A következő írás nem sajátom, hanem az egyik nagybátyám írta. Régen elhunyt, a 40-es években. Én nem ismertem. Nagybátyám a családunkról írt, a pécsi Littke pezsgő gyáros családról. Az írás egyike a keveseknek, ami a családról szól, akik az akkori jól ismert három, pécsi iparos családhoz tartozott. A Zsolnay (porcelán) és a Hammerli (bőripar/kesztyű) család volt a másik kettő.

Írása a család sorsát követi, a „jelenig”, azaz a 40-es évekig.

A családalapító Littke Lőrincről szóló első fejezetet, 3 részletben fogom leközölni. Semmit nem változtattam, egypár helyen lerövidítettem, de a szöveg az lesz, ahogyan mindezt nagybátyám, Littke György, első személyben, az 1930-as években megírta.

Íme, a 3. rész:

A pezsgőgyártás sikeresebb előmozdítása érdekében atyám (NB a szerző apja, Littke János, Littke Lőrinc egyik fia), József öccsét Franciaországba küldte, hogy a franciák által féltve őrzött pezsgőgyártási módszert elsajátítsa, de ez a tanulmányút azonban nem hozta meg az óhajtott eredményt. Atyám mégsem adta fel a reményt, mert a pezsgőgyártás iránt érzett szenvedélye nyugodni nem hagyta. Fáradságot nem kímélve, tanulmányozásai közben, a Champagne-ban nagy tekintélynek örvendő H. Francois céggel, illetve "Nouvelles Observations sur la fermentations. Traitéssur le travail des vins blans mousseux" című művével került érintkezésbe. E tanulmányok eredményeként, 1864-ben az első Littke-Pezsgő piacra került.

Az eredeti németnyelvű körlevél és árjegyzék szerint egy nagy palack "Baranya Stark moussirend" 1 forint 60 krajcár, ugyanaz kis palackban 90 krajcár, egy palack "Carte blanche" (siller) 2 forintért van jegyezve. Sok kísérletezés, javítgatás, próbálkozás után 1865-ben atyám pezsgőgyártásra szánt nagyobb mennyiségű urasági bort vásárolt. E borból 80.000 palackot töltöttek, és ezt egy magas hőfokra felfűtött erjedési kamrába helyezték el, hogy a cukrozott bor a palackokban forrásnak indulva a szükséges szénsavat kitermelje. Sajnos a szőlőcukorral preparált bor erjedésnek nem indult. Ez igen nagy csapást jelentett, mert a 80 ezer palack bor teljesen használhatatlanná és élvezhetetlenné vált.

Az ugyanennyi forinttal egyenlő kár válságba hozta a társulatot és előbb-utóbb csődbe kerültek. Igen súlyos szemrehányásokra, összetűzésekre került sor nagyatyám és főleg atyám között, olyannyira, hogy a baj elsimítása már nem volt lehetséges annak ellenére, hogy nagyatyámnak módjában állott volna. Nagyatyám (Littke Lőrinc) a katasztrófáért kizárólag atyámat tette felelőssé, mert a pezsgőgyártás gondolata tőle indult ki és azt saját felelősségére végezte. Ennek következtében atyám a társulatból kilépni kényszerült és fent a pezsgőgyártás tervét el kellett ejtenie, mert legközelebbi hozzátartozói a segítséget tőle megtagadták, holott a pezsgőgyártás már szívügyévé vált. Azt állította - saját szavait idézem - hogy sikerült volna, az első kudarc dacára, ha a kezdet nehézségeinek leküzdésében atyja segítségére lett volna. Ezt az állítását és őt is igazolja, a ma is virágzó pezsgőgyár.

