Chiang Mai városa 800 kilométerre van Bangkoktól északra. Van sok repülő járat is, de a hozzáértőek az éjszakai vonatot ajánlják, az igazi thai kaland kedvéért. A másodosztályú hálókocsiba az interneten is tudsz helyet foglalni, de amikor mi erre jártunk, valami okból kifolyólag az első osztályra csak személyesen lehetett megvenni a jegyet, a pályaudvaron (avagy utazási ügynökségeken, felárral.)

Bangkok, Pályaudvar:

Szóval Bangkokba érkezésünkkor az első dolog volt a jegyeket megvenni. Odafele csak másod osztályú maradt, visszafelé az első osztályra vettem. Az első osztályon privát kabinod van, de a másodosztály is bőven megfelelő, olyan couche szerü. A vagon légkondicionált és tele volt turistákkal az első világból. Mellettünk két fiatal német nő ült, akik még nemrégen Indonéziát túrázták, az egyik naplóján dolgozott. Volt közelünkben egy francia pár, egy amerikai leány egy nagy bőrönddel és egy indiai fiúval, aki úgy tűnt Németországban nőtt fel, mert folyékonyan beszélt németül (és angolul)…de, valljuk be, túl sokat, be nem állt a szája…

A vonat Chiang Mai előtt:

A vonat este hét körül indul el Bangkokból. Mi korán szálltunk fel. Akik így cselekedtek azoknak alkalmunk volt a hálókocsi kalauz készülődését megfigyelni, komplett azzal, amikor félmeztelenül a mosdónál mosakodott, az utasok előtt. A vonaton háromszor annyi a személyzet, mint Európában, vagy Amerikában. Vannak kalauzok és segédeik, van, aki az ágyakat készíti elő, a takarító és a biztonsági személyzet. A vonat úgyszintén háromszor olyan lassan döcög, mint amihez én hozzá vagyok szokva. A maximális sebesség nem lehetett több, mint 60 kilométer óránként. Hivatalosan 14 óra Chiang Mai-ba eljutni, de oda se neki, 16 órába tellett! Másfél óra csak Bangkokból kivergődni. A vonatnak nincsen elsőbbsége, az állomást elhagyván jó néhány kereszteződésen kell átmennie, mint egy villamos, és sok forgalmi dugóba keveredik.

A hotelünk medencéje, hátul a wellness épület:

Az ablakodból kinézve látod, amint az élet zajlik a vágány mellett épült bádogvárosban. Az emberek sétálnak, beszélgetnek, főznek, ahhoz mennek sót kérni, vagy mást. A vonaton vehetsz élelmet, amit az étkezőkocsiból hoznak, de érdemesebb oda elmenni. A látvány majd nemhogy egy Somerset Maugham novellára emlékeztet: zakatol a vonat a sötét ázsiai éjszakában.

Az étkezőkocsiban nincsen légkondicionálás, de minden ablak nyitva van és eredményeképpen lebegnek a függönyök, kellemes a huzat. Rendelj egy thai sört, vagy egy gint and tonic-ot. Semmi sem drága. Rendelj egy új adagot… egyszer élűnk!!!  Nézz ki az ablakon…. ismeretlen kis állomások, amolyan balatoni típusúak, de fura thai írással, bámuld a buddhista szerzeteseket, akik itt csöveznek... az állomások padjain alszanak. Romantikus az éj, fülledt minden, igenis, kalandos az élet!

Reggel, Chiang Mai-ba érkezés előtt a vonat egy hegyi trópusi erdőben halad. Most már világos van, az szingli vágány egy oldalán nagyon nagy a meredek, majdnem az az érzés, hogy egy hídon mész. A sebesség ezeken a szakaszokon nem több mint 15 km/o, nem szeretnék esős időben erre utazni!

