elso

ujrakezdek

ujrakezdek

Óda a sajtokhoz

2017. szeptember 06. - littke

Nagy fába vágom a fejszémet. A sajtokról fogok írni. Magyar származású ember létemre, tudom, nem vagyok kellően képzett. A magyarok sajtjai, valljuk be őszintén, nem a leghíresebbek közé tartoznak.

Nem kell ezt szégyellni, utazásaim közben rájöttem, hogy például Ázsia nagy részében a sajt alig ismert. Tejterméket is alig iszik-eszik a felnőtt ember. Ezért sokuk laktóz érzékeny.

Sajtokkal teli tál:

sajt2

Meg is írta, azt hiszem Somerset Maugham egyik novellájában, amikor egy óceánjárón, Kínából az angol és a kínai egy kabinban utaznak. Egyszer a kínai egy otthonról hozott delikát dologgal akarja az angolt megkínálni. Egy „Száz napos” tojással. Az angol undorodottan eltolja, záptojás szagot érez. Kérdezi, hogy tudjátok ti ezt enni? Mire a kínai sértődötten válaszol: Hogy tudjátok ti a romlott tejet enni? A sajtra célzott.

De vissza gyermekkori élményeimre. A sajtokat szerettem, de az, aki emlékszik az átkosra tudja, hogy a választék az 50-60-as években nagyon szűköcske volt. Mára ez nagyot javult, hála, igen kimondom, a rendszerváltásnak!

sajt1

Ugye volt liptai túró, meg pálpusztai….ez nagyjából minden. Nagy ritkán volt füstölt sajt. Ezeket mind nagyon szerettem. A háromszögletű sajtot, a krémsajtot, nem igen sorolom a sajtok közé, mert az is volt. Hogy el ne felejtsem, lehetett kapni, drága volt, egy rokfort nevű sajtot is. Ezt anyám vajjal, villával összekeverte és pirítóson ettük. Nagyon fincsi volt, bár kétlem, hogy eredeti Roquefort sajt lett volna.

Roquefort:

sajt rock

Már Lengyelben és Kelet Németben is voltak jobb sajtok. Rájöttem, hogy a pálpusztai egy nagyon büdös német sajtból származik, a Limburger-ből.

Hazajövet meséltem szüleimnek, miféle sajtokat ettem. Ők (a háború előtt) utazott emberek voltak. Csak legyintettek, mondták, hogy Franciaországban, Svájcban, de Olaszban vannak az igazán jó sajtok. Különösen a parmezán hiányát fájlalták.

Parmesan:

sajt par

Hát kijutottam oda is. Hetven dollárból nem futotta sokra, de anyám tanácsolta, Párizsban vegyek Camembert. Nem volt drága, vettem. Friss francia bagette-el, belekóstoltam. A mennyekben éreztem magamat! Minőségi változás volt ez az eddig ízlelt sajtok után. És a bor sem volt drága! Megy az a sajttal! Egy szó, mint száz megszerettem a franciákat. Élni tudni kell.

Camembert:

sajtcam

Angliába is eljutottam ezen az utamon. Amilyen pocsék volt abban az időben az angol koszt, a sajtjuk nagyon is jó volt. Csak a sör lett volna olcsóbb.

Sajt árus, Lyon:

sajt lyon

Na, később, ahogy a világ konyháit és sajtjait megismertem, és azokat, ha drágán is, itt ahol élek meg tudom venni, mindig van sajt otthon. És nem a hűtőszekrényben tartjuk, hanem szoba hőmérsékleten. A franciák kitagadnak, ha túl hidegen adsz nekik sajtot, (vagy felvágottat). Ez váló ok.

Emmenthal:

sajt emm

Újabban Kanadában és az USA-ban is csinálnak jó helybéli sajtokat. Kanadában a francia kanadai termelők jeleskednek ebben. Montrealban, ha elmész a nagy piacokra, szabadon kóstolhatsz, válogathatsz. A jó sajt nem olcsó, 10 deka 4-6 dollár. De szerintem megéri.

Bizisten, ha van reinkarnáció, kedvem lenne sajttermelőnek menni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr4712806592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

littke 2017.09.06. 13:53:16

@Barbara Babbo:
Örülök ezeknek a változásoknak. Jövőre tervezünk megint jönni MO-ra ezuttal hosszabb időre.

