elso

ujrakezdek

ujrakezdek

A modern autókról

2017. augusztus 09. - littke

Régi időkben magam cseréltem az olajt a kocsinkon, néha még a gyertyákat is. Mindenki tudja, hogy ezek az idők elmúltak. Ugyan talán az olajt még ki tudod cserélni, de a motorhoz hozzáférni a legtöbb kocsinál nagyon nehézkes. 

Ezt a posztot az az itteni újságcikk ihlette miszerint (legalább is itt Amerikában) kihalófélben vannak a sebváltós (úgynevezett standard) autók. A legnagyobb vezetést oktató intézmény (Young Drivers) manapság már nem is tanít ilyen kocsikon, csak automatákon. A hír szerint az újonnan eladott kocsiknak csupán 10% hagyományos sebességváltós. A városokban eladottaknak csupán 5%-a. Sok márkát/kocsit standard sebváltóval ma már nem is gyártanak.

Bevallom, én sajnálom. Ugyan kb. 15 éve mi is automatákat hajtunk. De amikor két évente Európába megyünk, ha bérlünk, mindig élvezem a sebváltós kocsikat. Anglia kivételével, ahol a bal kezeddel kell váltani ami problémás egypár napig.

 A Volvo biztonsági automatikái:auto1

Írásomban megpróbálom listázni mindazokat az újdonságokat, amiket az utóbbi években az autó iparban bemutattak. Az első hat a listán majdnem minden új kocsin megtalálható és (általában) nem kell külön fizetni értük. Innen a lista végéig egyre újabb és újabb dolgokat sorolok fel. Sokuk még csak a drágább márkáknál kapható, ott is külön pénzért. De biztos vagyok abban, hogy ezek is “minden napossá” fognak válni.

 Balra az indító gomb. Jobbra a parkoló segítség. Középen a műszertábla:auto2

1  Automata ajtózár és beállítható gyerek zár a hátsó ajtókra.

2  Hidraulikusan asszisztált fék és kormány.

3  Szervomotor ablaknak, tükröknek, üléseknek.

4  ABS, azaz csuszást megelőző vibráló fék. Érzi, mielőtt megcsúszik a kocsi és vibrálja a fékeket.

5  Automata sebváltó.

6  Sebesség tartó (cruise control). Beállítod az országúton a sebességet és azon tartja, amíg a fékre nem lépsz. Fékezés után kell újra aktiválnod és a kocsi felgyorsít a már megszabott sebességre.

7  Automatikus klíma berendezés.

8  Ülésmelegítők.

9  Műholdas rádió.

10  Beépített GPS

11  Beépítheted mobil telefonodat, garázsnyitódat, i-pododat

12  Televízió/CD játszó a hátsó ülésnek, a gyerekeknek

13  Automatikusan hív egy számot baleset esetén.

14 A műszerfal képernyőjén adatokat kérhetsz. Pl. mutatja a benzinfogyasztást, (pillanatnyit, avagy átlagosat), hogy mennyi kilométert hajthatsz még, amíg üzemanyagot kell venni. Mutatja mi a baj, pl. alacsony a nyomás a kerekekben. Mutatja, ha kell karbantartás, olajcsere.

15  Stabilitás kontrol. Érzi, ha túl sebesen hajtasz egy kanyarban és megcsúszás előtt átveszi a fékeket és a gázt és korrigál. Nem tudsz kirepülni/kicsúszni egy kanyarban.

16  Ülésed emlékezik a vezetők preferenciájára. Gombnyomásra beállítja az ülést neked és egy másik vezetőnek mielőtt beszállsz. Ha feleséged és te más méretűek vagytok, ez kapóra jön.

17  Kulcsnélküli beszállás, indítás. A slusszkulcs helyett egy kis komputer csipet tartasz a zsebedben. A kocsi érzi, ha közelében vagy és akkor te kinyithatod az ajtót. Beindítod a kocsit egy gombnyomásra. Nem lehet a “kulcsot” bezárni a kocsiba. Ha nem ülsz az ülésben és bent hagytad a kocsiban, figyelmeztet, az ajtó nem zár be. Az ajtó bezárás automatikus, amikor a “kulccsal” a zsebedben elsétálsz.

18  A fényszóró a kormánnyal van szinkronizálva. Bevilágít a kanyarba.

19  A tükröd automatikusan tompít, ha a mögötted levő kocsi tükrödbe reflektorozik. A reflektorod automatikusan lefojt, ha szembejövő forgalmat észlel.

20  Bóbiskolás elleni és véletlen sáv váltás elleni figyelmeztetés. Ha nem jeleztél, (bizonyos sebesség felett) figyelmeztetést kapsz, hogy rámentél a sávra. A kocsi elején beépített kamera van, ami figyeli a sávokat. Ha álmosan ide oda kóborolsz, a kocsid szintén figyelmeztet. A legújabbak igyekeznek a kocsidat a sáv közepén tartani a kormány igazgatásával.

