Tudom nagy a meleg. De nem az időjárásról, hanem egy nagyon kényes témáról írok. Egy posztot a melegekről. Nem mintha szakértő lennék. Ugyan ha vissza gondolok, annak idején nagyon régen, ehemmm….,játszottam papást-mamást és hát, öhömmm….,de hagyjuk ezt, informálva gyerekkorban egyikünk sem volt.
Tudom nagy a meleg. De nem az időjárásról, hanem egy nagyon kényes témáról írok. Egy posztot a melegekről. Nem mintha szakértő lennék. Ugyan ha vissza gondolok, annak idején nagyon régen, ehemmm….,játszottam papást-mamást és hát, öhömmm….,de hagyjuk ezt, informálva gyerekkorban egyikünk sem volt.
Úgy látszik óhazámban és attól keletre, (de olykor itt Kanadában is, ugyan kevésbé gyakran és jobbára csak a vallásosak között), ez a jelenség, a melegek, úgy van elkönyvelve, ami ellen a polgároknak fel kell lépni, mert szerintük, mint a futótűz, el fog terjedni, és egyébként is, ettől függetlenül, maga a család institúciója veszélyben van.
Hogy a család intézménye nem erősödik, azzal egyet értek. De ezért a melegek lennének a felelősek? Én nem hiszem. Az okokat inkább a női egyenjogúság erősödésében, a fogamzás gátlás elterjedésében keresném. Hozzájárul mindehhez, a vallásosság hanyatlása, a válások megkönnyítése, az együttélés és a férj nélküli anyák társadalmi elfogadása, legalább is a fejlett világban. A melegek egy része éppenhogy házasodni akar!
A magukat haladóbbnak tekintők meg úgy vélekedhetnek, hogy melegnek lenni nem bűn, hagyni kell őket. Na de hogy házasodjanak, katonáskodjanak, ne adj Isten, cserkészeket vezessenek….és...horrible diktum...örökbe fogadjanak árvákat, avagy saját gyerekeiket neveljék….ott meg kell húzni a határt!
Miért nem tudnak maguk között maradni, mondják, amúgy „out of sight”? Csináljanak a házukban, amit akarnak. De hogy pont az ellenkezőjére vetemedjenek, és évente egyszer, ordináré módra felvonuljanak, fél pucéron magukra figyelmet hívjanak....az már sok! Mi lehet ennek a célja, ha nem mások megbotránkoztatása? És hogy filmeken manapság már csókolódznak…brrrr...hova jutott ez a világ? O tempora, o mores!
De abbahagyom gúnyolódásomat, térjünk az én megfigyeléseimre. Itt az utcánkon, közel a belvároshoz, az utcánk hossza 300 méter, tudok egypár melegről. Az egyik meleg pár, vagy tíz éve pont mellettünk lakik, a másik pár srégen szemben lakott, nemrégen elköltöztek. És van egy valaki, aki pár házzal lejjebb lakik, nem nős, nőket nála nem láttam, de férfiakat néha, szóval…érted...gyanús. Nemde?
Utcánkon akad kisgyermekes család, a mi két fiunk is itt nőtt fel, 15 és 13 éves koruktól, amíg a maguk lábára nem álltak. Fejünkbe meg se fordult, hogy a melegek őket elcsábíthatják, nem hiszem, hogy veszélyben lettek volna, mint ahogy jómagam sem terveztem, becsszó, egyetlen utcánk béli csinos fiatal leányt megejteni. Pedig nap mint nap látok nem egy szemrevalót...
A melegek a szomszédságba beleolvadnak. Van egy, aki imád pletykálni. Tőle megtudhatod, hol mi történik, a Smith-ék nyaralni vannak, a Brown-ék válófélben, és így tovább. Sok a meleg barátjuk, látszólag, ha elutaznak, bőven akad, aki a házuk után néz, és kutyájukat magához veszi. Vad bulikat nem tartanak, nem meztelenkednek, de még nyiltan nem is fogdossák egymást, igaz a heterókat sem láttam itt így cselekedni. Mondom semmi probléma.
Tényleg meg kell kérdőjelezni azt a gondolkodást, ami ezektől az emberektől azokat a jogokat meg akarja tagadni, amit mi "heterók" készpénznek veszünk:
1/ Ha egyikünk meghal, a másik a nyugdíjából részesedik.
2/ Ha nem lenne gyerekünk, és úgy találtatik, hogy a háztartásunk alkalmas örökbe fogadásra, akkor reményünk lehet…
3/ Ha elválunk, mert egyikünk meleggé vált, gyerekeink hova ítélésében ez szerepet nem játszik.
Miért lenne ez egy probléma?
Befejezésül röviden megemlítem egy nem olyan régen kiadott neves kínai író könyvének címadó novelláját. Az író Ha Jin, a könyv címe The Bridegroom, azaz a Vőlegény. A történetek mind Kínában, a 60-70-es években játszódnak, és komikusak, de ugyanakkor, szomorúak. Azok, akik a rendszerváltozás elötti időkkel ismerősek, sok történet nem idegen.
A Vőlegény főszereplője, egy homokos fiatalember, aki főnöke kissé félkegyelmű leányát veszi feleségül, melegségét titkolni akarván. Az asszonyka nem hiányolja a szexet, és így ketten, a maguk módján, egy ideig boldogok. De hamarosan mások mégis kiderítik, hogy mi a férfi, és hogy, „megcsalja”.
Kínában ezt akkoriban vagy bűnnek, vagy betegségnek tekintették és a főszereplőt szanatóriumba küldik. Itt, mint valami elmebajosat, elektrosokkal próbálják, gyógyítani. De orvosa, aki fevilágosult, hamarosan bevallja neki, hogy erre nincsen kúra, nincsen gyógyszer.
Az orvos próbálja titokban segíteni, hogy kikerülhessen onnan, vissza egy ellenséges világba.
