Oakland városa a nagy öböl túloldalán van, és San Francisco mostoha testvére. Mint Brooklyn Manhattennek. Sokan jönnek ide élni, mert a házak ára és a lakbérek olcsóbbak, és San Franciscóba járnak dolgozni a nagyszerű gyors hévvel, neve BART.

Miért inkább individualisták némely kultúrák mint mások?

Tudod, San Franciscótól északra. Ott van a Napa és a Sonoma völgyek  után. Ezek mind Kalifornia híres bortermelő tájai. Szóval kissé még északabbra jön a Mendocino bortermő vidék. Anderson völgye ott van.

Írhatnám hogy testvérvárosok. Vancouver Kanada harmadik legnagyobb városa és vitathatatlanul a legkívánatosabb. Seattle is a Csendes Óceán partján van. 230 km-re, délre, az USA-ban. Szintén fontos város, a Microsoft és a Boeing székhelye.

Ez az írás a New York Times vélemény rovatában jelent meg 2014. december 14-én. A szerző, Cristopher von Rueden tanársegéd a Jepson Iskola Vezető Tanulmányok osztályán, (Jepson School of Leadership Studies), ami a Richmond Egyetemhez tartozik.

Mi a kapcsolat a társadalmi státusz és az egészség között?

Tudod, San Franciscótól északra. Ott van a Napa és a Sonoma völgyek után. Ezek mind Kalifornia híres bortermelő tájai. Szóval kissé még északabbra jön a Mendocino bortermő vidék. Az Anderson völgye ott van.

Karácsonykor mindig fiamat látogatjuk aki San Franciscóban él. Egyik évben a vizit után ide mentünk két napra. Béreltem egy Hyundai Szonátát. Fiam mondta, hajts északra a 80-as Interstate-n, majd vágj nyugatra az 580-ason, át a Richmond - St. Rafael hídon (öt dolcsi). Itt van a San Quentin börtön, talán hallottál róla. Így rákerülsz a 101-re, azon északra hajtasz egy órát.

És akkor veszed a 128-ast, nyugatra. Vidéki országút, ami elvitt ahhoz a helyhez ahol egy stúdiót béreltem a VRBO-n.  Egy kis magán borászatnál, három éjszakára. A Stúdió a présház felett volt egy hegyoldalban. Ránéztél a címbeli völgyre. Reggel mindig napos volt, de a völgy lent ködben ült. Minden zöld volt, december elején nagy esők jártak erre. Az idő télen itt: esetleges fagyok éjjel, nappal felmegy plusz 18-ra is.

A borászat egy idősebb házaspár tulajdona volt. Valamikor San Franciscóban éltek, de a vidékre vágyott a foguk. Láttam, nehéz fába vágták fejszéjüket, nagy a versengés a borászatban. Bort termelni manapság sok pénzt igényel. Mert befektetés és munka igényes. Mármint ha meg akarsz élni belőle. Mert ugye kellenek gépek szüretelni, van egy öntöző berendezés, mert itt a természetes eső nem elég. Meg kell nyesni, ez munkaerő, ami nem olcsó. Láttam a tulajok kissé küszködnek, a berendezések jobb karban lehettek volna. Mondták is, tavaly a termés egy részét nem szüretelték.

A birtok viszont gyönyörű volt. Kezdem a narancs és citrom fákkal, ott lógtak elég szemérmetlenül. Folytatom a nagy magányos tölgyekkel, néhány több száz éves. A birtok földutjait olajfák és ciprusok övezték, olíva olajt is nyomtak. Persze amerre szemed ellát szőlős kertek, ugyan ilyenkor kopárak, de mégis, gyönyörűek.

Egyik nap elmentünk az autóval a 128-as országút végéig, a Csendes Óceánig, ahol a táj nevét adó kis település, Mendocino található. A másfél órás út a völgyben, bortermelő tájak mellet kanyarog. Az országút néha átvág óriás vörösfenyő erdőkön. Ilyenkor majdhogy esti sötétség lesz, a kocsi automata lámpája feljön. Az 50 plusz méter magas sűrű fenyők eltakarják a szikrázó napot. A végén elérsz Csendes Óceánhoz, partja vad, sziklás. Mendocino falu, 890 lakos, megérdemelten egy turista célpont.

