Már sötét volt amikor megérkeztünk Saigonból egy Vietnam Air-rel. Megvettük a vízumot és kiléptünk a reptér elé. A hotel által beígért kocsi már sehol sem volt mivel egy órát késtünk. A fiam mobilja nem működött. Megkértünk egy kedves helybélit és így felhívtuk a hotelt. Mondták 20 perc múlva ott lesznek. Négyen voltunk, kisebbik fiam nejestől (ők Hong Kongban élnek) és én párommal.
Siem Reap egy nagyobb Kambodzsai város, egyedüli nevezetessége a híres Angkor Wat romok amik a városon kívül vannak. Nemrég egy UNESCO Világ Heritage Hely lett és ezáltal egy mágnes azoknak akik szeretnek régi misztérikus romokat látogatni. A romok nagy területet foglalnak el, egy nap nem is elég hogy mindent bejárjál. Mi három napra jöttünk.
Angkor Wat-ot egy francia utazó fedezte fel az 1900-as évek elején. Addig (és jó része ma is) be volt nőve sűrű dzsungellal. Lassacskán “kihámozták” és kiderült hogy ezek a romok a világ legnagyobb hindu/khmer templom komplexusát képezik. A 12.-13. században építették de egy idő múlva elhagyták, és idők folyamán a dzsungel bekeblezte. A korábbi romok hindu, a későbbiek buddhista és khmer stílusban épültek.
Ha látogatást tervezel kétféle szálláshely létezik. Persze van kemping is. Többségük a repülőtér közelében található, itt nem kell a távol keleti város problémáival törődni. Avagy bent laksz a városban mert éppenséggel nem bánod azt a kalamajkát ami ezzel jár.
Választott hotelunk a város kellős közepében épült. Bevallom nagyon luxusos volt, olyanfajta oázis. Nagy kerítés, belűl csoda kert pálmákkal, spa, uszoda, étterem neves ausztrál séffel, “alles was gut und teuer”.
Megérkezésünk után, szobáinkba egy órára visszavonultunk, aki akart úszkálhatott is, kivéve engem, én (szokásom szerint) felajánlottam hogy “kiugrok és próbálok egy jó éttermet találni ahol majd megvacsorázunk”. Az ausztrál séf várhat ránk, majd máskor megyünk.
Na ki is lépek a hotelból, kikerülvén a portások, őrök, auto/motor és biciklis taxisok áradatát. Egy útkereszteződésnél találtam magamat este 8 felé. Káosz, hőség, por, tömeg vett körül. No vaktából jobbra fordultam és sétálni kezdtem. Dacára hogy a járdán mentem vigyázni kellett mert mopedek és biciklisek is használták, sokuk 3-4 utassal (nem vicc). Hajtottak minden irányba, ügyesen kerülgetvén a járókelőket és az utcai árusokat. Többek között voltak fodrászok, cipészek, szabók is akik itt a járdán űzték mesterségüket helyi bevett szokás szerint.
Nem hinném hogy a városnak lenne út-karbantartó részlege mert az út és a járda látszólag se tisztítva, se aszfaltozva évek óta nem volt. Nagy lyukak éktelenkednek itt is ott is. Ugyan néha már köveket is hoztak hogy megjavítsák, de aztán valószinűleg elfeledkeztek róla….. Ezek a lyukak nincsenek körbekerítve vagy jelezve…..a sötétben nem látod, beleeshetsz...ha beleesel az a te bajod.
Na én csak megyek. Többen is barátságosan megközelítenek hogyaszongyák akarok-e dugni?? Mondom/jelzem udvariasan nem…majd megint, nem akarok esetleg egy "blow job"-ot??? …aztán később: talán egy masszást??.... mondom megest köszönöm de nem nem. Egy idő múlva ez is megszűnt. Próbáltam célom szerint éttermet keresni, de ami volt nemigen tetszett, nem tűntek túlzottan higiénikusnak és bár nagyon olcsóak voltak, nem keltettek bennem bizalmat.
Sikertelenül visszamentem a hotelba. Elővettem a Lonely Planet turista kalauzt és onnan kinéztem egy éttermet ami közel volt. Úgy hívták hogy “A Külföldi Újságírók Klubja”…kambodzsai kajával, mert azt akartunk…. Szóval tájékoztattam a családot és rövidesen útra is keltünk. Előzetes tapasztalatom alapján, és tekintettel a hölgyekre, dacára hogy csak kb. egy kilométert kellet volna mennünk, nem gyalogoltunk hanem fogadtunk egy “tuk-tuk”-ot, egy motoros nyitott taxit. Mutattam neki egy cédulán a címet, alig tudott angolul, de bólintott. Négyen belefértünk a nyitott utastérbe, nagy pufogások közben útra keltünk. Határozottan romantikus így a trópusi éjszakában utazni.
Az étterem egy folyó partján volt egy parkban, nagy kerthelység, angolul éneklő zenekar, sürgés forgás, tele hasonlóakkal mint mi. Akarom fizetni a taxist, de mondja nem…meg fog minket várni! Mondom/gesztikulálom: ember, itt lehetünk két órát is, nem tudom pontosan mikor kerülünk ki!!!…De hiába... mondja az nem baj…itt fog várni. És úgy is lett. Én már aggódtam hogy nem fogjuk felismerni a sok közül, de nem, jött, a többiek tudták hogy mi az ő kliensei vagyunk.
Menj erre a websitra ha képeket akarsz látni Angkor Wat-ról:
És ide Kambodzsáról:
http://www.lonelyplanet.com/cambodia/images/angkor-wat-cambodia$26408-4#content
