elso

ujrakezdek

ujrakezdek

Óda a jó kaja dicséretére

1970. január 01. - littke

Már kiskorom óta imádtam a jó kaját. Rakott kelkáposzta volt a kedvencem, a sárgarépa főzeléket viszont utáltam.
Nehéz idők voltak, de mint kisfiú születésnapomkor anyám mindig elvitt az Apostol Sörözőbe vacsorázni. Apám nem jött ő, kissé magának való ember volt, inkább olvasott otthon. Emlékszem anyám bölcs tanácsára, máig is bennem maradt: „Azt rendeljél amit otthon nem kapsz”. Szóval pl. vese velőt, resztelt májat, szalon tüdőt, halakat.
Diák koromban felfedeztünk egypár jó és olcsó éttermet. Ilyen volt pl. a Góbé a József körúton ahol bárányt és főleg birkát lehetett enni. A Berlin Sörözőben meg tatárbifsteket.

Nyaranta sokat utaztam.  Lengyelben volt pacal leves (flacski), Kelet Németben imádtam a városok főterén levő Rhatskellerekben a virslit vagy a heringet a jó sörhöz.
És akkor eljutottam nyugatra. Turista útlevéllel semmi pénzem nem maradt jó evésre, de maga az a kenyér és sajt amit olcsón Franciaországban adtak ráébresztett arra amit kissé több pénzzel élvezhettem volna. Olasz utam alatt Milánóban, egy cseh autóstoppos társaságában, bementünk egy állóbüfébe a Dóm téren, és csak úgy vaktában én egy lazonyát rendeltem! Ah az élvezet új világot nyitott bennem!

Sok év telt el, elértem azt hogy azt és ott eszem ahol akarok. Új világ tárult ki a japán sushi, a thai pho, a francia cassulet, a skandináv, a brazil, a kínai cusinet mind megpróbáltam. Itt Észak Amerikában az emigránsok jóvoltából minden kaját megkóstolhatsz. Akarsz afgánt...talán belgát...netán kolumbiai cevichét? Az utóbbi nyers tengeri herkentyűk citromlében marinálva. Isteni.
Mivel magam is főzök, otthon is re kreálok egypárat. Most jön húsvét, már örülök a jó báránysültnek, a sonkának kemény tojással . A legsikeresebb főztöm a francia halleves a bouillabaisse. Ezt karácsony este produkálom. Nem egyszerű étel.
Befejezem ódámat az egyik legegyszerűbb de szerintem legnemesebb fogással, az osztrigával.
Kanadának nagyszerű osztrigái vannak, a Prince Edward szigetről. Ez az Atlanti Óceánnál van. Van osztriga a Csendes Óceánból is, ezek nagyobbak, húsosabbak. Fehér borral, ne-agy isten pezsgővel ajánlom. A kagylókat fortélyos kinyitni, de megéri. Kis citromot facsarsz rá és be vele. Az íze az óceán sós ízére emlékeztet. Hogy lehet azt nem szeretni?
Jó étvágyat!New England kagylo leves. Boston kornyeki kaja

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr848269666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

178873 1970.01.01. 01:00:00

Ne tegyél fel ilyen kérdést! Tudod, anyukán is mindig értetlenül kérdezte tőlem, hogy lehet az ő krumplilevesét nem szeretni. Különösen, hogy egészen minimális azon krumplis ételeknek a száma, amit én nem eszem meg. De a krumplilevesnek már a szagától (ami természetesen a feleségem és a lányom számára illat) is rosszul vagyok. Hát így lehet valamit nem szeretni! :)

60145 1970.01.01. 01:00:00

No, itthonról odakint nekem még nem adatott meg. Azt nem mondom, hogy soha, de úgy átajjában...

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 1. solide 2013. 03. 23. 13:33 A krumplijevest én sem szerettem, a kr. főzeléket dittó. De sok krumplis kaját nagyon is. rakott krumpli? Latke? re 2. Atlasz 2013. 03. 23. 13:39 Hát egy jó szegedi halászlé se kutya!

