Siem Reapból, (Kambodzsa) érkeztünk. Egy óra repülővel. Kora este volt mire Hanoiban landoltunk. Nejemmel és fiammal három napra jöttünk. Ahogy a gép taxizott az ablakból látni lehetett egypár MIG (vagy Mirage?) vadász gépet, amolyan fordított U alakú mini hangárok alatt, a reptér szélén. Gondolom Hanoi repülőterét olykor katonaság is használhatja.
Csak kézipoggyászunk volt. Irány az útlevél vizsgálat, de előtte a vízumot is meg kellett vennünk. 25 dolcsiért. Voltak bőven, jó néhány sor alakult. A mienkét valami vita tartotta fel. Egy orosz fiatalember hangoskodott, hogy az ő vízumát már kifizették, és az utazási iroda ide küldte. A vietnami funkcionárius csak nem értette, pénzt követelt.
Na, sort váltottunk. A vízummal az útlevélben simán átjutottunk a vámon. Kiléptünk a nagy váróterembe, ahol a taxisok rögvest lerohantak. De mi inkább a hivatalos taxi bódéjához mentünk. Megmondtuk a hotel nevét és az utat itt előre kifizettük. Gondolom így drágább volt. Máris jött a sofőr. Fehér vasalt ingben, jó benyomást keltett. Egy újnak kinéző légkondicionált Camryhez mentünk.
A sötétben néztem ki az ablakon. Egy magasított gyorsúton hajtottunk, hasonlón a Ferihegyről be jövőhez. Jobbra, balra kis, sűrűn épített házak, majd bérházak, megspékelve kis éttermekkel, kávéházakkal.
Negyven perc múlva hotelunkhoz értünk, ami Hanoi egyik legjobbja. A fiam foglalta, nem kérdeztem mennyibe került. Neve Metropole Hotel, 1901-ben épült, francia koloniális stílusban. Az Operától egy kőhajításra. A francia negyedben.
Nagy flanccal fogadnak, népviseletbe öltözött (japán kimonóra emlékeztet) lányok hajlongnak és liftes fiúk és mindenki. Letettük cuccunkat a szobánkba. Lementünk a hotel kertjében levő uszodához. Mellette a bár és az egyik étterem. „Jobb” emberek nagyszámban, dekadens atmoszféra. A bárban egy mélyhangú fekete amerikai nő énekelt. Rendeltem egy martinit, a helyhez úgy éreztem martini illik. Ezután már csak vártam, mikor jön velem szembe Graham Greene, aki állítólag anno szeretett itt tartózkodni.
Egy idő múlva, ugyan már késő volt, elhatároztuk, hogy elmegyünk sétálni. A hotel a belvároshoz közel volt. Egy kis tó van itt. Körülötte sétány. Na de a tó partjához át kellett menni egy forgalmas bulváron, mopedek és autók szüntelen áradatán.
Nyoma sem volt gyalogos átkelőhelynek. Lehetetlen feladatnak tűnt. Végre egy lámpás út kereszteződéshez értünk, de még itt is a zöldben, veszélyesnek tűnt. A mopedesek nem állnak meg egy piros lámpára. De téged, ha higgadt vagy, ügyesen elkerülnek. Az egész egy víz alatti haliskolára emlékeztet. Ott is a halak tömegével jönnek, de egy se ütközik beléd.
Az enyhe, nyárnak tűnő éjszakában, mellesleg 2008 Februárja volt, hihetetlennek tűnt, hogy itt kb. 40 éve amerikai bombázások voltak. Nagy volt az élet, fiatalok, szerelmespárok tömegével korzóztak, a kávéházak kinti asztalai tele voltak emberekkel.
Hanoi, ma Vietnam fővárosa, 2 és fél milliós. A volt Észak Vietnam fővárosa, a második legnagyobb vietnami város. Saigon, mai neve Ho Chi Minh City, az első. A két város közül Hanoit tartják a szebbnek, főleg a francia építkezés maradványai miatt. Az épületeken kívül, jó francia szokás szerint, találsz széles bulvárokat árnyas fákkal szegélyezve. Ezek mind Párizsra emlékeztetnek.
Az igazság az, hogy az utóbbi időkben Vietnám egy kedvelt turista céllá fejlődött. Egész évben jó a klíma. A tengerpart állítólag csodás. Jó néhány nyaraló kombinátot építettek, ahova télen Európából, vagy Észak Amerikából, és legújabban Kínából, iderepülhetsz és egy kellemes hetet eltölthetsz. Thaifölddel versenyeznek, ahol ez már régóta megy.
