Az alábbi cikk a New York Times 2016. augusztus 6-i számában jelent meg. A szerző Kate Murphy, egy Hustonban élő újságíró, aki gyakran ír a New York Timesba.
Gondolj mindazon emberekre, akikkel dolgod van egy nap, egy hét, egy hónap, avagy egy év során. Azokra a sokakra, akiket esetleg üdvözölsz, vagy átölelsz, akikkel elpletykálsz vagy mélyebben elbeszélgetsz. Gondolj mindazokra, akik a sors véletleneként benépesítik a világodat. És ezután kérdezzed meg magadtól, kik ezek közül a barátaid közül – az igazi barátaid? A legújabb kutatás szerint csupán a fele lesz ezeknek kölcsönös. Jobban mondva, egyesek, akiket barátodnak hiszel, nem tartanak téged annak. Vagy megfordítva, akkor, amikor valakit úgy hiszel, te alig ismered, ő téged a legjobb barátai között sorol fel.
Ez egy meglepő eredmény, ami a pszichológusok, gondolkodáskutatók, szervezeti magatartás-tanulmányozók, szociológusok és filozófusok között sok vitát indított. Vannak azok, akik az észlelt és valós barátság közti különbséget az emberek elemi optimizmusára írják, más néven az emberek egocentrikusságra. Mások rámutatnak, hogy maga a „barátság” fogalma leértékelődött, és korunkban egyenlő lett egy kattintással az okostelefonodon. Mindez azonban fontos, mert a kapcsolataink óriási hatással vannak egészségünkre, jólétünkre.
„Az emberek nem szeretnek arról hallani, hogy azok, akiket ők barátaiknak tartanak, nem nevezik viszont őket barátként” –mondta Alex Pentland, társadalomtudományi matematikus/kutató az MIT-n, és egy nemrégen publikált tanulmány társszerzője, ami a PLOS 1 folyóiratban jelent meg, „Barátaid barátaid? Hibás baráti hiedelmek akadályozzák a viselkedés megváltoztatására való képességet” címmel.
A tanulmány 84 személy közötti kapcsolatot analizált (23 és 38 évesek között) egy business vezető tanfolyamon. Megkérték a résztvevőket, hogy egy öt pontos skálán osztálytársaikat rangsorolják, közelség szempontjából, a „nem ismerem az illetőt”-től az „egyike a legjobb barátomnak”-ig. Az érzés 53%-ban volt viszonzott, pedig 94% -s volt az, amit maguk a résztvevők elvártak volna. Ez megerősíti az elmúlt tíz évben folytatott jó néhány tanulmány eredményét, amelyek több mint 92 000 személyt foglaltak magukba, és ahol a viszonzás 34 és 53% között mozgott.
Pentland úr úgy fogalmazta, hogy „a nem kölcsönös érzés lehetősége megkérdőjelezi önképünket.” De a probléma inkább az is lehet, hogy a barátságról alkotott elképzelésünk zavaros. Csak kérdezz meg egypár embert – még kutatókat is, akik ezt tanulmányozzák, mint Pentland úr – és egy kényelmetlen csönd lesz a válasz, amit hebegés és habogás fog követni.
„Nehéz a barátságot leírni” - mondta Alexander Nehamas, egy filozófia professzor a Princeton Egyetemen, aki a legutolsó könyvében, „A barátságról” címmel, 300 oldalt szentelt arra, hogy ezt egyedül leírja. „Könnyebb azt elmondani, hogy mi nem barátság, és, mindennek előtt az nem olyan valami, ami kölcsönös.”
Nem a magasabb státusz elérésének az eszköze, nem az ingyenes nyaralóba hívás kiügyeskedése, avagy saját unalmunk elkerülése. Ezek helyett, Nehamas úr szerint a barátság inkább olyan, mint a szépség vagy a művészet, amik valami mélyet gyújtanak meg bennünk, és valami olyasmit, amit „önmagáért értékelünk”.
Ugyanakkor az egyik leginkább elismert értekezés a barátságról, Dale Carnegie vitathatatlanul befolyásos műve, a „Hogyan szerezzünk barátokat, és befolyásoljuk az embereket?” Népszerű sztárokat, mint például Taylor Swift-et és Drake-et csodáljuk stratégiai, nyugodtan mondhatjuk: propagandát keltő barátságaikért. És ne felejtsük el a szociális médiát, amik a barátságokat a kirakatba teszik, azért hogy az önképünkön javítsanak.
„A barátainkat, befektetésnek vagy árunak tekinteni negatív hatással jár a magára a barátság ideájára” – mondta Ronald Sharp, aki angolt tanít a Vassar Egyetemen, beleértve egy kurzust a barátság irodalmáról. „Nem arról van szó, hogy valaki mit tud tenni érdekedben, hanem arról, hogy egymás társaságában kikké és mikké lesztek.”