Xilit 2017.09.06. 15:08:13

A kecsketejből készült termékeket én is csak dicsérni tudom. A Tolbuhin-csarnokban sikerült kecsketúróhoz jutnom, édes és könnyű, össze sem lehet hasonlítani a tehéntúróval. De ugyanilyen finom a kecskevaj, ezt a Parlament melletti Balassi utcában vettem, a Culinaris üzletlánc boltjában.
A legeslegjobban azonban a kecskegomolya ízlett, a Fehérvári úti piacon vásároltam. No, ezt elkeverve egy kis vajjal, meghintve valami zölddel, vagy csak úgy, ahogy otthon kibontás után jóformán elkóstolgattam az egészet, szóval, nagyon finom.

Szerintem van reinkarnáció. :)

ZorróAszter 2017.09.06. 20:31:19

Kedves Little!

Szerintem rosszul emlékszik. A hatvanas években már volt sokféle sajt. Volt magyar eidámi, trappista és ementáli és a füstölt sajtok közül a Karaván.

Ezek tényleg nem túl jó minőségűek voltak. Én is Franciaországban kóstoltam eredeti sajtokat. Sokkal finomabbak voltak.

Azóta viszont sok botrány volt. Pár éve az összes forgalomban lévő trappistát pocsék minőségűre, ötöt meg emberi fogyasztásra alkalmatlannak ítéltek. Ez pár évenként visszatérő sztori azóta is.

Egy ponton én is le szoktam állni, mert csak pocsék trappistát lehet kapni és nincs kedvem próbálkozni, melyik ehető még éppen. Aztán az aktuális botrány után egy-két évig megint van ehető.

Én egyébként imádom a rántott sajtot (trappistát) is majonézzel és sültkrumplival esetleg rizzsel. Maguk ismerik ezt az ételt?

littke 2017.09.06. 23:28:03

@ZorróAszter:
Hát igen a 60 as években lehetséges hogy volt javulás. De mivel a sajt készítés tipikusan privát kisvállalkozás, nem hiszem hogy olyan gyorsan elterjedt volna, mert ugyi a kapitalizmus akkor még piszkos szó volt.
Szóval, ugyan volt gebines étterem, privát szabó/cipész stb., és jól tudluk hogy jobb munkát végeztek és jobb terméket eredményeztek, a nagytöbbség csak gyári szövetkezeti cuccokat vehetett és ehetett.

Ette nem ette, nem kapott mást.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.09.07. 10:18:13

Ínyenceknek küldöm a Monty Python legendás "Sajtbolt" c. jelenetét:
www.youtube.com/watch?v=8P3L-2LoSsQ
:)))

ZorróAszter 2017.09.07. 11:02:11

@littke:

Én ugyan nem erre akartam kilyukadni, de ha már felhozta, akkor mivel magyarázza hogy egy emberöltőnyi kapitalizmus után is rendszeres botrányok vannak például a trappista minőségével. Hogy az összes Magyarországon kaphatót pocsék minőségűre értékelik, ötöt meg egyenesen emberi fogyasztásra alkalmatlannak? Legutóbb kb. 2-3 éve volt ilyen botrány, de pár hete én is kikaptam egy olyat, amit ki kellett hajítani, olyan pocsék volt (feles csomagolású Tolle trappista)

Mostanában rászoktam a kis, folpakkba csomagolt helyben a közértben darabolt adagokra, mert azon legalább látszik kívülről, ha rossz.

littke 2017.09.07. 16:22:14

@Frady Endre:
Ja ezek jók. A legjobb a papagályos jelenet.

@ZorróAszter:
Nem hallottam a trapista sajt botrányról. De gondolom ezek minden iparban találhatóak, pl a bort is szokás hamisítani.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.09.07. 17:13:52

@ZorróAszter: Mi az Auchanban vesszük a trappista sajtot és többnyire jó szokott lenni. :)
@littke: Az én kedvencem, amikor a Michelangelo találkozik a pápával:
www.youtube.com/watch?v=3jAKSxe8kFI
:)

fénycsepp 2017.09.07. 19:33:38

Mi az a papagàly?

A Bosnyák téri piacon van egy kis bolt, ahol ehető trappistát lehet venni, próbáljátok ki!

littke 2017.09.07. 20:35:30

@fénycsepp:
Hello.
A Monthy Python papagályos jelenetre céloztam, mellesleg semmi köze a sajthoz.
www.youtube.com/watch?v=XFbEGH_Y6E4
süti beállítások módosítása