elso

ujrakezdek

Gondolataim a politikusokról

1970. január 01. - littke

Sok kisgyerektől kérdezik, elég bárgyú a kérdés, mi leszel, ha nagy leszel?

Sok kisgyerektől kérdezik, elég bárgyú a kérdés, mi leszel, ha nagy leszel?

Gondolom, vannak divatos válaszok. Én egy időben mozdonyvezető szerettem volna lenni. Azt azonban még nem hallottam, hogy valaki is azt válaszolta volna, hogy ő politikus szeretne lenni. Persze lehet, hogy a gyerekek okosak, előfordulhat, hogy ők rájöttek, hogy a politikusok mások. Te nem mégy politikus oskolába, nincsenek tankönyvek….nem egy igazi „szakma”. A legtöbb politikus jogász, mert a jó sváda, a rábeszélő képesség itt nagyon kapóra jön, de akadnak más képzettségűek is. Hogy mi a szakmád, úgy tűnik, nem olyan fontos.

A politikusok szerintem szerte a világon, sajnálatosan, az emberek többségének nem szimpatikusak. A nép mindenütt cinikus. Ah, gondolják, a politikus, aki lényegében a köz szolgálatában kell, hogy legyen, azzal nem törődik, hatalomra vágyó, képtelen egyenesen válaszolni, valószínűleg hamis, korrupt,….helyettesítsd be azokat a jelzőket, ami szerinted jellemző rájuk a te járásodban.

Pedig nem szabadna ennek így lenni, talán a fent leírt gondolkozás túlzás. Országa válogatja. Más a helyzet Norvégiában, mint Oroszországban, és megint csak más az USA-ban. A politikus nagyon fontos ember, országaink/megyénk/városaink jövője, nem kis részben ezektől az emberektől függ. A választóik érdekeit kellene képviselniük. A választásnál ígértek valamit. Kérdésünk: dolgoznak-e azok megvalósításán, avagy csupán a saját fészküket tollasítják?I

Ismerjük be, a politikusoknak nincsen könnyű dolguk. A magánéletük mikroszkóp alá kerül, múltjuk ki lesz kutatva, akármit is mondanak, ki lesz forgatva….az emberek imádnak bukott, rajtakapott politikusról hallani. Sokan csalódnak bennük, mindenkit még a legjobb esetben sem tudnak boldoggá tenni, sokszor, ha a gazdasági helyzet megváltozik, ez az ígéreteiket felülírja, más prioritás az, amivel szembe kell, hogy nézzenek.

Mindezen negatívumok ellenére, nincsen hiány a jelentkezőkben. Rengeteg, képes és ambiciózusos ember karriert szeretne a politikában. A legtöbb esetben a jelentkezők, kevesebb fizetésért is el akarnak menni. Éppenséggel itt ahol én élek, ez jellemzően így igaz. A politikai pályára vágyókat, ezalatt a választásokban résztvevőeket értem, nem a pénz megszerzése hajtja. A foglalkozásból származó hatalom a csábítás, és persze az hogy megválasztásodtól kezdve neved ismertsége meghatványozódik. Ha sikeres vagy, sok ember bálványozni fog. Jót tenni jó érzés, a politikusnak közvetlen alkalma lehet erre, ez is egy hajtó erő.

Azt nem állítom, hogy a politikusok szegény emberek, avagy ha kivételesen a kezdetben azok is lennének, nem kell aggódni, a politikai pályafutásuk után bőven lesz alkalmuk, nagyon is jövedelmező pozíciókat betölteni. A nyugalmazott, nem újraválasztott politikusra, főleg összekötetéseik miatt, nagy az igény. Nagyvállalatoknál, vagy a nagy lobby gépezetekben. Plusz a nyugdíj se megvetendő, és a jó nyugdíjat aránylag rövid idő alatt, egyedül ebben a szakmában, el lehet érni.