Nagyatyám az anyagi ügyek rendezése után az üzletet ismét saját kezelésébe vette és a bornagykereskedést, József fiát magánál tartva, továbbfolytatta. Később atyám által kezdeményezett pezsgőgyártást, az első kísérletezési kudarc dacára, József öccse újból megkezdte, bár még mindig igen nagy nehézségekkel, de erős kitartással, sok tanulmányozás után fokozatosan a francia rendszer szerinti gyártásra tért át. Jól emlékszem, hogy nagyatyám 1879-ben bekövetkezett halála után atyám és József öccse között sok vita folyt a pezsgőgyártás mikéntjéről és atyám - saját szavai szerint - azt tanácsolta öccsének, hogy térjen át a "Pressweg" gyártási módra, ami annyit jelentett, hogy a mustot nem szabad teljesen kiforrni hagyni, hanem az erjedési anyagot, a szénsavat bizonyos mértékben a mustban visszatartják. Ez a gyártási mód az 1880-as években meg is történt.

A nagy fedett, ma is meglévő udvari helyiségben nyolc-tíz nagy, ötvenhatvan mázsa szőlőt magában foglaló szőlősajtolókat állítottak fel, amelyekből a kisajtolt mustot az ugyancsak ott elhelyezett 50-60 hektoliter térfogatú kádakba fejtették. A must ezekben a kádakban a szüretkor már beállt hűvös időjárás miatt erjedésnek már nem indulhatott. De a must ezekben a kádakban csak rövid ideig maradt, csak addig, míg a must sűrű seprője le nem ülepedett. Ennek megtörténte után, ugyancsak az udvar alatt lévő alagsorba elhelyezett hordókba fejtették le a már kevesebb seprőt tartalmazó mustot. E helyiségek a tél végéig ugyancsak hűvösek voltak, tehát az erjedési folyamat itt sem indulhatott meg, de ez is volt a cél. Tavaszkor, amikor az alagsor felmelegedett, a hordókban lévő must is erjedni kezdett, és megfelelő előkészítés után kezdetét vette a töltés.

A töltést megelőzte az erjedési folyamat által kiváltott szénsav nyomásának kipróbálása, ami manométer segítségével történt A szénsav feszerejének a kipróbálására azért volt szükség, hogy egyrészt a palackokban több szénsav, mint amennyit az üveg konstrukciója kibír, ne képződhessék, másrészt viszont a pezsgéshez szükséges elengedő szénsav rendelkezésre álljon, az engedett nyomás 5 atm. volt. A mesterséges szénsav helyébe a természetes szénsav lépett, ami a francia pezsgőgyártásnak már régebbi rendszere volt, és ezzel a francia eljárás egyik fő lényege már biztosítva volt. Atyám által tanácsolt eljárás tehát eredményesnek bizonyult. A pezsgő ízletességének előmozdítása céljából a szükséges likőr előállításához francia gyártmányú konyakot és nádkandiscukrot szereztek be, ami a pezsgő zamatját lényegesen fokozta. Ezzel elérték azt, hogy az eddiginél lényegesen jobb minőségű pezsgőbort gyártottak.

A Littke pezsgős pince, pár évvel ezelőtt:

A francia pezsgőgyártási eljárás alkalmazása fokozatosan teljes eredményre vezetett, olyannyira, hogy ma már a francia pezsgővel minden tekintetben versenyképes pezsgőt gyártanak.

A gyártást illetőleg további részletekbe bocsátkozni nem kívánok, mert nem ez a célom, bár középiskoláim elvégzése után magam is egy teljes évig a gyárban dolgoztam és így sok mindenbe betekintést nyertem, de atyámtól is sokat hallottam és tapasztaltam. A gyártási eljárásnak azonban még igen sok csínja-bínja van, míg a kész pezsgő gyöngyöző nedűje a pohárba kerül. Egyébként is azóta már több mint 55 év múlt el és így az azóta történt valószínű újabb gyártási eljárásokat nem ismerem.

A ma is nagyatyám nevét viselő pezsgőgyár fennállása végeredményben, ha közvetve is, neki köszönhető, mert az általa már több mint 100 éve, az 1840-es évek elején alapított borüzletből alakult ki és eleinte nagyobb, később kisebb zökkenőkkel és küzdelemmel emelkedett a mai színvonalra.

