elso

ujrakezdek

ujrakezdek

Klubokról. Régen és most.

1970. január 01. - littke

Szüleim mesélték gyerekkoromban hogy az "ostrom előtt" tagjai voltak egy klubnak. Valahol a Duna mellett volt. Volt egy kerthelység, étterem, lehetett bridzsezni. Evezni jártak oda és teniszezni is lehetett.

Kiskoromban, az 50-es években, az átkosban, keresztanyám és udvarlója néha elvitt az akkori „klub” megfelelőjébe, a vállalati evezős klubjukba. A Furnér és Lemez Műveknél dolgoztak mindketten. Tudod, ha anno arra jártál Újpesten, innen eredt az az istentelen bűz. Akkoriban igazi enyvet használtak a gyártásához. Az udvarló (és későbbi férj) itt főkönyvelő volt. A F. L. Műveknek volt egy csónakháza. Néha hétvégeken kimentek, olykor elvittek engem is, és mentünk evezni. Mármint én a kormányos voltam. Fel a Dunán, a Szentendrei sziget mellett, nagyon kellemes emlékek ezek.

Elemis koromban teniszezni jártam a közeli Vasasba, Pasaréten. Sok gyerek volt, kevés tenisz jutott egyre. Ha nem játszottál, uzsgyi, gyomirtás a pályák körül. El ne felejtsem, hogy elemi előtt a Fenyves úti Iskolában külön tornára is jártam. A híres Korondi Margit édesapja tartotta. Néha elhívta leányát, hogy tornabemutatót tartson. Na, az tudott tornázni! Nemsokára olimpiai bajnok lett Helsinkiben.

Korondi Margit

Később, gimnazista koromban, újra tornázni kezdtem. Megint csak a közelünkben, a Vasas Klubban. Hetente kétszer vagy háromszor jártam.  De a talajtorna különösen nehezen ment. Mindez arra jó volt, hogy a gimiben a tornaórán én voltam az osztály legjobb tornásza.

A mérnökegyetemen súlyt kezdtem emelni. Nem sokáig, a borozás és a bulizás jobban tetszett. A kettő együtt nem megy.


Kanadába érkezésünk után Torontóban, elkezdtünk megint teniszezni. Sok, a város által segített tenisz klub van. Egybe, a házunkhoz közel levőhöz, beiratkoztunk. Nem volt drága. Ha télen is játszani akartál, volt egy buborék, és télen játszani drága volt.

Toronto, Davisville Tenisz Club

Mindenkinek volt egy név címkéje, amin rajta volt a tenisztudásod (kezdő, közepes, haladó) és kitehetted a címkédet egy nagy menetrend táblára, és így veled egyenlő nívójú ismeretlen játékossal lehetett játszani. Munka után általában párost, mert sokan voltak. Szóval nem kellett partnerről sem gondoskodni, csak a megfelelő időben megjelenni.

Toronto, Rosedale Golf Club

Kanadában a városoknak vannak teljesen ingyenes uszodái, tenisz, golf, de még hoki (műjég) pályái is. Erre költenek pénzt. És vannak teljesen magán klubok is. Ezek elegánsak és drágák. A legdrágább torontói golfklubba belépni, ha felvesznek, mert váró lista van, százezer dollár belépőt jelent, és több ezer az évi tagdíj. Egyes magas állásban mindezt a vállalatod fizeti, mert ilyen helyen sok jó üzleti kapcsolatot lehet találni.

LRC, Hong Kong

Talán a klubokról beszélve itt megemlítem a bevándorlók által alakított Magyar (Német, Lengyel, stb.) „házakat” ahova alacsony évi díjért az itteni emigránsok járhatnak. Ezek persze nem sporttal kapcsolatosak, ugyan van foci és horgászat. Mi is tagjai vagyunk az Ottawai Magyar Háznak. Gyakran megyünk az évente rendezett táncokra, vacsorákra, meghívott otthoni művészek estéire. Van gyerekeknek vasárnapi nyelvoktatás, és néptánc iskola.

A klubélet igazi művészetét azonban, mint tudjuk, az angolok vitték a legmagasabb szintre. London magán klubjai híresek. Sokáig a nők ki voltak zárva, illetve nekik saját klubjaik voltak.  A klubélet igazán fontos volt a gyarmatokon. Ma már alig vannak gyarmatok, de a klubszellem egyes helyen megmaradt. Például Hong Kongban, ahol egyik fiam él. Jól ismerem az ottani club életet. Fiamék a 130 éve megalakított LRC-nak tagjai, ami Ladies Recreation Club-ot jelent. Kezdetben az itt élő angol tisztviselők feleségeinek volt ez a klubja.

