Este volt, amikor földet értünk. Buenos Airesből érkeztünk, két és fél óra az út repülővel. Megmutattuk a vízumunkat és kiléptünk az üvegajtón.

Brazília vízumot követel kanadaiaktól és amerikaiaktól is, mert a kölcsönösségben hisz. Mind amin egy brazil látogatónak át kell mennie mielőtt Kanadába jön, azt a kanadaiaknak is végig kell csinálniuk egy brazil látogatás előtt: elmenni a Brazil követségre vízumot kérni, és min. két hetet várni. Amcsiknak még ujjlenyomatot is kell adniuk! A magyarok vízum nélkül mehetnek, mert brazilok is vízum nélkül jöhetnek Magyarországra.

Taxisok áradata fogott körül, de mi mentünk a hivatalos taxi kioszkhoz. Itt megmondod, hogy mi a célod, kifizeted előre az árat és egy cédulával elküldenek a megfelelő helyre. Megint csak egy csomó segíteni akaró vesz körül, önkéntes portások/idegen segítők, hívatlanok, akik a cuccodat akarják vinni és a taxi helyét megmutatni. Kissé nevetséges, mert mi nagyon kevés csomaggal utazunk…de nem volt mit tenni, mert ketten szabályosan kiragadták kezünkből csomagunkat és már terelgettek is a taxik irányába. Végre oda érkeztünk. Jó benyomást keltett, új Peugeot, a sofőr tiszta fehér ingben. Borravaló a segítőknek… beülünk és kihajtunk a fülledt Rió-i éjszakába.

Nézek ki az ablakon, a tengerpart mellet hajtunk, látok magas fura alakú hegyeket. Bemegyünk egy alagútba sűrű forgalom, majd megint a tenger…és 20 perc múlva Ipanémába érkezünk, a hotelunkhoz.

A hotel 16 emeletes, a tetején kis uszoda és bár. Nekünk a tizenkettediken volt egy szoba foglalva. Szuper kilátás a balkonról: jobbra a híres beach… egy körút, sétány, vagy 50 méteres homok aztán az óceán…mérföldekre nyúlik, mindkét irányban, amíg a szemed ellát. És balra, nos, csak tekerd a nyakadat, fel… feljebb… igen ott látható a Krisztus szobor, kivilágítva. Nápolyról van a régi latin mondás: “videre Napoli et mori”, (ha megpillantottad Nápolyt meg is halhatsz), de persze akkoriban Rió még nem volt felfedezve.

Magánutazóknak Rio de Janeiro egy trükkös város. Magas a turisták ellen elkövetett bűnözés, figyelmeztetnek, hogy óvatos légy. A gazdagabb negyedek jobbára biztonságosak, de még itt sem ajánlatos késő estétől kora reggelig egyedül sétálni. 
Ez okból másnapra lefoglaltam az interneten egy privát turista kalauzt. Ott várt reggel 10-kor a hotel előtt a kocsijával és du 4 -ig vele voltunk.

A Santa Therese negyed:

Elvitt a régi Rióba, a belvárosba, ott egy híres kávéházba (Café Colombo), majd az Edgar Foneca tervezte modern katedrálisba. Közel hozzá található az ellenlábasa, egy régi templom, amit a karmelita misszionáriusok építettek. Ezután parkoltunk és az ismert antik villamossal felmentünk a Santa Therese negyedbe. Amolyan itteni fogas vasút. Itt sétáltunk a meredek, girbegurba utcákon, kis üzletek, sok hangulatos bár, jó éttermek választéka. Olyasmi, mint Pécset a Tettye. Művészek, bohém emberek laknak itt, nagyon romantikus. Megebédeltünk, majd visszamentünk a villamossal.

Délután felmentünk a Cukorsüveg hegyre, ide gondolával lehet menni. Az idegen vezető egy tájékozott carioca volt (így hívjak Rió lakosait). Fontos tanácsokat adott a további tartózkodásunkra, hol/mit nézzünk, hol lehet jó zenét hallgatni, mire vigyázzunk, stb.

 Café Colombo, Rio Gerbeaud-ja

Másnap reggeli után lementünk a hotel előtti sétányra. A tengerpartot követi, tele gyümölcs és juice árusokkal, futókkal/tornászókkal, sétálókkal, mint mi. Copacabanát elérvén balra, a város felé fordultunk, és lám a híres H. Stern ékszergyár elé tévedtünk! No, ide muszáj volt bemenni, a nejnek a lábai is remegtek  az izgatottságtól. Végigvezettek a műhelyeken ahol a gyémántokat csiszolják, majd az ékszereket összeállítják. A túra az óriási méretű ékszerüzletben fejeződik be, egy gyakorlott eladó kezében vagy, ingyen pia és kaja, megy a nyomás, hogy vegyél valamit, óriási tálcákon hozzák mutatni az ékszereket, ami szemed szájad ingere. Ha veszel, a hoteledbe küldik, csakhogy ne raboljanak ki hazafelé menet, megfigyelvén hogy a boltban voltál.