A másik nap az ellenkező (déli) irányba mentünk. Itt a táj szelídebb, több jól menő borászat is van. „Gyere, be kóstolni” - táblák hívnak. Ki tud ellent állni?  Be is mentünk az egyikbe a sok közül.

Vasárnap, d.e. 11 fele járt. Már voltak kóstolók. Leülsz egy bárszerű pulthoz, fejenként 15 dollárért négy bort kóstolhatsz, kis adagot mindegyikből. Említettem már hogy ezek isteni borok?

A kínáló elkezdett a borászatot alapító olasz családról beszélni. Kérdezte honnan jöttünk….Kanadából…ott hideg van.. eredetileg Magyarországról. Ott is jó a bor mondta. Elannyira, hogy e borvidék alapítója az 1850-es években a magyar Haraszthy Ágoston volt, válaszoltam. A bárnál ülő amerikaiak is felfigyeltek, és helyeseltek. Az egyik sokat tudott Haraszthyról. Állítólag innen Kaliforniából Brazilba kalandozott ahol csónakjából az Amazonba esett és a krokodilok megették! Szép halál mondtam, mindenki nevetett….Cheers! (Egészségedre.)

Na, megyünk tovább. Lassan hajtottam, vasárnap lévén rengeteg túrázó biciklista volt a kis utakon. Elértünk Geyserville-be, ahol állítólag a filmrendező Francis Coppolának is van szőlős birtoka. A pirinyó városnak van egy jó étterme, neve Diavola, amolyan olasz jellegű. Aszongya: Pizzeria Salumeria.  Még pacal is volt a menün! Ez ritkaság, itt ennünk kellett. Hoztak jó házi sós stanglit is. Erre meg sört kellett inni. Nagyszerű pacal volt, nejem egy minestrone levest rendelt.

De minek is írok ennyit, felteszek egypár képet, beszéljenek azok…..

A képen, ami az avatarom, éppen síelni indulunk. A Svábhegyre az ötvenes években. A Perfekta bakelit kamerámmal készült. Barátom készítette.

Oslo nem a leglátogatottabb skandináv városok közé tartozik. Úgy 15 évvel ezelőtt jártunk ott egy két hetes skandináv vasuti bérletes körút alkalmával.

Bár Stockholm és Koppenhága tényleg szebb, nem bántuk meg azt a két teljes napot, amit rászenteltünk.

Oslo kisváros, 600 ezer lakossal. Norvégiában 5 millió ember él. Norvégia egy jó ideig Dánia majd később Svédország alá volt rendelve és függetlenségét 1905-ben szerezte meg a svédektől. Egy referendum útján, amiben a nép különálló királyságot választott. A trónt a dán Károly hercegnek ajánlották fel, aki ezt elfogadta.

Kis ország, de a nehézsúlyúak csoportjába tartozik. Ibsen, a drámaíró, Grieg a zeneszerző, Munch a festő, Vigeland a szobrász, és Amundsen, Nansen, Thor Heyerdahl felfedezők, hogy csak a legismertebbeket említsem.

Kora délutáni órában érkeztünk Koppenhágából, egy 6 órás út vonattal. Az állomás, olyan Nyugati méretű, előtte egy tér. A hotelunk az egyik főutcán volt, amit Karl Johans Gate-nak hívtak, nem messze. Gate utcát jelent. Gyalog mentünk fel a kissé lejtős, ha jól emlékszem sétáló utcán.

Elballagtunk a Szent Olav katedrális és a norvég Parlament mellett, (az utóbbit Storstinget-nek hívják), amik jó norvég szerénység szerint nem túl flancosak. Hamar oda értünk. Ha a hotelunktól tovább sétáltál, az Egyetem és a Nemzeti Színház mellet mentél el, majd a királyi palotánál az utca véget ért.

Akkoriban a sokat beszélt kikötőparton épített új Operaház, egy 700 millió dollárba került pazar épület, még nem volt meg. Szóval szerintünk a látnivalók a következőek voltak, a már említett belvárosi sétán kívül: A Munch Múzeum, Norvégia legismertebb festőjének képeivel, Ibsen háza, ma egy múzeum, a Fogner Park, (amit sokszor a Vigeland Szobor Parknak is hívnak), majd a Holmenkonnen síugrósánc, ami egy Svábhegyszerű kertvárosban van.

Ahelyett hogy itt csevegnék, felteszek egypár képet a városról, ítéld meg te, hogy el szeretnél-e ide látogatni!

