Március 21.-én lesz a 10 éves évfordulója ennek a “sorry” háborúnak.
A nyugati médiában van cikkezés bőven, sokan akik akkor buzgón támogatták ma beismerik hogy felesleges volt, sok életbe került. Na nem mindenki…
Itt a bloggon, de még az NOL-en is, eddig csend uralkodott. Persze van még két nap. De van Magyarországon másról is beszélni…. és ez a hóvihar!
De vissza az évfordulóhoz. Miért is kezdődött? Talán te tudod. Ha nem vegyél egy (vagy több) kártyát a lenti listából:
1 G.W Bush így akarta. Apukájának akarta bizonyítani hogy ő ezt a problémát meg tudja véglegesen oldani.
2 Befolyásos csoport (úgynevezett neokonzervatívok), az ifjabb Bushhoz közelállók, rábeszélték hogy a demokráciát ha kell erővel is lehet terjeszteni.
3 Szadamnak olyan fegyverei vannak/készűlnek amivel “árthat nekünk” (értsd a nyugatnak).
4 Szadam megérdemli. Véres kezű diktátor. Jobb Irak lesz utána.
5 Olaj van ott és nem kevés.
6 Szadam nyíltan támogatja a PLO-t.
7 Hadseregünknek nem árt néha egy kis csetepaté, ha sokáig béke van még a budgetünket is visszavághatják.
8 Nem árt ezeket az új fegyvereket kipróbálni, az öregeket elhasználni.
Szerintem, bár a 3-es kártya teljes fantáziának bizonyult, a többi bizony mind tényező volt. NB, a harmadik kártyáról csupán annyit hogy (saját tapasztalatom szerint) az alkalmazottak (ebben az esetben a CIA) majdnem mindig tálcán szolgálják fel azt az eredményt amiről sejtik hogy a nagyfőnök szeretne. Ha valami szürkének néz ki és a fönök a fehért szereti biztos lehetsz hogy az elemzés után nem marad szürke, de nem is lesz fekete. Váll veregetés, még talán előléptetés is következhet ilyen jó/alapos munka után.
A nemzetközi téren Tony Blairre jutott a hitelesítő szerep. Ő két végén égette a gyertyáját e cél érdekében.
A “bizonyítékokat” mint tudjuk az ENSZ előtt hatásos videóval, stb. prezentálták. Nem kissebb hitelű államférfit dobtak be mint az akkori US hadügy miniszterét, Colin Powellt a viccet nem ismerő katonát. (Megjegyzem újabban jópárszor hallottam saját szájából mennyire nem büszke erre a szereplésére).
Ugyan az ENSZ sosem szankcionálta, ez kaput nyitott a háborús tervek befejézésére és támadás kezdetére. Nem kevés “követő” csatlakozott a “coalition of willing” táborba. Beleértve majdnem az összes országot az egykori “szocialista táborból” … Romániát kivéve. Említendő hogy a franciák és a németek nem csatlakoztak. Kanada is nemet mondott. Erre sok kanadai, magam is, büszke volt.
OK. Forgassuk előre ezt a szalagot. Szóval jobb az élet most Irakban mint Szadam idejében volt? Őket kellene megkérdezni. Gondolom azokat akik ártatlanul meghaltak már nem lehet. Több mint százezer irakiról beszélünk. Azok sokaságát pedig akik megcsonkultak, szeretetteiket, házukat elvesztettek, talán szintén nem érdemes. Hogy a közel öt ezer amerikait és a többi nációk elesetteit ne is említsem.
Eredményes volt ez a háború a terror elleni küzdelemben? Hmmm. Előfordulhat hogy az ellenkezőjét érte el? Ennek eldöntését rád hagyom.
http://www.economist.com/blogs/democracyinamerica/2013/03/iraq-war