De ma már politikusnak elmenni is pénzt igényel, főleg Amerikában. Legjobb, ha van saját magadnak. Donald Trump milliárdos, republikánus elnökjelölt, egy jó példa. De a többi jelölt, mindkét pártban, se szegény ember. Ha nincsen elegendő pénze a politikai aspiránsoknak „cukros bácsikat” kell felsorakoztatniuk…akik, a választáshoz szükséges összeget, úgymond „önzetlenül” folyósítani fogják. Az idézőjelben levőben hinnünk kell, mondják. Nagyon kevés a hívő.

A fentiek saját tapasztalataimra épülnek, arra, amit itt Észak Amerikában megfigyeltem. Magyarországi látogatásaim alkalmával, és persze ezt a blog teret vagy négy éve rendszeresen látogatván, azt tapasztalom, hogy óhazámban a cinizmus a politikusokkal (és az államgépezettel) szemben nagyságrenddel magasabb, mint itt Kanadában. Ezek szerint a magyar politikusok nem a fizetésükből élnek….hanem…a befolyásuk eladásából, magyarul korrupcióból. Virul a támogatók/barátok jutalmazása, a szabad pályázatok elkerülése, avagy azok megbundázása.

Ezen gyakorlatok elleni harc meghirdetésében látnám egy valós ellenzéki párt jövőjét, mert ennek megtűrése a rendszer korhadásához vezet. Ez a párt megígérné: Zéró tolerancia a korrupciók és lenyúlásokkal szemben.

Lehetséges ilyesmi?

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr558269554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vektorviktor 1970.01.01. 01:00:00

Álom. Nem lehetséges.

vektorviktor 1970.01.01. 01:00:00

Én egy ellenzék vagy ellenzéki párttól inkább az "élni és az élni hagyni" elv érvényesítését várom. Ám legyenek ők politikusok, üzérkedjenek a befolyással, de JÓL húzzák meg a határt, JÓ HELYEN, hogy ők éljenek, ahogy nekik tetszik, de az ország, település, világ élhessen szintén. Egy általánosan elfogadható szinten. Ez egyfajta új társadalmi egyezmény lehetne. sok szavazó vevő lenne rá. A Fidesz felrúgta ezt, pontosabban rosszul húzta meg a határt. Ennek eredménye 4 millió szegény és a többi folyamatosan elszegényedő. Az, hogy a Fidesz még az elvet is felrúgta: a KSH ez évtől nem számolja tovább a minimális életszínvonalat, nincs kicsit objektívnek nevezhető visszajelzés sem a szegénységről.

13118 1970.01.01. 01:00:00

nem lehetséges. aki kiesik a politikai hatalomból, annak itt vége. Simicska Lajos a cégeivel lassan kiszorul mindenhonnan. most Mészáros Lőrincnek és Andy Vajnának fut a szekere.

301782 1970.01.01. 01:00:00

Megígérni még csak-csak megígérik.... Hiába ismerjük a mondást : ígéret szép szó...stb..stb.. :(

326162 1970.01.01. 01:00:00

Nem lennék politikus, mert nincs ilyen hatalmi vágyam sok pénzt ilyen módon szerezni. Nem is irigylem a politikusokat, mert attól kezdve bírálat alatt állnak, amikor felavatják, és ez olyan kegyetlen eszközökkel megy, hogy legény legyen a talpán, aki bírja. Nehéz úgy a nép javára dolgozni, hogy közben nemtelen támadások érik, és mindenben akadályozza az ellenzék. Ehhez nemes szándék és elhivatottság kell. Kicsiben megtapasztalhatja az ember, akár mit irányít, családot, csoportot, vállalkozást, hogy nagyon erősnek kell lenni jellembélileg, különben elbukik. Azon ívül, ha már hatalmon van valaki, közben is változhat az idők folyamán, fejlődhet, vagy lealacsonyodhat a korrupció szintjére. Ezzel a ciklikus választásokkal viszont azt akadályozzák meg, hogy kiteljesedjen egy-egy kormány vezetése. Helyette én jobbnak tartanám a tagok menesztését, a nép akaratnak megfelelően. Ráadásul nem kellene pártoknak irányítani egy országot, hanem szakértőknek csak. És ezeket a szakértőket munkájuk sikerességéig tartanák pozícióban. Legnagyobb módon az zavar, hogy egy politikust hamarabb lebuktatnak olyan erkölcsi vétség miatt, mint a pl. a nemi erőszak, de a korrupciós lopás miatt alig tudják elítéltetni. Közhatalmilag egyik bűn súlyosabb megítélés alá esik, mint a másik.

