Az árnyékban feküdtem egyedül. A nyugágyon. Egy nádtetős ernyő tákolmány alatt. A hőség miatt másutt nem lehetett kibírni. Ebéd után volt, januári, rekkenő, trópusi meleg.
A Fülöp Szigeteken voltunk fiam családjával, unokáinkkal, öt napra, egy szálloda komplexumban. Cebu városához közel, egy óra repülővel, délre Manilától. A Mactan szigetén. Akár hiszed akár nem, a portugál felfedező, Ferdinánd Magellán, itt, egy köpésnyire a hotelunktól, halt meg, egy, a bennszülöttekkel vívott csatában. 1521 áprilisában. Építettek neki egy emlékművet, meg is néztük.
Nejem gyomrát a svédasztalos reggelik kissé megviselték, úgyhogy visszavonult a szobánkba. Fiamék a gyerekekkel a medencék körül nyüzsögtek. Én meg csak néztem a homokos tengerpartot. Nyugalom vett körül. Kék ég, tökéletes víz hőmérséklet. Bemenjek, ne menjek be?
A lifeguard mellettem ült az árnyékban. Nem a magas székében, ahol ülnie kellett volna. Ugyan volt ott is napernyő, ott melegebb volt. Innen lentről is jól látott mindent. Néha rásípolt egypár kínai turistára, akik a bójákon kívülre mentek sorkelezni, mentő mellény nélkül.
„Hány éves vagy uram?” - szólított meg, nagy közvetlenséggel. A kérdés meglepett, mert a személyzet itt nemigen beszél hozzád a szokásos udvariasságokon kívül: „How are you sir?” „Beautiful day sir!”. Megmondtam a koromat…..jó, kerekítettem. Megdicsért milyen jó formában vagyok, koromra tekintve. A Fülöp Szigeteken, harmadik világ, az átlag életkor férfiaknak, 65 év. Elbeszélgettünk a jó étkezés fontosságáról, mondta a zsíros étel, mint az itteni koszt, nem egészséges.
Izmos fekete férfi volt, nem a tipikus Fülöp szigeti típus. Azok, ázsiaiabbak, törékenyebb felépítésűek. Bemutatkozott, neve Jonatán. Jonatán szeretett beszélni. Ő, mondta, negyven éves, pár éve nős. Két kislánya, a mi unokáinknak (szintén lányok) megfelelő korban volt.
Megtudtam, édesapja egy amerikai katona volt, akit sohasem látott. (Íme, bizonyíték, testalkatára). Mondta, kissé szomorkásan, de belenyugodva, apjával talán nem fog találkozni. Hogyan is tudná megkeresni? Ő itt Cebu-ban éli életét, apja meg messze, valahol az USA-ban.
Jonatán jól beszélt angolul, ami egy ritkaság. Dacára hogy a Fülöp Szigeteken angol a hivatalos nyelv, (azért, hogy a sok szigeten beszélt nyelv és dialógus között legyen egy közös), a legtöbb egyszerű ember alig beszéli, mert az iskolázottságuk igen hiányos.
Érdekelte Kanada, (ahol én élek), a foglakozásom. Mondtam, hogy Európából, Magyarországról származom. Arról még nem hallott. A szálloda jómódú kínai, koreai, japán és orosz családokkal volt tele. Elvétve, európait is láttál. Ajánlotta, hogy vegyek egy túrát a közeli, part menti barlangba. Mondtam, amolyan itteni Kék Barlang lehet, ami Capriban is van. Capriról még nem hallott. Mondtam milyen hideg van most Kanadában, beszéltem a hóról, és hogy lehet síelni, korcsolyázni.
Kérdeztem hogyan él? Naponta mopeddel jön ide dolgozni, egy órába telik. Felesége otthon van. Hétköznapokon a lányokkal elmegy az iskolába, az idősebb első elemibe jár. Az út másfél óra, a rozoga itteni buszokon. Az iskola mellett vár a kisebbik lánnyal, amíg 4-5 óra múlva a nagyobbik újra megjelenik, és utána együtt hazabuszoznak.
Az iskoláért, dacára hogy elemi, fizetni kell, mondta. Jonatán fizetése, napi 2-3 US dollár lehetett, ami a tipikus fizetés ilyen munkáért a Fülöp Szigeteken. A munkabérek a Fülöp Szigeteken köztudottan hihetetlen alacsonyak, így megérted miért mennek, iskolázott nők, szobalánynak Hongkongba, és az arab országokba, havi 500 dollárért. Az itt nagyon nagy pénz.
Mondta a lifeguard pozíció jó állás. A koszt a bérében benne foglaltatik, plusz, sokszor, még megmaradt ételt is vihet haza. De így is, az iskolára és az ahhoz szükséges dolgokra alig marad pénz. Tisztában volt mennyire fontos az iskolázottság. Ő csak 8 elemit végzett, leányainak jobbat akart.
Jót nevettem, amikor feleségéről beszélt. Mondta nagyon beszédes asszony. Kérdeztem, mit ért ezalatt? Hát mondta, amikor a munkájából fáradtan haza ér, az asszony nem szűnik meg fecsegni. És ha megkéri, hogy legyen csendben, visszafelesel! Hogyan, kérdeztem? „Azt mondja nekem”- mondta Jonatán, - „ha csöndet akarsz, menj a temetőbe!”
Beszélgettünk a szegénységről, amit én a városában és Manilában láttam, és hogy ezeknek mennyi gyereke van. 6 gyerek családonként az átlag. A Fülöp Szigetek szigorúan katolikus ország. Még válás sincs hivatalosan, és a fogamzás gátlás bűn, ezeket a szereket (pirula, óvszer) nem árulják. De Jonatán nem látott ebben semmi kivetni valót. Mondta, a sok gyerek áldás, hogy a Jó Isten és a Szűz Mária mindannyinkra ügyel, és ő úgy érzi, bajba senki emiatt nem kerülhet.
Mit is válaszolhattam erre? Csak bólogattam a nagy melegben.
