Sayonara egyike a három szónak, tudom nem sok, amit japánul tudok. Konnichiwa, az szervusz. Hai, az az igennel egyenlő. Sayonara, az viszlát. Ezt ugyan már tudtam, emlékeztem egy régi slágerből.

Eljött az ideje hogy távozzunk. Holnap. Az utolsó két éjszakát Tokió Meguro részében töltjük, amolyan Lipótváros hangulata van.

Ez a poszt, befejező gondolataim. Egypár képet is felteszek. Két hét kevés, de láttunk sok szép várost és tájat. Sokat lehet a japánoktól tanulni.

Turista aránylag kevés van. Persze messze van és talán a fura írással kapcsolatos nehézségek sokat elriasztanak. Ténylegesen, ha egy japcsi térképet a kezedbe veszel, megérted a dilemmát. Még a városneveket sem tudod olvasni, nemhogy az utcákat vagy az országutak jelzését. Ugyanakkor egy fejlett, gazdag országban jársz és lépten, nyomon ősi kultúrával találkozol. Amellett teljesen biztonságos itt utazni, senki sem fog becsapni. Nem úgy, mint sok, itt most nem megnevezett országban.

És most, egypár befejező megfigyelés.

Busz és taxi vezetők

Ezek rendesen egyenruhában dolgoznak, tiszta, aznap mosott fehér ingben. Legtöbbször nyakkendővel, fehér kesztyűben.

Pár nappal ezelőtt Kyotóban, a buszon ülve tanúi voltunk egy vezető váltásnak. A busz egy nagyobb állomásba húzott be. A távozó vezető levette sárga névtábláját az ülése mögül. Igen, ott lóg a nevük, japánul persze. Az utasok felé fordult és meghajolt. Lent már várt és jött az új vezető. Elhelyezte saját névtábláját, majd szintén az utasok felé fordult és meghajolt. Ezután leült, felvette fehér kesztyűjét. Beindította a motort és már mentünk is.

Tájékozódásról

Kicsit bosszantó, hogy nemritkán még turisták által látogatott helyeken is az angol felírások a japánhoz viszonyítva nem elegendőek, avagy valósan nem léteznek.

És bizisten, nem tudom, hogyan tájékozódsz itt, ha nem tudsz angolul. Még angollal sem könnyű. Az angol tanítása Japán iskolákban kötelező. De hasonlóan más országokhoz, az eredmény önmagában nem elég ahhoz, hogy az átlag polgár kellő beszélő képességgel rendelkezzen. A szokásos történet: Tanulták, nem gyakorolták, tudták valamikor esetleg, de elfelejtették.

Igen sokszor azonban, azok a japánok, akik tényleg meg akarnak tanulni angolul, vagy tudásukat nem akarják elveszteni, keresik az alkalmat az angol gyakorlására. Sok helyen, mint önkéntes turista vezetők. Szolgálataikat a helyi turista hivatalon keresztül ingyen ajánlják. Mi Tokióban és Kanazawában is éltünk ezzel a lehetőséggel és mindkét helyen fél-fél napot japánok társaságában töltöttük.

Úgyszintén nagyon gyakran, például ha valahol a térképünket tanulmányoztuk, kérés nélkül megálltak és kérdezték, segíthetnek-e? Fontosabb helyeken pedig, mint például vasútállomásokon, mindig van alkalmazott, aki tud tájékoztatást adni.

A vonatokról

Két hetes vonatbérletet vettünk. Mivel magában Tokióban is sok HÉV járat a Japán Vasút Társaság tulajdona, ez a bérlet az ottani közlekedésre is sokszor alkalmas. A vonatok Japánban elsőrangúak, pontosak, az állomásokat a vonaton, de a földalattin és buszokon is, angolul is bemondják.

A shinkanzen, azaz a japán szuper expressz, egy élmény. A japán vonat a nyugat európaival ad minimum egyenlő, talán jobb is. Rengeteg ember használja, tiszták, időre indulnak, érkeznek, öröm utazni rajtuk.

Az emberekről

Japán egy nagyon homogén ország. Itt nem úgy, mint É. Amerikában, avagy manapság már Nyugat Európában is, Japánban nincsenek más nációk. Majdhogynem nulla a bevándorlók száma. Van hallom egypár koreai, és vannak, akik ide jönnek egy időre angolt tanítani, plusz a szokásos hivatalos ügyben erre járók, ez minden.

A japán gazdaság már jó ideje stagnál, a népesség öregszik. Sokat kell kevésnek eltartani már most is, és ez csak rosszabb lesz idővel. Megy fel az áfa. Ez a problémája egy általam jól ismert jóval kisebb ismerős országnak is, nemde? Amelyik ráadásul nem is olyan gazdag.

Beszéltünk Japánokkal. Sokjuk szerint illene ezen változtatni. Az emigránsok ezt a nem kívánatos jelenséget esetleg megváltoztatnák.

A japán szállodákról

Két napot kivéve a szállodák ahol tartózkodtunk olyanok voltak mit akárhol máshol. De ajánlják, menjél el egy igazi japán stílusú fogadóba is. Ezeknek neve, ryokan. Takayama kisvárosában, a Japán Alpokban, egy ilyenben szálltunk meg. Takayama, amolyan japán Zakopane. 3000 méteres havas hegyek vannak tőle nem messze.

A ryokanok abban büszkélkednek, hogy az idővel alig változtak, és fenntartják a régi japán útszéli fogadók tradícióit. Mit jelent ez?

A ryokanba belépés előtt papucsot kell felvenni. Szobádba, mezítláb lépsz be. Szobád bútorzata minimális. Nem más, mint egy alacsony asztal, 2 lábnélküli szék. A padló finom bambuszból készült. Legtöbb ryokanban nincsen saját fürdőszobád, ugyan manapság drágábbakban ez megtalálható.

A lényeg azonban az, hogy a ryokan egy panzió és egy spa kombinációja. Minden ryokanban van egy férfi és női rész, ahol meleg források által táplált medencék vannak. Plusz itt zuhanyozhatsz, tisztíthatod magad, mint egy sport klubban.

Ryokanokban, a japán reggeli benne van az árban. Ez hihetetlen bőséges, van vagy 10 fogás, még ebédnek is beillik. Szokásos nagy vacsorákat is rendelni, amit a szobádban szolgálnak fel, ahol ilyen alkalomkor királyként kiszolgálnak.

Este vékony matracokat terítenek ki, azokon alszol. Igen romantikus. Az élmény, a kempingelés és a luxushotel egy furcsa keveréke.