Visszaemlékezett a hosszú órákra és lenyűgöző beszélgetéseire barátjával, Eudora Welty-vel, aki nemcsak a Purlitzer díjas íróként volt ismeretes, de tartós barátságokra való képességéről is. Közösen szerkesztették a „Norton barátság könyvet”, ami a tárgyról szóló művek antológiája. „A semmittevés, a csupán egymás társaságában eltöltött idő, egy kihalóban levő művészetforma, amit ma digitális szövegek és tweet-ek helyettesítenek” – mondta Sharp úr. „Az emberek annyira igyekeznek maximálni kapcsolataikat, hogy eközben elfelejtették mi is egy barátnak lenni.”
Eszerint a barátok azok, akikre, hogy megértsed őket, időt szánsz, és azok, akiknek megengeded, hogy téged megértsenek.
Mivel az idő véges, így következésképpen, a brit evolúciós pszichológus Robin IM Dunbar szerint, úgyszintén véges azok száma, akik barátaid lehetnek. Ő barátsági rétegekről beszél, ahol a legfelső réteg, csupán egy vagy két embert foglal magába, mondjuk élettársadat, és legjobb barátodat, akikkel a legbizalmasabb viszonyban és naponta érintkezésben vagy. A következő réteg nem több mint négy embert tud magába fogadni, azokat, akiket nagyon kedvelsz, szeretsz, akikkel törődsz, és akikkel hetente tudsz kapcsolatot tartani. Innen indulva a következő rétegek egyre több futólagos ismerőssel vannak tele, akikkel kevesebb időt töltesz, és akik általában nem olyan mély, hanem felületesebb ismerősök. Barátkozol velük, de ezek nem barátok.
„Az idő és az érzelmi tőkénk, ami rendelkezésünkre áll, véges, így csupán öt hely lehetséges a legmélyebb kapcsolatra,” – Dunbar úr szerint. „Vannak azok, akik esetleg azt mondják, hogy nekik több van, mint öt, de megnyugodhatsz, mert ezek nem mély barátságok.”
Az ilyesfajta dicsekedés mögött, hogy neked bőven vannak társaid, az áll, hogy olyan időket élünk, amikor halljuk, hogy másra támaszkodni a gyengeség jele és a hatalom az, ha nem hagyod, hogy mások befolyásoljanak. De a barátság a gondoskodással járó sebezhetőséget vonja magával, és azt, hogy magadról olyan dolgokat fogsz elárulni, ami nem egyezik a Facebook-on feltárt profilod vagy az Instagram adataiddal, - mondá Nehamas úr Princetonból. Abban bízni, hogy a barátságod köteléke tartós lesz, és még erősödni is fog, dacára tökéletlenségünknek és az elkerülhetetlen balszerencséknek – mondta -, egy olyan rizikó, amit sokan nem vállalnak el. „Nagy szerencse a jó vagus ideg, mert az a belső félelmünket, menekülés/maradás reflexünket moderálja,”- mondta Amy Banks, aki a személyek közti neuro-biológiára specializálta kutatását, ami egy növekvő terület, és aki a „Kapcsolatra teremtve: A meglepő összefüggés az agykutatás és a tartós, egészséges kapcsolatok között” című könyv szerzője.
Egy igazi barát társaságában – mondta dr. Banks – a vagus ideg intelligens, vagy más néven a szabályozó szerepe nyugodttá tesz, ahelyett hogy gyanakvóvá tenne minket, ami előfordulhat, amikor egy idegennel vagyunk vagy valakivel, aki kritikus. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy jól érezzük magunkat a pszichénk sebezhető oldalának feltárásában és segít minket konfliktusokban. Ha nem igazi a barátság, akkor az intelligens vagust nem használjuk. Így az érzéketlenné válik és az illetőt a szorongás érzete fogja el, ez magas marad, és így maradandó és mély kapcsolatok nehezen tudnak létre jönni.
Szóval érdemes azt leszögezni, hogy a sok ember közül, akikkel az élet során találkozol, kik az igazi barátaid. Ki az, aki rád időt szentel? Kinek a társasága lelkesít, gazdagít és talán alázatosabbá változtat? Ki az, aki neked hiányozna? Kinek hiányoznál te? Ugyan nincs egy könnyű és elfogadott definíció, ami jellemző a barátságokban az az, hogy azok minket átformálnak, és eredményükként a világot másképpen látjuk. Ez lehet jó vagy rossz, attól függően, hogy kit választunk barátunknak. A mondás szerint: „Mond meg kik a barátaid, és megmondom: te ki vagy”.
Orvosi szakértők szerint fizikai következményekkel is jár, ha, a biztonság kedvéért csak felületes barátságokba, és nem kölcsönös és nem megfelelő viszonyokba megyünk bele. Az ezt követő érzések, a magányosság és elkülönülés a korábbi elhalálozás veszélyeit hozhatják magukkal, hasonlóan a dohányzáshoz, alkoholizmushoz és az elhízottsághoz, mivel az úgynevezett intelligens vagus ideg, ami végül is felelős a meghitt, támogató és kölcsönös viszonyokért, elkorcsosulhat.
PS
Köszönet barátomnak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.
Az cikk itt található angolul.
