Péntek fárasztó nap volt. Kétszer is bementünk a városba. Délelőtt a japán vasúti bérletet vettük meg, amivel két hétig majd ott utazni fogunk. Ez az Euro Railpass japán megfelelője. A Japán Turista iroda a város Kowloon nevű részében van, pont a tőlünk ellenkező oldalon, túl a Victoria öblön, a kontinensen. Hongkong ugyanis egy sziget.

Fiamék Hongkongban egy kertvárosban laknak, a neve Repulse Bay, ami Hongkong szigetének zöldebb, nyugodtabb, déli oldala. Itt amolyan Riviéra szerű a táj. Sok a homokos strand, és a meredek hegyekbe csuda bérházakat és házakat építettek. Hongkongban az ingatlan árak és a lakbérek a világon a legmagasabbak. Repulse Bay-ben, a város egyik jobb negyedében, kifejezetten szemérmetlenek.

Először egy emeletes buszon kell menni, egy alagúton keresztül a belvárosba, majd onnan földalattival az öböl másik oldalára, Kowloonba. A tömeg közlekedés nagyszerű, nem drága. Legegyszerűbb egy előre kiváltott kártyával fizetni. Befizetsz, mondjuk húsz dolcsit, kapsz egy plasztik kártyát, és ettől kezdve csupán odaérinted a vezetőnél vagy a bejáratnál tálalható szkennerhez, ami automatikusan levonja a megfelelő összeget.

A földalattiból kiszállván a város egy eddig ismeretlen részében találtuk magunkat. Rengeteg ember, utcai árusok, mindenféle boltok között. A vasútbérlet vásárlása után először kávéztunk, majd elmentünk egy közeli virágpiacra. Sokjuk jázmint árult, kis csokrokba kötve. A jó illatot utca szerte érezni lehetett.

Lassan ebédidő lett. Elhatároztuk, hogy egy a turista könyvünkben ajánlott kis kínai étterembe megyünk, ami állítólag a közelben volt. Neve, Ma Étterme. Nem könnyű az ilyen helyeket megtalálni a sok kis sikátor utca között. Végül is egy csoport gimnazista mutatta meg az utat.

Az egyszerű étterem már majdnem tele volt kínaiakkal, de találtak helyet nekünk. Ahogy leülsz, teát adnak, majd az étlapot, amin hála Istennek képek is voltak, meg angol szöveg. Szóval aránylag könnyen lehetett választani. Én currys marhanyelvet rendeltem rizzsel, nejem tavaszi tekercseket. Az egész nem került többe, mint tíz US dollár.

Ezután haza tartottunk, mert elfáradtunk és este megint a városba kellett mennünk, ezúttal a fiatalokkal. Később otthon, mivel a bérháznak van saját uszodája, lementünk kicsit lubickolni. Nagy a meleg már májusban is, rendes kánikula.

Vacsorára egy olasz steak étterembe foglalt fiam egy asztalt. Vissza a nagyvárosba, most taxival mentünk. A taxi sem drága. Ami drága, az a saját autó tartás. A kocsik drágábbak, mert ezeken kivételesen nagy az adó. A benzin is drága. Gondolom, a kocsi tartást ilyen népesen lakott helyen nem akarják támogatni. Persze a sok itteni gazdagot ez nem tartja vissza, a luxus kocsik gyakorisága szembetűnő. Nem hinném, hogy akad olyan város ahol több Ferrari, Maserati, Rolls Royce, stb. árus lenne. Még Mc Larentet is árulnak, ha éppenséggel erre fáj a fogad.

Péntek este a város szórakozó negyedében, a Londoni után Sohónak hívják, nagy volt az élet. A fiatalok tömegesen álltak a bárok előtt, és a sétáló utcákon is, a nagy melegben nyüzsögtek, ittak, ismerkedtek. Az étterem után mi is ide látogattunk, egy bárba ahova fiamék gyakran járnak. Megismerkedtünk egypár barátjukkal, köztük három pilótával. Egy svéd, a másik walesi és a harmadik angol származású volt. Itt dolgoznak, kínai légitársaságoknak. Hongkong tele van külföldiekkel, jól képzett emberekkel, akiket a magasabb fizetés és a kozmopolita életmód vonz ide.