Egy kollegám, Indiából származott. Ott nőtt fel, vidéken, mint parasztgyerek. Egyszer egy beszélgetésünk alkalmával említette, hogy a kis faluban ahol ő felnőtt, nem volt WC. Se a házakban, se közösségi. Hát akkor mit csináltatok, kérdeztem? A férfiak a baloldali mezőre jártak, a nők a jobboldalira - jött a válasza.
Mindennapos jelenség Indiában. A megkönnyebbülni menő, kezében a hagyományos víztartály, amivel kezét fogja öblíteni:
Messzire került onnan. Az Indiai kormány támogatásával, (a parasztok földjének elaprózódását elkerülendő), jó iskolai eredményei jutalmaként ingyen középiskolába járt, majd egy műszaki egyetemre küldték. Elektromos mérnökké képezték. Később kivándorolt Kanadába.
Ha ebben a szokásban igen, sok más dologban nem változott. Egyetlen leányát feleségével ők akarták egy általuk kiválasztott indiai fiúhoz adni. Gyűjtöttek egy nagy menyegzőre és a hozományra, ami Indiában fontos. De hiába. A leány, aki orvosnak tanult ki mindebből semmit nem akart, saját maga akarta párját választani….de ez egy másik történet.
A falusiakat jobb szokásra rábeszélni próbáló önkéntes:
A fenti „Mauthnerbe” ürítés gyakorlata, jutott eszembe, amikor a legutóbbi National Geographic terjedelmes és alapos cikkét olvastam eme káros és a harmadik világban nagyon is elterjedt ősi szokásról. http://www.nationalgeographic.com/magazine/2017/08/toilet-defecate-outdoors-stunting-sanitation/
A cikk szerint több mint egy milliárd ember, a fele ezeknek Indiában él, a szabadban intézi ilyes dolgait, minden áldott nap. Az eredmény, milliós halál és életre szóló egészségügyi csapások az ebből eredő betegségek/járványok következményként. Ez a jelenség több áldozatot követel, mint a malária, kanyaró és AIDS, együtt.
Egy bádogváros latrínája, koszos, nem népszerű:
A probléma nemcsak az, hogy nincsenek budik – ha vannak is, az emberek nem hajlandók oda menni. A szabadban szarás szokása olyan régi, mint az emberiség. Egész addig, amíg nem éltünk sűrűn, ez nem jelentett semmi problémát. De ahogyan falvakba és városokba gyülekezetünk, lassan rájöttünk, hogy a higiéniát az egészséggel párosítsuk, és legfontosabban hogy az ürüléket ne érintsük.
De egyes helyeken, főképpen Indiában látszólag semmi sem változott, legalább is a szegények között. A jelen miniszterelnök, Narendra Módi, így kampányol: „A WC-k a templomoknál is fontosabbak.” Módi több mint 100 millió új latrinát akar építtetni 2019-re. De az új latrinák nem jelentik azt, hogy a lakosság azokat használni fogja.
A sikerhez Vietnamba kell elmenni, egy tiszta közösségi WC:
Csak tegyél egy sétát Indiában a vonat vágányok, buszmegállók, vagy vidéki utak mellett, hogy értékeljed a problémát. A nagyvárosok bádog negyedeiben, ugyan olykor vannak közösségi WC-k, ezek nagyon elhanyagoltak, jórészt azért mert a tisztítást a népesség, (még a saját házukban is nemhogy itt), rangon alulinak tartják. Ez az érinthetetlen kaszt munkája lenne, de ezek nincsenek elegen, másrészt mai világban új jogokat nyertek és sokjuk többé nem hajlandó a megvetett munkát elvégezni. Az, hogy sok helyen nincsen folyóvíz és csatornázás nem segít a helyzeten.
A vidéki szokások miatt Indiában nem lesz könnyű ezt a hagyományt megszüntetni. Miért? Amennyire a mi nyugati fülünknek furcsán hangzik, az ottani fiataloknak, főleg a nőknek, az aktus egy kedvelt szabad idő, amit az otthoni munkától és férjeiktől távol, egymás között tölthetnek.
A szabadban fekálás gyakorisága a világon, a sötéten mutatott területek a problémák:
Az Egyesült Nemzetek 2030-ra tűzte ki a szabadban ürítés teljes megszüntetését. Indián kívül a probléma főképpen Afrikában jelentkezik (pl. Nigéria, Etiópia), de egyes Karib tengeri országokban, pl. Haitiben is, el van terjedve. Vannak sikeres országok, Vietnam egy példa, ahol a kormány erőfeszítése eredményeként, ez a szokás már megszűnt.