Fanny 1970.01.01. 01:00:00

Szerencsére mindenevő vagyok :) Idegen konyha? Jöhet. "Igazi magyar" kaják? Jöhetnek :) Szóval így vagyok én a kajálással :)

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 4. Fanny (látogató) 2013. 03. 23. 14:48 Én is.

11677 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Little! Látszik, hogy szeretsz főzni! (És persze, enni is.) Amit felsoroltál, az nekem az ételek arzenálja! Mondjam, hogy jó, ha a tizedét ismerem?

36888 1970.01.01. 01:00:00

....úgy vagyok, mint Pavlov kutyája.....

14055 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Littel, a Pho vietnami leves :) Amúgy én is kedvelem, Thaiföld két híres levese a tom-ka és a tom-yum...

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 6. lord 2013. 03. 23. 16:42 Ja. Persze ma már Budapesten is van egy csomó más nemzetiségű étterem: Kinai, japán, indiai, olasz, orosz, szték, bisztró, spanyol és sorolhatnám. És kapni zöldségeket amit akkor nem ismertünk: brokkoli, ánizs, cukkini, árticsóka.

23353 1970.01.01. 01:00:00

8. KerekesZS 2013. 03. 23. 17:06 Köszönöm a javítást. Tudom szakembertől jön, te exotikus füszerek árúsításával foglalkozol nemde?

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 7. Virág elvtárs s.k. 2013. 03. 23. 17:03 Pavlov kutyája egyszerű diétán volt?

201832 1970.01.01. 01:00:00

Töltöttkáposzta.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 12. vektorviktor 2013. 03. 23. 18:51 +

283390 1970.01.01. 01:00:00

Szeretem az összes magyaros, (szándékosan nem magyart írtam) kaját, viszont a "mediterránt csak -megeszem- ... A csülökből azt a remegős bőröset, a soványat mindig valakinek nekiadom... Az egzotikusokból inkább a vietnami, a thai, és a szecsuáni a kedvencem. Na meg a nagyon csípős mexikói.... Ezek közül már sokat el tudok készíteni A "tenger" gyümölcseiből a bajai halászlé a lieblingem...

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 14. Kokó 2013. 03. 23. 19:08 A csípőset én is szeretem. Az általad fesoroltakon kívűl az indiai kaja is tud csípős lenni.

264141 1970.01.01. 01:00:00

A tárgynál vagyunk, ez már is jobb téma, mint a ma délutáni blog választék. A felsorolás is nagyon jó, én is belekóstoltam mindenbe. A középső fiam mindenevő, a felsége azonban az angol konyhához szokott, válogat, finnyás, kikéri az anyja véleményét. Bát tudta nélkül már ő is megevett mindent, amit a fiam hazavitt és elkészített csirkemell címén. Egy alkalommal náluk voltam vendégségben, és sehogy sem akart az a rántott csirkemell hasonlítani a csirke ízére. A fiam meg is kérdezte, hogy ízlik-e, hát azzal nem volt semmi bajom, de ez valami más, megrúgta a lábam, éreztem, hogy itt meg kell állnom a fejtegetéssel, együk annak, aminek feltálalták. Felesége felállt hűsítőt hozott. Alligátor, suttogta a fiam, na, milyen?

14055 1970.01.01. 01:00:00

Little, kinek mi az egzotikus, neked a pigmeus, a pigmeusnak meg te :) Mi az általunk kedvelt nemzeti konyhák fűszereit és alapanyagait kínáljuk a tisztelt nagyérdeműnek.

14055 1970.01.01. 01:00:00

Kokó, mi nagyon jól tudnánk együtt csülköt enni:) A sajtokkal hogy vagy? Ezen belül a kékekkel? Csak csábítanálak egy kicsit a mediterrán ízeivel, gyors és mennyei kéj: Végy egy serpenyőt, dobjál bele fejenként 2-3 dkg vajat és fejenként 1 nagy vagy két kis gerezd fokhagymát hajszálvékony szeletekre vágva, és pirítsd óvatosan, nem nagy lángon, amíg felszabadul az illata. Amikor már elég átható fokhagyma illat van a konyhában, dobj rá fejenként 8-10 deka gorgonzolát, és lassú tűzön kevergetve olvaszd fel, közben sózd meg és hints rá egy leheletnyi frissen őrölt borsot és hintsd meg fejenként 2-3 zsályalevéllel- nagyon vékony csíkokra szeletelve,. Közben persze főzd ki a tésztát, lehetőleg orecchiette-t, vagy cavatellit, vagy esetleg strangujja-t -ezekben nagyon jól megülnek a szószok- és kó étvágyat! Szerintem abbahagyhatatlan, de tudod mit, mondok egy még egyszerűbbet ami hasonlóan negyszerű: főzzél egy adag papardellét, és amíg a tészta fő tegyél egy serpenyőbe egy kis olajat, dobjál bele fejenként két jó nagy gerezd fokhagymát vékony szeltekre vágva, mellé fejenként egy helyes tűzpiros chilit vékonyra karikázva, és járj el az előzőek szerint. Amikor a tészta kész, szűrd le, borítsd a serpenyőbe, és forgasd jól át, miközben az egészet meghinted pici só pici bors és egy nagy marék durvára vágott petrezselyem zölddel.. Majd mesélj mire gondoltál, miközben etted :))))

178873 1970.01.01. 01:00:00

18. Kerekes Zs. Próbáld ki az elsőt mondjuk fusilivel és némi brokkolit, mazsolát és fenyőmagot is adj hozzá. Bár bevallom, ezt itthon - mármint a mi saját konyhánkban - elég nehéz elkészíteni, ugyanis a kékpenészes sajtokat annyira imádom magukban, sosem tudom, miért kell azokat más kajába tenni, így, ha veszünk, el kell előlem dugni, vagy azonnal megcsinálni, különben már hamarabb befalom.

178873 1970.01.01. 01:00:00

16. Bundi-Bandi Mindig merev ellensége voltam annak a nézetnek, hogy ha valaki nem szeretne valamit enni, akkor stikában adjuk neki. Szegény anyukámmal is állandó harcban vagyunk, amikor - az egyébként már nagykorú - lányom válogat, és anyukám azzal a szöveggel próbálkozik, hogy: De, hát meg se kostóltad, addig nem tudhatod milyen. Tudom, hogy az általad megírt esetben nem ez volt a helyzet, de éppen múltkor említettem itt little írásánál, hogy például kagylót azért nem tudok enni, mert azonnal hevesen tiltakozik a szervezetem. Méghozzá nem pszichés alapon, mert egyszer Koppenhágában, a Tivoli egyik vendéglőjében ettem speciális paradicsomlevest. Ez volt a neve, és a pincér azt állította, hogy a fűszerezése miatt nevezik speciálisnak. Iszonyú beteg lettem, és másnap kiderült, hogy attól volt speciális, hogy főztek bele kagylót is. Sajnos nem olyat, mint amilyenről little tudósít, mert azt észrevettem volna, hanem csak olyan kisujjkörömnyit.

14055 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Solide, a kékpenészes sajtokhoz való vonzódásunk hasonlatos:) és hogy vagy a rúzzsal érő sajtokkal? számomra az egyik legnagyobb rejtély a világon, hogy hogyan lehetséges, hogy a kárpát medenceiek nem tanultak meg sajtokat készíteni? Mi lehet az oka? tehén vót, kecske, juh vót, fű vót, tej vót.. Mi hiányozhatott?

178873 1970.01.01. 01:00:00

21. Kerekes Zs. Így hirtelen a kvargli jut eszembe - azt szeretem. No meg persze a pálpusztait is. De azért így már felmerül bennem a kérdés, hol húzzuk meg a Kárpát.medence határait, illetve a különféle brindzákat, gomolyákat sajtnak, túrónak, minek tekintjük? De kétsgételen kékpenészest, meg kemény, félkemény sajtot messze nem tudunk olyat csinálni, mint mások.