Littke Lőrinc egyéniségéről, családi és társadalmi életéről a következőket említhetem meg: Nagyatyámat a szerencse csillaga, azt lehet mondani, sohasem hagyta el: semmivel kezdte, és mint vagyonos ember halt meg. Minden üzlete, vállalkozása, stb., kevés kivétellel, sikerült. Zseniális üzletember volt, akit nagyvonalú fürge vállalkozási szellem, erős akarat, takarékosság és kitartó céltudatos munka, akadályt nem ismerő törekvés jellemzett.

Egyéniségében szangvinikus, ellentmondást nem tűrő, magyarán erőszakos természetű ember volt. Vállalkozásaiban és üzletkötéseiben saját érdekeit mindenkor, sőt másokkal és üzletfeleivel szemben is jól tudta érvényesíteni. Törekvéseivel Pécs város egyik legvagyonosabb és előkelő polgárává küzdötté fel magát. Vállalkozásai, üzletei, építkezései, közéleti tevékenysége a város fejlődését nagyban előmozdították és tevékenységével saját magát és családját a pécsi patríciusok sorába emelte.

Családi élete azonban nem volt boldognak mondható. Zárkózott, mogorva természete már egymagában sem tette ezt lehetővé, annak ellenére, hogy nagyanyánk igen szelíd természetű, és nemes lelkű asszony volt, aki életét teljesen családjának, gyermekeinek szentelte.

Házasságukból 4 fiú és 1 leány született. Fiai közül kettőt, Jánost és Józsefet a kereskedői pályára neveltették, míg Ferenc a Selmecbányái bányászati, Gusztáv pedig a bécsújhelyi Mária Terézia katonai akadémiát végezte.

Mária lányuk 18 éves korában meghalt és ez a haláleset nagyon lesújtotta, ez volt azonban egész életében egyedüli bánata, mert szerencsés életében egyéb baj alig érte. Az egyes vállalkozásaival bekövetkezett anyagi veszteségei alig érintették, ezeket nagy vagyona birtokában könnyen kiheverte. Hogy a szülői háztól kora ifjúságában történt eltávozását, miként viselte el és ez fájdalmat okozott-e neki, erre vonatkozólag nem áll adat rendelkezésre.

Korabeli pezsgő reklám:

Társadalmi életet annyiból folytatott, hogy szabadidejét baráti körben töltötte, de sok szabadidővel már sokoldalú elfoglaltsága miatt sem rendelkezhetett. Szerencséje még a kártyajátékban is megnyilvánult, mert amint édesanyám beszélte, a kártyajátékból eredő nyereséget, a papírbankókat mindig a cilinderébe gyűrte és a cilindert így a fejére téve, kézilámpással a kezében, ment a késő éjjeli órákban haza. Másnap a bankókat feleségének ki vasalás végett átadta. Azért említette meg a kézilámpást, mert Pécsett még az 1880-as évek végén sem világították a várost, legfeljebb csak este 9-ig, ekkor eloltották azt a néhány petróleumlámpást is, amelyet a város világítására használtak. Oly sötét volt, hogy a későbbi éjjeli órákban csak a fal mellett tapogatózva lehetett hazatalálni.

Február 9-én nagy házi bált rendezett, amelyre vagy kétszáz vendég volt hivatalos. Édesanyámtól tudom, hogy ez igen sikerült mulatság volt és a késő reggeli órákig tartott, sőt voltak, akik még reggel 9-kor sem akartak távozni. Nagyatyám erre az alkalomra a nagy ebédlőt külön alkalmazott kárpitossal nemzeti színű drapériákkal díszítette és egész lakását kellemes hangulatba hozatta. A birtokomban lévő "Pécsi Lapok" c. újság 1861. február 11-én kelt 13. számában a bál egyik résztvevője méltatta is a sikerült mulatságot. Ám beszéljen a cikk, ide iktatom egész terjedelmében:

"Tárca, pécsi levél.

Teljes életemben érdekkel viseltettem, a közélet iránt, melyben én annyi jó napot és szép órát töltöttem, hol ifjúságom legszebb idejét éltem; természetesen tehát, hogy érdekkel viseltettem mindazok iránt, akik a közéletben tényezőként tűnnek fel és tisztelettel meghajlok mindazok előtt, kik a közjó előmozdítására, akár a zöldasztal mellett, vagy a sajtó útján, akár pedig társadalmi téren közremunkálnak.