60145 1970.01.01. 01:00:00

A norma soha sehol nem valósul meg maradéktalanul. Nálunk 2010 előtt még a korrupcióban sem lehetett bízni. A koalíció a saját anyagi támogatóit is cserbenhagyta, nem csak a választó tömegeket. A Fidesz azonban pontosan fizet. Nem véletlenül tartják Orbánisztánt maffiaállamnak.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 2. vektorviktor (látogató) 2015. 08. 29. 5:23 Érdekes a válaszod. Itt nagy a hangsuly hogy a pályázatokat, állami munkákról beszélek, mindig a szabad verseny alapjén döntsék el. Nem úgy mint sokszor a magán szektorban, ahol a munkát annak adhatod akinek akarod. És szerintem így van ez jól. re 3 és 4 Hmmmm és Valika Kár. re 5. ottezi 2015. 08. 29. 5:59 Nagyjából egyet értek, de a szakértői kormányzás, az vitatott. Elvileg a laikus politikus szakértőkkel van körülvéve akikre hallgat. Ha a kormányt átalakítanánk agy nem megválasztott szakértői csoportra, olyanná változtatnánk mint egy nagyvállalatot, mert azok szakértői vezetée alatt állanak, és a nép befolyása nem lennne olyan hatásos- Az 5 éves ciklusnak vannak hátrányai, nincsen hosszabb távú gondolkodás. Én pártolnám azt hogy , mint az US-ben, hogy csak két periodust szolgálhatna egy vezető.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 6. Atlasz 2015. 08. 29. 6:11 +

337909 1970.01.01. 01:00:00

A politikusok elsősorban emberek. Emberek lévén, olyanok, amilyenek. Jó, többnyire szaremberek, de ha egyszer ilyen a választék?

13118 1970.01.01. 01:00:00

Atlasz a lényeget fogalmazta meg. a Fidesz pontosan fizet, hol trafikkal, hol állami földekkel, hol megrendelésekkel, hol "járadékokkal", mint pl. a Magyar Művészeti akadémia rendes tagjainak és levelező tagjainak. a rendes tagok havi 200 ezer, a levelezők havi 135 ezer forintot kapnak grátisz, mert miért ne kapnának. http://www.mma.hu/rendes-tagok

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 9. Csokifalat 2015. 08. 29. 6:22 A politikusok álltalában nem szakemberek, jobban mondva, a politikus nem szakma. Szakemberek vannak az Állam aparátusban. re 10. Hmmmm 2015. 08. 29. 6:32 Nem tudom ennek van e itteni megfelelője, de az hogy a kormány a kötelességeit rendesen fizeti, azt nem tartom hátránynak. Ismétlem, a korrupciót, a favoritizmust tartom annak.

286278 1970.01.01. 01:00:00

A bugyiárus Trumant is a sötét oldal segítte elnöki posztba. Kennedynél hallottuk a papa maffiás kapcsolatait. Nixont sem a tisztakezű oldalról ismerjük. Részeges Bush csalással került hatalomra. Vannak, akikről "még" nem tudni semmit. Fegyverlobby? Maffia? Olajlobby? A politikus mindenhol ugyanaz, néhány (skandináv?) ellenpéldától eltekintve. Ha nem ő, akkor a papa, a nagypapa (és ez főleg a nyugati demokráciáknál érvényes) keze volt szaros. 100 év múlva (ha lesz) Orbán pápa, a hentes és mészáros nagynevű, tiszteletreméltó, bár gazdag családként, nagy humanistaként szerepel majd. Angliában a rabszolgaság 1833-as felszámolását követően a rabszolgatartók jelentős kárpótlást kaptak: mai értéken számítva 16-17 milliárd fontot. „A negyvenhatezer brit rabszolgatartó kompenzálása egészen 2009-ig tartott:))) Egyebek között William Gladstone, George Orwell, Graham Green, Elizabeth Barrett Browning ősei, de még David Cameron egy távoli felmenője is szerepel a kárpótoltak listáján. Kapásból két tiszteletreméltó politikus:)) Nekünk a Fidesz aljassága óriási, de a nagyokhoz képest mégis csak kisdobosok:) A nagy különbség az, hogy a Kelet-európai (magyar) politikusok most aljasak, a fejlett, humanista nyugat politikusainál a nagypapa volt aljas.

