Mindenki ismeri a nagy neveket. Amnesty International, Medicine Sans Frontieres, UNICEF hogy csak egy párat említsek. Adományokból működnek.
Azok akik kissé hosszabb ideig éltek és dolgoztak Észak Amerikában, (nem tudom ez hogyan zajlik le Európában), tisztában vannak azzal hogy a jótékonyság az itteni társadalomban egy fontos tényező. Jótékonyságnak nem feltétele a pénz adománya sokan idejüket (vagy szakértelmüket) adományozzák. Ingyen dolgoznak menhelyeken, ingyen konyhán, a harmadik világban tanácsot adnak, vagy csak járják a szomszédságot jó célra pénzt gyűjtendő.
Azoknak akik megengedhetik maguknak persze pénzt is illik adni. Nem csak a gazdagokról beszélek hanem igenis a középosztályról. Hogy mennyit adsz évente az bizalmas adat, hasonlóan ahhoz hogy mennyi a fizetésed. De elváratik hogy valamit valahol/valakinek adsz. Arról hogy kik mennyi jótékonyságot fizetnek aggregát statisztikák vannak. Érdekes hogy itt Kanadában a New Fundlandiak (a legszegényebb megye) adnak per kapita a legtöbbet.
Persze vannak akik a “jótékonysági ipar” ellen beszélnek. Azt állítják hogy ha az állam magasabban adóztatná a jól keresőket akkor azt az extra pénzt arra tudná fordítani amire ténylegesen kell (mivel demokratikusan volt megválasztva ezt tudnia illik). Így pedig ezek a pénzek arra mennek amire az adományozók irányítják. Igen népszerű például (dús gazdag embereknek) nagyobb pénzt adományozni egyetemeknek. A segített tanszék, az adott pénzből épült új épület sokszor az adományozó nevét viseli. Így nevük megmarad az utókorra. Ez egy centbe sem került az adófizetőnek. Oktatásra extra pénzt adni jó dolog nemde? Nem is lenne ez nagy baj, de ujabban kiderült hogy az adományozók néha odáig mennek hogy az oktatásba is beleszólási jogot kérnek, (maguknak vagy alig rejtett képviselőiknek). Pl. az egyetem irányító tanácsában vezető helyet követelnek. Így pl. döntő lehet a szavuk abban hogy kié legyen a megüresedett dékán pozíciója. De még abba is bele akarnak szólni (egyesek szerint) hogy milyen kutatást folytassanak és hogy mi legyen a curriculum. Ezek a kísérletek érthetően aggasztóak.
Visszatérve a jótékonysági ipar itt nagyon fejlett. Sok vállalatnál van automatikus (önkéntes) levonás a fizetésből. Választhatod hogy ez a pénz hova menjen (rák kutatás, segély a 3.-dik világba, a hontalanok támogatóihoz, stb.). Az adó bevallásnál egy összegen felül ezek az adományok adómentesek, azaz az adót visszafizetik. Magasabb jövedelmű emberek a 45% (marginális) adó nívón vannak, így amit adnak annak felét az év végén vissza kapják.
A hivatali levonásokon kívül, teméntelen jótékonysági alap próbál tőled támogatást (pénzt) szerezni. Számtalan televízió és nyomtatott média hirdetéssel vagy bombázva. Szegény afrikai/indiai gyerekeket mutatván és csak egy dollárt egy napra kérvén, ezek nagyon elterjedtek. Ezen felül a vallási szervezetek, városokon belüli jótékonysági intézetek, (pl. ingyen konyhák, ingyen élelmiszer boltok) szintén komoly “játékosok” ebben az iparban. Nap mint nap telefonál ez az az intézmény, kopogtatnak az ajtódon és kérnek. Ha adományozol hivatalos nyugtát adnak amit adóbevallásnál használhatsz. Nem árt mielőtt adsz utána nézni kinek adsz mert egy jó néhánya a buzgón hirdetőknek/gyűjtőknek nem osztja szét a pénzt túl hatásosan. Sokuk csupán a begyűjtött pénz 5%-át adja a rászorultaknak, és 95% saját intézményének fenntartására megy, nem túl hatékony…. az ilyen szervezet, mondhatni hogy öncélú.
Befejezésül röviden ismertetni szeretnék egy cikket amit múlt vasárnapi New York Timesban olvastam. Egy érdekes kutatást eredményéről számolt be. Harvard és MIT egyetemek voltak a kutatás mögött. A projekt neve GiveDirektly. Azt próbálta megvizsgálni menyire hatásos ha csupán egyszerűen pénzt adunk a szegényeknek ahelyett hogy pl. támogatjuk az élelmiszer vásárlásukat avagy a egészségügyi helyzetet. Kiválasztottak egy szegény falut Kenyában és közölték az ottani családfőkkel hogy abban az évben fognak kapni kétszer 500 dollárt. Ez az ottani évi jövedelemnek megfelelő összeg volt. Nem meglepően a falubeliek alig hittek a fülüknek. Mintha az égből potyogott volna rájuk a manna. Sokan félnek hogy ilyen esetben a pénz el lesz fecsérelve, elisszák, eldohányozzák, stb. De nem ez történt. A falubeliek mindegyike másként költötte el a pénzt de jóval hatásosabban mintha más határozta volna el hogy nekik mi a legjobb/legszükségesebb.
Az egyik a viskója szalmatetőjét bádogra cserélte ki, következményképpen sok évig költségmentességet biztosított, mert a szalmatető karbantartása évente sokba kerül. A másik egy olcsó motorbiciklit vásárolt és hamarosan egy kis taxi vállalkozásba kezdett. Mások kereskedni kezdtek, a nagyvárosban vettek dolgokat és más falubelieknek kezdték eladni. És így tovább. A konklúzió, az emberek maguk tudják mire a legjobb a pénzt költeni, ha van nekik. Azaz leghasznothajtóbb ha csak pénzt adunk nekik ahelyett hogy pl. tehenet veszünk, vagy orvosságot, vagy oktatásukra fordítsuk a pénzt.
Elgondolkodtató.