Chiang Mai, régi város:

Chiang Mai Thaiföld második legnagyobb városa, de csupán 200 ezer lakossal, Bangkok mellett eltörpül. Azt mondták nekünk, ez Thaiföld „Vancouver”-e. Egy nagyon keresett hely, jobb a levegő, közel vagy hegyekhez, művészekhez, egyetemekhez. A mi butik hotelünk, neve Rachamankha (www.rachamankha.com), a város falán belül volt, egy oázisnak tűnt, isteni medencével. A neves Relais Chateaux hotelek listájába tartozott. A medencével szemben egy kétemeletes nyitott épületben volt a wellness center, ahova elmentünk egy thai masszásra. Lábmosással és láb masszírozással kezdődik. A petit de izmos masszőz hölgyek, tested minden izmát szakszerűen megdolgozzák, néha a könyöküket és térdüket is használván, elmennek a fájdalom határáig, de sosem azon túl. Te csak fekszel ott, nézheted a plafonon lassan forgó ventilátort, avagy tekints oldalra, kókuszpálmákra és hallgasd a trópusi madarak csicsergését.

A Wat Chedi Luang templom, este, Chian Mai:

A városban kellemes sétálni. Van meglepetés bőven. Egy éjszaka, egy teli étteremnél, meghagytuk a nevünket, mondták jöjjünk vissza fél óra múlva. Ahogy sétálgatunk a sötétben, nem messze valami fény tűnt fel. Egy mellékutcán át egy kis térhez értünk, ahol egy régi templom volt, csodásan kivilágítva, komplett, egy Buddha szoborral. Szerzetesek kóvályogtak az éjszakában körülötte, na meg egypár kóbor kutya. A templom neve, mint kiderült, Wat Chedi Luang, a 14. században építették.

Chiang Mai-ban sok elsőrangú művészbolt és lakberendezésbolt található, úgyszintén népművészeti boltok, nemcsak helybeliek, de az ország minden részéből. A selyem áruk és a fából faragott tárgyak választéka óriási. Az utolsó nap találtunk egy tuk-tuk vezetőt, aki elvitt egypár nevesebb bolthoz, amikre magunk nem bukkantunk volna.

Ülünk az elefánton:

Vannak főzés tanfolyamok, kirándulások, tutajozás a folyón. Unatkozni nehéz. A három nap, amit mi itt töltöttünk korántsem elég. Van sok nem drága vendégszoba, a hely valahogy egy kicsit Ausztriára emlékeztetett, az építkezésben sok fát használnak, és a hegyek nincsenek messze.

Árus a hosszúnyakuak falujában:

Az egyik nap elmentünk megnézni egy elefánt farmot, és egy falut, ami a hosszúnyakú törzsek egyikéhez tartozott. Béreltünk (a hotelen keresztül) egy kocsit, sofőrrel. Mindez a városon kívül van, és egy napot vett igénybe. A nap befejezéséül egy ismert Buddha zarándokhelyre mentünk, ami egy kisebb hegy tetején volt. Ekkorra már alig maradt pénz a zsebemben, (jegyeket kellett vennem ide oda, borravaló az elefánt vezetőknek, stb., pénzemet kimerítette). Szóval a Buddha hegy alján odamentem egy bankmasinához, 500 bath-t akartam kivenni, (kb. 15 dolcsi). De ez a választék nem állt rendelkezésre, így, megzavarodva, hibásan a 20 000-s gombot nyomtam meg. Na, erre a masina, nagy boldogan, 20 darab 1000-es bath bankjegyet köpött ki, ami durván 600 dollár volt! Mindez az utolsó előtti napunkon, amikor a hotel már ki volt fizetve az interneten keresztül. Feleségem, nagyon lebarnított. Na, mindegy.

Felbandukoltunk a hegyecskére, a tetején, zsebem pénzzel tele, kávét rendeltünk. A két eszpresszónkért (60 bath) egy ezressel fizettem. A fiatal thai pénztáros fiú ritkán látott ott olyan nagy pénznemet, de becsületére legyen mondva, rendesen elfogadta. A visszaadásnál, nagy zavarában 100 bath-al többet adott vissza! Megittuk a kávénkat, még egyszer megszámoltam a visszaadott pénzt. Visszamentem, elmagyaráztam, hogy többet adott vissza, és a többletet visszaadtam. Nagyon hálás volt, mondta, kísérjen Buddha áldása utjainkon.

A Buddha kegyhely:

A sofőrünk már várt a hegy alján és bonuszként ajánlotta keresztülhajt a nem messzi egyetemen. Jó volt látni a fiatal hallgatókat, ahogy a délután az osztályok végeztével a park fái között viccelődtek, társalogtak. Remélem rendes jövő vár rájuk. Országuk, Thaiföld, egy egyre fejlődő/iparosodó ország.

Indul a vonatunk vissza Bangkokba: