elso

ujrakezdek

ujrakezdek

Az Északi Part

2016. április 17. - littke

Erről a két szóról minden magyarnak a Balaton északi partja jut az eszébe. Almádi, Füred, Badacsony. De persze más országokban is vannak „északi partok”. Mindig is vágytam a Bajkál tavat meglátogatni, annak északi partját nagyon rejtélyesnek mondják.

 Madarak még mindig bőven találhatók Bodega Bay-ben:bodega birds

Idősebbik fiam San Francisco testvérvárosában, Oakland-ban él. Egyik látogatásunk alkalmával az attól északra levő és a Csendes óceán partján levő vidéket látogattuk meg. Mondhatnánk persze, hogy ez nem is az Északi Part, mert az USA nyugati partjáról beszélünk, de hát az itteniek így hívják. A North Shore. Mert SF-tól északra van. Két napra béreltem egy vityillót a Bodega Bay nevezetű helyen, a Csendes Óceán partján.

Bodega Bay arról nevezetes, hogy Alfréd Hitchcock 1963-ban itt forgatta a Madarak című filmjét.  Kis hely, a történelmi 1-es US országút mellett. A spanyolok fedezték fel, de érdekes módon az első telepesek az 1800-as évek elején, az oroszok voltak.

Bérelt nyaralónk, Bodega Bay-ben: bodega cottage                                                                                                          

Az 1-es országút vonala a Csendes óceánt követi. Nagyon látványos. Legtöbb ember ismerősebb a Los Angeles-San Francisco közötti szakaszával. Ezt mi is megtettük családostól, vagy 30 évvel ezelőtt egy nyáron. De akkoriban SF-tól északra nem mentünk.

 Bodega öböl. Nagyon szép:Bodega 1

SF-ból indulván először egy nagy sztrádán (az US Hwy 101) Petaluma városkába érkeztünk. Maga Petaluma a Sonoma borvidékhez tartozik.  Szép kis város, turisták kedvelik, de akkor, amikor mi erre jártunk, közvetlen Karácsony előtt, alig voltak. Röviden sétáltunk, kávéztunk, és az ünnepekre szükséges borokat egy szaküzletben megvettük. Itt  letértünk egy normális országútra, balra. Ezen az óceán part felé tartottunk. A kis országút két oldalán kiszáradt dombok voltak, sok eső erre nem esik. Vannak itt akik lovakat tartanak, ha van kedved, lovagolhatsz. Persze találsz borászatokat, és itt-ott birkák is legelnek.

 Tipikus kép az 1-es országút mentén:Bodega2

Petaluma-tól a Csendes Óceán már egy órányira sincs, és az 1-es országutat az óceánnál, Bodega Bay előtt éred el. Télen Kalifornia e részén a hőmérséklet este lemehet nullára, de nappalra, 15-20 fokra is felmegy. Amikor mi itt jártunk, minden nap felhőtlen volt az ég.

 Magányos szörfölő:Bodega 4

A falu felfedezése után, másnap az 1 úton még tovább északra hajtottunk, a tájat felfedezendő, az azt következő napon meg délre, Oakland/SF fele. Az óceán melletti út (az 1-es) kanyargós, a magas parton halad, érzésed mintha egy szakadék szélén hajtanál. A látvány fenomenális, az óceán vad, sziklás, nagy a szörf. Néha van elágazás, ahol le tudsz hajtani az elhagyatott strandokra. Sajnos nejem szédülős és sokat panaszkodott, mert neki ez az út túl veszélyesnek tűnt.

 Ha szereted az osztrigát, itt a helyed:bodega oysters

Na de eleget a szóból, felteszek egypár képet.

 

http://www.frommers.com/destinations/bodega-bay/interactive-map

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fressstart.blog.hu/api/trackback/id/tr108632832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2016.04.17. 14:27:22

Szép helyeken jártál, mi is kapunk belőle egy kis látnivalót egy kis magyarázattal.

CsipkeRózsa 2016.04.17. 16:25:12

Tamás Tatay

Százados 90 ? Végre!

Kincse- 2016.04.17. 18:36:13

Szép és izgalmas a tengerpart, de nekem is iszonyúan félelmetes a szakadék szélén, mint a feleségednek.
Megnéztem a belinkelt térképen az 1-es útvonalat, irtó hosszú a tenger vonalánál, nem bírtam volna ki ennyit.

pettra01 2016.04.17. 22:37:38

Nem éppen az a hívogató fajta szépség, ettől függetlenül persze érdekes, de ha valahova szeretnék eljutni, az nem ez. Kicsit rideg arrafelé a természet.

littke 2016.04.17. 22:58:21

@pettra01:
Igen a táj vad. Több az az ember akiknek a Miami Beach (ala Siófok a köbön) jobban tetszik.

CsipkeRózsa 2016.04.18. 18:57:33

@littke: megnéztem az ajánlott videót, nagyon tetszett. Nekem éppen ez a vad táj volt lenyűgöző. Fantasztikus az utakat, hidakat építő munkások, mérnökök tevékenysége, micsoda veszélyes munkarészleteket mutattak be. Jó, hogy megnézhettem, köszönöm.
süti beállítások módosítása