A családalapítónak négy fia volt: Ferenc, János, Ágoston és József. Leánya, Gizella 18 éves korában meghalt, nem tudni hogyan. Ferenc, a legidősebb, bányamérnök lett. János, (ennek György fia, volt ezen írások szerzője) borászattal foglalkozott. Ágoston katonatiszt volt. A legkisebb fiú, József, az én dédapám, tovább fejlesztette a pezsgőgyárat, és annak igazgatója volt.

A második Littke generációt, a Monográfia kissé rövidített szavaival, két részben fogom leközölni. Az első részben, az alábbiakban, Ferencről és Jánosról lesz szó.

Littke Ferenc 1832-1901                      

A koronás arany érdemkereszt tulajdonosa, okleveles selmeczbányai bányászati akadémikus, a Duna Gőzhajózási Társaság pécsi központjának igazgatója, Pécs szabad kir. város köztörvény-hatósági bizottságának tagja, született Pécsett 1832-ben. Középiskolai tanulmányait kitűnő eredménnyel Pécsett végezte. Az annakidején csak 6 osztályból álló középiskolai tanulmányok után két évig Bécsben bölcsészeti tanulmányokat folytatott, majd a sziléziai Ostrauban a gróf Wilczek-féle szénbányászatnál 1850. december 10-től 1851. szeptember 20-ig mint gyakornok volt alkalmazásban, ahol a bánya igazgatóságtól kitűnő szorgalmát tanúsító bizonyítványt kapott. Atyja kívánságára 1851. októberében a selmeczbányai bányászati akadémiára iratkozott és 1855-ben kitüntető eredménnyel abszolvált. 1855. szeptember 1-én a "K. K. Berg- und Forstakademie Direktion" részéről Chemnitz-ben kiállított abszolutórium szerint az összes tantárgyból "ausgezeichnet és erster mit Vorzug" osztályzatot nyert.

Édesatyja kívánsága érthető volt, hisz akkor már a Pécs-bányatelepi Lőrincz-bánya tulajdonosa volt és fiával tervei voltak, hogy bányája élére megfelelő szakképzettséggel rendelkező vezetőt állíthasson. E terve azonban nem valósulhatott meg, mert a bánya, a már az előbbiekben vázoltak miatt, birtokában nem maradhatott így Ferenc, mint végzett bányászati akadémikus 1856-ban a szabadalmazott Első Duna Gőzhajózási Társaság szolgálatába lépett, ahol 1883-ig a Társaság Pécs-bányatelepi bányáiban mint Bergmeister teljesített szolgálatot. Azért idéztem a német "Bergmeister" elnevezést, mert az inkább megfelel a felső iskolát végzett magasabb szakképzettségnek, holott a magyar bányamester cím alantasabb szolgálatot teljesítő alkalmazottra vonatkozik. Úgy látszik, hogy abban az időben a bányamérnöki cím még nem volt használatos.

Testtel-lélekkel hivatásának élt, szolgálatát a legnagyobb pontossággal és kiváló lelkiismeretséggel teljesítette. A bányákban előforduló szerencsétlenségek alkalmával legelsőnek szállt le a bányába és a mentési munkálatok körültekintő irányításával a további bajoknak elejét vette.

A bányamunkások érdekeit állandóan a szívén viselte: igazságérzete, szociális gondolkodása miatt a bányászok nagyra becsülték és szerették. A bányatelepen megtartott ünnepélyek alkalmával vezető szerepet vitt, így különösen a bányászok védőszentjének (Borbála) napján, minden év december 4-én lelkesítő beszédeket tartott.

1860 január 30-án megnősült, feleségül vette Graff János vagyonos pécsi szállodatulajdonos Matild nevű leányát.Házasságából kilenc gyermek született. Leányai közül Gizella első ízben May Richárd bécsi könyvkereskedőhöz ment feleségül, aki azonban 5 évi házasság után meghalt. Másodszor Dr. Fuchs Károly bécsi kiváló kriminalista és védőügyvéd vette feleségül. Ilona leányát Dr. Unkelhäuser Károly vette felségül, aki később horvát bán helyettes, cs. és kir. valóságos titkos tanácsos, majd pedig Horvát-Szlavóniai és Dalmácia m. kir. Minisztere lett. Többi gyermekéről nincs tudomásom.

