elso

ujrakezdek

ujrakezdek

Emi néniről

2017. augusztus 02. - littke

Nagynéném, Emi néni karakán perszóna volt. A Báthory családban három leány volt és ő volt a legidősebb. Anyám, Kata, a középső és a Magdi néni volt a legfiatalabb. De ő élt a legtovább. Én nagyon szerettem.                                                                                           
Emi néni szokás szerint korán ment férjhez.  A férje orvos volt. Aránylag gyorsan két leány és egy fiú született. A férje nem sokkal ezután egy betegségben meghalt. Én nem is láttam. Így egész fiatalon özvegy lett. Nagyapám, akinek jól menő építkezési vállalata volt, magához vette őket. Emi néni sosem tanult meg főzni, még talán érettségije sem volt, úgyhogy nem igen tudom mit csinált ezekben az időkben. Halottam nagyapám irodájában tüsténkedett és gondolom három gyermekét nevelte.

Amikortól én emlékszem rá, mondjuk 1946-tól, a háború végétől, már sokan laktunk nagyapám házában, mert ezek nehéz idők voltak.  Lassan az irodája is felszámolódott, és ő nemsokára meghalt.

Emi néni leányai ekkoriban huszonévesek lehettek és fiúk után loholtak, fia meg sikertelenül apja foglakozását próbálta követni. De az orvosira csak nem vették fel. A származása nem volt a kornak megfelelő. Végül is tanárképzőre ment. Még később belépett a pártba. A család erről nem beszélt. De Kanadába távozásom után (1969) nem sokkal Zoli pályája felívelt. Elismert szakértő lett a pedagógiában, sokat utazott. Emi néni büszke volt rá.  Itt van egy wiki link Zoliról: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Zolt%C3%A1n_(pedag%C3%B3gus) itt meg egy késői interjú vele: https://www.youtube.com/watch?v=2410cdvXOxo

Visszatérve, Emi néni az én gyerekkoromban, hogy anyámat idézzem, „seftelt”. Mit értek ezalatt? Fonalat szerzett, sokszor IKKA-soktól, avagy azoktól, akiknek nyugatról ezt csomagban küldték.  Ezt megvette és elvitte azokhoz, akik szerettek kötni, azaz házi bedolgozókhoz, majd ha a dolog (általában szvetter, stb.) meg lett kötve kifizette ezeket és eladta megint csak magánkézben, nem boltban. Szép pénzt csinált, persze adó mentesen. Egész nap lótott-futott, megrendelésekért, anyagért és bedolgozóihoz. Mindezt villamoson és buszon tette. Ezt imádta, nagyon sikeres lett. Anyám és Magdi néni is dolgozott, anyám egy angyalföldi kötődében, Magdi néni valami hivatalban, de a fizetéseik nagyon alacsonyak voltak.

IKKA bolt a belvárosban:

emi
Emi néni sosem ment újra férjhez. A Rákosi korszakban egy „undercover” üzletasszony lett és haláláig az maradt. Így volt kis pénze, és mivel engem szeretett, leányai meg fia már nagyobbak voltak, elvitt egypárszor magával téli vakációkra. Én kb. 6 éves lehettem. Még nyári vakációkra sem volt az embereknek pénze ez időben, ugyan voltak vállalati üdülők, nemhogy téli vakáció!

A hely általában a Mátra volt. Mátraszentimrére és Bagolyirtásra emlékszem. Ezek akkoriban (de ma is) gyönyörű, mai szemmel nézve szegényes falvak voltak. Bagolyirtás csak egy tanya volt, oda csak gyalog lehetett menni Mátraszentimréről. Ott élő parasztoknál bérelt szobát. Távolsági busszal mentünk az Engels térről. Jó időbe tellett, amíg Hatvanon, Gyöngyösön keresztül a Mátrába felértünk.

A Mátra Bagolyirtáshoz közel:

 emi2

Emlékeim nagyon kellemesek. Láttam libát tömni, részt vettem disznóölésen, anyám (háború előtti) sílécével az ott levő kis lejtőkön csúszkáltam, a parasztházban élő kissé nagyobb fiú nagy csodálatára és irigységére.

  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr5712715932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xilit 2017.08.03. 10:00:34

Szeretem a visszaemlékezéseket. :)

Drizari 2017.08.03. 10:21:03

Ma is ez a helyzet, aki közel kerül a Fideszhez, megszalad a szekere.

littke 2017.08.03. 13:50:18

@Xilit:
Hello, köszi a bókot.

@Drizari:
Emi néni sikeres entrepreneur volt, és ezt mindvégig titokban kellett tartani.
A Zoli sikerének előfeltétele volt, igen, az, hogy horrible dictum, belépett a Pártba.

ZorróAszter 2017.08.04. 20:42:47

Szerintem a pedagógia tudomány legnagyobb feladata, hogy maximálisan akadályozza a társadalmi mobilitást, hogy kizárja az un. alacsonyabb társadalmi osztályok gyerekeit az elitbe kerülés lehetőségéből.

És ennek a feladatának kiválóan megfelel. A módszerei tökéletesek.

Csak a hülyék csodálkoznak, hogyan lehet, hogy az oktatás 500 év óta ugyanolyan szar, holott a többi tudomány rakétaknt húzott el.

Önök rokonságban vannak az erdélyi Báthoryakkal?

littke 2017.08.04. 20:55:43

@ZorróAszter:
Állítólag, de ez nincsen bebizonyítva. A Báthory család nemesi előneve "Nyírbáthory" volt. De nincsen papír/kutyabőr.
A Littke családé "Lőrincbányai" Ferenc Jóska adta, és meg vannak a iratok.

A pedagógus pálya nagyot fejlődött, márcsak az idő óta is, hogy én jártam. Nekünk még járt pofon, okkal-ok nélkül, szigorúan megbuktattak, az osztály előtt a tanár megszégyenített, sokszor a tanárok, főleg egyetemen, elcsábították a jányokat....szóval mind ez ma lehetetlen.

Persze az eredmények nem feltételül jobban, csak a körülmények.
süti beállítások módosítása