LRC, Hong Kong

Az LRC társasági klub, de van sportra bőven alkalom. Ami nagy dolog Hong Kongban, van a klubnak vagy 200 kocsira elegendő saját parkolója is. Van több étterem, bár, stb. A klub Hong Kong toronyházai közé van bepréselődve. Van 10 teniszpálya, némelyik fedett, némelyik az épület tetején. Vannak badminton pályák, squash, kugli és tornaterem. Kártyázhatsz, játszhatsz a bridge csapatban. Van könyvtár, fodrász, manikűr, masszőz. Van két olimpiai méretű medence, egy fedett és egy nyílt. Reggeltől késő éjszakáig nyitva van.

A nap minden szakában nagy az élet. Úgy tűnik, mindenki mindenkit ismer. Saccolásom szerint van vagy 100 alkalmazott. Szolgák sürögnek, koktélokat visznek. Pincérek forognak gőzölgő fogásokat visznek a kerthelységbe. Trénerek okítanak úszni, teniszezni.

Ide mehetsz hétvégén táncolni vagy csak haverjaiddal koccintgatni. Vannak filmek, utazás ismertetők. Karácsonyi műsör gyerekeknek, Szilveszteri Bál. Gyerekeknek balett és judo. Ha gyereked születésnapi partiját nem a lakásodon akarod tartani, rezerválsz, ide jössz. Esküvői fogadás, vacsora tartására ideális hely.

LRC Hong Kong

Egy budapesti uszoda, tenisz klub és jobb étterem/bár kombinációjára emlékeztet. Csak fizetni fogyasztáskor nem kell, mondod a tagsági számodat, aláírod a számlát, havonta fizetsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr978269780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

178873 1970.01.01. 01:00:00

Katonaként Hódmezővásárhelyen az őszi betakarítási munkában is részt kellett venni - közvetlenül az enyvfőző üzem mellett. Az itt szereplő képek közül a pasaréti régi ismerős, vívóként sokszor megfordultam a csarnokban a főépület mellett. Dublinban meg egyszer felültem a belvárosból a város szélére induló buszra, mert egy irish heritage kastélyépületet, meg a parkját akartam megnézni. Egy vagy két megállóval később felszállt két ránézésre hatvan körüli, nem a felső tízezerbe tartozó hölgy, kezükben két-két golfütővel, meg egy szatyornyi labdával, aztán valahol a városhatár közelében leszálltak a golfpályáknál. Semmi kiskocsi, semmi többtucatos ütőkészlet. Csak szombat délelőtti mozgás. :)

210560 1970.01.01. 01:00:00

Manapság nemigen lelni Magyarországon élénk klubéletre (ha egyáltalán van, az sporttal függ össze). Ez a komplex klub formáció tetszik nekem. Jó lehet ez a klub Hong Kong. +

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 1. solide 2014. 10. 01. 9:46 Igen a golfozás itt nem "upper class" sport. Tenisz sem.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 2. Imitt-amott 2014. 10. 01. 9:49 Ja MO-n sohasem volt a klub élet annyira elfogadott. Kizárólag sport klub az más.

13118 1970.01.01. 01:00:00

no, azért kaszinók voltak és a kávéházakban is intenzív élet folyt. meg az egyletekben, lett légyen az dalárda, vagy keresztény lányok olvasóköre, meg ilyenek. :)

11677 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Little! Ami az én tornász tudásomat illeti. októberben vonultam be a tiszti iskolára és karácsony táján - amikor végre felmásztam a kötél végére - sikerem

11677 1970.01.01. 01:00:00

Bocs! Folytatom: sikerem láttán, a szakasz örömrivalgásba tört ki! Ha jól tudom, most Hong Kongban nagy sztrájkok vannak. (Kedves Littke! Ha tudod, a két hozzászólást szerkeszd egybe. Véletlenűl mentettem el az elsőt)

