Gondoltam írok egy posztot a protekcióról. Miért? Olvastam hogy Orbán leánya, Ráhel, díjat nyert egy dolgozatával. Hogyan? Hát persze….protekcióval….mondják sokan. Mikor mondtam a feleségemnek nem győzte a fejét rázni. Ez az Orbán!!! Hah!
Itt Kanadában a protekció kevésbé szokásos, de azt nem mondanám hogy nem létezik. Érdekes hogy az angolnak erre nincsen megfelelő szava. “Protection” az mást jelent. Ha valakinek van “connection”-ja avagy valaki “well connected” az azt jelenti hogy ha kell tud “protekciót” (azaz segítséget) szerezni célja eléréséhez.
Ássunk egy kicsit mélyebbre! Mint a jótékonykodásnál, a protekciónál is mind két fél “jól érzi magát”. Az egyik mert segítséget kapott a másik mert jó segíteni ha tudsz.
Természetesnek vesszük hogy mindannyian előnyben részesítjük saját családtagjainkat. A családnál persze ez nem áll ez meg, terjed ez a falubelire, az osztálytársra és így tovább. Itt is a magyarok ha van alkalom előnyben részesítik a magyarokat, a lengyelek a lengyeleket….stb.
Ivy líga egyetemek előnyben részesítik a felvételiken volt diákjaik gyerekeit és az odajárók egymást…és sorolhatnám. Nincsen vége.
Ha politikai figura vagy akkor csinján kell ezzel bánni, de lássuk be a miniszterelnök gyerekei akármilyen országban elegendő kontaktussal lesznek ellátva hátralevő életükre.
Barátodat felvetetni a cégbe ahol dolgozol avagy egy munkát neki adni…az már sok helyen nem ilyen egyszerű. Főleg ha van meghirdetett pályázat. Ha az utóbbi az eset és abba a bizottságba tartozol akik ebben döntést fognak hozni akkor illik ezt (conflict of interest) neked kijelenteni. Ennek következménye az hogy nem leszel a bizottság tagja. Ugyanakkor az is elfogadott (de nem beismert) tény hogy magas állások sokszor bizalmiak, tehát a tárgyi tudást és személyi alkalmasságot megaduzza hogy mennyire bíznak az illetőben.
Legális politikai adományok után papír szerint nem várhatsz kedvezményes eljárást, na ezt már kisgyerekek sem hiszik el. Na de ne térjünk el a tárgytól, a protekciótól.
Ezennel leírom egy pár szerény de személyes témabeli tapasztalatomat. Az egyik mostani és trivia, a másik nagyon is régi és számomra igencsak jelentős volt. De bevallom egyik esetben sem vagyok biztos abban hogy végül is eredményt hozott-e protekció vagy sem?
1/ Nemrég gyorshajtásért elkapott az országúton egy rendőr. Szerinte 130-al mentem ahol 80-al volt megengedve. Előszörre 240 dolláros büntetést szabott rám. Mondtam neki hogy téved, lehet hogy 80-nál többel mentem de nem ennyivel. Már ott leengedte egy kicsit (ez szokásos) de még mindig pontokat vesztettem volna és így is drága lett volna. A biztosító sem szereti. Mondtam neki fel fogok lebbezni és megyek a bíróságra. Így is lett. Szokás itt hogy közvetlenűl a tárgyalás előtt a rendőrt és a vádlottat kiküldik a folyosóra a dolgokat utoljára “megbeszélni”. Hátha nem kell tárgyalás mert megegyeznek? Nos itt hozzám szól ez a rendőr éspedig magyarul! Kérdezi hogy tudok-e magyarul? Mondom ember persze hogy tudok, mellesleg tévedsz én nem mentem olyan gyorsan! Már eredetileg ott a tett színhelyén is láthatta a jogsimból hogy magyar vagyok, mert István a keresztnevem hivatalosan. (Különben akik ismernek Steve-nek titulálnak). Na megbeszéltük, megint engedett valamit. Végül is pontot nem vesztettem és “csak” 120 dolcsit kellett fizettem. Nem tudom mennyi része volt ebben annak hogy mindketten magyar származásúak voltunk? Az az érzésem hogy semmi.
2/ 1961-ben a gimnázium befejezése előtt történt. Először (képzeld!) film operatőr akartam lenni szüleim nagy rémületére és nem tetszésére. Mégis, i-mmel á-mmal beszéltek az egyik barátnőjükkel, aki ismert valakit a főiskolán, akit én meg is látogattam, és aki (egy nagy darab hölgy) kikérdezett és bólogatott, és megnézte fotóimat….Mentem is felvételire….de nem lett belőle semmi…szüleim látható megkönnyebbülésére.
Na de jött a műszaki egyetemi jelentkezés, ide aztán felpörgette motorját anyám és minden követ megforgatott. Mert én se KISZ tag nem voltam és a család meg volt burzsuj család, szóval ide bekerülni nem nézett ki egy könnyű feladatnak.
Azzal kezdődött hogy anyám felhívta (a szomszéd telefonján, nekünk nem volt) apjának, (akkor már kb. 15 éve halott nagyapámnak) még élő kollégáit. Anyai nagyapámnak építkezési tervező és vállalkozó irodája volt a háború előtt. E módon rengeteg építészt és mérnököt is ismert. Ezekkel anyám találkozót beszélt meg ahova ő és én elmentünk engem bemutatandó. “Az egyetlen fiam (én) a gépészmérnökire jelentkezett tudnak-e segíteni?” Volt nagy nosztalgiázás, bólogatás, talán igéretek is hogy majd beszélnek evvel avval…egypár maga egyetemi tanár is volt. Csak homályosan emlékszem rá, kb hat helyre mentünk.
Úgyszintén anyámtól függetlenül (hallván hogy gépészmérnökire jelentkeztem) egyik osztálytársam negyedikben odajött hozzám, csak úgy. Hogyaszondja a bátyja tansegg a műszakin akarom-e hogy segítsen bekerülni? Mondom persze! Elmentem lakásukra, a bátynak be lettem mutatva. Pár nappal a felvetéli előtt azt mondta nekem ha az írásbelin problémám van, csak tartsam “így” a kezemet és valaki segíteni fog!
No jött a felvetéli, írásbeli és szóbeli. Történetesen nem kellett segítség, jól sikerült. Az érettségim ugyan nem volt kitűnő de nem volt rossz, a szóbelin is jól működtem, éreztem hogy az elkerülhetetlen miért nem KISZ tag kérdést is jól “kezeltem”…de ez mind nem volt szükségszerűen elég abban az időben a magam fajtának. Meg voltam róla győződve hogy nem fognak felvenni, legalább is nem az első próbára.
Na egy hónap múlva, kapok egy telefont a gimnáziumi barátomtól hogy felvettek. Megköszöntem de biz Isten még ekkor sem hittem el. De pár nap múlva hozza a postás a nagy borítékot az egyetemtől. Jó jel. Kibontottam a nagy nyári melegben és tényleg ott volt papíron hogy felvettek! Óriási szikla gördült le mellkasomról…szüleim is allelujáztak. Egész addig azzal riogattak, tanulj ne linkeskedj mert nem vesznek fel az egyetemre. És lám! Tudtam hogy olyan esemény történt velem ami életre szóló. De volt protekció? Ki tudja?
