Mindig is nagyon szerettem vonattal utazni. Ez kora gyerekkoromba vezethető vissza, amikor is az olykori balatoni nyaralásra vonattal mentünk. Ezek az utak a legrégebb emlékeim közé tartoznak. A vonat a Déli pályaudvarról indult, persze még a régiről nem az újabb beüvegezettről. Jóval előbb ki kellett mennünk, mert nekem muszáj volt megnézni a mozdonyt. Itt földbe gyökerezve szívtam magamba a látványt: a hatalmas masinát, gőz eresztést, a mozdonyvezető és a szénlapátoló tüsténkedését… olajos kannával jártak, fényes tengelyek csillogtak...mit mondjak az egész látvány felejthetetlen volt. Én is mozdonyvezető akartam lenni. 
Indulás után juszt is a lehúzott ablaknál álltam, kanyarokban lehetett látni a mozdonyt, hiába próbáltak anyámék onnan elhúzni, mert sokszor kormot kaptam a szemembe. 

Megy a vonat a Balatonra:

Székesfehérvárnál a nagyokkal én is leszállhattam egy szörpöt inni, de mindig aggódtam, hogy mi lesz, ha elindul és itt hagy minket a vonat? 
Földvárra mentünk, fontosnak tartottam, hogy én pillantsam meg először a Balatont, amikor csak egy rövid időre feltűnik, majd 5 perc múlva véglegesen. 

Vagy 10 éve annak, hogy Lyonban és Aix en Provence-ban töltöttünk pár napot. A franciák, és ma már mások is, komoly pénzt fektettek ebbe a nagysebességű vasút hálózatba. A nagysebességű vonatokat TGV-nek hívják (train a grande vitesse). A hálózaton nincsenek közúti vasúti szintbeni kereszteződések.

Kora reggel érkeztünk Párizsba. A repülőtéren egyszerűen lesétáltunk TGV állomáshoz, ami a repülőtér alatt van. Jegyünk a repülőjegyhez csatolódott. Lementünk a peronra a vonatunkat várni. Minden nagyon civilizált és pontos. A vonat 2 óra alatt Lyonba repített, kb. 500 km a távolság, 280 km/óra az átlagsebesség. A TGV hálózat kisebb városokba be sem megy, kívül áll meg, onnan busszal kell bemenni hasonlóan, mint a repülőterekről. Tipikusan ezeken a kis állomásokon 4 vágány van. A külsők a megálló vágányok, a belsők (egy üvegfallal elválasztva) azoknak a vonatoknak vannak fenntartva, amik ott nem állnak meg. Egy csoda látvány amint 280 km/o-val átvágtatnak. Mint valami alacsony repülési bravúr! 

Shinkanzen, Japán:

Ha már vonatokról beszélek, volt szerencsénk Japánba látogatni és a Tokió - Kyoto között a Japán nagysebességű vonaton utazni, amit shinkanzen-nek hívnak. Lenyűgöző! Minden 10 percben indul egy vonat, mintha csak egy metró lenne, 2 óra 20 perc alatt vagy Kyotóban egy 520 km távolság.

Itt Kanadában is, hacsak tehettem vonattal utaztam. Erre ritkán van alkalom, a vonat túl sok időt vesz igénybe és többe is kerül mint a repülőgép. Az Ottawa Toronto járaton azonban többször utaztam. Toronto közelében egy ideig közvetlenül az Ontario-tó mellett megy a vágány, a tó olyan nagynak tűnik, mint egy tenger. Kb. 500 kilométer a távolság, a vonat 5 óra alatt teszi meg, és kb. 5 helyen áll meg.

Az észak amerikai vonatok elég elavultak, általában diesel mozdony húzza őket. Van egypár legendás járat pl. a Transz Canadian, ez Toronto és Vancouver, (az utóbbi a Csendes Óceán mellett van) között működik, avagy az USA –ban, pl. a Southwest Chief, ami Chicagót és Los Angelest köti össze. Én még nem utaztam rajtuk, ezek az utak több napba telnek és főleg nyugdíjasoknak valók.

A legegzotikusabb utunk Thaiföldön volt. Nagyon ajánlják a Bangkok-Chiang Mai vonalat, és a három napi járat közül az éjszakai vonatot. Nagyon romantikus. A vonat este 8-kor indul és másnap reggel 10-re érkezik céljába. Na nem pontos, +/- 1 -2 óra késés előfordulhat. Chiang Mai kb. 600 km-re van északra Bangkoktól. A második legnagyobb thai város, ugyan mérete Bangkok mellett eltörpül. Körülötte a vidék hegyes ahol mindenféle érdekes hegyi thai bennszülött törzsek és ritka vadállatok élnek. Maga a város gyönyörű, tele Buddhista templomokkal, fából épült épületekkel, kicsit tirolias. Van egy egyetem is és mindenhova gyalog el lehet jutni.

TGV:

A Bangkok - Chiang Mai vonatra lehet hálószobát rendelni, avagy cuche-t. A “fapados” jobbára marad a helybelieknek. Mi a középsőt választottuk odafele, vissza volt hálófülkénk. A vonat tele van európai turistákkal, a cuche főleg fiatalokkal, akik általában hosszabb időre jönnek Ázsiába. Mellettünk két 20 év körüli német leány utazott. Indonéziában töltött kalandjaikat tárgyalták. De volt ott francia szerelmespár, amerikaiak, angolok, ausztrál és holland diákok és mi Kanadából. A vonat egy szép pályaudvarról indul, de ellentétben az eddig utazott vonatokkal, ahogy elindul látszólag nincsen saját pályája. Eleinte, mint egy villamosnak, a gépkocsi dugókkal és a közlekedési lámpákkal kell birkóznia! Bangkok nagyváros, ez bizony órákig eltart. No de nem kell unatkozni az ablak mellől láthatod a vágányhoz egész közel lakókat, bádog bódék sokaságát. Esznek, egy vödörrel vízért mennek, kártyáznak,…., stb. Lassan besötétedik és a külvárosokban kissé gyorsabban haladnak a dolgok, mondjuk 40 km/ó? Itt az idő vacsorára, amit mint a repülőgépen az ülésedhez hoznak. Később az üléseket ággyá alakítják, csupán egy függöny van, ami a többiektől elválaszt. 

Bangkok, Főállomás:

Itt az ideje elmenni a bár kocsiba! Nem, nincsen lég kondicionálás, de nem is kell… az ablakok mindkét oldalon nyitottak és van bőven légmozgás, repkednek a függönyök. Rendeltünk egy gin and tonikot, majd még egyet és kezdtük úgy érezni magunkat, mint egy Somerset Maugham novella szereplői. Ha kétled, csak nézz ki az ablakon a fekete trópusi éjszakába. Bámulhatod a gyakori ismeretlen thai állomásokat…nem hinnéd kinézésre egypár a balatoni állomásokra emlékeztet….kivéve hogy a vágány melletti  padokon buddhista papok csöveznek, alszanak narancs tógáikban. Ah, a trópus varázsa!