A következő írás nem sajátom, az egyik nagybátyám írta, a 40-es években. Régen elhunyt, én nem ismertem. Nagybátyám családunkról írt, a pécsi Littke pezsgő gyáros családról.

Az írás egyike a keveseknek a családról, akik egyike voltak a három jól ismert pécsi iparos családoknak: a Zsolnay (porcelán) és a Hammerli (bőripar/kesztyű) családok voltak a másik kettő.

Írása a család sorsát követi, a „jelenig”, azaz a 40-es évekig.

A családalapító Littke Lőrincről szóló első fejezetet, 3 részletben fogom leközölni. Semmit nem változtattam, egypár helyen lerövidítettem, de a szöveg az lesz, ahogyan mindezt nagybátyám, Littke György, első személyben, az 1930-as években megírta.

A 2. rész:

Littke Lőrinc három szőlő tulajdonosa volt, egy Rigoderbe, Pécs-bányatelep közelében, egy Gyökésben és a szkókói szőlő. A Gyökési szőlőt 1863-ban Ferenc fiának, míg a rigoderi szőlőt 1868-ban Ágoston fiának ajándékozta. A Basa-malomban 3 hold szántója volt, 1871-ben a siklósi külvárosi 95. sz. alatt telekkönyvezett házat örökölte: ez valószínűleg feleségének tulajdona volt

A szkókói szőlő Jenő unokája haláláig, közel 100 évig volt a Littke család tulajdonában, de ma már sajnos idegen kézen van. Ezt a szőlőt nagyatyám nagyon szerette és oda gyakran kijárogatott, persze a társaságához tartozó barátaival, akikkel a jó szkókóit iddogálva tarokkoztak és kedélyeskedtek, míg nem a késő éjjeli órákban a szkókói hatása alatt a rossz kavicsos úton botorkálva hazatértek.

A régi szkókói szüretekhez kedves gyermekkorombeli emlékek fűznek. Ilyenkor mindig nagy vendégsereg gyűlt össze, legtöbben tűzijátékkal megrakodva, mi különösen nekünk gyerekeknek szerzett nagy örömet. Volt ott jó hangulat, amihez nagyban hozzájárult a magyar vendégszeretet. A nagy vendégség alig fért el a présházban, míg a fiatalság a présház előtti nagy diófa alatt élvezte a szüret örömeit. Nagynéném (Littke József felesége) határtalan vendégszeretettel fogadta és minden jóval ellátta vendégeit. Konyhája egész megyénkben híres volt, mert gondos hozzáértéssel, fáradhatatlan buzgalommal és jó ízléssel nagyrészt saját kezűleg készítette az ízletes ételeket, bár elég cselédség állott rendelkezésére.

Littke Lőrinc képe

Azokban az időkben még lábtiprással nyomták ki a szőlőből a mustot. A szőlősajtolók csak később jöttek divatba. Persze a préselő legény lábait a gazda felügyelete alatt, alapos tisztogatási műveletnek vetették alá. A szüret után egy-két nappal, amikor a must már erjedni kezdett, készült a finom ürmös. Ezt oly módon állították elő, hogy egy akós hordóba, egy hurkaszerű zacskóban mecseki füveket és növényeket helyeztek el a hordóba felülről az aknanyíláson keresztül egészen a hordó fenekéig.

Ugyanezen füvekből készül jelenleg a híres Mecseki itóka. A zacskót egy-két napig a hordóban hagyták, és amikor a must már egészen erjedésben volt, a zacskót eltávolították, a must az erjedési folyamat által a növényekből kiválasztott ízekkel telítve igen zamatos és élvezetes itallá változott. Természetesen az így előállított ürmös állandó forrásában volt, és ha palackba fejtették, azt bedugaszolni egészen nem lehetett, mert az erjedési folyamat különben a palackot szétvetette. Különösen ízletes volt az így előállított ürmös sült gesztenye fogyasztása után, de aki a kívánatos ital csábításának túlságosan engedett és esetleg kissé mélyebben és gyakrabban tekintett a pohár fenekére, azt hamarosan levette a lábáról. Nem tudom, ma még készítik-e a szüretek alkalmával ezt a finom ízletes ürmöst.

Nagyatyámnak, Littke Lőrincnek azonban fő vállalkozása a borkereskedés volt, ami mellett haláláig kitartott és ebből a vállalkozásból fejlődött ki a mai pezsgőgyár. A bortermelés az 1840 és 50-es évek között, de még később is, az 1880-as években nálunk is elterjedt phyloxera pusztításáig igen bőséges volt, a termelt mennyiség jóval meghaladta a belső fogyasztást annak ellenére, hogy az ára annak idején mindössze 4-10 krajcárt tett ki literenként. Ez azonban nem akadályozta a borkereskedelem felvirágoztatását, mert bőséges kiviteli lehetőségek kínálkoztak. Ezeket a lehetőségeket használta ki Littke Lőrinc is. Igen nagy mennyiséget szállított külföldre, főleg Bécsbe, ill. Ausztriába és a Balkánra. E kedvező viszonyok mellett borüzlete nagy lendületet vett. Eleinte kizárólag teljes hordómennyiségben kötött üzleteket, és csak később tért át palackozott borok forgalomba hozatalára. Bornagykereskedését mintegy 15 évig, 1864-ig saját maga vezette, akkor azt szerződésileg János és József fiaira ruházta.

Taitl Johanna, Littke Lőrinc felesége

Nagyatyám (Littke Lőrinc) üzleti szellemére jellemző, hogy a szerződésben, még saját fiaival szemben is, saját érdekeit mennyire biztosítani és megóvni iparkodott. Kitűnik ez már a harmadik pontban foglaltakban, mert nem nevezhető bőkezűségnek, hogy fiainak mindössze 10.158 forint és 33 krajcárt adott önállóságuk megalapozására, holott ekkor már nagy vagyona volt, hisz birtokában volt már akkor a Littke-kaszárnya, sok bérház, szőlő, kőbánya és erdőkitermelési vállalat, nem szólván a szénbányáról. Ez az összeg vagyonának csak kis töredéke volt.

Kitűnik ez továbbá a 4.) pontban foglalt ama kikötésből, hogy bár mint u. n. Melléktárs szerepelt, az üzletkötések kizárólag fiai aláírásával történhettek, tehát saját maga felelősséget vállalni nem akart.

De ott az 5.) pont, amely szerint csak borüzletekkel foglalkozhatnak, ezzel pedig fiai kezeit megkötötte, valószínűleg azért, nehogy ők is apjuk példájára más spekulációba bocsátkozhassanak, ami az üzletember féltékenységére enged következtetni.

Nem kevésbé kitűnik ez az átengedett helyiségek után fizetett bérösszegből és az általa befektetett 20.000 forint után fizetendő 6 % kamatból, hiszen ez volt annak idején a felszámítható és törvényileg megengedett legmagasabb kamatláb, tehát a két tétel évente egymaga 2.000 forint évi kiadást jelentett, ami abban az időben nagy pénz volt és ezeket mindenkor havonta előre esedékes részletekben kellett leróni. Mindezek nemcsak saját megállapításaim, de édesanyámtól is hallottam, hogy milyen körültekintő, ügyes és a saját érdekeit erősen megvédő módon kötötte üzleteit, saját fiait sem kivéve. De hiába volt minden óvatossága fiaival szemben, a borüzletre később - nem ugyan saját hibájából - mégis rá-fizetett, amire alább még visszatérek.

Fiai a bornagykereskedéssel jól boldogultak, továbbá jól fejlesztették és a jó pécsi a kitűnő villányi vörös, Cserkúti, nagy-Szöllösi stb., baranyai valamint saját termésű boraikkal igen jó üzleteket kötöttek, exportáltak nemcsak belföldre, de külföldre is és így az üzlet nagy lendületet vett. Az 1860-as évek elején mindketten megnősültek, és komoly munkában éltek hivatásuknak. Jómódjukat házasságuk is növelte, mert anyagilag is kedvező körülmények között nősültek, vagyonos leányt vettek feleségül.

Mint bornagykereskedők kis üzletekkel nem foglalkoztak, csak kizárólag nagybani üzleteket kötöttek, tehát főleg viszonteladóknak, kereskedőknek, vendéglőknek, szállodáknak stb. adták el boraikat. Természetesen magánosoknak is, de szintén csak nagybani tételben. Hordókban százliteres, egy hektoliter volt a legkisebb mennyiség palackozott borokból 50 liter. A borárak a mai viszonyokhoz képest igen alacsonyak voltak, így az asztali borok hektoliterje (100 liter) hordóval együtt 30-40 forint, palackozott borokból 50 liter 15-20 forint, míg finomabb ó-borok árai 100 literes hordókban 30-100 forint, az 50 litert tartalmazó palackborok 15-50 forint között minőség szerint váltakoztak. Ezeket az adatokat az eredeti árjegyzékekből írtam ki. Ezek mind exportképes ó-borok voltak.

A Littke család háza, Pécs, Szent István tér, ma egy ovoda.

Természetesen a forgalomba hozott borokat ők maguk jóval alacsonyabb áron vásárolták, de a hosszas kezelés, többszöri lefejtés, a borok tisztítása, stb., sok költséget emésztett fel, bár a munkabérek alacsonyak voltak és alig rúgtak 40-50 krajcárnál többre naponként; a még hozzászámított haszon ellenére is elég olcsón adták el a borokat anélkül, hogy érdekeiket veszélyeztették volna.

1863-ban atyám kezdeményezésére pezsgőbor gyártásával kezdtek kísérletezni. A pezsgőt abban az időben a francia pezsgőgyártástól eltérően, a szódavízhez hasonló eljárással compressio útján vagy cukor hozzáadásával óborokból, erjesztéssel állították elő. Ez utóbbi módszerrel próbálkoztak ők is, de kevés sikerrel, eleinte kisebb mennyiséget gyártottak, de fáradozásuk sok akadályba ütközött, mert minőségük nem volt megfelelő.

PS

Az első rész itt található:

Copyright Gelleri Emil, www.gelleri.de (Urheberrechtlich geschützt, Minden jog fenntartva)