284075 1970.01.01. 01:00:00

He? Kérdem én pörköltszaftos szájjal... :)

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 16. Bundi-Bandi 2013. 03. 23. 22:26 Bandi ez jó volt. re 17. és 18.KerekesZS 2013. 03. 24. 1:03 ! Éljen a mediterán konyha! Éljen a gorgonzola a sajtok királya! 19. és 20.solide 2013. 03. 24. 1:49 + Allergiával nem jó viccelni re 21. KerekesZS 2013. 03. 24. 2:12 van egypár ehető sajt. pálpusztai és a füstöltek...de az igaz már a lengyeleknél is jobb volt a sajt. re 23. Tollminátor 2013. 03. 24. 4:39 Egészségedre! Az angolok is tudnak nagyszerű sajtot csinálni mig a legtöbb más kajajuk (régebben legalábbis) csapnivaló volt.

264141 1970.01.01. 01:00:00

19. solide Tudom, hogy milyen kellemetlen helyzetbe hoz, ha valaki olyan ételt, eszik, amit a szervezete nem bír. A sok nyavalyám egyike környezeti allergia, de néha még a mandula is görcsös köhögést okoz. Tartsd magad távol attól, ami problémát okoz. Mindazoknak én is üzenem, akik étteremben kalandvágyók, hogy érdemes új ízekkel megismerkedni. A sajtok pedig gyomorbarátok, érdemes fogyasztani őket. Látogassátok az olyan üzleteket, ahol tanácsokat is adnak.

264141 1970.01.01. 01:00:00

Valóban a mediterráni konyha a legjobb, remek ízekkel, szép, látványos szervírozásban.

179584 1970.01.01. 01:00:00

Jelentem, megéheztem, pedig még nincs itt a vacsora ideje!

178479 1970.01.01. 01:00:00

Kedves Little! "Itt Észak Amerikában az emigránsok jóvoltából minden kaját megkóstolhatsz. Akarsz afgánt...talán belgát...netán kolumbiai cevichét?" Ha kiváncsi, hogy ezek mennyire lehetnek afgán, belga...netán kolumbiai kaják, menjen be egy mondjuk torontoi magyar étterembe, és rendeljen mondjuk egy lecsót. Garantálom, hogy meg fog lepődni. :o)

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 28. ZorróAszter 2013. 03. 24. 10:38 Kedves Zorró, a magyar éttermek Észak Amerikában sajnálatossan kihaló félben vannak. Én ezt sajna nem a lecsójuk minőségére írom fel. Torontóban, ahol 18 évig éltünk, megérkezésünkkor volt legalább 10, nem beszélve magyar élelmiszer boltokról...ma jó ha egy maradt, az is küzködik a város szélén valahol. Vietnami, thai stb. meg minden sarkon található.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 27. Marijja 2013. 03. 24. 10:33 Ha jól tudom Svédben élsz. Nem felejtem el három étkezési élményünket mikor ott jártunk: Egyik egy fedett piacon volt, úgy hívják Östermalm. Egy muszáj vizit a kaja szeretőnek. http://www.youtube.com/watch?v=972ALsH1S7s A másik kettő étteremek: Fredsgatan 12 és az Opernkellern Isteniek!

178479 1970.01.01. 01:00:00

Ezek elsősorban az ottani magyarokra számítottak, vagy már átalakították az ételeket a britek ízlésének megfelelően? Vagy egyszerűen a magyar nem elég egzotikus?

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 31. ZorróAszter 2013. 03. 24. 11:38 Kedves Zorró, ezek az éttermek főleg az itteni lakosságra, jóval kissebb mértékben az itteni emigrációra számítottak. de változtak az idők. Mindannyian tudjuk hogy az étterem iparban óríási a versengés, sok a "trend", a divat, és hogy hogyan vannak a mediában, stb prezentálva. A magyar itteni éttermek (szerintem) egy elmaradott kategóriába lettek sorolva, azaz túl zsíros, túl hagyományos, stb., stb. Otthoni utazásaim alatt is látom ezt az átalakulást magában a szívben: Bp-en. Kedvenc éttermeim (p. Csalogány 26, Bock Bistró) távol állnak az akkori Apostolok Sörözöjétöl. Az igazság az hogy a főzés a magasabb nívón nemzetközi befolyások alatt áll, manapság ugymint ahogy angol tudás muszáj egy mérnöknek, a külföldi tapasztalat muszáj egy legfelső rangba aspiráló séfnek. Itt nem anyám főztéről beszélünk, az egy másik kategória, itt arról hogy jómodu utazott emberek hova fognak beülni és hol fognak a száz dolcsijuktól megszabadulni az este.

