Ennek a mozgalomnak én nagy híve voltam. Attól kezdve mikor harmadikos gimis koromban hallottuk hogy van ilyen. Egy barátommal azon nyáron “csak úgy” lestoppoltunk a Balcsira. 1960-at írtak. Az Osztyapenkohoz illett kimenni, kezedet kitenni, de tudjátok…Nagy sokára meg is állt egy “elvtárs vezető”, Skodával és levitt minket egészen Balatonfüredre. Mivel mi Földvárra akartunk menni hajóval átmentünk.
Már este volt amikor megérkeztünk. Tervünk nem volt, gondoltuk majd belógunk a Kempingbe aludni egy üres bér sátorba. Addig a Mókus nevű kis táncos helyen ültünk és valamit ittunk zárásig. Meglepetésünkre az üres sátrak le voltak lakattal zárva, nem tudtunk bemenni egybe sem. Nosza elhatároztuk hogy majd sétálunk az országúton és egy földön alszunk. Egy “kukoricásban”. Így is lett. Persze jól aludni lehetetlen volt.
Innen kerültem magasabb stoppos iskolákba. Lengyelben utaztam jó párszor. Egy nevezetesebb útra jól emlékszem. Sok magunkkal, főleg lengyelekkel, egy teherautót “fogtunk”. A hátára egy pózna fúró masina volt építve, de voltak padok is. Mi a tengerhez tartottunk, a teherautót Katowice környékén állítottuk le. Hosszú ideig utaztunk rajta mert jó irányba ment. Estére már a lengyelek mind elszéledtek csupán barátom és én maradtunk. A lengyel mérnök meg is hívott minket vacsorára egy étterembe, a sofőr is ott evett. Pirogit ettem először. A barátomnak nem ízlett. No vissza a teherautó tetejébe, ott a barátom rosszul is lett, kiokádott az útra. Sebaj. Majd lassan elaludtunk. Arra ébredek hogy a teherautó elindul, lerobban, megint elindul…mi történik? Hát kiderült hogy a sofőr olyan fáradt lett (ilyet azóta sem láttam) hogy képtelen volt ébren maradni nem hogy vezetni. A mérnök maga próbált vezetni de nem tudott. Lehívott minket, mondta próbáljuk mi is…nem vicc. Próbáltuk de persze nekünk se ment. Erre a mérnök valahogy mégis elvezette egy közeli helyre ahol aludni tudtunk.
A lengyel utak után bátorságra kaptam és egyedül (két nyáron) Kelet Németországba utaztam. Drezdáig vonattal mentem. Szép a pályaudvar. Onnan kibattyogtam az autobahra. Karl Marx Stadtba kellet mennem hogy a pénzemet egy ottanitól átvegyem. Névleg meghívásos betétlappal utaztam amivel pénz nem járt.
Első stoppom (és sokszor utána is) egy ruszki katonai teherautó volt. A vezető intett ugorjak be hátulra a ponyva mögé. Nos ez tele volt fiatal ruszki bakákkal. Jószívűen megkínáltak cigivel, hosszú papírszopókás volt. Nagy nehezen elbeszélgettem velük. Rájöttem hogy egyszerű csórók mint én. Abban az időben a ruszkikat nem igen csíptem, de ezek tényleg rendesnek tűntek.
Egyszer meg az autobahnon, valahol Lipcsétől délre egy nyugatnémet Mercedes is megállt! Egy kelet német sráccal stoppoltam, alig hittünk a szemünknek. Rohanás. Benn a Mercedesben elbeszélgettünk a vezetővel. Egy fodrász volt és Münchenből, egy fodrász kiállításról ment haza Hamburgba. Nagyon élveztük a kb. 100 km utat amikor aztán ki kellett szállnunk, mert utunk másfelé tartott. A német srác nem győzött bökdösni: “fodrász és egy mercit hajt!” mondogatta többször is.
Sok más kellemes történetet tudnák elmondani. Ha ilyen módon utazol, önbizalmad és az emberek segítőképességében való hited nagyon megerősödik. Sokat tanulsz, sokat látsz. Mintha egy extra egyetemre járnál. Úgy szinten sokat gyalogolsz. A városok szélére kell menni ahhoz hogy stoppolni tudjál.
Befejezésül leírom mi történt amikor Wernigerodeba stoppoltam Magdeburgból. Félútig eljutottam amikor kezdett a dolog reménytelennek tűnni. Már beesteledett. Este a stop nem jó. A harmadrendű országúton alig volt forgalom. Gondoltam, na itt az útszélén kell aludnom. Szintén tudnivaló hogy már határsávban voltam, Wernigerode a Harz hegységben a határnál volt. No ahogy ott állok meg is áll egy határ-őrjárat kocsi. Igazoltatni. Mint magyar nem kellett határsávi, az rendben volt. Merész lettem kérdeztem el tudnának vinni Wernigerodéba? Rám néztek, mondták nem. De várjál intettek. És tényleg elkezdték a kevés jó irányba menő kocsit figyelni. Az elsőt wernigerodei rendszámmal leállították. Mondták az egyedüli vezetőnek: vidd el ezt az embert Wernigerodéba! Amúgy németesen, ellentmondást nem tűrően. Beszálltam. Próbáltam mint mindig beszélgetni, de az ürge nem igen válaszolt. Be volt ijedve végig nem lazult fel. Nem tudta ki vagyok mi vagyok, talán azt hitte hogy kém. Egy szót sem szólt hozzám, kirakott a cél város közepén és elhajtott.
PS
Ez a poszt az első, “keleti” rész volt. Egy “nyugati” rész is lesz majd ha az ihlet újra megszáll.
