbálta magyarázni nekünk, mi mi, kevés sikerrel.

Édesség nincs. A vacsora görögdinnyével fejeződött be. Mondta honnan való, ki a termelő. Tudniillik, dinnye szezon van.

 

PS

Nézd meg hogyan készítik a rántottát, japán módra. Kattints az alábbi videóra.


A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr298269710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

11677 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Little! Köszönöm a részletes tájékoztatást! A legidősebb onokám őszre Tókijóba megy, elküldöm neki a posztodat miheztartás véget.

Virág elvtárs s.k. 1970.01.01. 01:00:00

*****

301782 1970.01.01. 01:00:00

Hmmm.jól mutatnak...de az biztos, hogy a japán kaja az egy másik világ, másik gyomor is kéne - talán - nekem :)

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 1. lord 2014. 06. 19. 9:05 Ja, az jo. Más világba fog pottyanni. re 2. Virág elvtárs s.k. (látogató) 2014. 06. 19. 9:09 Köszi, azaz japánusul, arigato re 3. Valika 2014. 06. 19. 9:21 Más világ, igen. Nagyon izletes, de kell hogy az izlésed kozmopolita legyen, ne szüküljön le az europai normára.

Bundi-Bandi 1970.01.01. 01:00:00

Látom, hogy az előzetes aggodalmak a nyelv körül valóra váltak, valószínű, hogy könnyen el lehet veszni ott, ahol kevés a világnyelvi információ. Viszont látni azt is, hogy nem először fordul elő veletek, kezelni is tudjátok, legfeljebb többször el kell mondani egymásnak, hogy ne izgulj szívem, valahogy majd feltaláljuk magunkat. Az ennivaló, amiről gőzünk sincs, hogy honnan származik, nem beszélve arról, hogy miként kell enni, bátorságot igényel, gondolom a korgó gyomor segít... Amúgy ettem már japán ennivalót, ahol minden asztalnál egy szakács bűvészkedett, a miénk talán kezdő volt, mert a menyemnek szánt étel az ölébe csúszott... Hajlongás, sorry, hozzuk be a ruhatisztító számláját. Ennek ellenére ízletes volt, amit én kaptam. Érdekes a japán gyorskiszolgálói megoldás és ha az ízeket dicséred, megérte felfedezni. További jó utat. +

58395 1970.01.01. 01:00:00

Jóó Little! Érdekes, hogy a jó étteremnek ott nem kell cégér...

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 6. Kokó 2014. 06. 19. 14:32 Igen ez érdekes, és hogy nem nagyobbodnak, boldogok azzal amijük van. re 5. Bundi-Bandi (látogató) 2014. 06. 19. 12:16 Az É.Amerikai japán éttermek, az olsz, magyarhoz hasonloan az ottani izléshez már adoptálodott.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 8. Atlasz 2014. 06. 20. 1:24 Köszi.

Samurai 1970.01.01. 01:00:00

A bloghoz mellékelt képen elvitelre árult ételek képei vannak. A kép felső részén lévő feliratból és a táskát fogó kéz képéből ez egyértelmű. Nem árt utazás közben sem pontosan tájékozódni, mert a pontatlan információkból alaptalan legendák születhetnek. A Bejzli pedig egy étteremlánc, igy valószinűleg az étterem vezetője jöhetett oda, nem pedig a tulaj. Sok egyéb pontatlanság is van a cikkben, de az ismeretterjesztő a szándék dijazandó.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 10. Samurai (látogató) 2014. 06. 21. 23:30 Kedves Samurai. Miért van az az érzésem hogy te Rona Gyuri vagy? De mindenestre, a kép hasonlo ahhoz ami a fizetö automatán találhato. Ilyen helyröl elvinni is lehet, gondolom. Igazad lehet, nem tulaj hanem vezetö lehetett. Sok pontatlanság???? Akkor pontatlanul utazunk itt. Jo vasárnapot.

13186 1970.01.01. 01:00:00

Két hét múlva megyek Japánba (Sapporo, Tokyo), úgyhogy nagyon élveztem a fenti bloggot. Voltam már korábban, az étkezés valóban különleges élmény. Különösen tetszett az a szokás, hogy senki nem tölt magának pl. szakét vagy sört, hanem mindig valaki más tölti a poharát. Persze tőled is elvarják, hogy töltesz nekik. Sapporoban egész jó a sör, de a Kirin se rossz.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 12. JFK2008 2014. 06. 22. 12:51 Jo utat