A napi rutin:
Ez egyszerű. Úgy érzed más dolgod sincs csak gyalogolni egész nap. Ha ezt nem élvezed, ide ne gyere.
Az első nap, az átkelés a Pireneusokon a legnehezebb. Ezt úgy is hívják hogy “rue Napóleon”. Állítólag ő itt egyszer átkelt és meglepte seregével a spanyolokat. Két gyalogut áll rendelkezésedre, az egyik az országutat követi és “csak” 300 m az emelkedő, a másiknál 900 m. Az utóbbi “látványosabb” (értsd fárasztóbb), a hossza 26 km. Mindenki a másodikat ajánlja, no mi is arra mentünk, és feleúton halálra fáradtan már késő volt meggondolni.
Egy itteni kollégámmal voltam, de sokszor nem együtt és csak este találkoztunk. Az első nap reggel 7-kor indultunk, elbandukolván a francia/baszk falucska péksége mellett, ami már jó pár órája működött. Az ösvény rögvest felfelé megy hamarosan úgy érzed ennek sosem lesz vége. Azt mondták kb. 8 óra alatt illik a másik oldalra, Roncesvalles spanyol/baszk faluba átjutni. Nos nekem 10 és fél órába tellett, barátomnak, Len-nek 12 órába. Persze Lent nem segítette az hogy minden második kocsmánál megállt és a helybeli sört kóstálgatta. Én ezt mindig a nap végére hagytam mert az alkohol lecsökkenti az erődet. Mondtam is neki, de persze hiába, ezt a szokását az út végéig megtartotta.
Az első éjszakáddal Roncesvallesben elkezdödik az eljövendő egy hónap rutínja., Halál fáradtan megérkezel, bejelentkezel, kiválasztod az ágyadat a szobádban, ráteszed a cuccodat foglalóként. Eltántorogsz a zuhanyzóba. Felfrissülsz, és kimosod a szenyesedet is lábaddal taposván zuhanyzás közben. Ha korán van még szundizhatsz egyet, majd elmegy a helyi kocsmába. Rendelsz jó vörös bort (egy pohár egy euró) vagy sört. Fizetsz egy eurót a komputer használatáért, leveleidet, facebookot leellenőrzöd, írsz az otthoniaknak időnként hogy még élsz.
Elmégy egy étterembe úgy hat óra fele egypár vándor ismerőssel és a “vándor menüt” eszed. Ez mindig jó, egyszerű de friss kaja, három fogás (általában 3 választás minden fogásnál). Ez időben a spanyolok még nem vacsoráznak, csak iszogatnak és kis finom ínyenc falatokat rendelnek amiket “tapas”-nak hívnak. Ezt is ehetsz, nagyszerűek és nem drágák. Majd csevegsz másokkal és legkésőbb 10-kor ágyba mész.
Reggel sajnálatos módon igen korán fogsz ébredni. A turázók, különösen megfigyeltem a koreaiak, kora kelőek. Nem vicc már 4-kor a sötétben zseb lámpájukkal cuccukat rendezgetik, lehetetlen aludni, hiába mordulnak rájuk. Szóval ettől kezdve nem igen aludsz és jóval reggel hat előtt már mindenki megunja, fel is gyújtják a villanyt…. menni kell.
Én meg olyan álmos voltam csak a fogamat mostam meg, nyicsta reggeli, csipásan mentünk. Még sokszor sötét is volt.
Kisétálsz a városkából, ül a köd a mezőkön, jön fel a nap. Eloszlanak a gyaloglók nemsokára egyedül leszel. Úgy kilenc fele egy útmenti kávézóban jó kapucsínót iszol egy kroasszanttal, majd tovább. Eleinte gyorsabban haladtam mint Len, aki pedig valamivel fiatalabb, főleg felmenet lejtőkre. Az út végére persze jó erőbe került és együtt mentünk. Van emelkedő bőven. Ez a része Spanyolországnak hegyes, még havat is látsz a csúcsokon. Én mindig kb. 3 órát mentem, lassan de megállás nélkül. Zsebemben volt szárított gyümölcs és mandula/dió keverék azt majszoltam, és a vizes flaskóm is a nyakamban lógott, inni se kellet leállnom. Szóval menetközben “töltöttem” magam mint valami amerikai bombázó.
Röviden az idő járásról:
Ugye ti is tudjátok a “napos Spanyolország” van a hirdetésekben…nos az mind hazugság. Az első nap után, ami szép napos volt, 20 nap esős hideg idő köszöntött be. Nem azt mondom hogy végig esett, de délre mindennap beborult, csepegni kezdett, sokszor ólmos eső is vagy dara, a hőmérséklet lecsúszott +5 fokra. Ez északi széllel párosulva nagyon hidegnek tűnt még a Kanadából jövőeknek is! Ilyen időben OK gyalogolni de a kezed elbénul, pl. ha le akarod húzni a cipzárat a slicceden rájössz hogy nem megy mert nem érzed az ujjaidat. Persze az internetes lista ajánlotta hogy hozzak kesztyűt, de ezt nem vettem figyelembe….jól megbántam. Még szerencse hogy hoztam egy gyapjú szvettert és az anorákomnak nagy zsebei voltak, ott tartottam a kezemet. Fontos volt az is hogy ott ahol éjszakázunk legyen pokróc és fűtés, mert persze hálózsákot sem hoztam (az is rajta volt a listán). A gyalog ösvény persze sárossá vált és extra energiába telt tovább jutni.
