elso

ujrakezdek

ujrakezdek

Az első (és fárasztó) nap, Peruban

2018. január 24. - littke

Minden rendben volt. Időben érkeztünk a kapunkhoz és vártunk közvetlen csatlakozásunkra Torontóban. A repülő menetrend szerint du 4-kor rugaszkodott neki, és éjfél után landolt Limában, ugyanazon időzónában. Innen 3 óra várakozás után egy perui géppel rögvest Cuscóba mentünk, ez a gép reggel ¾ 4 kor indult és Cuscóba reggel 5-kor érkezett.

P1030744

Kérdezheted, miért repülnek az emberek ilyen kora reggel Limából, a válasz az, hogy sok turista egy nap alatt akarja Machu Pichut megtekinteni. Cuscóból oda még vonattal kell menni, 2-3 órányira van, szóval ilyen korai indulással Limából a turista el tud oda és vissza jutni erre a híres helyre egy napon belül.

P1030741

Mi persze 3 hétre jöttünk Peruba, az első állomásunk Cusco volt, és ott összesen egy hetet töltöttünk, beleértve a látogatást a Machu Pichu-hoz. Szóval nekünk volt időnk bőségesen. Cusco az inkák fővárosa volt, amit később (1532) a spanyolok meghódítottak. Ma 430 ezer lakósa van, UNESCO listás Világörökség.

P1030742

Nem vagyunk mai csirkék, egy ilyen nap nagyon elfárasztott. Nem alszol semmit, nem beszélve arról, hogy Cusco 3500 méter magasan van, sok embernek hozzá kell szoknia a ritka oxigénhiányos levegőhöz. Nejem különösen ki volt borulva, fejfájás, hányinger…. szidott is minek kellett ebbe az első napra a Cuscóba repülést is bepréselni.

P1030745

Cuscóba érkezvén szállodánk ígért autója nem volt ott, a reptéren taxisok fellege ostorozott hova akarunk menni. Még perui pénzünk se volt, csak US dollár, nem mintha ez probléma lett volna. Eltelt egy időbe mire megbizonyosodtam arról, hogy a dél amerikai hotel ígéretét tényleg nem tartotta be. Nem először fordult már ilyen elő. Végül is megalkudtunk egy fiatal taxissal, aki valamit beszélt angolul, és akinek szolgálatát ott tartózkodásunk alatt később többször is igénybe vettünk.

P1030763

Hotelunk taxival fél órányira volt, a „régi városban” a domboldalon, az úgynevezett San Blas kerületben. Az utak a hotel közelében keskenyek, macskakövesek. Egyirányúnak illene lenniük, de ez a fogalom itt ismeretlennek tűnt, és ha két kocsi egymással szembe találkozott, egyiknek vissza kellet tolatnia, ami persze ilyen kora reggel nem volt probléma, de napközben igen és nem kis vitákba került az elsőbbség eldöntése.

P1030762

A hotelnál az ügyeletes szokás szerint bocsánatot kért, azért, hogy nem küldött kocsit. Túl fáradt voltam, hogy lebarnítsam. „Majd ingyen viszünk vissza a reptérre tartózkodásotok befejeztével” – ígérte rutinosan. A hotel tele volt és reggel 6 lévén szobánk persze nem volt kész, így a lobbiban levő fotelekbe rogytunk. Egy kis idő elmúltával adtak ideiglenesen egy nem használt szobát, mondták a WC nem működik. Nagyvégre a szobánk 10-re elkészült és ágyba jutottunk.

P1030761

De nem tudtam aludni, kimentem a (földszinti) szobánk előtti kis kertbe. Szikrázó volt a dögerős trópusi nap, de hűs az árnyékban, mert elvégre is 3500 méter magasan voltunk. Nagyszerű kilátás, köröskörül hegyek, lent a völgyben a középkori város, templomok és csend, csak elvétve egy-egy kutya ugatott. A kertben rózsabokrok, kis fügefa árnyékkal és pár paddal, egy rég nem használt kút, csiripelő madarak, kaktuszok. Mivel nejem se tudott aludni elhatároztuk, hogy lesétálunk a belvárosba a főtérre, amit Peruban elkerülhetetlenül a „Plaza de Armes”-nak hívnak.

P1030750

Fáradtak voltunk, de lefele a 20 perces séta még csak ment valahogy. Nem gondoltunk a visszamenő útra. Középkori épületek/sikátorok között jártunk, spanyol templomok, színes indián bentlakók és turisták egyvelege. Az előbbiek mindenféle dolgokat akarnak az utóbbiaknak eladni, ha mást nem, magukat veled fényképeztetni, borravalóért. Ha lámás (andesi kecskével) van a kép, több borravaló jár nekik. Ha van nekik perui indián bébi és bébi láma is, akkor még több borravalót illik adni. Lent a nagy főtéren lehetett padokon ülni, a körülvevő épületekben a pénzt jól átváltani. Mindeközben a vezetőnek ajánlkozókat és napi túrákat eladni akaróakat udvariasan el kell hessegetni. Megkerestük hol a közeli piac ahol sajtot vettünk, majd megtaláltuk hol lehet jó kávét inni.

P1030764

A rövid út felfele vissza túl fárasztónak tűnt. Nosza, béreltünk egy taxit 5 Solesért (2 dollár). Nejem halálfáradt volt és magaslat beteg. Ez itt az első napokban gyakori tünet. Beszéltem a portással, ajánlotta, hogy nejem üljön be a hotel oxigén sátrába. Ez nem más, mint egy kényelmes karosszék a lobby sarkában, mögötte egy függönnyel eltakart nagy oxigén palack, plasztik csővel és egy oxigén álarccal ellátva. Olyasmi, ami a repülőgépeken az utasokra hullik, ha netán a kabinnyomás megszűnik. Itt ülvén egy 20 perc után nejem életre támadt és egy szundi után teljesen magához tért.

Áldott legyen az inkák istene.

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr7513601349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xilit 2018.01.25. 11:32:31

Nagyon élveztem! :)

Kincse- 2018.01.25. 11:45:10

Az utolsó mondatod jól megnevettetett, cserébe azt kívánom, áldjon meg téged az Isten! :)
De egyébként is megérdemled, mert régóta, még a Nol-os idők óta nagyon kedvelem az írásaid, és rettentően hálás vagyok, hogy időnként megörvendeztetsz sokakat ezekkel az utazási beszámolókkal, ami nagyon egyedi hangnemben íródik.
A Machu Picchu látványa biztos lenyűgöző lesz, és kérlek figyeld meg, valóban bele lehet látni ezt az emberi arcot, amit ezen az elfordított képen is mutatnak?
2.bp.blogspot.com/_P4h7kgNA5FQ/TKsttUYF3ZI/AAAAAAAAB34/ly_wnH85KTs/s400/K%C3%A9p15.jpg

littke 2018.01.25. 13:51:30

@Xilit: @Kincse-:
Hello és örülök, hogy az írás tetszett.

A Machu Pichuról kölön posztot fogok írni hamarosan.
süti beállítások módosítása