286278 1970.01.01. 01:00:00

http://www.theguardian.com/world/2015/jul/12/british-history-slavery-buried-scale-revealed

337519 1970.01.01. 01:00:00

Józan írás, tetszik. Az üvegzseb-program meghirdetése miatt kétszer is az SZDSZ-re szavaztam - na jó, volt ott más is, annak idején minden szinten a leghaladóbb pártnak tűnt. Még nem sikerült megvalósítani. A fidesz talán jó tanulópénz a számunkra.

13118 1970.01.01. 01:00:00

11. little (szerkesztő) látszik nem vagy jártas. :))) ez a művészeti társaság 1992-ben alakult civil szervezetnek. aztán hogy hogy nem, 2011-ben az Orbán kormány köztestületté nyilvánította, az Alaptörvénybe is bekerültek, a tagok azóta kapnak zsebpénzt az államtól, vagyis le vannak fizetve és hatalmat is kaptak a magyar művészeti élet felett, cserébe a tagok lojalitás adnak az Orbán-kormány felé. elnökük Fekete György. az átváltozáskor sok neves művész kilépett, köztük Korniss Péter, Szakonyi Károly, Cserhalmi György, Ekler Dezső, Rost Andrea, Kaján Tibor is.

337519 1970.01.01. 01:00:00

15. Hmmmm Most néztem meg a linket. Haumannt és Husztit többre tartottam. Ez van. De hogy a semmiért lóvét kapjanak és el is fogadják - ez maga a megvásárolhatóság. Kiábrándító. Egyébként erről nem tudtam.

338302 1970.01.01. 01:00:00

Kedves little... Szerintem mi magyarok nem vagyunk cinikusabbak mint más nemzetek, ideértve Canadát, vagy Amerikát... Amit te cinizmusnak nézel azt mi józanságnak gondoljuk... Mondok egy példát... A kormány ezerrel reklámozza hogy a gazdasági mutatók rendkívűl kedvezően alakulnak.. Ezért a kormány képes több milliárdot költeni arra hogy a Fidesz kormány nagyon is sikeres politikáját folytat.. Az utca embere meg röhög, és örömében támogat egy ellenkampányt... Szerintem nálunk magyaroknál a politikusok alapvetően nem a korrupcio miatt lesznek politikusok, csak mikor azok lesznek, egyszercsak észreveszi hogy bizonyos dolgokért esetleg kaphat százmilliókat zsebbe, ha hallgat... Ebben az országban erre senki nbem mond nemet, Amerikáűban vagy Canadában ez teljesen másként fest...

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 12. Purigator 2015. 08. 29. 8:30 Amit írsz az a mult, kissé cinikusan. De én a jövőről beszélek, hogy mi legyen a mi követelésünk a politikusainktól. Hogy kinek mit csinált az őse, vagy a nagyapja, az nálam nem igen számít, arról az illető nem tehet . re 15. Hmmmm 2015. 08. 29. 9:27 Most már értem. Ha ezzel támogatás jár, azaz leveszik őket a listáról ha a Fiderszt kritizálják, az nem helyes. re 16. Nyírfa2 2015. 08. 29. 10:02 Hello.

13118 1970.01.01. 01:00:00

16. Nyírfa2 több területen is vannak lefizetett elkötelezettjei az adófizetők pénzéből, Orbán ügyesen csinálja. ezzel ma már olyan pozíciót szerzett, hogy annak adat doktori címet, akinek akar. így adatott annak a kézilabda edzőnek is, szerintem nemsokára visszaadatja Schmitt plagi Pálnak is.

338199 1970.01.01. 01:00:00

Jól eltérített ez az MMA, ottfelejtkeztem az oldalukon kicsit, megnéztem a 2015-ös pályázati eredményeket, hát érdekes. Másfél milliárdos igényre végül megszavazta 160 milliót, sok a teljesen elutasított pályázat, kevesen kaptak annyit, amennyit kértek, például kiugró a NEMKAKA budapesti székhellyel művészeti programra kért négymilliót és mind meg is kapta. Mi lehet ez a NEMKAKA?

337909 1970.01.01. 01:00:00

Nemkaka? Büdös? Akkor szar.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 17. Szentpeter... 2015. 08. 29. 10:26 Egyet értek a cinizmus mindeütt jelen van. De azt hogy a politikusok korruptok mialatt kormányoznak, (azaz saját vagyonukat növellik illegális pénzből), az jóval rosszabb lehet nálatok, és hasonló országokban, mert itt az olyan, mint a húgoddal lefeküdni. Az hogy a választásnál pénz adókra, "halgatniuk" kell az más tészta, az itt is megy, és nem jó, de az mégis más mint a korrupció.

337519 1970.01.01. 01:00:00

19. Hmmmm . A Mocsai-Schmitt vonal a leépülő társadalom jelképe. Egy igazi, orwelli közmunka-társadalomé.

13118 1970.01.01. 01:00:00

23. Nyírfa2 a befolyásos értelmiség túlnyomó többsége Orbán lojális fizetett embere. pénzzel és hatalommal felruházva, amit egyiküktől-másikuktól bármikor visszavonhat. az emberei lefedik a teljes társadalmat. az Orbán-rezsim csak belülről buktatható meg.

337519 1970.01.01. 01:00:00

24. Hmmmm A társadalmi elégedetlenség még nem érte el e kritikus szintet. De vannak számosan, különösen a háttérben, akikre kormányváltás esetén lehetne támaszkodni. Abszolút el tudom képzelni, hogy adott esetben Bajnai visszatérjen. Emlékszel yankari linkjére, melyben az USA egy magyarországi forgatókönyvét lehetett olvasni? Nem lehet tudni, mit hoz egy jövő évi republikánus győzelem.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 25. Nyírfa2 2015. 08. 29. 13:42 A jó Isten mentsen egy republikánus gyözelemtől. Ha te (ha a fentit jól értem) abban reménykedsz mint hogy az "jó" lesz a MO-i politikai scenárióra, tényleg megfordult az a világ amit én ismerek.

13118 1970.01.01. 01:00:00

25. Nyírfa2 nincs társadalmi elégedetlenség, csak lokális alkalmankénti hőzöngés. pl. ilyan: Béla lehet közmunkás, én nem? akinek munkája van kussol, nehogy kirúgják. a közszféra meg eleve lojalitásra épült. a tehetségese és fiatalja kapja magát, elmegy külföldre. csak az öregek óbégatnak minden irányból, mert kihaló védettek.

337519 1970.01.01. 01:00:00

26. little Nem reménykedem, little, egyáltalán, csak számításba veszem, hiszen, tudtommal van esélyük. Akár írhatnál is az elnökválasztásról, itthon kevés az információ.

337519 1970.01.01. 01:00:00

27. Hmmmm A napokban aláírtam Az Új Magyar Köztársaságért aláírásgyűjtő ívét - népszavazás 4 kérdésben. Beszélgettünk is röviden, már írtam, azt hiszem Péternél, hogy nem is a fideszt tartják nagy falatnak, hanem a jobbikot. Feltett szándékuk, hogy felvilágosító munkával elhozzák tőlük a fiatalokat. Én csak drukkolni tudok nekik, és megajándékozom őket a bizalmammal. Abban biztos vagyok, hogy van kiút M.o. számára, csak abban nem, hogy ezt megérem. Bár nagyon szeretném! :)

60145 1970.01.01. 01:00:00

24. Hmmmm: Az állampárt lassanként elvette a független értelmiségiek anyagi forrásait (van, amivel csak próbálkozott). Így aztán senkit sem vádolok, ha nem akar kilépni a MMA-ból, meg a hasonló kvázi civil szervezetekből. A független médiát a koalíció elárulta, kiszolgáltatottá tette, ma már az állampárté. Igen, ahogy Hofi mondta: 23. Nyírfa2 Ma már a szar húzza le a vécét!

13118 1970.01.01. 01:00:00

népszavazás 4 kérdésben ... aláírásgyűjtő ív. elfoglaltság az aláírásgyűjtőknek, pedig mehetnének moziba, vagy olvashatnának könyvet. Jobbikosoktól elhozni fiatalokat ... az egyetemisták 2/3-a Jobbikos. velük nincs gond, diploma után zömük megy külföldre. hanem a közel 3 millió nyugdíjas. :))) na, őket aztán meggyőzni lehetetlen.

70185 1970.01.01. 01:00:00

A véleményem a politikusokról: A választási hadjárat idején kortesbeszédet mond a képviselőjelölt. Megállás nélkül szidja a kormányt, az országgyűlési képviselőket. Korrupt gazfickóknak mondja őket, akik csak lopni és hazudni tudnak. Valaki megkérdezi a tömegből: - És ön mit akar ellenük tenni? - Tenni? Semmit! Be akarok jutni közéjük!" És ez nálunk nem vicc.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 32. hapsi 2015. 08. 29. 14:42 +

13118 1970.01.01. 01:00:00

30. Atlasz vádolni nem vádolok senkit, aki MMA tag, nem véletlenül az. ma már az MTA-ban is azok tagok és kapják a pénzt, akik lojálisak. ez a jelenség nem mai keletű, így volt ez Kádár idején is, a maiak közül sokan voltak akkor is lojálisak.

337519 1970.01.01. 01:00:00

30. Atlasz Igen, kis magyar abszurd.

337519 1970.01.01. 01:00:00

31. Hmmmm Ha megérem, jövőre én is a nyugdíjsasok táborát fogom erősíteni. Úgyhogy, egy nyögdíjassal kevesebbet kell majd meggyőzni. :) Én kevésbé vagyok borúlátó, mint Te.

44711 1970.01.01. 01:00:00

Little, politikusok ? Csak a hatalom kifutófiúi. Még azok is, akikről nem is gondolnád. Bush vagy Obama ? A személy teljesen mindegy, az a kérdés, mit rendelnek megtőlük.

336586 1970.01.01. 01:00:00

37. Cuba Libre c.C. 2015. 08. 29. 15:16 Az emberek annyira el vannak hülyítve a fejlett országokban is, hogy a politikusoktól a fizetésüket irigylik. Ugyanakkor a tulajdon alpján munka nélkül bezsebelt jövedelmeket nem, a politikusoktól sem. Régebben volt Helmuth Zilk Bécs polgármestere. Amikor nyugdíjba ment, akkor hirtelen beválasztották egy komolyabb svájci felügyelö bizottságba. Little szerint ez nem korrupció, gondolom. Pedig a magántulajdon maga a korrupció.

Virág elvtárs s.k. 1970.01.01. 01:00:00

Lehet szidni az MMA-t, de amit ők szétosztanak, azok csak morzsák a művészeti életbe benyomult, és többnyire SZDSZ közeli liberálfasiszta művészet haszonlesői által szétosztott pénzekhez képest.

44711 1970.01.01. 01:00:00

38.Napos igen, erről olvastam, ahogyan Gerhard Schrőder is tudta, miként tegye pénzzé a német demokráciáért kifejtett fáradozásait. Őt csak annyi menti fel részemről, hogy legalább igyekezett a normálisabb oldal felé orientálódni. Az valóban érdekes, hogy éppen az amerikaiak / és canadaiak/ hiszik azt, hogy számít bármit is a politikus személye. Szórakoztató értéke persze van , de azt hinni, hogy az merikai elnöknek van döntési jogosultsága a Fehér Ház személyzetén kívül is, egyszerűen naivitás. Minden időben olyan elnököket és olyan politikusokat gyártanak, akikre szükségük van, felcicomázzák és a sajtóban eladják őket. Haidert és Mőllemant pedig időben megölték, amikor kezdtek önállósodni. Érdekes, hogy Zilket említed. Egyszer szembesétált az Algarve-on, abban az időben, amikor a merénylet miatt híres lett. A tv-ből emlékeztem rá, mert elég sok német tv-t néztünk akkoriban a helyi adások mellett, éppen az új barátnőjével volt. Bár akkoriban a fantáziámban inkább Verona Feldbusch csodálatos lábai játszottak kiemelkedő szerepet.