Gyalogló társakról:
A kanadai: Említettem, Len-t aki már nyugdíjas, ő valamikor kollégám volt. Ideális partner, sosem panaszkodott, élvezte az új emberekkel való találkozást és lassan az új ízeket is amihez bátorítás kellett. Életében Kanadán kívül alig járt. Eleinte gyanakodott az új ételektől, és pl. mindig sült csirkét rendelt. A sajtok közül is a háromszögletű ömlesztettet választotta az üzletekben. Én meg pont az ellenkezője voltam. Rendeltem az exotikusat, kemencében sült nyulat, paprikás pacalt, kondérban főtt polipot … és a sajt boltokban helybeli isteni sajtokat vettem. Lassan megkérdezte megkóstolhatja-e? Egy kis idő múlva úgy evett gusztussal mint én. 
Az olasz: Eduárd Bergamóból való volt. Nyugdíjas (volt építész technikus) nálam valamivel fiatalabb, kis termetű. Bergamó közel van a hegyekhez, Eduárd gyakorlott gyalog túrázó volt. Már az első napon indulásnál találkoztunk, elhúzott mellettünk, de az után következő napokban sokszor együtt jártunk. Az én keserves olaszommal komunikáltunk, angolul nem tudott. Mindig megkínált kajával amit magával hozott, jó csokoládé vagy narancs. A felnőtt leányáról is mesélt. Sok olasz papot ismert akik ellátták katolikus ingyenes zarándok menhelyek címeivel, sokszor ilyen helyen aludtunk, én ezek hol létéről nem tudtam. Néha illett misére menni este, de Len és én udvariasan nemet mondtunk, kivéve egyszer. Ez alkalommal bementünk velük a kisváros zárdájába, ahol Eduárd barátja misézett. Érdekes élmény volt, a középkorban sötét köböl épült zárda, üres de hátul az apácák ültek. Sokuk manapság Afrikából való, mert a spanyol utánpótlás bizony elenyésző.
A svéd: Márkus egyszerű, erős, nagydarab, középkorú elvált ember volt Stockholm közeléből. Egy este egy üveg jó fajta Riója vörössel az asztalunkhoz ült. Megkóstoltuk megdicsértük a bort. Beszélt angolul mint majdnem minden skandináv. Foglalkozása műbútor asztalos…éreztem rendkívül jó szakember lehetett. Jó tudni hogy ilyen foglalkozás van még, és nem minden IKEA.
Mondtam is neki. Talán ezért is de megkedvelt. Egy leánya él Londonban. Mivel egyedül volt velünk tartott egy jó pár napig aztán elválltunk mert nagyobb “motorral” rendelkezett, gyorsabban haladt….
Az írek: Ők négyen voltak, két férfi két nő, nem házasok, talán kollégák avagy csak itt a caminon találkoztak. Jókedélyű emberek, érdeklődőek, a piálásban mindig benne voltak, és türelmesek voltak mikor én a helybeli “legjobb” kocsmát akartam megkeresni és nem az elsőbe rögtön beülni.
A szlovén: Csak rövid ideig voltunk együtt. Az olasz és én mentünk kettesben egy töltésen, a lenti gyalogút túl sáros volt, mögöttük nem messze jött. Említettem is az olasznak hogy ilyen nagydarab (kövér) nő, dicséretére méltó hogy itt jár. Na a töltésnek vége lett le kellett ereszkedni vissza a sáros gyalogútra egy rövid meredeken. Ez trükkös szakasz volt. Az olasz és én egymásra néztünk és megvártuk a hölgyet és hátizsákjával lesegítettük az útra. Nagyon megköszönte, elmesélte hogy vakácón van, Slovéniából való és hogy ott mint masszőz dolgozik egy wellness hotelben. Ezzel meg is értettük nagy méretét és erejét…ha ez neked masszázst ad akkor azt megérzed. 
Az ausztrálok: Két férfi volt, tökéletesen két síbottal felszerelve (sokan mások szintén) kisportolt, izmos emberek, kétszer olyan sebességgel menvén mint jómagam. Kapucsínó közben mesélték hogy fél évre jöttek Európába, a caminon csak egy hetet töltenek aztán mennek felfedezni Európát.
A koreaiak: Már említettem hogy ezek kora kelőek. Meglepően sokan voltak, szerintem mind katolikusok, álltalában csoportosan, de nem mindig. Sokan a családjukkal jöttek, kell hogy Dél Koreában a Caminonak nagy híre legyen, legalábbis a katolikusok között,.
Befejezőül:
Hogyan is fejezzem be?
Ha ilyen útra vállalkozol megtanulod megbecsülni egy egyébként nem sokat emlegetett test részedet, a lábaidat. A bakancsodnak jónak kell lenni. A harisnyádnak szintúgy. A gatyádnak sem szabad dörzsölnie a combodat. Minden este ellenőrizd hogy van-e vörös folt, a hólyagzás előjele. Ha igen rögtön kezelni kell. Az utolsó dolog amit akarsz hogy fájdalmas sebeid legyenek ami zavar a gyaloglásban. Este találsz társaid között “szakértőket”, hallgass rájuk, vegyed a kenőcsöket/tapasztokat amit ajánlanak, sokszor ingyen is adjak. Még a segged is begyulladhat mert a sok gyaloglásban a “felek dörgölődnek”. Len is és én is egy alkalommal megmutattuk fenekűnket egy spanyol kisvárosi patikusnőnek, mondta nem az első amit lát. Adott spéci bébi kencét amitől meggyógyultunk.
Úgyszintén csak annyit menjél egy nap ami nem túl sok. Mi eredetileg naponta 40 km akartunk menni, de ezt felejtsd el. Napi átlag 25 lett belőle.
Bon Camino!
