Pannonhalmi látogatás.
Szeptemberi magyarországi látogatásunk egyik fontos állomása volt egy osztálytalálkozó Pannonhalmán. Bár én csak a gimnázium első két évét töltöttem itt és utána egy budai gimnáziumba jártam, a találkozó rendezői gondoltak rám és a hasonlóakra is, és mindenki nejestől meg volt híva.
Az Apátságot Géza herceg alapította 996-ban. Ha a Győrt megkerülő autópályán vezetsz tiszta időben és jó a szemed, láthatod délre a 280 méteres „Kupacot” (a diákok viccesen így titulálják) és az arra épült templomot. Érdemes letérni, és a kb. 30 kilométerre levő műemlék templomot, a hozzátartozó neves könyvtárat és bencés monostort, valamint a környéket megtekinteni.
Maga a Pannonhalmi Kollégium a 30 as években épült, olasz segítséggel, és az ezer éves bencés apátsághoz van csatolva. Az 50-es évek végén, amikor én itt oktatódtam, egyike volt azon kevés egyházi iskoláknak, (számukat egy kezemen tudom megszámolni), amit a kommunista rendszer, gondolom mutatónak, az egyház kezében hagyott. Bentlakásos vallási gimnázium még kevesebb volt, tudtommal csak kettő: Pannonhalma fiúknak és a debreceni Svetits, leányoknak. Ugyan az oktatás szigorúan az állami tanterv szerint folyt, politikáról szó nem volt, de nem volt KISZ és köztudott volt, hogy dacára az oktatás jó hírének, egyetemre ezekből az intézményekből jóval nehezebb volt bekerülni. Ez utóbbi tény volt a fő oka, hogy sokan (köztük jómagam), a második év után tanulmányaikat máshol folytatták.
A találkozó szeptemberben történt, egy éjszakát itt lehetett tölteni a kollégiumban, ahol éppenséggel a diákok nagy része távol volt, mert “szabad hétvége” volt. A bentlakás miatt ez be lett vezetve. Nem úgy mint máshol, manapság itt szombatonként is van oktatás, és így lehetséges hogy havonta egy hétvégén kettőnél több szabadnap áll a diákok rendelkezésre, amikor is sokan haza tudnak menni. Az én időmben ilyesmi nem létezett. Hazamenni az iskola év alatt csak a karácsonyi, a húsvéti és a nyári szünetben volt lehetőség. Mondanom sem kell, hogy az én időmben a szombati oktatás a norma volt.
A találkozón résztvevők egy részletes túrát kaptak ami magasan túlment azon amiben az idelátogató turisták részesednek, ami csupán az apátságról és az ahhoz tartozó műemlékekkel foglalkozik, és nem a kollégiumról.
Az Apátság és a Kollégium szerencséje a rendszerváltozás után nagyot javult. Látható, hogy komoly pénzeket fektettek be, az egykori épphogy megtűrt oktatási intézmény ma elismert vállalkozás. Az apátság profi módra van vezetve. Idők során neves borászat alapult, van bor kóstoló, rangos étterem (ez most a Covid alatt ez nem üzemel), van mikró sörfőzde, virágzó gazdaság és nem utolsósorban az épületeket (úgy a műemlékeket mint a kollégiumot) felújították.
Mikor én itt tanultam, az 50-es évek végén, kemény volt az itt lakó diákok élete, mondjuk hasonló az angol boarding school mintájához. Az alsó osztályba járók nagy termekben aludtak, reggelente csak hétvégeken volt meleg víz, amikor is egyszer egy héten zuhanyozni lehetett, és egyszer egy hónapban fürdeni. A koszt csapnivaló volt. Manapság persze van meleg víz, és láthatólag egy szakértő szabja meg mit szolgálnak fel az ebédlőben. A kollégium padlástere be lett építve, eredményeként az alvótermek méretét le tudták csökkenteni, így ma az alsóévesek is kevesebben alszanak egy teremben.
Egy csodálatos új fedett sportlétesítményt építettek a hegyoldalba. Az oktatók egy része ma civil, nem szerzetes, ezeknek (és családjaiknak) házakat építettek.