21  A kamera figyeli, mi történik előtted. Ha valaki eléd ugrik, és nem fékezel, a kocsid magától lefékez/megáll. Nem tudsz az előtted levő kocsiba hajtani akármilyen sebességnél.

22  Adaptív sebesség kontrol esetében két dolgot állítasz be: a kívánt sebességet, amit tartani akarsz utadon és a követési távolságot, (erre négy választék van). Az autó elől egy radarral van el látva. A kocsi komputere nemcsak a gázt, de a féket is igénybe veszi. Ha szabad az út, a beállított sebességet tartja. Ha lassúbb kocsi kerül eléd, magától lelassul anélkül, hogy te a fékre léptél volna. Ha kell, megáll magától. És ha a másik sávba váltasz ahol nincs előtted semmi, avagy a kocsi előtted felgyorsul, a te kocsid magától újra felgyorsul a megszabott sebességre. Lát a ködbe is. Ha az országúton ködbe kerülsz, észleli az abban álló vagy lassan haladó kocsit (amit te nem látsz).  Autód magától lelassul, ha kell, megáll.

23  BLIS, (Blind Spot Information System). A “vak” oldalak monitorozása. Az oldal tükrök alatt kamerák vannak, amik jelzik neked (belül kis lámpák) ha melletted/mögötted kocsik vannak és sávot váltani nem ajánlatos.

 A Blis kamera az oldaltükör alatt van:auto3

24  Parkolási segítség. Ezek lehetnek ultrahang szenzorok, amik mutatják mennyire vagy az előtted vagy mögötted levő kocsitól, avagy lehet kamera is, ami a műszerfal képernyőjén mutatja mindezt. A legújabb rendszer gombnyomásra magától beparkol két kocsi közé.

25  Automata ablaktörlő. Az eső intenzitását érzi/méri, és az ablaktörlőket beindítja, és sebességét automatikusan változtatja a megfelelőre. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr612728244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2017.08.09. 06:35:52

Kulcsnélküli indítórendszerrel ellátott gépkocsi ellopása 2017 áprilisában:

Az egyik fickó egy jelerősítőt tart a bejárati ajtóhoz, ami érzékeli az előszoba fogasán tartott kütyüt, és továbbítja az autóhoz a sugárzott jelet. A társa nyitja az ajtót, beül, indít és elhajt. Íme:

www.youtube.com/watch?v=wFXhRovphac

littke 2017.08.09. 14:18:42

@Drizari:
Igen hallottam erről. Ennek ellenére ez a rendszer nagyon népszerű.

pietnik 2017.08.09. 18:27:15

Igen!Az egyre bonyolultabbá váló kocsikat már nem tudom saját magam bütykölni,vagy éppen a már régen, a hagyományos kocsikon tanult autószerelő haverral sem!Nem tudom kikalapálni a horpadást,vagy éppen a szétrothadt hátsó sárhányóívet,nem tudom kicserélni a szétrepedezett műszerfalborítást,sem ezt,sem azt.....stb.stb.
Nem tudok spórolni az autó javításán semmit,mert a speciális olajat kívánó váltó, stb. olajcseréjét sem tudom,csak annyit,hogy egy motor javításának óradíja ma már legalább 12 ezer forint,meg a hibamegállapítás számítógépes programja a szerelőnek milliókba kerül,és egy-egy diagnosztika,pár perces akkor is 10 ezer,ha a hibát nem sikerült megállapítani!
Vagy mondjam azt a sokszáz trükköt,amivel módszeresen megfejik a tulajt az autószerelők, a szervizek,és azt,hogy az emissziós mérés-beállítás kutyaszart sem ér, a kétéves műszaki vizsga még annyit sem!?
Készülnek a csilivili méregdrága autók,amik aztán három év múlva szart sem érnek,holott egy kocsi mai ára szerint egy életre kellene,hogy szóljon!
De,sajna így van ez minden,tartósnak mondott használati cikkel,ingatlannal,és egy élet alatt összerakott használati javakból nem marad más,mint a nyomor,és feldolgozása után a nyakunkon maradó környezetszennyezés,stb!

ZorróAszter 2017.08.09. 18:54:35

Kedves Little!

Mikor Angliában vezetett, soha nem követett el jobbkezes hibát?

Csodálom a bátorságát. Én nem mernék vezetni Angliában, mert gyalogosként is össze vagyok zavarva még két hét után is. Utána meg jó pár napig itthon is.

littke 2017.08.10. 03:46:31

@pietnik:
igazad van.
Pont most vittem a kocsimat az évi olajcsere/stb átnézésre 290 dollárt fizettem, azt mondták 2 óra kellett hozzá, nehezen hiszem, a munkadíj 80 dollár per óra a tobbi anyag, olaj, szűrő, stb.

@ZorróAszter:
Ja, ma már talán nem tenném, a sebváltó nagyon zavaró, bal kéz plusz a H fordított. Brrr. Na meg a balra tartás csak hab a torrtán. Eltart pár napig amíg az ember megszokja.....
süti beállítások módosítása