320591 1970.01.01. 01:00:00

Little! Nem lehetséges pillanatnyilag. Itt a magát két olsalnak nevező politikusi réteg gyakorlatilag egyetlen dologban ért egyet: minél jobban mélyíteni a szakadékot egy oaoírvékony elit réteg és a széles tömegek között. Az összefonódás közöttük olyan mértékű, hogy azt pillanatnyilag megbontani lehetetlen. Ráadásul az első körben nem éppen a legokosabbak kerültek helyzetbe, hogy finom legyek. A megítélésük nem cinizmus a közember részéről, hanerm sajnos tapintható valóság. Ráadásul a menekült áradat ma felül is ír mindent, ami hétköznapi politika! Pillanatnyilag komoly vészhelyzet van az országban s változatlanul nem a vezető erők összpontosítására törekednek, hanem a szakadékok mélyítéséra, bármi áron! De az írás nekem nagyon tetszett, érdemes is lenne sokáig vitatkozni róla,,, de hát.most éppen nem azt az időt éli az ország...

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 37. Cuba Libre c.C. 2015. 08. 29. 15:16 Mint a posztomban is írtam a nyugalomba vonult politikusokra nagy jövő vár, még ha (véleményem szerint) nagy balfácánok is voltak. Pl Tony Blair. Teljesen haszontalan ember, mégis komoly sóhivatali pozicióknban tündököl. De míg megválasztottan szolgálnak, pénzt elfogadni az egy "nono". Mig megválasztani kell őket, kénytelenek a választók érdekeit képviselni, különben nem lesznek ujra választva. Ez Orbánra is kell hogy vonatkozzon. Ez a szisztéma, én jobbat nem tudok. re 39. Virág elvtárs s.k. (látogató) 2015. 08. 29. 16:21 Hello re 38. napos 2015. 08. 29. 15:34 "Pedig a magántulajdon maga a korrupció." Ez marhaság. re 41. Quick 2015. 08. 29. 16:25 Az kerül hatalomra akit megválasztanak vagy ujra választanak. Ha nincsen egy életrevaló ellenzék az nagy kár. A menekült helyzet tényleg felül ír sok mindent, jó példa arra hogy a politikusok dolga minden csak nem könnyű. (Zárójelben a menekültek sorsa is minden csak nem könnyű).

338311 1970.01.01. 01:00:00

Milyen érdekes a politikát belülről megfigyelni. Pár évvel ezelőtt egy jó ismerősöm meghívására - aki évekig tartományi képviselő volt -, végigültem egy kora délutáni parlamenti vitát, fenn a karzaton, ahol beszélgetni is tudtunk. Ismerősöm ekkor már a munkaügyi miniszter személyi titkára volt és mellettem ülve kommentálta az éppen felszólaló politikus személyét." Ez egy rettenetes ember", jelentette ki az ellenzék egyik éppen beszélő politikusáról, mert neki mint titkárnak ki kellett elégíteni az ellenzék által kért adatokat, miniszteri belső döntések végrehajtásának módozatait. És ez valahogy soha nem sikerült. A másik olyan mint egy színész, nem tudni, hogy mikor melyik szerepet játssza, és így tovább, végigkommentálva a fél délutánt megtudtam minden megfigyelhető jót és rosszat a politikusainkról. Ezek az ülések nyilvánosak, emberek jöttek, mentek, leültek, jegyzeteket készítettek. Majd elmentünk egy vendéglőbe és átbeszéltük a délután hátralevő részét a politikusokról. Nélkülük megáll az élet, egy nyugodtabb társadalomban, mint ez itt Kanadában, nem köti ideológiai fegyelem a képviselőt, hanem egyéni értelmezése, és a folytonos értekezletek azok, ahol a pártok napi stratégiája formálódik.(Ezt egyébként is elég szélesen alkalmazzák, hiszen egy pártnak van jobb, bal és közép képviselete.) Magán felszólalásaikban követni kell a megválasztók érdekeit, de ha stratégia formálódik a hatalom vagy az ellenzék indítványai megkövetelik a párt fegyelmet. Érdekes kettősség, de konszenzuson alapulva mind a kettőt lehet képviselni, hiszen a elkötelezettség háttere mégis egy ideológiai alap, de nem európai merevségű.

60145 1970.01.01. 01:00:00

34. Hmmmm : Nem minden akadémikust Pálinkás József kreatúrája. Most olvasom a Hazám díj kitüntetettjei között Solymosi Frigyes interjúját László Ágnes kötetében. Jobboldali konzervatív - és tisztességes, lelkiismeretes ember.

60145 1970.01.01. 01:00:00

43. BundiB : Ez szép, árnyalt komment. Kösz!

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 43. BundiB 2015. 08. 29. 22:33 +

vektorviktor 1970.01.01. 01:00:00

7. little azt hiszem nem gondoltad végig azt, amit a 2-ben írtam érted, valamit sejtesz :) nem teljesen véletlenül hoztam ezt szóba pont nálad pont itt olvastam nálad arról, hogy mennyire szabadságpártiak az emberek észak amerikában és hogyan változik ez a százalék kelet felé haladva vesd össze azzal egyébként persze az a kívánatos, hogy szabad és átlátható és korrupció mentes állami pályázatok és üvegzsebű politikusok, naná! csakhogy ez nincs, itthon nagyon nincs ugyanakkor átlépnek egy határt, mikor megjelennek a jól menő milliárdos cégnél és erővel, maffia módszerekkel eladásra kényszerítik a tulajt, vagy éppen egyéb termelő eszközt veszenk el erővel az emberektől, legyen az föld, bármi, és lehet tudni, hogy politikus gyűjtögető áll a háttérben, mert helyben mindent lehet tudni... erre mondtam, hogy a fidesz átlépett ebben egy olyan határt, amit eddig még úgy ahogy tiszteletben tartottak ez vezet a jobbik erősödéséhez felrúgták az élni és élni hagyni elvét új társadalmi szerződésnek alapja lenne ez pedig, mert a kapitalizmus eleve rabló rendszer, a kommunista meg diktatúra kell egy új szerződés az élni és élni hagyni elve alapján lásd Kádár legvidámabb barakkja /dióhéjban/

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 47. vektorviktor (látogató) 2015. 08. 30. 9:10 "kell egy új szerződés az élni és élni hagyni elve alapján lásd Kádár legvidámabb barakkja" Egyet értek, de abban nem vagyok egyáltalan biztos hogy ez Kádár alatt így volt. Jó példa erre annak idején egy mérnök barátom, aki miközben állásban volt egy gyárnál (!!!) minden idejét börtáskák maszek gyártására, és azok vásárokon való forgalmazására fordította, amiben a felesége is segítette. Az engedélyt ami erre akkoriban kellett, befolyásaik alapján kapták, a kormány erre másnak engedélyt nem adott, nem volt versenytársuk, ennek következtében komoly pénzeket csináltak....a rendszerváltásig, amikortól erre engedély nem kellett és a verseny ami keletkezett, "maszek" üzletük romlásáhioz vezetett. Ismétlem, az összes állami munkát, és állást nyilt szabadverseny alapján kelleneválasztani, és a politikusok és az állami tisztviselők visszaéléset, komolyan büntetni kellene. Mint itt, ha nagy ritkán ez előfordul. A kis cégek felvásárlása, amiről írsz, az itt is megy és sajnálatos, de nincsen kényszer, felajánlanak egy jó árat a tulaj eladja....