338311 1970.01.01. 01:00:00

Érdekes az itteni klubdemokrácia is. A klub folyamatos működéséhez úgy a vezetőség, mint a tagság is szavaz egy adott kérdés megvitatásáról. Valaki beterjeszti a témakört, ezt megerősíteni kell két másik tagnak, anélkül nincs vita. A klubok jótékony tevékenységet is kifejtenek.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 5. Hmmmm 2014. 10. 01. 10:28 Igen országonként ez változik. re 6. és 7 lord 2014. 10. 01. 10:42 Ja HK-ban vannak tüntetések. A kötél végére gimis koromban könnyedén másztam. Még lábbal sem kellett segítenem, csak kézzel. Ma már egyik módon sem menne. A minap gondolkoztam tudnék e egy fejenállást produkálni? Állítólag jót tesz. Talán egy bukfencet? re 8. BundiB 2014. 10. 01. 10:55 A vita klubbokra gondolsz amik itt az egyetemeken vannak?

338311 1970.01.01. 01:00:00

Elvileg minden klub így működik Kanadában, horgászkluboktól a Rotary klubig, ahol programokról, vagy pénzügyekről döntenek és igen, az egyetemi klubok is.

338279 1970.01.01. 01:00:00

Érdekes volt a beszámolód.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 11. Syndi 2014. 10. 01. 14:09 Köszönöm Syndi.

60145 1970.01.01. 01:00:00

Én nem voltam úri gyerek, csak budai villanegyedben albérlő, az akkori "uralkodó osztály" gyermeke.semmi tenisz, semmi kori... Aztán meg lusta is voltam kitartani az ingyen belépővel járó műugrásban. Mások a prolik közül úsztak, a polgári családok gyerekei vívni jártak. Szép élet ez! És érdekes, arányos, mértéktartó beszámoló.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 13. Atlasz 2014. 10. 01. 17:05 +

Virág elvtárs s.k. 1970.01.01. 01:00:00

Százados elvtárs, és a kötélmászás..... ....nagyapa 1914-ben végzett a Ludovikán. Egyszer mesélte, hogy az egyik gyakorlatuk az volt, hogy az É-i összekötő vasúti hídról be kellett ugraniuk a Dunába, és leúszni a Margitszigetre....a Római parton, amikor a 70-es években a motorcsónakos rendőrök rendszabályozták: - papa, a Rudasban ússzon, ne itt..... - hát ha nem vették volna el az elvtársak a nyugdíjamat, akkor bizony ott úsznék.... szerintem a kötélmászás is ment neki, meg az egész évfolyamának....persze az utána következő 4 évben nem a tornateremben gyakorlatoztak.... Ja, Margitsziget.....ott meg a lovaspóló ment, mint klubélet......persze az valóban a kivételezett társadalmi réteg volt......meg a legkiválóbb huszár-lovasoké.....és egy időben a háború alatt a oda internált angol hadifoglyoké, főként pilótáké.....

Virág elvtárs s.k. 1970.01.01. 01:00:00

...az Evezős Szövetség 40 éve kitűzte célul, hogy a Római parton az 1928-as színvonalat megközelítő evezős életet kell elérni az ezredfordulóra.....azóta egy ezredforduló már lezajlott.....

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 15. Virág elvtárs s.k. (látogató) 2014. 10. 02. 12:52 Az evezős élet nagyon jó dolog és aránylag nem sokba kerül. Ebben Bp. különleges, csak elindulsz a Római parttól és felfele mégy, nagyon kedves, plusz jó testedzés.

Virág elvtárs s.k. 1970.01.01. 01:00:00

Valóban különleges VOLT Budapest, de azóta megdrágult a csónakház, a régi Római parti vizibusz kikötőnél egy hatalmas (hovatovább a sodrás miatt megkerülhetetlen) állóhajó van kötve, a Megyeri (színészóriásról elnevezett) híd pedig zajossá teszi a Luppa sziget alatti szakaszt. A Totyi csárda romokban hever. A Római parttal szemben a pesti oldalon hatalmas szennyvíztisztító rontja a tájat a valamikor Lidónak nevezett szakaszon. Szerencsére a többi partok nem sokat változtak, mert továbbra is vízmű védterületek. Ja...a Római parton résfalas mobilgátat akar egy agyalágyult építtetni, iparivá tenné a partot a jelenlegi kavicsos galériák helyett..... Hogy jó is legyen a dologban, a szentendrei fagylalt még mindig finom.....:-))..és sör hideg....

