Ki hitte volna, hogy ez ilyen fontos lesz?
Apám és anyám is három nyelven beszélt (német, francia és angol). Módos polgári családokban, a második világháború elött ez nem volt ritka.
Nem mintha ez őket az « ostrom után » valamennyire is segítette volna. Ahol nyelvtudás kellett azok többnyire tanári vagy bizalmi állások voltak. Apám könyvelő beosztottként dolgozott, anyám, mint varrónő Angyalföldön.
Nekem, mint egyetlen gyereknek azonban már a legkorábban kellett menni nyelvet tanulni. 1950-és évek elejéről beszélünk. Még épphogy az általános iskolába kezdtem járni, de kétszer egy héten muszáj volt az utcai foci helyett privát “németre” menni a « Tante »-hoz. Egy nyugalmazott valamikor apáca tanárnőhöz, aki a Pasaréti templom közelében lakott egy albérletben. Kb. 20 forintba kerülhetett egy óra. Nagyon nem szerettem. A Tante egy idős, feketébe öltözött hölgy volt, komor és igen szigorú. Ha a leckémet nem tudtam úgy ahogy ő azt elvárta, bizony vonalzóval a körmömre is csapott. Panaszkodtam is a szüleimnek. Ha a köröm csapás nem is zavarta őket, látták a problémát: az egészet szívből utáltam. Összeült a szülői tanács, menjen a fiú angolt tanulni, ez volt a határozat. Talán az jobban fog tetszeni neki.
“Enter” Babi (néni), aki tökéletes ellenkezője volt a Tanténak. Egy egykori diplomata özvegye, világlátott, jó kedélyű középkorú szőke hölgy, egy Duna parti szép lakásban lakott, ahol ma a Duna Korzó található. Itt adta leckéit a 4. emeleten. Sokat nevetett, még bele is szerethettem talán….de tény, hogy a tanulási kedvem nagyot javult. Szóval mondjuk 7 éves koromtól egészen az érettségiig privát angolra jártam, a Babi néni után jött az “Alizka” a Házmán utcában, hasonló múlttal. A tandíj persze emelkedett, ahogy minden más.
Az eredmény az lett, hogy tízen koromra, aránylag jól beszéltem angolul. Kevesen voltak ilyenek. Tudásom előnyökkel járt. Le tudtam fordítani a rock and roll énekeket. Leveleztem egypár külföldi levelezőtárssal, azok befizettek nekem az akkori sláger zene lapokra: New Musical Express, Melody Maker, Billboard. Ezek jóvoltából kevesen voltak Budapesten nálam informáltabbak arról, hogy mi megy az angol és amcsi sláger ranglisták élén. Tudtam a pletykákat Elvisről, Paul Ankáról. Ismertek a ”belvárosi” fiúk, a Békaember Clubban, a Zoránéknál és az Illéséknél a várban “fontos” emberek is kérték tanácsomat.
Röviden a többi nyelvről. Oroszt persze mindenki tanult. Mint tantárgyat utáltam, de visszanézve nem ártott volna a 10 év alatt rendesen megtanulni ezt a nyelvet. Nem segített, hogy ahelyett hogy azt tanították volna, ami kell egy orosszal való beszélgetéshez, lépten-nyomon politikát vontak bele a tanításba: “nyemeckije fasisztü zánnyáli gyerévnya na ukrajnye”, .... kortársak ismerik a folytatást. Szása Filippovról van szó. Latint is tanultam négy évig, először (két évig) Pannonhalmán, ahol ezt igen komolyan vették, utána átjöttem a Rákócziba ahol, nos, a latin tanár egy jópofa agglegény volt, de nem szigorú.
Ezenközben külön tárgyként újra felvettem a németet is. Nyaranta többször is jártam egyedül autóstoppal Kelet Németországban, “meghívásos” betétlappal. Hivatalosan ezzel nem adtak pénzt. Keletnémeteket akik MO-ra akartak jönni, én “meghívtam” (és stikában az itt levésre pénzt adtam nekik), ők nekem ott vissza adták azt márkában. Nemsokára németül sem volt problémám. A pénz átvétele után függetlenül utaztunk, a meghívás csak a betétlap megszerzéséhez kellett.
Eljött az az idő (hatvanas évek) amikor minden dolog, ami lengyel volt nagyon népszerű lett. A filmjeik: Polanski filmje: A kés a vízben, Cybulszki, Andzsej Vajda, stb. Nem egy film témája a hatóságok elleni harc volt. Barátaimmal együtt eljutottunk a budapesti Lengyel Házba is, ahol egy karizmatikus tanár volt…hipp hopp alacsony fokon már lengyelül is tudtam dumcsizni, az orosz alap sokat segített. Ez hasznos volt Lengyelben, mert az angol akkor még nem volt népszerű és németül nem szerettek ott beszélni, ha esetleg tudtak is. Végül is mielőtt piros útlevéllel Olaszba mentem, (1968, megint csak autóstoppal), az Olasz Intézetben egy évig olaszt is tanultam. Itt a latin segített…
Észak Amerikában az angol tudás jól jött. Eredményeként az érkezés utáni harmadik napon állást kaptam. Az összes többi nyelvtudást nemigen tudtam azóta sem érdemlegesen használni. Ha nem használod…. lassan elfelejted. Itt csak az angol számít, legtöbb ember nem tanul más nyelvet, ugyan az iskolákban, nálunk Kanadában megy a francia. Amcsiban meg a spanyol. De mint anno az orosznál, nemigen eredményesen tanítják. A több nyelvet beszélőek igazán kuriózumba mennek. A Demokrata Párt egykori elnökjelöltjét John Kerry-t ellenfelei még gyanúsnak is minősítették….tud franciául!
Gyerekeink is, mikor őket az anyanyelv tanulására kiskorukban ösztökéltük mindig ezt válaszolták: “Daddy minek….mindenki beszél angolul”. Nem sokra mentünk. Fiatalabb fiam mára már megbánta, de késő. Képzeld minket “vádol”, hogy mi nem voltunk kellően szigorúak!
A nyelvtanulás hiánya szerintem hozzájárul sok itteni ember relatív tudatlanságához. Nem tudják hogyan élnek máshol, sokan azt hiszik, hogy mindenütt olyan az élet, mint itt. És ha nem….hát olyannak kellene lennie! Hiányzik belőlük az a másodlagos műveltség, ami nyelvtanulással, mint bónusz jön: hogyan beszélnek egymással a németek/franciák (nincsen tegeződés), hogyan/mikor ünneplik máshol a karácsonyt (Jézuska/Szenteste), mit esznek húsvétkor, mi történt a történelmükben? Igen igaz, akárhova mennek az ő nyelvük, az angol, lesz az első amit az ottaniak megértenek, de ők maguk valahogy kevesebbet tudnak azokról az emberekről.