Az idegenvezetőnk és nejem a régi Karmelita Templom előtt:

Ezek után ebédelni mentünk. Én feijoada-t rendeltem (egy marha, disznó, fekete bab alapú nemzeti eledel), nejem valami tengeri herkentyűt. A brazil konyha nagyon jó….ha valaki látta a “Flór asszony és a két férje” című filmet, vagy olvasta a könyvet, ott mutatták. Aznap este elsétáltunk abba a bárba, ahol állítólag a híres bossa nova dal fogantatott: az Ipanema Leány, a szerzője Vinicius Moraes. Ismeritek a történetet: a gyönyörű fiatal lány minden nap megy a beachre, rá se néz a középkorú szerzőre, aki a kávéját iszza...és nosztalgiázik.

Caipirinha-t szokásos inni, szalmaszállal: brazil caichaca rum, zöld citrom összenyomva, kristálycukor és sok tört jég. Itatja magát. A teraszon ültünk, néztük a forgalmas utcakereszteződésnél működő akrobatákat, akiknek mindig csak pár percük volt a piros lámpánál, hogy szaltóikat és tornamutatványaikat bemutassák, majd várjanak, amíg a következő piros jön. Később elmentünk egy másik bárba ahol a város kezdő bossa nova énekesi szórakoztattak, néha egy egy hírességgel megspékelve, csupán az óriási tapsról tudtuk, hogy ez/az egy nevezetesség.

Itt említem meg, hogy mennyire tetszett a brazil életmód. Kicsit hasonló az olaszhoz, de teljesen nyugis. Az angol szó: “laid back” tökéletesen rájuk illik. Csak hallgass egy kis bossa nóvát, meg fogod érteni miről beszélek.

A Cukorsüveg:

A harmadik nap megint egy túrát vettünk, ezúttal a közeli lejtőkön/dombokon levő bádogvárost (favela) néztük meg. Az ide áramló nincstelen vidékiek illegálisan foglalták el ezeket az eredetileg állami földeket. Rió és más brazil nagyváros is tele van ezekkel. Tervek nélkül épült vityillók ezrei, nincsen csatornázás, ugyan ma már egypár helyen van elektromos áram. Látványos, mármint Rióban, mert a hegyoldalba is épültek, így van kilátás. Nulla higiénia, tele vannak bűnözőkkel, a rendet nem a rendőrség, hanem a maffiózók tartják. Ide egyedül besétálni nem ajánlatos, mert eltévedsz, és ha nem is, kis gyerekek követnek, “gringo dollár”, dalolnak/kéregetnek. A túra vezetőinek megegyezésük van helybeliekkel és így bemehettünk házaikba, megnézhettük hol vásárolnak, hol vágatják a hajukat anélkül, hogy macerálásnak lettünk volna kitéve.

Az utolsó nap a Krisztus Megváltó szobrot mentünk megnézni, egy taxival. Ez a leghíresebb landmark-ja Riónak, olyasmi, mint a mi Szabadság szobrunk. A 700m méter magas cukorsüveg alakú Corcovado hegyen van. Fantasztikus lett volna a kilátás a városra, de pechünkre a hegy teteje egy felhőben ült. Maga a szobor is misztikus ködbe burkolódzott, tök semmi nem látszott belőle. Később, egy rövid időre mégis csak kimászott belőle és megmutatta óriási méretét (30 m). Kedves volt tőle, mert bizony mi távolról jöttünk. 

Innen a taxival a Sao Conrado beachre mentünk. Ez Rio egyik leg délibb beach-e és szerintem a leg cool-abb. Úgy éreztem magamat, mint egy James Bond filmben. 
Ez az a hely ahol a vitorlázó sárkányosok landolnak klienseikkel. Egy jeep-el 100 dollárért felvisznek a közeli hegyek tetejébe és egy itt egy profival a levegőbe lódulsz és kb. fél óráig lebegsz, míg itt, ezen a beachen landolsz.

Nem bocsájtom meg magamnak hogy nem mentem el. Kárpótlásul néztem a csodás lányokat pici bikinikben, a pilóták barátnői és csodálói? Vannak jóképű izmos fiatalemberek is számosan, talán a pilóták, akik a következő kliensüket keresik. Őket a nejed csodálhatja, ő se fog unatkozni.

Ihatsz egypár Caipirinha-t, fantáziázhatsz, mi lenne, ha itt maradnál…örökre…. ahelyett hogy egy hideg havas városba másnap visszarepülnél.

PS

Mellékelek egy pár videót:

1/ Az Ipanema beachről itt.

2/ Lebegés a San Conradonál, itt.