elso

ujrakezdek

Monument Valley

1970. január 01. - littke

A Monument Valley (Emlékmű Völgy) egy fennsík, a Colorado Plateau egy része. Arizona és Utah állam határán található, a 163-as országút mellett. A táj gyönyörű, a szél és idő marta vörös homokkő oszlopok és körülötte a sivatag, vadregényessé teszi.

A 163-as országút

A fennsík maga kb. 1500 méter magasan fekszik, a homokkő alakzatok 100 méter magasak is tudnak lenni. Ilyen magasan, dacára a déli fekvésnek már van tél.

Ha láttál régi cowboy filmeket, John Ford rendezésével, azok nagy része itt játszódott le. A völgy akkor lett híres, amikor egy itteni kereskedő, akit Gouldingnak hívtak, meggyőzte Henry Ford hollywoodi filmrendezőt, hogy ez a hely alkalmas vadnyugati filmek forgatására


Már jó ideje volt, hogy erre jártunk. Arizonában töltöttünk egy télen pár hetet, felhajtottunk Sedonához és a Grand Canyonhoz. Ez innen van aránylag nem messze, úgy 270 kilométerre.

Az első dolog ami szembe tűnik amikor erre hajtasz, hogy mennyire egyedül vagy. Mennyire kevés az ember, mennyire nagy a természet: az ég és minden más. Nagyon kevés eső esik erre, növényzet, fák alig találhatók.


A hely még most is kedvence azoknak, akik szeretnek lovagolni. Találkoztunk a motelben egy cseh származású hölggyel, aki csupán ezért hajtott fel Los Angelesből, hogy itt egy hétig lovagoljon.

A fő látnivaló a fura homokkő alakzatok, ma egy park, egy nagy területű Navajo indián rezervátumon van. Tequiládat jobb ha megveszed mielőtt ide jössz, piát tilos árulni. A parkban van egy körút. Ezen a kijelölt úton kell hajtani. Máshova külön engedély kell.


Mi egy egész napos terepjáró túrára mentünk. Így oda is eljutottunk ahova magad (engedély nélkül) nem tudsz behajtani. A vezetőnk itteni indián volt. Volt vagy 8 résztvevő, köztük sok európai. Egy tábori ebéd is benne volt az árban.


Este a Goulding utódai által vezetett motelban aludtunk. A motelhez tartozik egy mozi ahol ingyenes vadnyugati filmeket vetítettek. Este meg a holdfényes furcsa tájra nézhetsz ki ablakodból.

Többet nem is írok, élvezzétek a képeket.


PS

Ide teszek három videót is. Az egyik a Goulding moteljét reklámozza, a másik a tájról készült. A harmadik, kissé hosszabb, egy régi John Ford film egy része, amit anno itt forgattak.


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr938269782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

178873 1970.01.01. 01:00:00

Gyerekkoromban színes képeslapok alapján két helyre vágytam eljutni - Svájcon belül Luganoba, és ide. Lugano már kipipálva. :))

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 1. solide 2014. 10. 04. 13:01 Ja, és ezt az utat ha Las Vegasba repülsz egy csokorba lehet kötni, a Grand Canyonnal és Sedonával.

58395 1970.01.01. 01:00:00

Először volt húsz indián... Aztán lelőttek belőle tizenhetet, és maradt húsz indián... :-))) Egyébként valóban lenyűgöző vidék...:-))

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 3. Kokó 2014. 10. 04. 17:47 + Igen a táj nagyon szép.

180524 1970.01.01. 01:00:00

Hányszor gondoltam már rá, jó lenne eljutni ide (azaz oda). Egyszer, ha... Jó lenne.:-)

11677 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Little! Valóban "ismert" táj ez számomra a cowboy filmekből... Nagyon különleges vidék ez. Köszi, hogy írtál róla.

338279 1970.01.01. 01:00:00

Mennyi szép hely van az indiánok földjén...

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 5. Atlasz 2014. 10. 05. 3:10 Kösz. re 6. maiman 2014. 10. 05. 3:16 Hello. re 7. lord 2014. 10. 05. 3:29 Szívesen. re 8. Syndi 2014. 10. 05. 3:54 +

301782 1970.01.01. 01:00:00

Földöntúli szépség.....

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 10. Valika 2014. 10. 05. 11:31 Igen, mesés.

338311 1970.01.01. 01:00:00

Apám egyik távoli rokona élt Arizonában, az ötvenes években küldött egy képeslapot, amikor oda költöztek, akkor láttam először ezeket a kőformátumokat. Las Vegas környékén már látni sötétbarna és homokszínűeket is.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 12. BundiB 2014. 10. 05. 16:47 Hello

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 14. Bogdán Géza 2014. 10. 06. 11:50 Köszönet.

csaszi 1970.01.01. 01:00:00

little. Orulok mikor ennyi szep es foleg pozitiv kepsorokat kuldesz haza a nagyvilag megannyi szogletebol, ahol megfordultal, ami talan azoknak sem keruli el figyelmet, akik naponta borzoljak a hangulatot nemcsak Amerika de az egesz nyugati civilizacio ellen a maguk teljes tudatlansagukban a vilag folyasarol, s akik sajnalatomra elik szuk vilagukat es leledzenek minden ismeret es szeperzek nelkul.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 16. csaszi (látogató) 2014. 10. 07. 20:03 +

69910 1970.01.01. 01:00:00

Kedves little, nagyon élveztem az írásodat, a gyönyörű fotókat és a videókat. A második videónak a kísérőzenéje, különösen szép.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 18. szazados90 2014. 10. 08. 10:12 + Kedves Százados a zene szerzője: Ferde Grofé, amerikai zeneszerző, 1973-ban halt meg. A darab címe, "The Painted Desert" azaz Festett Sivatag. Itt nézheted leghíresebb darabját a Grand Canyon Suite-t: http://www.youtube.com/watch?v=N1l5vgY_3tw