Napi. Így hívtuk nagyapámat, anyám édesapját. Nevét onnan kapta hogy még fiatal korában megkopaszodott, és kerek feje a fényes napra emlékeztetett. Ő és Nagyi az egyetlen nagyszülők akiket ismertem. Az apai ágon nagyszüleim már meghaltak mielőtt születtem.
Napi építészmérnök volt. Az első világháborúból hazatérvén társával, a szintén építész Klenovits Pállal építkezési vállalatot alapítottak. Volt tervező irodájuk is de főleg vállalkozók voltak. Ha Google-od a cégük nevet, Báthory Klenovits, sok információ jön fel róluk. Az egyik nagyobb budapesti cég lett az övékéből.
Anyám a Ráday utcai lakásukban született. Középső volt három leány között. Jólétben nevelkedtek. A leányok hamar és “jól” mentek férjhez, ugyan anyám korán elvált, ritkaság akkoriban, és csak sokára ment megint férjhez apámhoz.
Napi és társa 1926-ban az elsők között voltak akik Pasarétre költöztek. Pasarét első utcái között szereplő Házmán utca mellett levő utcában vettek egy nagy telket. Itt egy akkoriban luxusnak számító ikerházat építettek maguknak. Volt központi fűtés, mindkettőnek garázs, virágos és gyümölcsös kert, medence, de még tenisz pályája is. Pasarét ekkor kezdte virágkorát élni. 1931-ben megépült az Art Deco Pasaréti Ferences templom (Rimanóczy Gyula) majd a Vasas Sport klubház. A kissé messzebb fekvő Napraforgó utcában számos Bauhaus stílusú villa épült. Divatos lett a zöld övezetben lakni. Az 5-os buszon húsz perc alatt a belvárosba értél.
A második világháború nem éppen kedvezett az építkezőknek. A cég a városban levő irodáját és raktárát becsukta illetve azokat a fent említett házukba áttelepítette. Az iroda egy a házhoz épített épületben lett elhelyezve, teteje a mi nappalink nagy terasza lett. Még emlékszem amikor kisfiúként néha lementem. Volt ott sürgés forgás, a rajzolókat, mérnököket láttam dolgozni. A raktár, ahol az építkezéshez kellő anyagokat és állványokat tárolták a hátsó kertbe települt. Így vége lett a teniszpályáknak. De még egy nagy mély kettős gödörre is emlékszem ahol a meszet oltották és a maltert keverték a mésszel. Látványos volt. Nekem nem szabadott egyedül a közelébe menni, veszélyes mondták. A háború végén a kertbe háziállatokat is hoztak. Azoknak ketreceket építettek. Voltak csirkék, nyulak még egy ideig disznók is.
Úgyszintén leányai férjestül gyerekestül beköltöztek a nagy házba. Most aztán elég sokan laktak itt, gyakori lett az ezzel járó veszekedés. Ki nem tisztította maga után a kádat a vécét?! De vígasságra is emlékszem, volt aranylakodalom, házasságuk 50.-ik évfordulóját ünnepelendő.
A háború befejeztével Napiék reménykedtek hogy cégük újra fel fog virágozni és lesz sok munka. De ehelyett jöttek a nehéz idők. Én erre csak haloványan emlékszem. Először az adóval volt probléma. Egyre többet és többet követeltek akkor is amikor alig volt jövedelem. Jöttek mindenféle emberek akik elkobozták ami értékesíthető volt adó fejében. Így ment egymás után cég autója, a teherautó, és hasonló dolgok. Szegény Napiék állandó nyomás alatt álltak, az alkalmazottakat alig tudták fizetni.
Végül is persze államosították őket. Na meg a házat. Fuccs lett életük munkájából. Ráadásul hamarosan kitelepítéssel is fenyegették. A család meghúzta magát. Először Napi majd hamarosan utána Nagyi, meghalt.
A Farkasréti Temetőbe temették el őket egymás mellé. Napi temetésére az 50 és évek elején volt, életem első temetése. Úgy emlékszem sokan voltak. Volt munkatársak, alkalmazottak, barátok, régi versenytársak, utcabeliek. Mind eljöttek. Bezárult egy kor.
Anyámmal sokszor jártam a sírhoz virágot vinni. Én szedtem a gesztenyéket. Sajnos a sírhelyét már nem tudom megtalálni.