A Colchauga Völgy Chile egyik ismertebb bortermelő vidéke. Délre, két órányira fekszik a fővárostól, Santiagótól. Mivel mi távolsági busszal jöttünk, kissé több időbe tellett, de Szilveszter napján, délután 3 órakor megérkeztünk egy Santa Cruz nevű kisvárosba, az ottani busz állomás zűrzavarába.
Kimentem a főutcára a taxi helyzetet felmérendő, és láttam nem kell aggódni, volt választék bőven.
Hotelunk a városkán kívül volt, egy szőlészet kellős közepében. Odamentünk egy idősebb taxishoz, kérdeztem „Quanta?” és mutattam a címet. Mondta „due mille”, kétezer peso, ami 6 amerikai dollár megfelelője. Jó árnak tűnt, beszálltunk és 20 perc múlva megérkeztünk hotelunkhoz. Két kutya üdvözölt a portán, nagy barátságosan. Rocky, egy farkas kutya fajta, és Cézár, egy ír szetter szerű.
Három napra voltunk bejelentkezve.
A hotel ranch stílusban épült, kb. 40 szobával, két emeleten. A szobák mind a szőlőkre néztek és a távoli havas hegyekre. A nagy kertben volt egy medence is, bent szép közös termek reggelire, borkóstolásra. A hotel mögött a szőlő, a Laura Hartwig bortermelő céghez tartozott, egyike a 10-nek, akik itt ismertek. http://www.10best.com/interests/college-life/chile/santiago/10-must-visit-vineyards-around-chiles-colchagua-valley/
A szőlők között kényelmesen el lehetett sétálni a borászathoz, de az új évi ünnepek miatt minden be volt zárva. Csönd és a nyugalom vett körül. Madarak csipogtak, méhek dolgoztak nekik nincsen ünnep.
Két étterem is volt séta közelben. Az egyikbe foglalásunk volt aznap vacsorára, este 10-kor a Szilvesztert ünnepelendő. A séta után visszamentünk a hotelhoz egy kis borkóstolóra. A legismertebb itteni borfajta a vörös Carménere, ami egyike a 6 eredeti Bordó szőlőfajtának, de ez ott 1867-ben egy phyllorexia járványban kipusztult, míg itt Chilében nem. 1998-ig tartott, míg a Chileiek rájöttek arra, hogy mennyire keresett ez a bor, és mára a világon ennek a fűszeres testes vörösbornak majdhogynem egyedüli termelői lettek.
A borkostolásnál egy fiatalember tüsténkedett, hozott sajtot, mert éhesek voltunk, mesélte több évig élt Kaliforniában, amikor említettük kivételesen jó angolját.
A kóstolás után nem volt mit tenni, mint a medencéhez menni és ott a késő délutáni kellemes időben lebzselni. Déltájban vigyázni kell, a nap magas szögben süt, könnyen le lehet égni.
Este 10-re besötétedett, és a szőlők között elbandukoltunk az étteremhez. Ez, és a hozzá tartozó kerthelység tele volt vendégekkel, jó hogy asztalt foglaltunk. Egy nagyszerű 5 fogásos vacsorát szolgáltak fel, borral-pezsgővel, de még trombitával is elláttak. Éjfélkor, a szikrázó déli csillagos ég alatt, innen a messzi chilei nyárból, néztük a közeli falucska tűzijátékát, amivel az itteniek az újesztendőt, 2017-et üdvözölték.