Az alábbi visszaemlékezések többsége a 40-es évek végéről, az 50-es évek elejéről származik. Nagy részük még mielőtt elemibe mentem.

1        Bakter
Bakter a házunkban lakott, egy (v szeg nem fajtiszta) puli kutya volt. A házunkban több rokon lakott. Bakter nekem nagynak tűnt. Palicsról származott, ma Szerbia. Ott anyám húgának férje katonatisztként szolgált a háború vége fele. A háború befejeztével Baktert magukkal hozták. Falusi kutya volt ízig vérig, a városi dolgokat nem igen szokta meg. Szóval pórázon lehetetlen volt vele sétálni. De a kertben rohangálni, minket ide oda kísérni és kalandozni, azt szeretett.

Történt hogy anyámmal mentünk a Budagyöngyére a piacra. Bakter szokás szerint követett minket. De pont az utcán jött a rend őre és látván Baktert megállított minket. Mondta anyámnak, a kutyának pórázon kell lennie! Anyám meg “ajjaj, nem tudom, nem marad pórázon! És bezárni sem lehet. Bezártam a kertbe de kiugrott a kerítésen. Követ minket, nem tudok mit csinálni!” A rendőr ránézett a házunk nagy két méteres kő kerítésére és nem igen hitt anyámnak. Belülről a kert fel volt töltve és szintje magasabb volt mint az utcáé, de kintről ezt nem lehetett látni. Közben visszasétáltunk és anyám bezárta a kertbe Baktert. A rendőr hajthatatlan volt, kezdte a bírságot írni, lehetett vagy húsz forint, nagy pénz akkoriban. Anyám csak próbálta a rendőrt lebeszélni. Egyszerre csak Bakter megest kiugrott. Belülről nem látván a rend őrét, pont a nyakába! “Na most talán elhiszi mondta sután anyám!”

Végül is Bakterrel nem lehetett bírni. El lett ajándékozva egy egyedülálló öregasszonynak aki az Ápisz felett lakott egy bérházban a Fasorban. Néha láttuk Baktert. Jól meghízott, és csudák csudájára sétált az öregasszonnyal. Jaj kedveseim nagy az étvágya Bakternak!... mondta az öregasszony. A szalámis szendvicset különösen imádja!

2 Szex
Hát erről semmit sem tudtam. Egyedüli gyerek voltam. Lányoktól féltem, ugyan egypár tetszett. De ha ezekkel találkoztam az utcán mindig zavarba jöttem. Elpirultam, azok meg vihogtak. Jobb volt elkerülni őket. Unokatesim egy nálam három évvel idősebb leány volt. Néha moziba elvitt mint sahperont. A Szilfa utcai kultúrházba. Fiúk jártak már az eszén, én feleslegesnek éreztem magamat. Nem akartam menni, de anyámék csak ösztökéltek, menjek vele.

Mint gyerekek néha láttuk a kutyákat a szomszédságban. Ahogy a szukákat kergették és egypár szerencsés is lett. Nekünk akkor volt egy tacskónk, Pepi, Bakter már nem volt. Pepi is a többi fiú kutyák között követte a nőstényeket. Nem tudom szerencsés lett-e valaha is, tacskó az alacsony építésű kutya. Idősebb fiúk mondták hogy a nagyok is így dugdossák…így lesz a gyerek mondták…..nem igen hittem nekik. Én csak egy lyukról tudtam sokáig és oda dugdosni?!

Az utca végén lakott egy barátom, Álmosnak hívták. Annak volt egy pár évvel idősebb bátyja, Dzsingisz. Nem vicc, ez volt a nevük. Elterjedt a hír hogy Dzsingisz valami fehér folyadékot tud farkából produkálni! Igen csak hitetlenkedtünk. Dzsingisz mérges lett és mondta ha fizetünk egy forintot fejenként és tízen vagyunk akkor produkálni fogja, és akkor majd elhisszük! Na de akkoriban egy forint nagy pénz volt! Két buckó fagyit is lehetett kapni ezért úgyhogy Dzsingisz nem látott tőlünk pénzt, mi meg nem is hittük el amit mondott.

Szomszédunkban lakott Juli. Apja valamiért fiúsra vágatta a haját. Julinak emiatt nehéz dolga volt, sokan lefiúzták! Óvodába együtt jártam Julival. Az óvoda a Pasaréti térnél volt, akkoriban ketten gyalog sétáltunk haza. A Hidász utcánál, a Fenyves úti elemiből szintén hazamenő nagyobb fiúk megállítottak minket. Kezdték Julit heccelni hogy fiú-e vagy leány? Mondtuk leány, de ezek csak nem hitték, maguk akartak meggyőződni erről. Ott a salakdombnál le is húzták a bugyiját, és megnézték. Nagy botrány lett belőle, mert Juli elmondta és apja berohant az igazgatóhoz.

3        Foci
Szabadidőben legtöbbször fociztunk az utcánkon. Úgy emlékszem még nem volt aszfaltozva, valami durva köves burkolata volt. Ha estél nagyon felhorzsoltad magad. És persze mindenki rövid gatyában volt, még sokszor télen is. OK télen mackóban. Hosszú nadrágom nagyon sokáig nem volt. Pedig hogy akartam! Anyám bricseszt akart rám tukmálni egypárszor de azt utáltam, mert senki sem hordta. Úgyszintén anyám nyaranta levágatta a hajamat kopaszra, mondta erősödni fog a hajam. Utáltam. Na de eltértem a tárgytól.

Kétféle focit játszottunk. Az egyik fajtánál a kapuk (kövekkel jelölve) az utcán keresztben voltak, a kerítéseknél, és ide oda rugdostuk a labdát. Egyszer te, aztán én. Ketten játszottuk. Baj volt ha berúgtuk a labdát más kertjébe. Be kellet mászni és kihozni. Az ott lakóak különben sem szerették, mert “rongálja a kerítést”. Sokszor elzavartak.

A másik a kiskapuzás volt. Az utca hosszába, kövekkel kb. két méternyi kis kaput jelöltünk, kb. 30 méternyire egymástól. Kapus nem volt. Volt két csapat. Sokan játszották. A nagyobb fiúk választották a csapatokat. Presztízs kérdés volt téged mikor választanak, mert a szarul focizók maradtak utolsónak. Mivel kocsik szinte sosem jöttek, lehetett így focizni. Driblizésen volt a hangsúly, szurkálni nem lehetett. Nagyobb fiúk löktek, bíró nem volt. Anyám nem szerette, mert sokszor elestem és a játék zajos is volt. Ha jött a rendőr el kellett szaladni.

Befejezésül a gomb fociról. Két nagyobb gombból, (megfelelő gomb kellett), szurokkal összeragasztva és smirglin hosszú munka árán megfelelőre csiszolva készítetted el a játékosaidat. Kb. öt játékos kellett. A végső dolog volt köröm lakkal befesteni őket. A kapus egy szurokkal teli gyufás doboz volt. A kapu papírból lett hajtogatva. Volt egy márványasztal ahol a meccseket játszottuk. Kis ing gomb volt a foci labda. Összehúzott hüvelyk/mutató ujjaddal pöckölted a gombodat, úgy lőttél. Egyszer te, utána az ellenfél. A gombokat elneveztük Puskásnak, Kocsisnak, stb.