Én gondolom mindenki egyetért abban hogy az utazás stresszel jár. Gyerekkoromban órákkal indulás előtt mentünk ki a pályaudvarra csakhogy le ne késsük a vonatot.  

Ugyanakkor legtöbbünk szeret utazni. Mint régi utazók, feleségem és én profik vagyunk.
Először is a munkánkkal jár(t) a sok utazás. Tedd hozzá hogy fiaink tőlünk távol élnek. És hogy mi szeretjük a világot megismerni, kalandozni. Szóval az idő (és pénz) amit mi az utazásra fordítunk az jelentős.  

Tapasztalatom szerint van egypár fontos szabály:  

1        Előre tervezz.   

2        Bölcsen pakolj. Kevés cuccal utazzál.   

3        Hacsak lehet vidd fel összes cuccodat magaddal a repülőre és ne add le. Így nem fog elveszni és ha változtatni kell a menetrendeden az egyszerűbb lesz mert csomagod kéznél van.  

4        Ne izgasd fel magadat bármi történik.  Ez utóbbit a legnehezebb betartani.

Ezután az elméleti bölcselkedés után példaként leírom legutóbbi utazásunk kezdetét. Nem ment simán. Ottawából Zürichbe repültünk, egy Montreáli átszállással. Feleség már hetekkel előtte próbapakol majd bepakol…én az utolsó pillanatban, de van egy “listám”. Megjegyzem ennek ellenére valamit mindig elfelejtek. Most is már előre kíváncsi voltam mi lesz az? Hát az elektromos konvertert hagytam otthon amit az európai konnektorokba kell betenni hogy az északamerikai elektromos micsodáidat be tudjad kapcsolni és a fényképezőgépet, mobilt meg a komputert fel tudjad tölteni. Pedig rajta volt listámon, “drótok, stb.” között. Vettem egyet a Mamutban, Budapesten, most van kettő. De ha csak ennyi probléma lett volna….

Gépünk reggel érkezett Montreálba, csatlakozásunk délután 5 kor indult. A rendelkezésre álló időben béreltünk egy kocsit és behajtottunk a városba. Kedvenc helyeinket meglátogattuk, és jót ebédeltünk. Eddig minden jó.  
Már ülünk a Swiss Air gépen, vadonat új óriási Airbus 330. Tele emberekkel. Időben taxizunk ki a felszálláshoz. A biztonsági blabla lezajlott, mondják először piát fognak szolgálni, majd vacsorát….Gondolkozom skoccsot igyak, vagy Bloody Maryt amikor durr a gép megrázkódik! Ajjaj, defekt gondolom vagy lecsúszott a betonról…de nem. Az ablak melletti utasok mondják hogy szárnyával meghorzsolt egy közeli épületet! A jobboldali szárny végén levő kis « flip » a svájci kereszttel tényleg ott lógott! A k. anyját!

Tudtam hogy aznap mi nem megyünk sehová.

Csend. Végül is a pilóta megszólal aszongya neki ezt az utat adta a ground kontroll és ez történt. Szerintem ugyan ha így is volt az ennyi pénzt kereső pilótáknak illik azt érezniük hogy valami itt túl közel van….még világos volt. És ha úgy érzi hát ne menjen! Na mindegy, húznak minket vissza. A reptér egy eldugott helyén buszokba szállunk, vissza a határ ellenőrzésre, majd egy pulthoz a reptéren ahol max. négy Swiss Air alkalmazott próbál a 300 felizgult utassal foglalkozni. Sokan idősek, családosak kisgyerekekkel, nem beszélnek angolul és Kairóba, Indiába vagy Szerbiába akartak Zürichen keresztül hazamenni….nem kis feladat! Plusz ezeknek Montreálban kell majd aludniuk. Tetejébe ezen a hétvégén van a legtöbb turista Montreálban mert az évi nagy autóverseny (Grand Prix) ment másnap, vasárnap.

Láttam hogy könnyen az éjszakát itt a sorban tölthetjük, mert a sor csak nem haladt.
De nem árt ha van egy ügyes feleség, ő kifundálta valami orosz utasoktól hogy telefonon is el lehet a menetrend változást intézni a Swiss Air 800 számán. Felhívtam őket a sorból és tényleg, csodálatosan másnapra találtak nekünk Montreálból helyet Genfen keresztül Zürichbe egy Air Canada járaton. Csak egy napot fogunk késni, én többre számítottam. Felhívtam az ottaniakat értesítettem őket a változásról, ott már éjfél volt, ne jöjjenek ki elénk akkor hanem ekkor.

Namármost csak a hotel kellett, ott a sor rövidebb volt. Swissair mondta menjünk a Holiday Inn-be. Csak azt nem tudták melyikbe. Három Holiday Inn is van a Montreáli reptér közelében. Az elsőbe elmentünk egy ingyenes hotelbusszal, de nem az volt. Most ott maradtunk, már este 10 óra volt, várván a beígért új buszra ami csak nem jött. Mellettünk egy idősebb szerb hölgy aki fia látogatásából (Clevelandből) volt hazatérőben. Egyszerű asszony nagy bőrönddel, semmit sem beszélt más nyelven. Teljesen el volt veszve. Megsajnáltuk, ő is velünk jött. Hívtam egy taxit saját költségemre lecserkéztük és megtaláltuk a hotelunkat. Megettük a Swissair fizette vacsorát, jó szar Holiday Inn konyha, és közben kézzel lábbal jól elbeszélgettünk a szerb hölggyel. 

Este már 11 óra, ágyba menet előtt észrevettem hogy a zűrzavarban valahol elhagytam a mobilomat! Csak ez hiányzott! Ebben volt minden ismerősünk címe, telefonszáma. Ez nagy hátrány lesz hogyan kerülünk velük Bp.-en kapcsolatba? Basszus. Na elaludtunk, másnap, vasárnap reggel, az az ötletem támadt hogy a szobánk telefonján felhívom a mobilomat…ki tudja mi lesz? És képzeld el válaszol!!! Hogy aszongya  ki vagyok? Mondom elvesztettem a telefonomat, ki vagy te? Ő a taxis volt. Oda hozta a hotelhez, adtam neki 20 dolcsit és keblemre öleltem.

Happy ending!