elso

ujrakezdek

ujrakezdek

Egy kapitalista történet.

2017. július 07. - littke

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás tengeren, két fiatal szerves kémia doktorátust szerzett. A doktorátusi diploma megszerzése a kémikusi végzettség (4 év) után még 5 évbe tellett. Ezen idő legnagyobb részében a diákok a professzoruk/mentoruk kutatását segítették. Ez napi 10 plusz órát vett igénybe, sokszor szombatot is beleértve és csupán két hét vakációval évente. Szóval, akik ilyen egyetemre járnak, azoknak nemigen marad idejük tüntetésekre, de sokszor még elemi kikapcsolódásra sem.

Mind ezért az egyetem minimálisan fizette őket, nevezzük ezt ösztöndíjnak. Ilyen végzettség után azonban, főleg mivel patinás egyetemről volt szó, nyitva állt a nagyvállalatok (multik) kapuja. Az ilyen végzettségű fiatalokat az átlagnál jóval magasabb kezdő fizetéssekkel csalogatják ezek. Itt aránylag biztonságos dolgozni, és mivel kiváló képességű fiatalokról beszélünk az előrelépés lehetősége is valós.

De a mi fiataljaink nem akartak ide csatlakozni. Volt egy ötletük, amit maguk akartak kikísérletezni és abban reménykedtek, hogyha sikeresek lesznek a maguk erejéből, jobban fognak járni. Ha egy vállalathoz leszegődnek, nem biztos, hogy ötletük kutatását tudták volna folytatni. De még ha tudták volna is, közismert hogy a találmány/szabadalom  az alkalmazó cég tulajdona lesz, ugyan vitatatlan hogy azok, akik tényleg valamit felfedeznek a multinál is meg lesznek becsülve. Anyagilag is és elismerésben is, de a találmányhoz joguk nem lesz.

Az ötlet, amit az előbb említettem egy olyan gyógyszer kifejlesztéséhez fűződött, ami egy bizonyos fertőzéstől védené meg az illetőt. Eladdig az immunitást csupán oltás révén lehetett elérni. Jobban mondva három oltás eredményeként, a másodikat az első után három hónappal kellett beadni, míg a harmadikat egy év után. A sikeres felfedezés célja egy pirula kifejlesztése volt, ami oltás helyett, egyszeriben immúnissá tette volna a beszedőjét. 

Ezt elérendő egy új molekulát (az aktív alkotórészt) kell először létrehozni. Amikor ezt elérik, általában nagyon körülményesen,  drágán, kis mennyiségben, egy olyan folyamatot kell találni, ami ezt a molekulát nagyobb mennyiségben és lehetőleg olcsóbban hozza létre. Ezután a hatóság, ez esetben az FDA (Food and Drug Administration) előírásai szerint először állatokon majd önkénteseken kell kipróbálni és bebizonyítani, hogy a mellékhatások, ha vannak, nem veszélyesek az orvosság szedőire. 
A procedúra éveket és rengeteg pénzt vesz igénybe és a siker esélye nem magas. 

A kezdő kutatóknak kutatóintézetre, berendezésre, pénzre volt szüksége, és nem kevésre. Bankok nem igen kölcsönöznek ilyen bizonytalan dologra, arra, ami még csak egy ötlet. Mecénásra volt szükség, pénzre hogy kémikusokat alkalmazzanak és elkezdjék a hosszas és fárasztó kísérleteket. Csupán ketten ezt a munkát képtelenek lettek volna elvégezni. Az is kellett, hogy részvényt tudjanak kibocsátani a NASDAQ-on, ami a második legnagyobb tőzsde az USA-ban, és ami kisebb (főleg technológiai) vállalatokkal is foglalkozik.

Mivel hőseink a legjobb helyeken szerezték doktorátusukat, és professzoruk melegen ajánlotta őket, vállalkozásuk hihetőnek tűnt egyeseknek, olyanoknak  akik hajlandóak voltak rizikósabb vállalkozásokba pénzt fektetni (nem úgy, mint a bankok) és így hamarosan szereztek pénzes támogatókat. Itt úgy hívják ezeket, hogy „kockázati tőkések”, (angolul: venture capitalists). Ezek a fele tulajdonjogért a dolgok pénzügyi részét elintézték. Mi több, embereket szerveztek, akik segítettek a kis kutatóintézet létrehozásában, majd elérték a listázást a tőzsdén, ami még több tőkét eredményezett. A kibocsátott részvények a piacon (NASDAQ) évek során árukat tartották, 20 dollár/részvény. 10 éves működés semmi eredményt nem mutatott, de mivel a részvény ára nem esett, a piac még hitt a vállalatban. 
kapitalista
Hogy megértsétek miről volt szó a cég évi kiadása 50 millió dollár volt. Ezt a közel 100 dolgozó (nem kis része jól fizetett kutató kémikus) fizetése és a kutatással járó költségek képezték. Bevétel nulla. A dolgozók kaptak fizetésük mellett részvény részesedést is. Az utóbbit évente kétszer. Ezt kézhez vétele után 5 évig nem lehetett eladni, 5 év múltán a piactól függően, mint említettem darabját kb. 20 dollárért, eladhatták. 

Nyilvánvaló hogy ilyen vállalatnak egy idő múlva fel kell valami eredményt mutatnia. Jobban mondva kell valamit produkálniuk, amit a piac elismer, mert az 50 milliós évi veszteség nem tarthat örökké. Ha a piacon hitét veszti, az ilyen vállalkozás tönkremegy. Ekkor történt, 10 évvel az alapítás után, hogy híre kezdett terjedni, hogy a titkot az elején említett gyógyszer összetételéhez kezdték felderíteni. A vállalat fél éves jelentései kezdtek nagyon pozitívak lenni. Közeledni kezdtek ahhoz a hosszú és pénz igényes stádiumhoz, amit a hatóságok (FDA) az új gyógyszerek elfogadására előírtak.

A részvény ár emelkedni kezdett, rövid egy hónap alatt a 10 szeresére. A színfalak mögött a nagy Pharma cégek ajánlatokat adtak a kis cég igazgatói tanácsának. Egyikük nem is teketóriázott, a részvény árának 100 szorosát ajánlotta nyilvánosan a cég tulajdonjogáért, azaz az összes részvényért. Ez a többség részvény tulajdonosoknak, a két alapító tagnak és az őket anyagilag segítő venture kapitalistáknak (akik a kockázat tőkét szolgáltatták az évek során) közel 500 milliárd dollárt jelentett. Az igazgató tanács és a részvény tulajdonosok a sebtében összehívott rendkívüli találkozón úgy döntöttek, hogy az ajánlatot elfogadják. A cég ezzel effektíve megszűnt. Az ötlet tovább fejlesztését a nagy Pharma vette át. 

Azoknak az alkalmazottaknak, akik összes részvényüket megtartották, az ajánlat évi szolgálat X 100 ezer dollárt jelentett. Értsd ezalatt, hogy akik kezdettől, azaz 10 éve ott dolgoztak, mint kutatók és részvény részesedésüket megtartották, fejenként egy millió dollárt kaptak részvényeikért. Az a kutató, aki csak 1 évet dolgozott, az 100 ezer dollárt kapott, azaz durván évi fizetését megduplázta. (NB, amennyiben a vállalatot megveszik az 5 év részvény eladási határ értelmét veszti.) 

A nagy Pharma állást is ajánlott jó pár kutatónak, ugyan nem mindenkinek. Székhelye  San Franciscóban volt. A kis vállalat, ami megszűnt, New Yorkhoz közel működött. Ezért az ajánlatot családi okok miatt nem mindenki tudta elfogadni. Az ajánlat mellesleg hasonló fizetést garantált és vállalta a költözés teljes költségét. Azok, akik állás ajánlatot nem kaptak, vagy azt el nem fogadták, az adminisztratív és segítő állásban levő személyzettel együtt állásukat elvesztették.

                                                                                                                                        
Itt a történet vége, fuss el vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr8412646441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZorróAszter 2017.07.07. 21:24:01

Kedves Little!

A kapitalizmus logikáját látva inkább az a valószínűbb, hogy ezt a gyógyszert az elmúlt 50 évben már vagy 10 künönféle kutatócsoport is felfedezte, és a szabadalmi leírás 50 éve pihen a PHARMA TRUST páncélszekrényében.

És ez már épp a tizedik cég, amit bagóért felvásárolt.

És legfeljebb akkor lesz szabadalmaztatva 1 órával a kis cég előtt, ha nem akarják eladni hanem maguk akarnák szabadalmaztatni.

Miért?
1. Például mert a hagyományos gyógymódon évente dollármilliárdokat kaszál, tablettáért meg azt mondják a marketingesek, hogy csak a töredékét lehetne, hiába csodagyógyszer.
2. Például mert az új gyógyszeren ugyan bejön ugyanaz a pénz vagy még több is mint a régin, de a technológiája olyan ötleteket adhat más gyógyszerekhez, ami viszont kiütné a multit, ha azok megjelennének.

Ezek most csak azok, amik hirtelen eszembe jutottak.

De erre mutatnak a többi feltaláló, monjuk a hajócsavar vagy a szemfelszaladás ellen biztosított nylonharisnyaszövés technológiájának feltalálója. Vagy a porzsák nélküli porszívó feltalálójáé. Stb. stb.

De érdekes Nikola Tesla sorsa is. De ellenfeléjé, Edisoné is. Hogy hogyan forgatták ki az Edison Művekből, és lett az Edisonból General Electric.

littke 2017.07.07. 22:21:30

Kedves z.
Én csupán egy esetet írtam le amit jómagam ismerek. fFiam ennél és később a nagy Pharmánál dolgozott és a kicsinél szerencsés volt.

ZorróAszter 2017.07.08. 08:38:37

Én drukkolok a kedves fiának.

És hogy áll a gyógyszer kifejlesztése?

kvadrillio 2017.07.08. 13:59:23

HA-HA-HA....EZ IGAZ, AKKOR OLTÁRI NAGY BAJ VAN AZ USA-BAN ! MERT A RABSZOLGATARTÓ MENTALITÁST, STÍLUST, NEM KÉPES LEVETKŐZNI ! ÉS CSAKIS MÁS NÉPEK, NEMZETEK LETAPOSÁSÁVAL, KIFOSZTÁSÁVAL AKAR ELŐNYÖKHÖZ, PROFITHOZ, JUTNI ! EZ A RASSZIZMUS LEGMAGASABB MAI FORMÁJA ! ÉN EZT NEM AKAROM ELHINNI AZ USA-RÓL !
hidfo.ru 2017.07.06. 09:41 Térségi hírek
Merkel: az EU nem hagyatkozhat Washington útmutatására

Angela Merkel német kancellár megismételte korábbi kijelentését, miszerint Európa nem támaszkodhat tovább az Amerikai Egyesült Államokra.

Két nappal a G20 csúcstalálkozó kezdete előtt Merkel megismételte korábbi kijelentését, miszerint Európa nem támaszkodhat tovább az Egyesült Államokra, ehelyett inkább saját kezébe kell vegye sorsát. A Washington Examiner jelentése szerint Merkel megismételte korábbi kijelentését, és ragaszkodott ahhoz, hogy azt szó szerint kell érteni.

“Igen, ezt pontosan így kell érteni.” – mondta. “Határozottan feltettük a kérdést, hogy a jövőben is támaszkodhatunk-e, támaszkodjunk-e az USA támogatására a Közel-Kelet-politikában, az afrikai missziókban, és Európa biztonságának garantálása terén.”

Merkel kifejtette, hogy az amerikaiak jelenleg más elképzeléseket táplálnak a globalizációval kapcsolatban, mint az európaiak; az USA úgy gondolja, hogy a globalizáció során szükségképpen ki kell zsákmányolni más országokat.

“Mi az együttműködés olyan lehetőségeit keressük, ami mindenki számára jövedelmező. Az amerikaiak sokkal inkább úgy látják a globalizációt, mint egy olyan folyamatot, amiben nem nyerhet mindkét fél, hanem egyik fél profitál belőle, a másik pedig veszít.”

Merkel a Die Zeit német lapnak nyilatkozva azt is elmondta, hogy a G20-elnökséget megpróbálja arra felhasználni, hogy felülemelkedjenek azon a helyzeten, amiben “a kommunikáció teljes hiánya az úr”.

Jelölés/megosztás:

kvadrillio 2017.07.08. 14:01:30

"""az USA úgy gondolja, hogy a globalizáció során szükségképpen ki kell zsákmányolni más országokat."""

HMMMM............DE MÁS ORSZÁGOK EZT NEM ÍGY GONDOLJÁK ! :)

pietnik 2017.07.08. 14:02:48

Nekem is az lett volna a kérdésem!Hogy lett-e gyógyszer ebből a hoszzú kísérletből!?
Nem beszélve arról,hogy a kannabis!!
A kannabis 1937-ben lett a mumus,mikor a nagy gyógyszervegyészeti cégek elkezdték ontani a természetes gyógyszerek helyett az ipari,kemo-gyógyszereket!Ez a folyamat már 1913-ban elindult,és az egyre durvuló kannabis-ellenes kampány vége az lett,hogy a kannabist végérvényesen a mélyen ártó kábszerek közé száműzték!
Manapság egyre gyakrabban emlegetik,hpgya kannabisolaj erőteljes rákellenes gyógyszer,,és egye gyakrabban emlegetik a teljes legalizációját!Ugyanis nem csak gyógyszer,hanem jó élelmiszer-,beton,építő,műanyagipari,stb.alapanyag,és ráadásul olcsó,majdnem minden éghajlaton megtermő igénytelen növény!
Erre mi történik?!
Napokban röppent fel a hír,hogy a Monsanto,a rémséges mérgeket előállító, a ipari szörnyeteg betette a lábát a kannabis-piacra,és egyeduralkodóvá próbál válni ezen a piacon(is) a világot mérgező rémvállalat!
Ebből aztán világosan látszik,hogy a kannabisból,ahogy sok más anyagból a betegeket megváltó,és olcsó ,ráadásul hatékony gyógyszer nem lesz!!
Volt már rá példa a közelmúltban,hogy a felfedező elmondta,hogy olyan rákellenes gyógyszert fedezett fel,amely a természetben korlátlan mennyiségben előfordul,olcsó,szabadalmaztatni nem lehet,tehát sem később,sem soha abból gyógyszer a nagy gyógyszerészeti gyárak elmaradó haszna miatt nem lesz!!

kvadrillio 2017.07.08. 14:04:54

aff.....sorosbácsi filozófiája pontosan ugyan ez ! Tönkretesz embereket, országokat, hajszolja a pénzcsinálást mások élete árán is, és nem érdekli, a tönkretettek halála sem ! no, sztem ezek az emberkék e bolygó a legkártékonyabb élőlényei !

littke 2017.07.08. 15:01:49

@kvadrillio:
Ez a folyamat amit posztomban leírtam nem csak az USA-ra tipikus. A "kockázati tőkések" mindenütt léteznek és szükség van rájuk. Válaszod egy más témát feszeget.

@pietnik:
Az USA-ban és máshol "gyógyszert" csak akkor lehet a piacra hozni, ha annak gyógyító hatását tudományosan bizonyították. Van sok más "természetes" gyógyszer ami recept nélkül kapható gyógyszertárakban és máshol, ezek azok amikről te beszélsz, de ezek jobb része ártalmatlan és nem segít.

A Monsato egy más dolog, azok genetikailag megváltoztatott növényekkel foglalkoznak, amiknek haszna vagy sem vitatott.
süti beállítások módosítása