A kalandosabb egyéni utazó a két nagyváros felfedezésén kívül, vehet vonatjegyet. Az ország nagyon szép, néhol hegyes, hosszú és keskeny. Hosszában lehet vonatozni, itt ott leszállni és nem egy érdekes települést lehet így meglátogatni.
Vietnamban a konyha is nagyon jó. Az ázsiai alap nem kevés francia behatással csodákat produkál. Az árak nem magasak. A lakosság imád jól enni. Minden friss. Már van egy réteg vietnami, akiknek van pénzük étterembe járni. Nem úgy, mint Kambodzsában, Hanoiban az éttermek helybéliekkel vannak tele, nem turistákkal.
Hotelunkban érkezésnél egy nagy tábla is üdvözölt. Miszerint három napra a hotel nagy éttermének konyháját egy párizsi három Michelin csillagos étterem séfje fogja átvenni. És hogy vegyél jegyet az elfelejtettem hány fogásos vacsorára. 150 dolcsi fejenként. Nem mintha már nyúltam volna a bukszámhoz, de nagy betűkkel egy átlós papír csíkon a lehangoló értesítés: „sajnáljuk, minden jegy el lett adva!”
Hogy az étkezés másik ár végletet is megemlítsem, Hanoi híres az utcán (járdán) készített olcsó, ideiglenes étkezőiről. Reggel jelennek meg, valahonnan a külvárosból vagy vidékről. Kiválasztanak egy utcasarkot, gondolom minden nap ugyanazt, és komoly főzésbe kezdenek. Hozzák a gáz főzőkészüléket, kondérokat, vizet, az alapanyagokat. Délelőtt 10-kor már készül a csontleves alap. Később kiteszik a faszenes grillt, a kis gyerek plasztik székeket és asztalokat ahol a kuncsaftok délben és este enni fognak. Fillérekért lehet jól enni.
De eltérek, vissza a mi rövid Hanoi látogatásunkhoz. Mivel reggeli ebben a hotelben igencsak drága lett volna, első nap elhatároztuk, hogy elmegyünk reggelizni abba a kis presszóba ahova Catherine Deneuve járt, amikor az Indochine című filmet itt forgatták, 1992-ben. A neve Kinh Doh Café. A hotel előtt megegyeztünk két bicikli cyclos-al (itt pousses-nek hívják ezeket), és nosza, elvittek minket. Ez a hely a Régi Városban volt, ami maga egy attrakció. Tele érdekes sikátorokkal, boltokkal, éttermekkel. Egy cyclos-al, avagy gyalog is, élvezet itt kóborolni.
Fiam erősködött, hogy megnézi Ho Mauzóleumát. Ide mi nem mentünk. Elmentünk viszont közösen egy nagyon érdekes ajánlott múzeumba, a Hanoi Museum of Ethnology-ba. Magyarul: Néprajzi Múzeum. Megérte. A múzeumban megismerheted a mai Vietnamot megelőző törzseket, azok életmódját a kőkorszaktól máig. Hűen épített és megőrzött szerszámok, ruhák, házak találhatók. Van egy kívülálló skanzen rész is. Érdekesek a lábakra épített (vadállatokat, kígyókat elkerülendő) hosszú, közös házak, az evés és szexuális szokások, egy szó, mint száz, nagyon tetszett.
Hanoi jó benyomást tesz a látogatóban. Dacára hogy mindenki amerikainak nézett, a legkedvesebb bánásmódban részesültünk mindenütt. A város tele van kis butikokkal. A selyem ipar, jade és abból készült cuccok/ékszerek ténylegesen szépek.
Van egy nagy fedett piac, ami nagyon látványos. Itt sokféle madarakat is árulnak a millió féle ismeretlen fűszer, zöldség, stb. mellett.
Csak egy dologra kell vigyázni. Mint annakidején az olasz líra, a vietnámi pénz is, a dong, nagyon alacsony értékű. Egy dollár 20 ezer dong. Szóval egy ebéd, ami 20 dollár 400000 dong-ba fog kerülni. Nekem ezek a nagy számok sosem voltak barátaim. Könnyű egy nullát tévedni.
PS
Itt egy 4 perces video egy kis sétával, Hanoiban. Jó szórakozást.