Eladtuk a házunkat. Kb. egy hónapja. Egy hét múlva ki kell költöznünk. Csomagolunk, dobozok között élünk, van nagy felfordulás.

Eladtuk a házunkat. Kb. egy hónapja. Egy hét múlva ki kell költöznünk. Csomagolunk, dobozok között élünk, van nagy felfordulás.

Már másfél évvel ezelőtt vettünk egy épülő magasházban egy öröklakást, itt Ottawában. A házunktól egy köpésnyire. Most lesz kész, több hónapos késés után. November közepén költözhetünk be. Ugyanabban a szomszédságban fogunk lakni, de persze jóval kisebb területen, és nem lesz kert. Nem lesz viszont szükség fűvágásra, hólapátolásra, van földalatti garázs, és nem lesz szükség ennek-annak javítására, ami egy ilyen régi házban, ahol laktunk, mindig akadt. Ha utazni megyünk, egyszerűbb lesz. Kutyánk nem hiszem hogy örülni fog, a 14. emeletről kell majd levinni pisilni/stb., ahelyett hogy a hátsó ajtón a kertünkbe kisurranna.

26 évig laktunk ebben a házban. Ezelőtt egy másik városban, Torontóban, 18 évig. Nem panaszkodhatok. Kanadában, főleg olyan nagyvárosban, mint Torontó, az ingatlan nem rossz befektetés. Torontóban a házunk értéke évi átlagos 9%-al emelkedett, itt Ottawában csak 3%-al. A torontói házunk nyeresége eredményeként Ottawába költözvén már nem volt szükségünk kölcsönre. Vehettünk volna ugyan itt Ottawában még drágábbat, kölcsönnel, mint ahogy az itteniek sokszor ezt csinálják, avagy ha nem, egy nyaralót, és ez estben most még több pénz lenne a zsebünkben. De mi szeretünk utazni, jól enni-inni, úgyhogy erre ment megmaradt pénzünk jó része. Na meg annak idején a gyerekeink iskolázására.

A legtöbb ember itt jóval gyakrabban költözik, mondjuk öt évente. Az elején, ahogy (ha) jövedelmük növekszik, mindig nagyobb/drágább házba, kölcsönnel támogatva, míg az életük második felében lassan kisebbre váltják át, és így a pénzüket fokozatosan az ingatlanjukból ki tudják venni. Mi, európai szokás szerint, hacsak a munka miatt nem muszáj, szeretünk egy helyen lakni.

Az új lakás csak egy hónap múlva lesz kész, így három hétre el kell mennünk valahova. Két hétre béreltem egy bútorozott lakást Montreálban. Az utolsó hetet itt Ottawában fogjuk tölteni, egy kedves ismerősnél fogunk csövezni. A bútorok ezalatt egy raktárban lesznek, extra költségen.

Bútoraink jó részétől meg kellett szabadulni, az új lakás kicsi. Amit lehetett, azt eladtuk, amit el lehetett ajándékozni azt oda adtuk jótékonysági intézményeknek és ismerősöknek, de még mindig van cucc. Szemetes napokon ezeket a ház elé kiteszem, egypár dolgot így is elvisznek, ami marad az a szemetesé. Külön probléma volt kaktuszaimnak és növényeinknek megfelelő „otthont” találni.

Az egész herce-hurca nagyon stresszes. Főleg addig, amíg a ház el van adva. Ha stresszes a helyzet, én fogyok. Vagy öt kilót vesztettem. Házi orvosunk meg is dícsért.

Ugyan mi egy nagyon jó negyedben lakunk, ahol jó a kereslet, az embernek illik a házát az eladásra a legjobb fényben bemutatnia, és „jó áron” eladnia.

Az ingatlan ügynök, akit felfogadtunk ezt-azt tanácsolta, én meg csak mentem az után, amit ajánlott. Vállalkozók nyüzsögtek itt egy ideig, naponta fizettem ennek-annak, mint egy részeg tengerész. Jó pár javításon, plusz festésen, ablaktisztításon és a legvégén egy nagytakarításon mentünk át, amiket persze nem az utolsó pillanatra kellett volna hagyni.

Végül is megegyeztünk abban, hogy mennyit kérünk a házért. Mellesleg az ügynök az eladási ár 5%-t kapja, ennek a fele a vevő ügynökének jár. Hidd el egy ilyen ügynök, mint ami nekünk volt, nagy pénzeket csinál. Azt tanácsolta, hogy az első héten kérjünk boritékolt ajánlatokat, amiket csak a hét végén nyitunk ki, és a legmagasabb feltétel nélküli ár ajánlójának adjuk el a házat. Volt nagy forgalom. Egy „nyílt ház”- al kezdődött egy vasárnap, és az az utáni héten volt vagy 15 háznéző is. Háznézés előtt el kell menned, arra az órára, a mi esetünkben kutyástól.

Házunk ősszel nagyon jól mutat, minden zöld, a kerítésen és a ház egy részén futó borostyán, impozáns. Ez ellen dolgozik a tény, hogy egyik szomszédunk (aki szobákat ad ki) bérlői ilyen időben délutánonként gyakran az utcára néző tornácukon ülnek. Söröznek és pletykálnak. Kisgyerekes családok ezt esetleg nem szeretik. Na mindegy, egy hét után volt egy ajánlat, ami nem tűnt rossznak és elfogadtuk.

Azóta, lassan de biztosan, kezdem megint visszanyerni eredeti sulyomat.