Gyakori utazásokat tett, bejárta egész Középeurópát többek között Németországban igen sok városban megfordult, de járt Franciaországban és Angliában is és ezen tanulmányi utazásai alkalmával igen bő ismeretekre tett szert. 1873 december hó 8-án Őfelsége, a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki.

Családi élete mindvégig zavartalan boldogságban telt el, vagyoni helyzete is hozzásegítette, hogy mint a családjának élő családfő gyermekeit jómódban felnevelhesse és iskoláztathassa, kiházasításuk stb.-vel bőséges atyai gondoskodással elláthassa. A gyermekei között lévő harmonikus és testvéri szeretettel párosult együttérzés, a szülői szeretetben is megnyilvánult. 1890-ben azonban nagy csapás érte, elvesztette kiváló tehetséggel megáldott János fiát, ami atyai szívét mélyen megrendítette.

Pécsett, a Mária utca 1 számú, ma is fennálló emeletes sarokház és a Pécs-bányatelep mellett lévő Gyükés-ben 1 hold és 1000 négyszögöl területű szőlő tulajdonosa volt: ezt a szőlőt 1863-ban szüleitől kapta ajándékba. Vagyoni helyzetét nagyban gyarapította édesatyjának 1879-ben történt elhunyta alkalmával reá esett 40.000 forint örökség.

1892-ben nyugalomba vonult, elhagyta szülővárosát és Bécsbe költözött. Ide részben az ott özvegységre jutott Gizella leánya is vonzotta. 1898-ban újból Magyarországra költözött és Budapesten telepedett le, ahol azonban hosszas szenvedés után nagyfokú érelmeszesedésben 1901. December hó 11-én meghalt.

Holttestét Pécsre szállították és a Központi Temetőben, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Littke János 1834-1917

Borkereskedő, a gráczi Kleinoschegg-féle pezsgő-gyár igazgatója, született Pécsett 1834. november 3-án. Négy évi középiskolai tanulmányai után, 1848. október 15-től 1851. október 1-ig, három éven át a pécsi kereskedelmi iskola növendéke volt és ezen tanulmányai elvégeztével a kereskedelmi iskola igazgatósága által 1851. november 10-én részére kiállított bizonyítvány tanúsága szerint az összes tantárgyból kitüntető eredményű osztályzatot kapott. E tanulmányi ideje alatt egyidejűleg Pucher György pécsi vas- és fűszerüzletében mint gyakornok volt alkalmazva és ezzel képzettségét a gyakorlati ismeretekkel is bővítette. Kereskedelmi tanulmányait további ismeretek megszerzése végett így folytatta és a célból 1852. június 15-től 1853. április 15-ig a bécsi Johann Geyer féle magasabb fokú nyilvános kereskedelmi iskola hallgatója volt, ahol a részére kiállított bizonyítvány szerint tanulmányait nagy szorgalommal és jó eredménnyel végezte.

1853 július 5-től 1854. április 21-ig a bécsi Kaiser-féle fűszerüzletben volt alkalmazásban. 1854-1855 években Triesztben volt alkalmazásban, ahonnan azonban Pécsre vissza kellett térnie, mert elérvén az állítás kötelezettségi kort, jelentkeznie kellett, azonban a sorozóbizottság határozata szerint sérve miatt katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították. 1856-ban Steinbach József budapesti bornagykereskedő cégnél teljesített szolgálatot. Szolgálati helyeiről a legjobb bizonyítványokat kapta. Öt évi távolléte alatt, igen sok ismeretre és tapasztalatra tett szert; 1857-ben visszatért a szülői házba, ahol édesatyja bornagykereskedésében és vállalatainál tevékenykedett.

1861 július 14-én József öccsével a már meglévő üzletet édesatyjuk szerződésileg reájuk ruházta, amikről már az előbbiekben részletesen megemlékeztem.

1862 január 21-én megházasodott, nőül vette Pucher György vagyonos pécsi kereskedő Georgina leányát.

A már ismertetett pezsgőgyártási kísérlet után bekövetkezett katasztrófája után, mivel édesatyjával minden érintkezés megszűnt, kenyérkereset után kellett néznie: így 1866. május hó 1-én Dietzl József budafoki bornagykereskedőnél pincemesteri alkalmaztatást vállalt, ahol 1868. március 5-ig dolgozott. Innen történt kilépése után Pesten (ez időben a városnak Budapest elnevezése még nem volt, mert a Budával és Óbudával történt egyesülés csak később az 1873. évben következett be) a Lipótváros Feldunasor 17. számú házban borkereskedési bizományi üzletet nyitott, melyre Pest szabad királyi város tanácsának 1868. június 5-én kelt határozata szerint iparjegyet kapott.

Vállalkozása azonban nem sikerült, mert rövid néhány év után tönkre ment. 1874-ben visszatért Pécsre, ahol ugyanez év július 13-án mint "Disponent" (tejhatalmú intéző) a Szeifritz Antal féle Scitovszky téri bornagykereskedés szolgálatába lépett és itt igen jó eredménnyel 1881. január 15-ig működött. Édesatyjának 1879-ben bekövetkezett halálával 10.000 forint örökséghez jutott, azért csak ennyihez, mert édesatyja vagyonából a reá eső részt annak idején nem sikerült pezsgőgyártási kísérlet okozta költségekkel megterhelte. Szeifritz Antal ez alkalommal, korára való tekintettel és mert utódai nem voltak, atyámnak ajánlatot tett, hogy bornagykereskedését tőle vegye át, a 10.000 forintnyi örökségének lefizetésével és a még fennmaradó összegnek törlesztés útján leendő kiegyenlítésével. Atyám ezt az ajánlatot nem fogadta el. Örökségével 1881. március 1-én Pécsett borbizományi és borexport üzletet nyitott. Eme vállalkozása elég jól indult és sikerültnek volt nevezhető, igen jó és tiszta borokat hozott forgalomba, becsületet szerezve a baranyai boroknak.

Néhány év múlva, úgy tudom 1884-ben a Ferenciek utca 11. számú házban egy bordetail üzletet is nyitott, sajnos ez volt a veszte, mert az akkor virágzó nagybani borüzletet elhanyagolta és a detail üzletéből a boron kívül egyéb árukat is forgalomba hozó üzletet és bodegát alakított. Mindenféle kísérletekkel foglalkozva, amire alább még rátérek, üzlete hanyatlani kezdett és csődhöz vezetett.

József öccse a csődtömeget átvette, a hitelezőkkel történt egyezkedés után az üzlet 1888-ban megszűnt. Még ugyanezen évben öccse pécsi, akkor még bornagykereskedése és pezsgőgyára bécsi lerakatának vezetését vette át, ahol két évig volt, majd 1890-ben a Gráz (Gösting) Kleinoschegg-féle (Ausztria legrégibb és legnagyobb) pezsgőgyáránál üzletigazgatói állást vállalt. A gyár üzletmenete ez időben gyengült és ezt megfelelő hozzáértéssel és szorgalommal újból fellendítette, amihez az ő idejében gyártott jobbminőségű pezsgő is hozzájárult.

Bár jól fizetett állása volt és családjának jobb megélhetést biztosíthatott, látván a gyár fellendülését, ami igaz főleg az ő érdeme volt, a céggel szemben olyan követelésekkel lépett fel, amelyek teljesíthetők nem voltak, a gyár szolgálatából 1894-ben elbocsátották. Megalkuvást nem tűrő természete miatt és magas kora ellenére ismét kenyérkereset nélkül maradt. E meggondolatlan lépése meg is bosszulta magát, mert magas kora miatt és egyéb alábbi okokból újabb álláshoz már nem juthatott, de nem is igen kereste, mert egyéb irreális dolgokkal remélt sikert elérni. 61 éves kora dacára munkaképességének teljes erejében volt, mégis főleg Eugénia leánya eltartására és Aurél fia támogatására szorult egészen és teljesen a 83 éves korában beállott haláláig.

Atyám tapasztalt, alapos képzettségű, igen olvasott szakember volt, aki magánszorgalmával tág látókört szerzett, mégis saját vállalkozásaival nem boldogult, háromszor vagyonbukott lett, tudását viszont mások szolgálatában elsőrendűen érvényesítette, ezt tanúsítja számtalan elismerő irat. Hogy saját vállalkozásaival nem boldogult, annak főleg saját maga volt az oka, mert állandóan találmányokon és ehhez hasonlókon dolgozott, amit alkalmazotti minőségében nem tehetett, mert munkaidejét szolgálatának ellátása teljes egészében igénybe vett.

1869 május 7-én, egy "Fermentometre"-nek (erjedésmérő) elnevezett, a bor alkohol- és cukortartalmának megállapítására szolgáló mérőre császári és királyi pátenst kapott. Ezen szabadalma a k. k. Privilegien-Archiv 19. Fol. 200. szám alatt regisztráltatott. E találmányáról a bécsi akkor legnagyobb bornagykereskedő cégek, mint Grossinger és Fia, Leidenfrost, stb. valamint a "Landesgericht Chemiker" v. Kletinsky 1880. Március havában a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. A fermentometre kapcsán egy 62 oldalra terjedő tanulmányt írt és a könyvet az akkori borkereskedelem nesztorának, Schwarzer Alajosnak ajánlotta: e tanulmány 1868 karácsonyáról keltezett előszavában keserves szavakkal panaszkodik pezsgőgyártási kísérletének fent már vázolt sikertelenségéről és arról, hogy vándorbotot volt kénytelen a kezébe venni, mert legközelebbi hozzátartozói cserbenhagyták. Tanulmányában az exportképes, palackozásra érett és tartós borral foglalkozik. Találmányának későbbi soráról nincsenek adataim.

Az 1870-71-es években igen sok borászati szakcikket írt a Pester Lloyd. "Wochenblatt für Land- und Forst-wirtschaft" című folyóiratban a cikkek alapos tudással világítottak rá a bor kezelésére. A Pester Lloyd napilapban állandóan, kevés megszakítással jelentek meg szakvélemények.

Megjelent továbbá egy tanulmánya a szőlő éréséről és a borok egyensúlyáról, valamint az "Oenometrie" (bormérő) használatáról, ill. annak alapján a bor minőségének cukor, alkohol, víz, stb., tartalmának megállapításáról.

Szabadalmat kapott egy általa feltalált "elektrophor"-nak elnevezett hő villám elemre és egy pátense a m. kir. Szabadalmi Levéltár által 1894. december 13-án 1795. szám alatt, mint kizárólagos szabadalmi levél lajstromoztatott. Hogy ez milyen eredménnyel járt, nem tudom, mert a szabadalmi okiraton kívül egyéb adatot nem találtam.

Még késői, 80-82 éves korában is hasonló találmányokon törte a fejét és többek között egy földalatti telefonkészülékről készített tervezeteket és ennek hadászati célokra leendő használatba vétele végett az első világ háború alatt 1916-ban a k. und k. Technische Militärkommitee-vel hosszas tárgyalásokat és levelezést folytatott. Sőt őfelsége kabinetirodájának főnökéhez, Dr. Bolfras vezérezredeshez is fordult találmányának alkalmaztatása végett, azonban eredménytelenül. Bolfras vezérezredes meleg hangú levélben értesítette, hogy hasonló találmányokkal a hadvezetőség már kísérletezett, de gyakorlati keresztülvitele igen sok akadályba ütközött.

Kissé hosszadalmasan írtam atyámról, főleg azért, hogy változatos életének és működésének mozzanatait, három másik fivérének egyenes és azt lehet mondani, zökkenésmentes pályafutásával és életével szembehelyezzem.

Nekik jó sors jutott osztályrészül, atyámnak nem; lehet, hogy abban az esetben, ha pezsgőgyártási kísérlete annakidején jóra fordul, az ő életsorsa is más lett volna. Tehetséges és becsületes egyénisége jobb sorsot érdemelt, de igen sokban ő maga idézte elő balsorsát és ezzel édesanyámnak és családjának nagyon sok gondot okozott. Hisz mint a fentiekből látható, nem is egy, hanem több esetben ismét talpra állhatott volna, ebben azonban elkalandozásai gátat vetettek. A sok töprengés soha nyugodni nem hagyta és ez volt a veszte.

Házasságából négy leány és két fiú született. Kamilla leányát Balassa Ferenc, a Kereskedelmi és Iparbank főpénztárnoka vette feleségül, míg Reneé leánya kétszer ment férjhez: először Farkasdi Szabó Lajos kereskedőhöz, ennek elhalálozása után Dr. Rimler János bajai ügyvédhez, aki jelenleg nyug. kir. törvényszéki tanácselnök.

Hányatott és sokszor igen gondterhes élete dacára igen magas kort ért el, 1917. április 20-án 83 éves korában halt meg és a budapesti Kerepesi temetőben temették el.

Copyright Gelleri Emil, www.gelleri.de (Urheberrechtlich geschützt, Minden jog fenntartva)