Anyai nagyapámé volt Pasaréten az a ház, ahol én felnőttem. Eredetileg, mielőtt, hogy is mondjam….”elvették” és egy KIK ház lett, mint ahogy ezeket akkoriban hívták. Családi házakat tudtommal nem államosítottak, de itt Pasaréten a legtöbbje nagyobb volt, mint ami családinak számíthatott azokban az időkben.

 Korabeli látkép Pasarétre a Sváb hegyről:                                                                                    

Nagyapám építészmérnök és építő vállalkozó volt. Ő és társa (Báthory- Klenovics) itt épített egy nagy ikerházat családjuknak. Emlékszem egy kőfalba volt bevésve, 1926-ban lett kész. Nagyapámék ezelőtt a Ráday utcában éltek, ahol három leánya, a középső anyám, nőtt fel. Az ostrom után, 1946-ban, nagyszüleim visszafogadták leányaikat családjukkal. Megtelt a nagy ház.

A Volkmann utca, manapság:

Nagyapám és társa az elsők között voltak, akik Pasarétre költöztek, és ezt a zöld területet divatossá tették. A mai fogalmak szerint egy óriási telket vettek, két utca között, (Volkmann és Lotz Károly). Az ikerház a Volkmann utcára nyílt. A társaknak volt külön garázs, nagykert gyümölcsfákkal és még medencék is mindkét részben. Itt nyáron megmártogatódhattál, úszásra nem voltak elég nagyok. A telek hátsó része a Lotz Károly utcával volt határos. Ide két salakos teniszpályát telepítettek.

 A HÁZ, manapság

A háború után a cégre nehéz idők jártak. A háború alatt alig volt jövedelem. Még Rákosiék el sem kezdték az államosítást, a már előtte levő kormány úgy megemelte az adókat, hogy azokat a cég képtelen volt fizetni. Legkorábbi emlékeim: jönnek az adóhivatalból, valamit elkobozni. Pl. a vállalat autóját, és egyéb értékeket, mert készpénz az nem volt.

 Korabeli kép, a Pasaréti templom (Art Deco) és a Pasaréti Tér, az 5 ös busz végállomása, ma is:

A költségeiket csökkentendő, nagyapámék elhatározták, hogy a vállalkozás telepét, ami Kőbányán volt, megszüntetik. Eladták, és beköltöztették a házunk mellé. Az iroda is ideköltözött, a házhoz hozzáépítettek. Az iroda teteje a mi lakásunk nagy verandája lett. Maga a telep, a már rég nem használt teniszpályák helyére került. Erre már jobban emlékszem, az 1940-es évek végéről beszélek, 5 éves voltam.

 A 22-s busszal is mehettél:

Néha levittek az irodába. Emlékszem a rajzasztalokra, a társak külön szobájára. A hátsó telken pedig lett egy nagy elválasztott gödör, ahova nekem tilos volt menni. Veszélyes volt. Itt oltották a meszet, keverték a maltert. Tudom, mert néha kísérővel megnézhettem. Látványos volt. Úgyszintén itt tárolták a telep nagymennyiségű gerendáit, amik az építkezési állványokhoz kellettek, létrák, stb. Egy magas nyitott épületben voltak egymásra elfektetve, ami csupán egy lapos tetővel rendelkezett. Ott volt a koraérő cseresznyefa mellett. A tetőről, oda létrákkal fel tudtunk mászni, nagyszerűen lehetett június elején a koraérő cseresznyét szedni, és magjait leköpdösni. Voltak más cseresznyefák, ropogós és fehér is, meg meggy, de ez volt a legnépszerűbb. Ismétlem, koraérő volt.

A Fenyves Tér:

 
Ez a fa állvány raktár kedvenc játszóhelyünk lett. Mentünk játszani a „fák közé”. A „fák” cég államosítása után is sokáig ott maradtak, pedig már semmire sem használták. Egyszer mi gyerekek ide egy WC-t készítettünk. Ez a gerendák között volt elrejtve, egy vödör. Jó ideig ide ürítettünk. Ez persze titok volt. Egyszer nyáron visszanéztem a vödörbe és láttam, hogy a tartalma ijesztő változáson ment át. Kukacoktól hemzsegett! Fogalmam sem volt mi történhetett. Nagyon megijedtünk, attól kezdve közelébe se mertünk menni. Végül is a házmester megtalálta és mi kikaptunk.

A Pasaréti út és a Volkmann utca sarka, kép a 60-as évelből: 

Nagyapámék a hátsó telket egy idő múlva eladták, gondolom egy nagy semmiért. Az illető, aki megvette egy kerítést épített és egy nagy zöldségeskertet csinált. Jóval később ez is megszűnt és két társasházat építtettek.

PS

Ha akarsz, nézz itt több korabeli képet.