Miután e levelek feladata az volt, hogy a pécsi közéletet visszatükrözzék meg kell emlékeznem az utolsó levelemben - melyben egyúttal Önöknek szíves "Istenhozzádot" mondok - Littke Lőrinc úrról, városunk előkelő polgárainak egyikéről, ki számunkra f. hó 9-én oly mulatságot szerzett, mely a maga nemében páratlan volt A téres és valóban kényelmes helyiségekből, melyeknek középterme, hol a tánc folyt, elegáns nemzeti sátorrá volt alakítva, mintegy kétszáz vendég volt egybegyűlve, - köztük nem sok kivétellel Pécsnek legszebb leányai mind.

Már a táncrend programja az volt, hogy a bál "kezdete 7 órakor este" vége "7 órakor reggel" lesz, de meg is tartottuk lelkiismeretesen, mert a tánc csakugyan reggel 7 óra után lett befejezve, és hogy jókedvvel ment azt csak nem kell sokáig magyaráznom, mert ki töltene egy helyen 12 órát, ha nem mulatna? Mi pedig, a munkás nép - értem a táncosokat - még ezután is jónak láttuk kissé ottmaradni és igénybe venni a szíves házigazda és az egész család barátságát, mely a társaság iránt az egész bál alatt a legéberebb figyelem és előzékenységben nyilvánult, még fokozottabb jókedvvel mulattunk, devernyáltunk egy ideig, ha nem is egészen Isten dicsőségére, de mindenesetre a barátság ünneplésére és testünk-lelkűnk gyönyörűségére.

Tökéletesen hiszem, hogy Littke úr e minden tekintetben pompás és a pécsi házi bálok történetében epochát csináló mulatságért, mellyel pangó társas életünket egészen felvillanyozta, éppen nem kívánja, hogy valamennyien, kik benne részt vettünk, de talán mégis jónéven venni, ha én e helyen mind a magam, mind a jelenlévők nevében - kik közül többen erre fel is kértek - elismerő szíves köszönetünket fejezem ki irántunk tanúsított barátságáért, kívánván neki és családjának - jó magyar szokás szerint hosszú életet és boldog megelégedést"

A Littke sír a pécsi temetőben, pár évvel ezelőtt.

E levélben foglalt jókívánságok beteljesültek, mert a boldog megelégedés máris megvolt, a hosszú élet is, hisz nagyatyám aránylag magas kort, a 70-ik életévet érte el. Littke Lőrinc 1879. június 15-én halt meg és temetése 17-én a Scitovszky téri (mai Szent István tér) családi házból ment végbe, igen nagy részvét mellett. A beszentelést Troli Ferenc kanonok végezte és jól emlékszem, hogy a gyászkíséret eleje már a Fő utcai líceumnál haladt, amikor a gyászkocsi a ház elől elindult. Nevezetesen annak idején az volt a szokás, hogy a temetéseken résztvevő férfiak párosával a menet élén haladtak.

Halálakor családjának 23 tagja volt; 16 unoka, ezek közül 9 fiú, ami a család 1831-ben történt alapítása óta elég nagy szaporodást jelentett.

A Pécsi Figyelő 1879. június 21-én megjelent számából:

"Halálozás. Littke Lőrincz, a hasonnevű és messze földön ismeretes borkereskedés cég alapítója, f. hó 16-án rövid szenvedés után 70 éves korában elhunyt. Temetése barátai, ismerősei és tisztelői nagy részvétele mellett 17-én nagy pompával ment végbe. Littkében a vállalkozási szellem, a munka és takarékosság stereotip alanya hunyt el. Béke hamvaira!"

PS

Az első rész itt található:

http://fressstart.blog.hu/2016/02/15/littke_lorinc_a_pecsi_pezsgogyaros_csalad_alapitoja_1809

A második rész meg itt:

http://fressstart.blog.hu/2016/02/18/littke_lorinc_a_csalad_alapitoja_1809-1879_2_resz

Copyright Gelleri Emil, www.gelleri.de (Urheberrechtlich geschützt, Minden jog fenntartva)