El ne mulaszd ezt a videót a Fogner parkról, 3.5 perc:

http://vimeo.com/65900073

Ez az írás csak egy része egy hosszú cikknek ami a New York Times magazinjában jelent meg 2014, november 19.-én. A szerző Ian Urbina. Az eredeti cikk teljes egészében itt található.

2009 decemberében egy kelet európai hacker az interneten vadászott és egy aranybányára bukkant: a netjátékos hálózatokat fenntartó RockYou cég adatbázisára. Ez 32 millió jelszót tartalmazott. Néhány hét múltán a hacker nyilvánossá tette az adatbázist, ami mai napig a legnagyobb ilyen leltár, amit valaha is nyilvánosságra hoztak.

A digitális nudisták remekül voltak reprezentálva. Tíz közül legalább két felhasználó jelszavának egy nevet választott, plusz egy évszámot. Kettő minden ezer jelszó közül a „password” szó volt (jelszó). De a RockYou betörés nagyobb leckéket is feladott. A legtöbb jelszókutatás a biztonságra koncentrál, és nem a pszichológiára vagy az antropológiára. Azonban kevés modern emberi tevékenység univerzálisabb, mint egy jelszó kreálása. Gazdag, szegény, öreg, fiatal, tulajdonképpen mindannyiunk naponta szembenéz valami féle regisztrációt követelő technológiával: pénz átutalás, előrefizetett mobil telefonok, internet bankozás, e mail, telefon kártyák. A RockYou adatbázis meg tudná mutatni azt, hogy, mikor és miért lesz egyes szavaknak fontossága - létező, személyes fontossága.

Részben ez is az oka, hogy az elmúlt években, egy kis csoport a számítógépes kutató az Ontario Institute of Technology egyetemen a RockYou adatbázisát lexikális hasonlósági vizsgálat alá vetette. Az érdekesebb eredmények között volt, hogy a „love” (szeretlek) ige volt a leggyakoribb – majdnem kétszer gyakoribb, mint a „to be” (lenni) ige ragozása és durván 12 – szer olyan gyakori, mint az „to hate” (utálni) ige ragozásai. Magasan a legnépszerűbb jelzők az adatbázis jelszavai között a „szexi”, "forró „és „rózsaszínű”. A jelszavak tárgyánál, amelyek „szeretlek”-kel kezdődtek, a férfinevek kb. négyszer olyan gyakoriak voltak, mint a nőiek.

A csoport vezető kutatója, Cristopher Collins elmagyarázta, hogy a szeretet még rejtetett formákban is előfordul. Például, ami elsőként a „team” (csapat) szó aránytalanul gyakori használatának tűnt, az tulajdonképpen a spanyol szó „te amo”, azaz, „szeretlek” - mondta Collins. A „14344” szám szokatlanul gyakran tűnt fel, és a kutatók először úgy gondolták, hogy a március 14, 1944 dátumra vonatkozik. Miután a közszótárt megnézték azonban, hamarosan azt találták, hogy a szám egy népszerű kódja az „I love you very much”-nak, (szeretlek nagyon). (Számold meg a betűket minden szóban).

Saját beszélgetéseimben én magam is észrevettem, hogy a szeretet (családi, viszonzatlan, plátói, megbukott) egy megszokott forrása az emlékezendőknek. Talán a kedvencem ezen anekdotákból Maria T. Allentől származik, aki 1993-ban azt írta, hogy amikor 22 éves volt, jelszó kombinációjául nyári szerelmének kezdőbetűit használta: J.D., az őszi hónappal és a mitológiai szerelem-istennő nevével (hogy melyik, azt nem akarta elárulni), akivel az illető őt összehasonlította első találkozásukkor. A kalandnak vége lett, és külön útjaikra mentek. De a jelszó megmaradt. Tizenegy év elmúltával Allen egy üzenetet kapott a Classmates.com-on keresztül magától J.D.-től. Jártak egypár évig, aztán elhatározták, hogy összeházasodnak. A lakodalom előtt J.D. megkérdezte, hogy abban az elmúlt tíz évben gondolt-e rá? „Minden alkalommal, amikor a Yahoo e-mailembe beléptem” – válaszolta, mielőtt a titkot elmondta neki. Erre D.J. a jelszót a jegygyűrűjének belsejébe vésette.