Virág elvtárs s.k. 1970.01.01. 01:00:00

L&F műveknek volt egy csónakháza..... Klebersberg Kunó idején a nagyobb foglalkoztatóknak sportlétesítményeket kellett fenntartaniuk a dolgozóik részére, ha nem tették, akkor befizethették adóba.....ezért volt minden nagyobb gyárnak sporttelepe, csónakházakban tartott kajakja vagy kielbootja, stb....na ezek odavesztek a genszterváltás idején......a pályák helyett plázák épültek....

Camarad Flower s.k. 1970.01.01. 01:00:00

....a bridzsezésről jut eszembe egy vicc az '50-es évekből. Az egyik dolgozó odasúgja a másiknak: - Képzeld, a takarítónők az öltözőben bridzseznek...... - Az semmi, - így a másik - a fejesek meg az irodában ultiznak....

23353 1970.01.01. 01:00:00

18. Virág elvtárs s.k. (látogató) 2014. 10. 03. 11:51 Hát én már vagy 10 éve hogy voltam a Római parton. Egy barátom evezett bérelt egy "ágyat" és ott tartotta a csónakját. re 20. Camarad Flower s.k. (látogató) 2014. 10. 03. 12:01 +

179584 1970.01.01. 01:00:00

Re: Lord 6 7 Tornából fél-felmentett voltam, tehát csak talajtornára voltam kötelezve. A gimi 4. évében a tanárnö mondta, csak akkor kapok ötöst, ha végigmegyek a gerendán. Reszketö lábakkal , az osztály harsány szukolása közepette megcsináltam. Erre 50 év után is büszke vagyok!

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 22. Marijja 2014. 10. 04. 6:22 Bravó. Végig tudnál menni most? Persze maga a felmászás egy probléma.

336940 1970.01.01. 01:00:00

És hogy nevelkednek Kanadában pl. a gyerek tenisz tehetségek? Lefordítom: hogyan lesz(lett) valakiből Raonic vagy Bouchard?

23353 1970.01.01. 01:00:00

24. Brumm Brumi 2014. 10. 04. 9:48 Kanadában az elmúlt 20 évben a Tennis Canada programja nagy állami pénzt támogatást kapott. Ennek következtében gyerekeknek egész fialal korban olcsó vagy ingyenes tenisz oktatást létesítettek, ország szerte. Itt a tehetségeket korán fel lehet ismerni, és innen felkarolják őket, és jó trenírozásban részesítik őket. Szóval nem úgy mint régebben, nemcsak a szülők pénzétől függő a dolog.

336940 1970.01.01. 01:00:00

Erről én is hallottam valamit. Mármint a Montreali Tennis Canada's National Training Centre létezéséről. A kérdés hogy miből áll a "felkarolás" és hogy külföldi tehetségeket felvesznek-e...

60145 1970.01.01. 01:00:00

19. Virág elvtárs s.k: sajnálom, hogy nem olvashatok tőled blogbejegyzést. Naná, hogy vitatkoznánk! De ki akar unatkozni?

60145 1970.01.01. 01:00:00

22. Marijja : Volt egy erőszakos tornatanárom, Bolemányi Károly. Később mások jól el is verték. De azért adott valamit nekünk a dresszúrájával - már a katonaság előtt. Ha mondta, meg kellett csinálni! Megcsináltuk.

60145 1970.01.01. 01:00:00

A Duna, a Hullám csónakház szubkultúrája helyettesítette nekünk a klubéletet. Felejthetetlen!

23353 1970.01.01. 01:00:00

Atlasz és B. G Hello

magdi anyus 1970.01.01. 01:00:00

+ Köszi! Simek Franci volt az edzőm, odajártunk a pasaréti pályára edzeni, pl. Kazi lányok, Gyarmati Olga, távolugrás.Én 1948-ban 180 cm voltam, súlydobót akart belőlem, de hiába voltam gyors, a felsőtestem nem volt elég erős. Levezetésként kosaraztunk, egyszer véletle- nül Zsitvay rúdugró aranyfogát megkaparintottam.A kötelet nem szerettem, de ha szükséges volt, ijedtemben felmásztam.Most mankóval járok, de régi emlékeknek örülök. Mi olyan sze- gények voltunk , mint a templom egere /bomba, apám 1935-ben meghalt/, de akit egy edző kinézett, annak volt esélye bekerülni.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 32. magdi anyus (látogató) 2014. 10. 06. 13:04 Szerbusz Magdi, üdv!
süti beállítások módosítása