178479 1970.01.01. 01:00:00

És annak van szerepe Ön szerint, hogy ha már nem megyünk ma brit étterembe vacsizni, akkor nézzünk valami egzotikus külföldit. És a magyar nem hangzik elég egzotikusnak?

36888 1970.01.01. 01:00:00

Pavlov úr-elvtárs (1904 Nobel díj) kutyája meghallotta a csengőt, és beindult a nyálelválasztás.....(feltételes reflex).....én nekem a jó kaják emlegetése ugyanezt váltotta ki......

36888 1970.01.01. 01:00:00

...csülük, kékpenészes sajt, tengeri rák, tom-yum.....ez egy jó poszt!

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 33. ZorróAszter 2013. 03. 24. 12:42 Kedves Zorró a magyar nem egzotikus külföldi itt még kaja szempontjából sem. És tudom hogy sokat rosszul fog érinteni: New Yorkban, ahol köztudottan mindent elhatároznak, az osztrák éttermek nagyobb becsben vannak tartva mint a magyarok. Véleményem szerint ez talán nem indokolt, de ez a tény. Egy éve egy két Michelin csillagos NY oszták étteremben: a neve Wallsé, (egy csillag) vacsoráztunk. Magyar étterem ennek közelébe sem jön. http://kg-ny.com/ re 34. és 35 Virág elvtárs s.k. 2013. 03. 24. 14:12 Örölök, ugyanazok a rugók mozgatnak minket.

179584 1970.01.01. 01:00:00

30. little Nagyon ritkán járunk igazi étterembe, sajnos. Az Östermalm-csarnokba nyáron benéztem fogorvosi vizit elött, de nem is vásároltam, nem is ettem ott. A párom igen jó étvágyú pasas, és a jobb helyeken felszolgált adag fél fogára sem elég. Mostanában néha elmegyünk a közeli öregek otthonába ebédelni. De erröl nem mesélek:)))

264141 1970.01.01. 01:00:00

Már a hatvanas években világszerte ismert volt az osztrákok Wienerwald vendéglőhálózata. A hírnévhez nem csak jó ételek, de hangulat is járul. Az valóban tény, hogy komoly versenyfutás és rangsor együtt jár a vendéglátóiparban, főleg gasztronómiában. Sajnos az otthon velünk elhitetett világhírű magyar konyhának se híre se hamva, se most, sem 40 éve. Abba a kategóriába tartozik, ahol egy-egy jól eltalált ételkülönlegesség még nem alapozott meg jól hangzó nemzetközileg ismert konyhát. A szokások is változnak. A legelőkelőbb maradt a francia, a legnépszerűbb az olasz és a kínai, ezeket követi a japán, a mexikói, a thai, a hindu és végül az indultak még-ként a magyar, többekkel együtt, mint talán az egyedüli kelet Európából. Ami még mindig nem rossz. De láss csodát, a világban több lengyel és ukrán él szétszórva, mint magyar, tehát a holubcsi, a töltött káposzta, a perogi, vagy perohi (a barátfülére emlékeztető krumplival töltött tészta, amit sült hagymával és tejföllel esznek) attól függ, hogy lengyelül, vagy ukránul ejtik ki, ismertebb, mint akár melyik magyar ennivaló. A paprikás csirke bécsi találmány, tetszik, vagy nem, a töltött paprika dél olasz. A pörkölt az magyar, de a pakisztáni, vagy a hindu ugyan olyan jó. A rétest meg az összes Monarchia béli állam a magáénak vallja. A szlovéneknek meg történetük is van róla.

23353 1970.01.01. 01:00:00

re 37. Marijja 2013. 03. 24. 15:54 Kedves Marijja, az Östermalm csarnokban nem enni.....az szerintem nagy hiba. Ajánlom a következő fogorvosi vizit elött szakiíts rá időt. Tudom sok helyen kis adagokat szolgálnak. Van rá megoldás több adagot kell rendelni. re 38. Bundi-Bandi 2013. 03. 24. 16:06 Minden soroddal egyet értek.
süti beállítások módosítása