Ismerjük be, a jelszavak az emberiség sötétebb oldalával is kapcsolatosak. Joseph Bonneau, 30 éves, aki elsők között volt azon komputer kutatók között, akik a RockYou archívumot tanulmányozták, meglepődött - mint mondta - hogy emberek tízezrei olyan üzeneteket választottak, mint „killmeplease” (kérleköljmeg) „myfamilyhatesme” (útálacsaládom) és „erinisaslut” (Erinegyringyó) - hogy az obszcenitásokat és a faji sértegetéseket ne is említsük – amiket ezáltal napi többszöri használatukba így beépítettek.

A jelszavak adatbázisát tanulmányozandó Bonneau fókuszában nem azok jelentése volt, hanem azok biztonsága. És minél mélyebbre ásta magát ebben – mondta, annál jobban aggódott a titoktartás jövőjéről, ahogyan megannyi része életünknek a netre kerül. „Amit az adatbázis nyilvánvalóvá tett - mondta - hogy az emberek az adatbiztonság láncának a gyenge szemei.”

De pontosan az, ami a jelszavakat olyan hibásnak minősítette, volt az, amit Bonneau felemelőnek talált. „Az emberek a rájuk kényszerített természetellenes szükségletet, a jelszavakra emlékezést – mondta – egy sokatmondó emberi tevékenységgé teszik”.

Később elmondtam Bonneau véleményét Collinsnak, aki egyetértett. „Nemcsak sokatmondó emberi tevékenységgé tesszük” - mondta. „Statisztikailag – az adatbázis alapján – legtöbbször szeretettel teli tevékenységgé.”

PS

Köszönet blogtársunknak aki fordításomat átnézte.

Magyarul: Felsőbbrendű Erő. Ez a címe egy új svéd filmnek, ami az idei Cannes Filmfesztivál zsűri díját elnyerte és idén a svéd benevezés az legjobb külföldi filmek Oszkár listájára.

Az idei Ottawai EU Film fesztivál során láttuk, tegnapelőtt, és gondoltam írok róla egypár sort. Erre a film fesztiválra a 33 európai uniós állam mindegyike hoz egy filmet. Az idén a magyarok Szász Attila Berni Követ című filmét mutatták be, sajnos nem tudtunk elmenni.

A svéd film egy jómódú fiatal, kisgyerekes házaspár sí vakációját követi a francia luxus Les Arcs sí helyen, a Savoie Magas Alpokban. A film kissé „hitchcock” szerű, én a pszichológiai dráma kategóriába sorolnám. A család a második napon egy majdnem katasztrofális lavinába kerül. A film a főszereplő férfi viselkedését, jobban mondva annak következményeit analizálja.

Nem tudjuk, hogyan viselkednénk egy tényleges katasztrófa pillanatában. Mindannyian persze hősiesen szeretnénk viselkedni, és ha kell, úgy meghalni. Mivel mindez pillanatok alatt zajlik le, agyunk állítólag egy olyan ősi állapotba vált, ami felett nem tudunk uralkodni. Sok ember, állítólag a férfiak közül többen, akaratlanul, nagyon önzően reagál. A megtörténtek megemésztése, ebben az esetben a férfi tanúsított gyávasága, az illető számára, a családjáról nem is beszélve, nem mindennapi feladat.

Mivel síző vagyok, tisztában vagyok a lavina erejével, ugyan ezeket csak messziről láttam. Ha valaki ilyenbe kerül, élete könnyen véget érhet.

Csupán egy másik, talán nem egészen ilyen komoly, de szintén nagyon veszélyes jelenséggel találkoztam, amit az angol „rip current”-nak mond. Ezek az apály-dagállyal kapcsolatosak és a tengerfenék sajátságossága okozza. Eredményeképpen az óceánban láthatatlan, gyors folyású áramlatok alakulnak. Ha a gyanútlan fürdőzők ebbe belekerülnek, az áramlat ellenálhatalanul a nyílt óceánba repíti őket. Hacsak nem marad az illető nyugodt, az ár ellen úszás reménytelen, magába a pánikba belepusztulhat. A helyes viselkedés, maradj nyugodt és ne a partra, hanem a parttal párhuzamosan ússzál és így a gyorsfolyású részből ki fogsz kerülni, amikor is a partra vissza tudsz úszni.

A svéd filmet bemutató videót itt mellékelem: